Alapvetően rosszul gondolkodunk a labdarúgásról?

Rögvest vágjunk a közepébe: az idegtudomány területén végzett vizsgálatok azt sugallják, hogy alapvetően rosszul gondolkodunk a labdarúgásról és a különböző edzésmódszerekről. Ahhoz azonban, hogy másképp tudjunk közelíteni a futballhoz, hogy nézőpontot váltsunk, le kell rombolnunk azon hitünket, mely szerint mindent döntésünket mi irányítjuk. Az emberek úgy gondolják, hogy tudatában vannak cselekedeteiknek, döntéseiknek. Sőt azt is, fejlett, racionálisan működő lények, akik tudatosan döntenek arról, életüket miként élik a legjobban. Ez a felfogás pedig a futball területén is megjelenik. A játékos ugyanis képes arra, hogy tudatosan döntsön egy adott helyzetben a számára lehető legjobb végeredmény elérése érdekében. Márpedig, ha ezt az elgondolást vesszük alapul, akkor „adott az út”: fejlesszünk olyan futballistákat, akik kiemelkedő játékhelyzet-megoldó képességgel rendelkeznek. 

Persze, ez így elég egyszerűen hangzik. Ebből pedig következik, hogy olyan futballkörnyezetet kell teremteni számukra, ahol a hangsúly a gondolkodáson van.

Úgy tűnik tehát, ez a kulcs. Ha a játékosaink jobban gondolkodnak, valószínűleg jobb döntéseket fognak hozni, az edző pedig ezzel elvégezte a munkáját. Végülis a futballisták minden helyzetben képesek önálló döntéseket hozni, nem igaz? Nos, nem.

Egy sima, egy csavart 

Egy, a baseballnál elvégzett vizsgálat rámutatott: a labda 400 ezredmásodperc alatt jut el az ütőig, ezt követően az ütőjátékosnak 150 ezredmásodperce van arra, hogy „eldöntse”, hogyan üti meg a labdát. Ennyi idő alatt azonban lehetetlen tudatosan gondolkodni és végrehajtani. Ez azt jelenti, hogy a klasszikus értelemben vett „gondolkodás” túl lassú a modern sportkörnyezetben. 

A tér-idő alapelvű sportokban – ideértve a labdarúgást is –, a játékosoknak ezredmásodpercek alatt kell a környezetből érkező ingerekre reagálniuk, ezért a siker érdekében nem tudnak „gondolkodni”. Adódik tehát a kérdés: ha nem „gondolkodnak”, akkor honnan tudják, mit kell tenniük? A válasz: az előrejelzés képessége. Márpedig az idegtudomány szerint az agy egy előrejelző gép. Születésünk pillanatától kezdve a környezetünkből gyűjtött ingereket alapul véve próbáljuk előrejelezni, mi fog körülöttünk történni. Mindezt tesszük úgy, hogy ennek a folyamatnak nem vagyunk tudatában. Ezért vagyunk képesek befejezni egymás mondatát. Ezért vagyunk képesek másodperceken belül felfogni, hogyan érzi magát valaki, miután beléptünk egy szobába. És épp ezért folyik a nyálunk egy tányér pacal láttán.

Néha az előrejelzéseink helyesek. És néha az előrejelzéseink pontosan megjósolnak bizonyos dolgokat, mint ahogyan az az ütőjátékosok esetében is történik.

Pontosan ez történik a futballban is. A játékosok nagyon jók az előrejelzésekben, vagyis abban, hogyan is kell viselkedniük egyes játékhelyzetekben. A futball olyan viselkedésformát igényel, amely nem hagy időt a gondolkodásra és a tudatos döntéshozatalra. Szükségünk van tehát arra, hogy „meghekkeljük” az agyunk előrejelző képességét.

Futballkörnyezet, változók, újrateremtés

Az „inger, gondolkodás, válasz” módszer helyett inkább az „inger, válasz, megértés” metódust használjuk. Hogy miről van szó? Az edzések keretein belül olyan játékszituációkat érdemes létrehozni, amelyek annyi változót tartalmaznak, amennyit egy mérkőzés – azért, hogy a játékosok hatékonyan meg tudják jósolni, hogyan kell cselekedniük. Ebben a kontextusban a rondók és a pozíciós játékok bár jó gyakorlatok, ugyanakkor korlátozottak is. A Barcelona módszertanának kevésbé ismert része a végtelen választási lehetőséget elvi szinten magukban hordozó szimulációs játékhelyzetek gyakori megjelenítődése. Egyszerűen fogalmazva: a játék pillanatainak újrateremtése. Ez azért hatékony, mert így a játékosok pontosan azt tapasztalják meg, amit egy mérkőzésen is megtapasztalnának.

A játékosok cselekednek, „csinálják a dolgukat”. Nem kell annyit tudniuk a játékról, amennyit egy edzőnek, csak a végrehajtásra kell koncentrálniuk. Máshogyan fogalmazva: a játékosok annyit tesznek, amennyit csak tudnak, és annyit értenek, amennyit feltétlenül szükséges. Szóval, ha egy labdarúgó igazán jó akar lenni, nem kell tudnia miért és mit csinál, miért éppen úgy gondolkodik, ahogy. Egyszerűen azért, mert – ahogyan Lionel Messi megfogalmazta – a legjobb döntéseket nem az agyunkkal, hanem az ösztöneinkkel hozzuk.

Amire tehát a hangsúlyt helyezni kell, az a megértés, s nem a gondolkodás. A játékossal történő interakció során a megértésre való hajlam megteremtése a kulcs, azért, hogy jobban értsék (vagyis: rájöjjenek arra), mi történt egy-egy szituációban. 

Módszertani szempontból fontos érteni azt is, hogy a labdarúgás egy komplex természetű, a folyamatosan változó cselekvéseken alapuló sport, ami gátolja a tudatos gondolkodás kialakulásának lehetőségét, ezért az oktatása nagyban különbözik a hagyományos, például az iskolákban megszokottól. Távol kell tartani magunkat az olyan módszertanoktól vagy megközelítésektől, amelyek a hagyományos iskolai környezetre építenek. És arra kell törekedni, hogy olyan környezetet hozzunk létre a játékosok számára, amelyben annyi változó van, mint egy futballmérkőzésen. Hagyjuk őket játszani, mert ők futballisták, s nem edzők. A lényeg pedig a megértésre való törekvés.

A cikk értelmezett, kiegészített fordítása David Garcia, több mint 10 éves edzői tapasztalattal rendelkező, UEFA A-licences szakember Twitter-bejegyzés láncának.