Alfredo di Stéfanóval lettek először bajnokok a kolumbiai „milliomosok”
A labdarúgás történetében időről időre előfordul, hogy egy-egy olyan országban áldoznak több pénzt a sportra, ahol korábban ez nem volt megszokott. Napjaink szaúdi sztárigazolásai sokban hasonlítanak az 1949 és 1953 között működött kolumbiai kalózliga létrehozásához. A magyarok által is erősített bajnokságból emelkedett ki Kolumbia máig egyik legnépszerűbb és legsikeresebb klubja és a Real Madrid későbbi ikonikus játékosa is.
A kolumbiai labdarúgó-szövetség FIFA-ból való kiszakadása idején a bajnokság legsikeresebb csapata a Millonarios FC volt. A bogotái együttes foglalkoztatta több sztár közt az argentin River Plate-től megszerzett Alfredo di Stéfanót, aki kiváló teljesítményével felhívta magára a Real Madrid figyelmét.
Szövevényes kezdetek, gyakori névváltások
A Millonarios FC elődjét 1937-ben a bogotái Colegio Mayor de San Bartolomé katolikus magániskola diákjainak egy csoportja hozta létre, hogy más fiatalok szerveződései ellen játszanak. A tanulók nem tudtak megállapodni a csapatnevet illetően: egyrészük az Unión Juventud, mások pedig az Unión Bogotana nevet preferálták. Eleinte a két elnevezést meccsről meccsre felváltva használták, később kiegyeztek a Juventud Bogotanában.
Az együttes szemet gyönyörködtető és eredményes játéka miatt hamar népszerűségre tett szert, a város támogatását élvezve a csapat neve Club Municipal de Deportes lett, de később a csapat alapítói és a városvezetés közti nézeteltérések miatt egy ideig Deportivo Independiente néven is játszottak.
A klubhoz idővel egyre több argentin légiós csatlakozott, először Vicente Lucifero, Alfredo Ruiz Díaz, Óscar Sabransky és Luis Timón tette át székhelyét a kolumbiai fővárosba. A légiósok megjelenése bérfeszültséghez vezetett, a helyiek is annyit szerettek volna keresni, mint az argentinok. A sorozatos fizetésemelések kapcsán az El Tiempo nevű újság munkatársa, Luis Camacho Montoya „milliomosoknak” nevezte a csapat futballistáit. A jelző cseppet sem volt hízelgő, a helyiek körében viszont népszerűvé vált. Eleinte a csapat beceneve lett, később a hivatalos névnek is felvették, néhány évvel azután, hogy az argentin River Plate-et szintén így nevezték el hangzatos igazolásai és a csapat szurkolóinak tehetősebb gyökerei miatt.
Az ötéves kolumbiai El Dorado
A kolumbiai labdarúgó-szövetség 1949-ben kilépett a FIFA-ból, a helyi klubvezetők pedig hatalmas fizetésekkel csábítottak játékosokat a világ minden tájáról. Jonathan Wilson Az argentin foci című könyvében részletesen ismertette a kor kolumbiai viszonyait. A helyi vezetők a politikai stabilitás fenntartása érdekében iszonyatos pénzt toltak a labdarúgásba, mivel úgy voltak vele, hogy amíg az embereket minőségi labdarúgással szórakoztatják, nem törhet ki a polgárháború az országban.
Az El Dorado névre keresztelt akció hatalmas fizetéssel mohón toborozta a futballistákat, főleg argentin csapatokból csábítottak el játékosokat, akiket szó szerint bőröndnyi készpénzzel vártak a reptereken. A legnevesebb szerzemények közé tartozott a River Plate-et elhagyó Alfredo di Stéfano, aki még kolumbiai válogatott is lett, mielőtt a Real Madridhoz igazolt volna. Az argentin származású klasszis három év alatt három bajnoki címet nyert a Millonariosszal, miközben 111 mérkőzésen 93 gólt szerzett a csapat színeiben. A Di Stéfano mellett Adolfo Pedernara és Néstor Rossi által erősített csapatot szerelése és művészi játékstílusa nyomán Ballet Azulnak (kék balett) nevezték akkoriban.
A Magyarországról disszidáló labdarúgókból álló Hungária FC kezdetben bemutatómérkőzéseket játszott az ország legjobb csapatai ellen, majd a turné végeztével a csapat valamennyi tagját szerződtették a helyi klubok. A legnagyobb magyar kontingens a Karib-tenger partján található Santa Marta városában működő Deportivo Samarioshoz került.
1954-ben aztán egyezség született a FIFA-val, véget ért a kalózliga ötéves működése. A nevesebb légiósok, beleértve a magyarokat is, elhagyták a helyi csapatokat. A Kolumbiában történt politikai fordulatot követően ismét az instabilitás lett úrrá az országon, zavargások következtek, az országban polgárháború tört ki.
A „milliomosok” azóta is sikeresek
A Millonarios története első négy bajnoki címét a kalózliga működése idején nyerte, de természetesen azóta is ért el sikereket, bár kétségtelen, hogy népszerűségén nagyot lendített az ominózus gazdag időszak. A leghosszabb bajnoki cím nélküli időszakát 1988 és 2012 között tudta le, de azóta újabb három alkalommal diadalmaskodott. A bogotái együttes 16 országos elsőségével a második legjobb, az egykoron Pablo Escobar által támogatott medellíni Atlético Nacional 17 címmel előzi meg.
A kék-fehérek számára nagy szívfájdalom, hogy amíg a helyi csapatok közül a Nacional (1989, 2016) és az Once Caldas is megnyerte (2004) a Libertadores-kupát, addig a fővárosiak hiába játszottak három elődöntőt, egyszer sem jutottak be a legerősebb dél-amerikai nemzetközi sorozat fináléjába.
Egyúttal ez a két csapat számít a Millonarios legnagyobb riválisának, az Independientével városi rangadót vívnak, míg az Atlético Nacional elleni csatározás számít az ország klasszikusának (Clásico Colombiano), ugyanakkor a Deportivo Cali és az América Cali ellen is rendre felfokozott hangulatú meccseket vívnak.
A csapatban a későbbi években is rendszeres szerepet játszottak az argentin légiósok, például az 1990-es világbajnokság egyik hőse, Sergio Goycochea akkoriban a Millonarios kapusa volt. A klub történetének legjobb góllövője, Alfredo Castillo ugyancsak argentin volt – 1948 és 1957 között 131 gólt szerzett. (Di Stéfano a 88 góljával máig az örökrangsor hatodik helyét foglalja el a klubnál.) A kolumbiai válogatottnak olyan labdarúgókat adtak, mint a pályára lépések számában klubrekorder Bonner Mosquera, az ugyancsak klubikonok közé tartozó Rafael Robayo, Carlos Estrada vagy éppen Wilmer Cabrera.
A Millonarios sokat köszönhet a kolumbiai bajnokság anyagilag erősebben támogatott időszakának. A csapat akkoriban érte el első sikereit, vált szélesebb körben ismerté hazájában és alapozta meg a jövőjét, sztárcsapat mivoltát. A mi lett volna, ha kezdetű mondatoknak a sport mellett a történelemben sincs létjogosultságuk, de könnyen elképzelhető, hogy az El Dorado nélkül manapság nem lennének ennyire befolyásosak.
Nem kizárt, hogy a mostani szaúdi fellendülés jóvoltából egyes csapatok a következő években magasabb szintre kerülhetnek és az anyagi támogatásnak köszönhetően a hazai és a térségbeli sikereken túl akár nemzetközi szinten is előrébb lépjenek.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Millonarios FC
Szerző
