Argentin csillagok, akiknek nem jött össze a világbajnoki döntő

Argentína az első, 1930-as világbajnokságon elvesztette a döntőt Uruguay ellen, majd egészen a hazai rendezésű, 1978-as tornáig nem is jutott el újból a fináléig. A közbeeső időszakban a La Albiceleste négyszer nem vett részt a világbajnokságon (1938-ben, 1950-ben és 1954-ben nem indultak el, 1970-ben pedig nem jutottak ki), a többi esetben pedig nem jutott túl messzire. Ezáltal bőven találunk kiváló játékosokat, akik bár egyedülálló teljesítményt nyújtottak, világbajnoki döntőben nem szerepelhettek.

Amadeo Carrizo – Minden idők egyik legjobb argentin kapusa több mint 500 mérkőzésen védte a River Plate kapuját, hétszeres bajnoknak mondhatta magát velük. Carrizo 1954 és 1968 között 20 mérkőzésen szerepelt a válogatottban. Egyedül az 1958-as világbajnokságon védett, ahol három mérkőzésen tíz gólt kapott, miközben a csoportból sem jutottak tovább.

Alfredo Di Stéfano – A Real Madrid későbbi ikonja 1947-ben hat mérkőzésen hat gólt szerzett szülőhazája válogatottjában, miközben megnyerték az akkori Campeonato Sudamericanót (a Copa América elődje). Világbajnokságon nem játszott Argentínával, később Kolumbia és Spanyolország válogatottjában is feltűnt.

Omar Sívori – Di Stéfanóhoz hasonlóan nem szülőhazájában lett legenda. Sívori 1956-ban és 1957-ben 19 mérkőzésen kilencszer volt eredményes az Albiceleste dresszében, utóbbi évben kontinensbajnok lett. A Juventushoz való átigazolása után kizárták a válogatottból, nélküle véreztek el az 1958-as vébén, négy év múlva pedig már az olasz nemzeti együttesben szerepelt.

Ángel Labruna – Szintén azokban az években volt a csúcson, amikor az argentin válogatott a helyi hatalom döntése miatt egymást követő három tornától maradt távol. Labruna 1939 és 1959 között 515 mérkőzésen 294 gólt szerzett a River Plate-ben, a „milliomosok” történetének legnagyobb alakjai közé tartozik. Egyedül a már említett 1958-as világbajnokságon vett részt, 40 évesen.

Oreste Osmar Corbatta – A Racing Club legendás szélsője tagja volt az 1957-es és az 1959-es kontinensbajnok együttesnek, az 1958-as vébén három gólt szerzett. Corbatta a válogatottban 1956 és 1962 között 44 találkozón 18 alkalommal volt eredményes.

Antonio Rattín – A Boca Juniors klublegendája leginkább az 1966-os vb-negyeddöntős kiállításáról maradt emlékezetes, amikor az angolok elleni meccsen alig volt hajlandó elhagyni a játékteret. Az argentinok hosszú ideig úgy tekintettek arra a találkozóra, hogy megfosztották őket a továbbjutástól az angolok vb-címe érdekében, Rattín pedig a meghurcoltatás főszereplője volt. A középpályás 1959-től 1969-ig 34 meccsen szerepelt a nemzeti csapatban.

Az 1978-as vb-győzelem után nyolc évvel ismét Argentína emelhette a magasba a trófeát, miután Diego Maradona megkoronáztatott Mexikóban. Közel jártak a címvédéshez is az olaszországi mundialon, csak az utolsó pillanatokban egy tizenegyessel veszítették el az NSZK elleni finálét. Akkoriban négyből három világbajnokságon döntőt játszottak. Azt követően viszont a következő fináléra egészen 2014-ig várni kellett, mely alatt ismét kifutott egy olyan generáció, akik döntő nélkül tudták le a válogatott karrierjüket. Tele óriási nevekkel.

Gabriel Batistuta – Sokak nagy kedvence 1991-ben és 1993-ban Copa Américát, 1992-ben Konföderációs Kupát nyert a nemzeti csapattal. Hiába vett részt három világbajnokságon (1994, 1998, 2002), melyeken 12 mérkőzésen tíz gólig jutott, nem tudta nagyobb eredményhez segíteni hazáját. 1991-től 2002-ig 78 meccsen 56 gólt jegyzett, így Lionel Messi előtt ő volt az argentin gólrekorder. A legendás Batigol azon kevés játékos egyike, aki a Riverben és a Bocában is játszott, mégis mindkét tábor szeretettel gondol vissza rá.

Hernán Crespo – A jó ideig Batistuta árnyékában szereplő Crespo 64 mérkőzésen 35 találatig jutott a válogatottban. Három világbajnoksága közül az első kettőn csere volt mögötte, 2006-ban pedig a negyeddöntő jelentette a válogatott számára a végállomást, így neki sem jött össze a nagy dobás.

Diego Simeone – Batistutához hasonlóan három világbajnokságon szerepelt és tagja volt a kétszeres Copa-győztes csapatnak. Az Atlético Madrid vezetőedzője összesen 108 mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban 2002-ig bezárólag, 11 gólt szerzett. Az 1998-as vb-nyolcaddöntőben róla állították ki David Beckhamet.

Fernando Redondo – A Real Madrid egykori zseniális védekező középpályása egyetlen világbajnokságon vett részt, éppen azon az 1994-es tornán, melyen Maradona doppingbotránya megpecsételte a „gauchók” reményeit. A válogatottban mindössze 29 találkozón játszó Redondo 1990-ben visszautasította a meghívást, mert nem lett volna kezdő, 1998-ban pedig a korábbi elutasításai miatt már nem számoltak vele.

Javier Zanetti – Hasonlóan luxusnak érezhetjük az Inter ikonjának mellőzését, aki 1998-ban és 2002-ben még szerepelt a világbajnokságon, azonban különböző okokból kifolyólag 2006-ban és 2010-ben már nem hívták őt be. Zanetti még így is 145 alkalommal lépett pályára az Albiceleste mezében 1994 és 2011 között. A milánóiaknál ő játszotta a legtöbb mérkőzést, visszavonulása óta a klub vezetésében dolgozik.

Pablo Aimar – Az egykori zseniális képességű irányító két-két világbajnokságon és Copa Américán képviselte hazája színeit. Aimar 1999 és 2009 között 52 alkalommal lépett pályára a válogatottban, jelenleg az U17-es nemzeti csapatot irányítja és Scaloni asszisztense a felnőtt csapatnál.

Walter Samuel – A válogatott másik segédedzője a 2002-es és a 2006-os világbajnokságon szerepelt. Az AS Roma, a Real Madrid és az Inter egykori kőkemény hátvédje 56 találkozón védő létére ötször talált be a nemzeti csapatban.

Juan Román Riquelme – Az utolsó klasszikus irányítók egyike egyedül a 2006-os vébén szerepelt, ahol a torna nagy sztárja lehetett volna, ha Pékerman válogatottja tovább eljut a negyeddöntőnél. A Boca Juniors egykori ikonja és jelenlegi alelnöke 1997-től 2008-ig 51-szer lépett pályára a válogatottban, ezalatt 17 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Talán rossz időben volt rossz helyen, mert a képességei alapján jóval nagyobb karriert is befuthatott volna.

Carlos Tévez – Az aktív pályafutása befejezése után a közelmúltban edzőnek álló „Apacs” két világbajnokságon játszott (2006, 2010), ám a 2014-es döntős csapat keretébe 30 évesen már nem került be. Ennek ellenére 2004 és 2015 között 76 összecsapáson viselte a nemzeti színeket, 13 találatig jutott a válogatottban.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/