Az AS Roma és a Fiorentina egykori mindenese lett Nagy Ádámék edzője

Az AS Roma és a Fiorentina egykori mindenese lett Nagy Ádámék edzője

2023. júl. 8.

A két szezonnal ezelőtt a Serie A-ba való feljutásról épphogy lemaradt Pisa számára az elmúlt idény rosszul sikerült. A toszkánai csapat a legutóbbi kiírásban még a rájátszásba sem jutott be, így másodszor is elköszöntek Luca D’Angelo vezetőedzőtől. Utódja egy felnőtteket korábban még nem vezető, az utánpótláscsapatokkal sikereket elért fiatal edző lett. A továbbiakban az AS Romát és a Liverpool FC-t is megjárt Alberto Aquilani irányíthatja Nagy Ádám csapatát.


A Serie B 2021–2022-es idényében a rájátszás döntője csak hosszabbításban dőlt el, a Monza jutott fel a Pisával szemben. Bár a Nerazzurri az ezt követő szezonnak is a feljutás céljával vágott neki, a csapat képtelen volt megismételni a korábbi teljesítményét. Főleg az évad második felében mutatott gyengébb produkcióval még a rájátszásról is lemaradt, a Pisa mindössze a 11. helyen végzett a 20 csapatos mezőnyben.


A magyar válogatott 28 esztendős légiósa, Nagy Ádám már a második szezonját töltötte a Pisa alkalmazásában. A védekező középpályás a mögöttünk hagyott idényben 34 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, nagyrészt kezdőként vették számításba. Menet közben két gólpasszt jegyzett, valamint hét sárga és egy piros lapot gyűjtött be.


A mérsékelt szezon után a Pisa vezetésében komoly változások történtek: távozott a vezetőedző posztjáról Luca D’Angelo, mint ahogyan a sportigazgató Claudio Chiellini is visszatért a Juventus harmadosztályú tartalékcsapatának élére. A közelmúltban kiderült, hogy a csapat új vezetőedzője a pályakezdő tréner Alberto Aquilani lett, míg a sportigazgatói feladatokat a jövőben a Lazio, a Manchester City, az AS Roma és az Internazionale korábbi kőkemény szerb balhátvédje, Alekszandar Kolarov láthatja el.


auto(Forrás: asroma.com)



Rómában és Firenzében ment neki a legjobban

Az AS Romában nevelkedett Aquilani 2002-től hét éven át meghatározó játékosa volt a fővárosi alakulatnak, amellyel 2007-ben és 2008-ban megnyerte az Olasz Kupát, előbbi évben pedig a Szuperkupát is elhódította. 2009 nyarán 20 millió eurós átigazolási díj ellenében hagyta el a „farkasokat” és igazolt a Liverpool FC-hez. Aquilani egy szezont töltött az Anfielden, de nem igazán találta a helyét, majd egy-egy idényt kölcsönben az AC Milanban és a Juventusban játszott, 2012-ben pedig már állandó szerződés keretein belül került a Fiorentinához.


A Vincenzo Montella által irányított csapatot három éven át erősítette. Aquilani alapembere volt a bajnokságban zsinórban háromszor is a negyedik helyen végzett Fiorentinának, amely 2014-ben Olasz Kupa-döntőt, 2015-ben pedig Európa-liga-elődöntőt játszott. A korábbiaknál valamivel kötetlenebb szerepkörben, rendszerint nagy kedvvel futballozott, egyénileg a legeredményesebb idényeit is akkoriban jegyezte: egymást követő két szezonban hét-hét gólra volt képes. Aquilani a pályafutása egyetlen mesterhármasát ugyancsak a firenzeiek színeiben lőtte, 2014 januárjában a Genoát sokkolta három találattal.


Később viszont egyre többször bajlódott sérülésekkel és képtelen volt hozni a korábban megszokott teljesítményét, így szinte évente váltogatta a klubjait. A Fiorentina után megfordult a portugál Sporting CP mellett a Pescara kötelékében, onnan kölcsönbe a Sassuolo alkalmazásába került, utolsó csapata pedig a spanyol élvonalból kieső Las Palmas volt a 2017–2018-as idényben. Ezt követően egy évet kivárt, majd miután továbbra sem talált új csapatot, 2019 nyarán a 35. születésnapja előtt bejelentette visszavonulását.


Aquilani a legjobb éveiben rendkívül szorgalmas, fáradhatatlan középpályás volt, aki sokoldalúsága révén védekezésben és támadásban is csapata hasznára tudott lenni.


Védekező középpályásként és akár irányítóként is megállta a helyét, legjobban a második hullámban szeretett érkezni az ellenfél kapuja elé. A 2003-as U19-es Európa-bajnokság legjobb játékosának választott középpályás 2006 és 2014 között 38 mérkőzésen szerepelt az olasz válogatottban, ezalatt öt gólt szerzett. Tagja volt a 2013-as Konföderációs Kupán bronzérmes nemzeti csapatnak. A 2014-es világbajnokságon hiába volt ott, egyik mérkőzésen sem lépett pályára.


auto(Forrás: Mirror)



Sikerek utánpótlásedzőként

Visszavonulása után edzőnek állt, majd egészen mostanáig egykor játékosként is erősített klubjánál, a Fiorentinánál dolgozott. Először az U18-as csapat vezetésével bízták meg, majd miután a 2019–2020-as szezon közben Giuseppe Iachinit kinevezték vezetőedzőnek, csatlakozott a rutinos szakember stábjához. Aquilani a 2020–2021-es idénytől kezdve három évadban a Fiorentina primavera-csapatát irányította, mellyel egymást követő három alkalommal nyerte meg a korosztályos Olasz Kupát, kétszer pedig a fiatalok Szuperkupa-sorozatában diadalmaskodott. 2023-ban az év edzőjének választották meg a Primaverában.


Kiváló munkáját az olasz sportsajtó és a szakma egyaránt pozitívan értékelte. Az elmúlt időszakban már többször lehetett hallani róla, hogy egy-egy nagyobb csapat, az AS Roma vagy AC Milan kinevezné őt tartalékcsapata élére. Aquilani azonban nem akart másik utánpótláscsapatot irányítani, csak akkor szerette volna elhagyni a Fiorentinát, ha megfelelő ajánlatot kap.



Egyelőre a Pisa játékoskerete még nem állt össze a következő szezonra, így a pontos célkitűzést sem határozták meg, de az új vezetőedzővel és sportigazgatóval alighanem a rájátszás, akár a feljutás is elérhető lehet.


Az elmúlt években több közelmúltbeli olasz válogatott játékos bontogatta szárnyait edzőként a Serie B-ben. Az eredményesség változó volt, hiszen volt olyan, akit néhány hónap után leváltottak, akadnak olyanok, akik már hosszabb ideje a másodosztályban edzősködnek, míg például az elmúlt idény bajnoka, a Frosinone Fabio Grosso vezetésével jutott fel, de az élvonalban már nem a 2006-os világbajnokság hőse fogja irányítani a csapatot.


Kíváncsian várjuk, hogy Aquilani melyik táborba fog kerülni. Az utánpótlással elért sikerek mindenképpen bizakodásra adnak okot vele kapcsolatban, de egy felnőttcsapatot vezényelni jóval nehezebb feladat lesz.


A szerző a Serie B magyar oldal nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/seriebmagyar/


Kiemelt fotó: pisasportingclub.com

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.