Az egykori gólkirály Isztambulban építheti újra karrierjét
Miután a Paris Saint-Germainnél végképp parkoló pályára került, Mauro Icardi a felzárkózásban bízó török Galatasarayhoz került kölcsönben. Az egykori kétszeres Serie A-gólkirály csillaga szélsebesen zuhan egyre lejjebb, a mostani klubváltása egy utolsó elkeseredett próbálkozás lehet sorsának megfordítására. A szebb napokat is látott argentin támadó azonban csak egy az isztambuliak számos nagyobb igazolása közül.
null
Kétségtelen, a 29 éves csatár a legjobb éveit az Internél töltötte, ahol azonban elfogadhatatlan magatartása miatt nemkívánatos személlyé vált. Mauro Icardi viszonya annyira elmérgesedett a milánói klubbal, hogy egy évig élő szerződéssel akarták őt a lelátóra ültetni, így aztán egyetlen lehetőségeként a PSG-hez került 2019 nyarán. A párizsi sztárcsapatnál megannyi nagyobb nevű klasszis közt képtelen volt gyökeret ereszteni magának és az új edző végképp száműzte, így onnan is mennie kellett.
Klublegenda lehetett volna Milánóban
Icardi ugyan Rosárióban született, kilencéves korától a Kanári-szigeteken nőtt fel. A labdarúgást is Európában kezdte el, nem rendelkezik argentin utánpótlásmúlttal. 2008 és 2011 között az FC Barcelona akadémiáján bontogatta a szárnyait, az U17-es együttesig jutott. 18 évesen Olaszországba került, ahol először a Sampdoria labdarúgója lett. Első évében a tartalékcsapatot erősítette és a felnőttek közt a másodosztályban góllal mutatkozott be. A feljutást követően a 2012-2013-as idényben tíz gólt szerzett a Serie A-ban, melyet követően lecsapott az Inter a játékjogára.
A beilleszkedéssel zajló első szezon után nagyszerűen kapta el a ritmust a milánói gárda színeiben, már a második bajnoki idényében 22 gólra volt képes, később pedig ezt csak fokozni tudta. Bár akkoriban az Inter csupán egy élmezőnytől leszakadó, középmezőny elején táncoló csapat volt, Icardi volt a fény az éjszakában, a remény egy szebb jövő beköszöntére. Tekintve, hogy a Nerazzurri az argentin játékosokat mindig előszeretettel foglalkoztatta és nagy becsben tartotta őket, minden adott volt arra, hogy Icardi a klub emblematikus figurái közé emelkedjen egy napon. Csak magának – és feleségének – köszönheti, hogy nem emlegetik őt egy lapon Javier Zanetti, Esteban Cambiasso, Walter Samuel, Diego Milito, Diego Simeone, Hernán Crespo vagy Julio Cruz nevével a klub történelemkönyveiben.
Szégyenteljes távozás
Ezt követően visszafordíthatatlanul megromlott a viszonya a klub vezetőségével és szurkolóival. Icardi a korábbi csapattársától, Maxi Lópeztől elszeretett ügynökfeleségével, Wanda Narával együtt nem egyszer minősíthetetlen hangnemben beszélt a milánói egyesületről, annak szimpatizánsairól. Leginkább egy minél kedvezőbb új szerződést szerettek volna kiharcolni – vagy csak Bonnie és Clyde módjára mentek szembe mindenkivel. Az Inter azonban gazdasági szempontokat figyelembe véve nem szeretett volna meggondolatlan összeget ajánlani a foga fehérjét egyre inkább kimutató játékosnak. A 2018-2019-es kiírásban sajnos már nem a játék volt a főszerep. Miután nem érezte át annak súlyát, a csapatkapitányi karszalagtól is megfosztották őt, így a tavasz már inkább csak az üzengetésről és a fenyegetőzésről szólt. Icardi ezalatt 29 mérkőzésen 11 gólig jutott a hattyúdalának évében.
Végül a klubvezetés állt a sarkára és kilátásba helyezte, hogy ha nem hosszabbítja meg a szerződését, akkor a 2019-2020-as idényt teljes egészében a kereten kívül kell töltenie (mivel még érvényes megállapodással rendelkezett). Eközben Romelu Lukaku és Alexis Sánchez átigazolása végképp azt mutatta, hogy az argentin létszámfelettivé vált. Az Icardi-család kétségbeesett csapatkeresésbe kezdett, így futott be a Paris Saint-Germain ajánlata, amely először – az Interrel való hosszabbítása után – kölcsön vette, majd véglegesítette őt.
A nagyobb sikereket már nem élhette meg a klubnál, éppen a távozása után az Inter 2020-ban Európa-liga-döntőt játszott, 2021-ben pedig megnyerte az olasz bajnokságot.
Egy jó szezon és más semmi
Amíg az Internél a csapat alfája és omegája volt, addig a PSG-nél be kellett állnia a sorba Kylian Mbappé, Neymar és Edinson Cavani mögé. Az első szezonjában a bajnokságban 12, összességében 20 találatot szerzett, hasznos tagja tudott lenni a gárdának, így a francia klub véglegesítette őt. Az ezt követő két idény alatt viszont együttesen 18 gólig jutott, miközben a legutóbbi idényben gyakori sérülései – és Lionel Messi megjelenése – miatt lényegesen kevesebb lehetőséghez jutott. Kezdett egyre inkább kifelé állni a szénája a csapatból, csak elvétve tudott bármit is hozzátenni a játékhoz. Menet közben a feleségével való viharos kapcsolata, szakításuk és újbóli egymásra találásuk több energiáját emésztette fel, mint amennyit a pályán kiadott magából.
A nyáron kinevezett Christophe Galtier hosszú távú terveiben egyáltalán nem szerepelt a neve, így kikerült a keretből és most találtak új csapatot számára. Icardi minden sorozatot figyelembe véve 92 mérkőzésen 38 gólt szállított a francia gárda színeiben, de nem volt rá szükség a továbbiakban.
Az újrakezdés reményében
Bár topligán kívülre került és a futó szezonban nem játszhat nemzetközi kupában sem, Icardi maradt Európában, ahelyett, hogy egy másik kontinensre igazolt volna, amely alighanem a végső levezetést jelentette volna. A török csapat ráadásul rajta kívül is minőségi erősítéseket hajtott végre, hiszen a tavalyi 13. helyezést mindenképpen feledtetni szeretné. Az egykori UEFA-kupa-győztes Galatasaray Haris Seferovic és Sérgio Oliveira kölcsönvétele, valamint Dries Mertens és Lucas Torreira leigazolása után a török átigazolási időszak szeptember 8-i befejezése előtt Icardi mellett szabadúszóként szerződtette a Manchester Unitedet elhagyó világ-, és Európa-bajnok Juan Matát. Továbbá a legutóbb a Barcában szereplő Yusuf Demir, a Premier League-től búcsúzó Norwich City-től Milot Rashica, valamint a tehetséges dán hátvéd, Mathias Ross ugyancsak csatlakozott az egyesülethez.
Icardi számára adott tehát a lehetőség, hogy egy igazán fanatikus környezetben, minőségi csapattársak mellett építse újra magát. Ha hajlandó visszavenni az egójából, akkor akár újra szerepelhet még az európai futballtérképen, ellenkező esetben már végképp csak egy, az újságok címlapján és közösségi oldalain pózoló botrányhős celeb válhat belőle.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Bajnok lesz a 2022/23-as szezon végén a Galatasaray?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Törökország/ Süper Lig/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.
Kiemelt fotó: Galatasaray