Az egykori lipcsei edzőtől az izlandi fogorvosig – bemutatjuk a Copa América nem argentin szövetségi kapitányait
Korábban már bemutattuk a Copa Américára készülő hét argentin szövetségi kapitányt, de a maradék kilenc résztvevő válogatottat irányító szakembereket is érdemes jobban megismerni. Akad közöttük olyan, akit nem kell bemutatni a magyar szurkolóknak, de vannak igencsak meglepő nevek is a kapitányok listáján.
Az amerikai kontinensen nem sok európai edző dolgozik, ezért talán meglepő, hogy a Copa Américán érdekelt szövetségi kapitányok közül hárman is az öreg kontinensről származnak.
Az nem számít szenzációnak, hogy a jamaicai válogatott külföldi szakember irányításával készült a tornára, de ha hozzátesszük, hogy a Reggae Boyzt egy izlandi fogorvos irányítja, már többen felkapják a fejüket.
Heimir Hallgrímsson, aki Jamaica történetének negyedik európai szövetségi kapitánya, már aktív játékosként megkezdte edzői karrierjét, ráadásul közben fogorvosi praxisát sem szüneteltette. Két tömés és húzás között izlandi kluboknál dolgozott egészen 2011-ig, amikor a válogatottat irányító Lars Lagerbäck segítője lett. Három évvel később már társkapitányként dolgozott a svéd szakember mellett, a páros pedig 2016-ban Európa-bajnoki negyeddöntőig vezette Izland legjobbjait, két évvel később pedig az oroszországi világbajnokságra is kijutott a nemzeti csapattal.
A vb után Katarban vállalt munkát, 2022-ben pedig egy még nagyobb kalandba vágott bele, hiszen igent mondott a jamaicai szövetség hívására. A közép-amerikaiakat eddig 24 találkozón irányította, ezeken tíz győzelem mellett mindössze hét vereséget szenvedett, a 2023-as CONCACAF Nemzetek Ligájában pedig bronzérmet szerzett.
Ha Hallgrímsson az ország történetének legjobb Copa América-szereplésére vágyik, meglehetősen alacsonyra helyezett lécet kell átugrania, a zöld-sárgák ugyanis eddig kétszer, 2015-ben és 2016-ban vettek részt a tornán, de mind a hat mérkőzésüket elveszítették, ráadásul még gólt sem szereztek. A rossz sorozat megtöréséért több Premier League-légióssal indul harcba Jamaica, többek között a Fulhamben szereplő Bobby Decordova-Reid, az Aston Villa csatára, Leon Bailey és a West Ham Unitedben játszó Michail Antonio is ott lesz Halgrímsson csapatában.
Szintén rendelkezik világbajnoki rutinnal az ecuadori válogatottat irányító Félix Sánchez, aki a legutóbbi vb-n a házigazda katari válogatottal szerepelt (le).
A barcelonai születésű Sánchez már 21 évesen a katalán sztárklub akadémiáján dolgozott, ahol tíz éven át nevelgette a tehetségeket – majd ugyanezt tette Katarban is, miután az Aspire Academy szerződtette. Később felkérték a helyi U19-es és U23-as válogatott vezetésére, 2017-ben pedig átvette a hazai rendezésű világbajnokságra készülő felnőttcsapat irányítását. A spanyol szakember nevéhez fűződik a katari labdarúgás történetének legnagyobb sikere, 2019-ben ugyanis megnyerte az Ázsia-kupát a válogatottal. Néhány hónappal később a Copa Américára is meghívást kapott a gárda, amely nem is vallott szégyent Brazíliában: Paraguay ellen 2–2-es döntetlent ért el, Kolumbiától 1–0-ra, Argentínától pedig 2–0-ra kapott ki.
Sánchez a világbajnokságon vezette utoljára a csapatot, a csoportkörös búcsút követően távozott Ázsiából – hogy három hónappal később már Ecuadorban vállalja el a válogatott irányítását.
A La Tri becenévre hallgató nemzeti csapattal eddig nem teljesít rosszul, hiszen a kinevezése óta lejátszott 15 mérkőzésből csupán négyet veszített el, a dél-amerikai vb-selejtezőben pedig hat fordulót követően a kijutást érő ötödik helyen áll.
Panama szövetségi kapitányának sem kellett spanyol nyelvleckéket vennie az országba érkezése előtt, Thomas Christiansen ugyanis, bár Dániában született, az ibériai ország útlevelével is rendelkezik, hiszen játékosként csaknem egy évtizeden át spanyol klubokban futballozott. A jelenleg 51 éves szakember az 1990-es években megfordult többek között az FC Barcelona B csapatában, valamint a Racing Santanderben, a Villarrealban és a Sporting Gijónban is – utóbbi klubban olyan jól teljesített, hogy 1993-ban két mérkőzésen még a spanyol válogatottban is pályára léphetett.
Játékoskarrierjét Németországban fejezte be, edzőként pedig az arab világban indított, majd megfordult Cipruson is, 2017-ben pedig a Leeds United menedzsere lett. Angliában még első szezonja vége előtt menesztették, 2019-ben a belga Union Saint-Gilloise szerződtette. Innen került egy évvel később a panamai válogatott élére, amelyet az elmúlt szűk négy esztendő során már 60 mérkőzésen irányított.
A 2022-es világbajnokságra ugyan nem sikerült kivezetnie az együttest, de a CONCACAF Nemzetek Ligájában elért két negyedik hely és a 2023-as Arany-kupa-ezüstérem azt jelzi, a panamai válogatott jó úton jár, amit a Copán is bizonyíthatnak a közép-amerikaiak – köztük három olyan játékos, például az egykori kispesti Anibál Godoy, akik már az oroszországi vb-n is szerephez jutottak.
A 2026-os világbajnokság leendő házigazdáit egy korábbi cikkükben már bemutattuk, de a válogatottak kapitányaival talán érdemes egy kicsit részletesebben is foglalkozni.
Az Egyesült Államok kispadján némi megszakítással 2018 óta ülő Gregg Berhalter játékosként is szerepelt a TeamUSA-ben, egy világbajnokságon és két Konföderációs Kupán lépett pályára, és kerettag volt az 1995-ös Copa Américán is, ahol az amerikaiak a negyedik helyen végeztek.
Berhalter Hollandiában, Angliában és Németországban is légióskodott (az Energie Cottbusban Sebők Vilmos csapattársa volt), edzői pályafutását pedig a svéd Hammarbynál kezdte, majd 2013 és 2018 között a Columbus Crew szakmai munkáját irányította. Innen csábította el az amerikai szövetség: a válogatottal a 2022-es vb-n a nyolcaddöntőig jutott, a CONCACAF Nemzetek Ligáját kétszer, az Arany-kupát egyszer nyerte meg.
Nem ő lesz az egyetlen egyesült államokbeli szövetségi kapitány a tornán, ugyanis a kanadai válogatottat is a déli szomszédból érkező szakember irányítja.
Jesse Marsch játékosként valóságos MLS-legendának számított: több mint 300 mérkőzésen lépett pályára az észak-amerikai profi bajnokságban, a Chicago Fire-rel egy, a DC Uniteddel két bajnoki címet szerzett. Két alkalommal az amerikai válogatottban is játszott – első és második mérkőzése között több mint öt év telt el.
Edzői pályafutása eddigi legfontosabb éveit a Red Bull-családnál töltötte: az RB Leipzig asszisztenseként kezdte, ezt követően előbb Salzburgban, majd Lipcsében volt vezetőedző. 2022 februárjában, Marcelo Bielsa távozását követően nevezték ki a Premier League-ben szereplő Leeds United menedzserévé, ahonnan egy év elteltével menesztették. Idén májusban lett kanadai szövetségi kapitány, a hollandok és a franciák elleni felkészülési mérkőzéseket követően tétmeccsen a Copa Américán debütál a juharlevelesek élén.
A Mexikó válogatottját 2023 augusztusa óta irányító Jaime Lozano teljes játékos-, és eddigi edzői karrierjét is hazájában töltötte: a több mint 300 élvonalbeli bajnokin szereplő középpályás két bajnoki címet szerzett az UNAM együttesével. A válogatottban 34 találkozón lépett pályára és két Copán szerepelt: 2004-ben negyeddöntős, három évvel később bronzérmes volt a csapattal.
Edzői pályafutását az UNAM utánpótlásánál kezdte, majd a Querétaro után a szövetség alkalmazásába állt: az U23-as csapat mellett 2021-ben, majd 2023-ban átmeneti jelleggel már irányította a felnőtt válogatottat, tavaly augusztusban pedig véglegesítették a szerződését.
Két brazil szövetségi kapitány is dolgozhat a Copán, egyiküket, az ötszörös világbajnok válogatottját irányító Dorival Júniort már bemutattuk, de honfitársa, a bolíviai kispadon helyet foglaló Antonio Carlos Zago neve is ismerős lehet a nemzetközi (elsősorban az olasz) futball kedvelői számára.
Az 55 esztendős szakember ugyanis 1998-tól 2002-ig az AS Romában futballozott, a középhátvéd összesen 138 mérkőzésen szerepelt a fővárosiaknál, és tagja volt a 2001-es bajnokcsapatnak is. A brazil válogatottban 37 találkozón lépett pályára, 1993-ban a negyeddöntőig jutott, hat évvel később viszont aranyérmet szerzett az aranyzöld mezesekkel a Copa Américán, többek között Dida, Cafú, Roberto Carlos, Rivaldo és Ronaldo csapattársaként.
2009 óta dolgozik edzőként, ez idő alatt hazáján kívül Bolíviában és Japánban is megfordult, 2023 októberében nevezték ki a bolíviai válogatott élére. Eddigi szerepvállalása nem egy sikertörténet, hiszen hét mérkőzése közül csupán kettőt tudott megnyerni a csapat, a Copán azonban meglesz a lehetőség a javításra.
A Copa América legidősebb szövetségi kapitánya az uruguayi Jorge Fossati, aki hosszú és eseménydús edzői karrierje során másodszor szerepelhet a kontinensviadalon – az első alkalommal, 20 évvel ezelőtt a negyedik helyen végzett hazája válogatottjával, most pedig Perut vezetheti a tornán.
A novemberben már 72. születésnapján ünneplő rutinos szakember kapusként hat uruguayi és egy argentin bajnoki címet szerzett, három alkalommal pedig a válogatott összeállítása is vele kezdődött.
Immár több mint három évtizede edző, valamennyi állomáshelyét szinte lehetetlen felsorolni: dolgozott többek között Argentínában, Ecuadorban, Paraguayban és a Közel-Keleten; kétszer, 2007-től 2008-ig, valamint 2016 és 2017 között is irányította a katari válogatottat. Uruguayban, Ecuadorban, Katarban, Paraguayban és Peruban is szerzett bajnoki címet, 2023 decemberében pedig átvette a perui válogatott irányítását. Csapata Fossati első négy mérkőzésén veretlen maradt, a Copán viszont nem lesz könnyű dolguk a fehér-piros mezeseknek, hiszen Chilével, Kanadával és Argentínával kell megküzdeniük a továbbjutásért.