Bettega játékosként és vezetőként is meghatározta a Juventust
Játszott Pécsett, a Megyeri úton és Győrben is, utóbbi két fellépése igazán drámaira sikerült a Juventussal. Sokkal több volt, mint egy sokoldalú csatár, a sportág egyik legbalszerencsésebb alakjaként is óriási hatást gyakorolt az olasz támadófutball fejlődésére.
Roberto Bettega 20 évesen a pécsiek vendégszeretetét élvezte, amikor a Juventussal a rangos Európai Városok Kupája harmadik fordulójának első mérkőzésére érkezett hazánkba. Igaz, Baranyában nem mindenki tudta még, melyik olasz városból jött az ellenfél, de se baj, mint az alábbi briliáns kisfilmből kiderül, Torinóban sem tudta elhelyezni mindenki Pécset a térképen.
A hetvenes évek végének első számú olasz játékosának számító Bettega 1970-ben Pécsett még csak egy félidőt kapott csatárként, a felettébb kiélezett visszavágón viszont már egy teljes meccset, többek között Fabio Capello csapattársaként.
Második magyarországi megméretése sem volt könnyebb a fenti duónak a Juvéval, amelynek kapuját 1973-as BEK-negyeddöntőn már Dino Zoff védte. A legendás Stadio Comunáléban az első összecsapáson nem született gól a fénykorát élő Újpesti Dózsa ellen, a Megyeri úti visszavágó pedig a magyar klubfutball egyik legnagyobb meccsét hozta.
12 perc után Bene Ferenc és Tóth András góljaival már 2-0-ra vezettek a lilák, az olaszok olyan korszakos klasszisoknak köszönhetően egyenlítettek ki, mint José Altafini és Pietro Anastasi. Az Altafininél 12 évvel fiatalabb Bettega a brazil-olasz fenomén cseréjeként kapott lehetőséget a Juventus számára egy újabb kritikus időszakban, az utolsó negyedórában.
A hajkoronája után a La Penna Bianca (fehér toll) becenevet kapott Bettega és a Juventus magyarországi drámája azonban tartogatott még egy nem várt fejezetet. 1979-ben, immár a csatár fénykorában a KEK első fordulójában 2-0-s előnnyel érkezett a győri Rába ETO-hoz Torino büszkesége, ám 23 perc után már 2-2-re állt az összesítés, többek között Póczik József magával ragadó fejesének köszönhetően. Az utolsó szó azonban ismét az olaszoké volt.
A korán őszülő csillag és a magyar futball kapcsolatát zárjuk egy számunkra még kellemetlenebb élménnyel, az 1978-as világbajnoki mérkőzéssel, ahol a második gól fűződött a nevéhez.
Bettega és a Juventus egyet jelent, kezdve onnan, hogy torinói születésűként 11 évesen csatlakozott a klub kölyökcsapatához. A saját nevelésű tehetséget nyolc évvel később egy szezonra adták kölcsön a másodosztályú Vareséhez, amelyet aztán 13 találattal az első osztályba segített. (Ennyi találat Itáliában a gólkirályi címhez is elég volt.) A csapatot a későbbi római aranykovács Nils Liedholm edzette, aki megállapította az ifjú támadóról:
„Rendkívül atletikus, és lenyűgöző a technikája. Különösen veszélyes a levegőben, és mindkét lábával jól rúg.”
Két hónappal a pécsi utazás előtt, 1970 szeptemberében a Catania ellen mutatkozott be a Serie A-ban, mindjárt győztes góllal. A 13 találat az élvonalban is elsőre összejött, egy évvel később emlékezetes sarkazásos gólt lőtt a San Siróban az AC Milan idegenbeli kiütésekor.
Giovanni Trapattoni 1976-os érkezésével lett a Juventus frontembere, a csapat pedig nemcsak tovább uralkodott Olaszországban – bajnoki címekkel és kupagyőzelemmel –, de 1977-ben az UEFA-kupát is elhódította. A torinói 1-0-s győzelem után kulcsfontosságú gólt fejelt a bilbaói visszavágó nyitányaként.
Klubcsapatával az 1973-as és az 1983-as BEK-döntőt is elveszítette (utóbbit minden idők talán legerősebb összeállításában), az 1984-es KEK-diadal idején pedig már Torino helyett a kanadai Torontóban vezetett le. A válogatottal az 1978-as argentínai világbajnokságon és az 1980-as olaszországi Európa-bajnokságon is négy közé jutott, mindkettőből negyedik hely lett. Az 1982-es spanyolországi vb-t térdsérülés miatt kihagyta, Olaszország aranyérmet ünnepelt. Visszavonulása után 22 éven át a Juventus elnökhelyettesi tisztségét látta el, így szép számmal élt meg a klubnál további elveszített BL-döntőket, de egy megnyertet is 1996-ban.
Pályafutása csúcsán, az 1978-as vb-n beválasztották a torna álomcsapatába, és sok szempontból őt magát is álomcsatárnak lehetett nevezni. Egy sokoldalú vezéregyéniség volt sztárallűrök nélkül, akit kiváló taktikai érzéke és játékintelligenciája mellett a támadásbefejezéshez is nagyon értett, éppen ezért középcsatárként, szélsőként és támadó középpályásként is bevetették.
Kiemelt fotó: sportmob.com
Szerző
