Bognár György belátása az élbolyba repítette a Paksot

Bognár György belátása az élbolyba repítette a Paksot

2023. okt. 17.

A Paks kapcsán sokan, sok helyen leírták már, hogy mennyire kedvelik azt a fajta bátor, szinte már vakmerő támadófocit, amit Bognár György preferál. Az NB I edzői karának korelnöke azonban az utóbbi hetekben markáns változtatásokat eszközölt a csapata játékában miután közel negyven perc alatt hat gólt kaptak az Üllői úton, és nagyon úgy tűnik, hogy bár részben feladta a hitvallását, az eredmények kárpótolják érte.

Hogy a paksi védekezéssel lehetnek gondok, arról már a nyár közepén elmélkedtünk, főleg miután a másodosztályú Szeged otthonában hét gólt kaptak Szabó Jánosék egy felkészülési mérkőzésen. Ahogyan akkor jeleztük, mennyiségileg mindenképp megvannak, de bizonyos kvalitásoknak híján van a hátsó alakzat, például a játékosok sebessége talán nem a legjobb a mezőnyben, így kockázatosnak bizonyult a magasra feltolt védősor. Pedig az idényt minimum elfogadhatóan kezdték az atomvárosiak: ikszeltek a két újonc vendégeként (ezeknek az eredményeknek utólag lett nagyobb jelentőségük) és 3–0-ra legyőzték hazai környezetben az Újpestet.


A Ferencváros elleni bajnoki azonban rávilágított a csapatvédekezés és a védőjátékosok hiányosságaira, és bár 6–1-re kapott ki a csapat, ha aznap a dupláját szerette volna lőni az FTC, valószínűleg az is sikerülhetett volna.


A Ferencváros-Paks mérkőzés összefoglalója


A mérkőzés után egyébként Bognár is elismerte, hogy a csapat védekezése „erősen sántított", és megígérte, hogy a következő mérkőzésen majd javítanak. Így is lett. Jött a talán legsötétebb időszakai egyikét élő Fehérvár és a Paks 2–0-ra megverte őket egy sokkal konszolidáltabb, hátul megfontoltabb, kevésbé presszingelő játékkal. Ezután következett egy gyilkos hét, amikor háromszor is pályára kellett lépniük Könyves Norbertéknek, és előbb a Puskás Akadémiát (2–0), majd a Debrecent (2–0), végül pedig a Mezőkövesdet (2–1) is felülmúlták, mindösszesen egy gólt kapva, azt is egy kapitális védelmi hibából.


Az eddigi utolsó bajnokin aztán a győzelmi széria megszakadt, de a kecskeméti 1–1 azt is jelenti, hogy a veretlenség tovább él, sőt most már ott tartunk, hogy a teljes NB I mezőnyében a Paks kapta a legkevesebb gólt, mindössze tízet az eddig lejátszott kilenc mérkőzésen, ráadásul immár öt olyan mérkőzést tudhatnak magukénak, amikor nem kapituláltak, és ebből négyet az FTC elleni zakó óta játszottak le.



Feljavuló teljesítmények, kiváló számok


A kockázatvállalás csökkentése és a megfontoltabb, ha úgy tetszik – szigorúan az eddig megszokottakhoz és nem a riválisokhoz képest – visszafogottabb csapatjáték pedig pazar eredményekkel párosul. A Paks úgy tűnik, hogy megtalálta a stabil védőhármasát, Lenzsér Bence, Kinyik Ákos és Szabó János hármasa legalábbis remekül működik, ám amikor lehetőséget kap, Szélpál Norbert is megbízható teljesítményt nyújt. Kimondottan rossz hír ez a nyáron igazolt Temesvári Attilának, aki a jövő embere pillanatnyilag és Hegedűs Jánosnak, aki számottevő NB I-es tapasztalattal bír már, de még nem szerepelhetett bajnokin a zöld-fehéreknél. Ha már az egyéni teljesítményeknél tartunk, ne menjünk el szó nélkül Szappanos Péter mellett sem, a válogatott kapus ugyanis hétről-hétre bizonyítja jó hírét és nagyszerűen teljesít, fontos pontokat hozva ezzel csapatának.



Ha pedig a csapatról beszélünk, fontos megemlíteni, hogy az eddig jellemző nyomásgyakorlás már csak bizonyos időszakokra és bizonyos területekre korlátozódik, így több energiája marad a játékosoknak és mintha időnként a kezdeményezésről is könnyebben lemondanának. Ezt bizonyítja, hogy a Wyscout elemzőrendszer adatai alapján a Paks birtokolja a legkevesebbet a labdát az élvonalbeli mezőnyben.


autoA grafikon a Beam alkalmazással készült



Ezzel együtt a védők és a középpályások is sok labdát szereznek, a megelőző szerelések terén például a mezőny első helyén állnak, ami a védekezés feszességét és a bekkek éberségét, játékintelligenciáját és reakciókészségét dicséri. Kinyik Ákos az NB I legjobbja eddig 78 ilyen megoldással, de a liga negyedik legjobbja is paksi, Papp Kristóf 62 labdát szerzett már ezen a módon.


autoMegelőző szerelések az NB I-ben ebben a szezonban (Forrás: Wyscout)


Fizikálisan a paksi védőkre egyáltalán nem lehet panasz, magas és erős játékosok játszanak ebben a sorban, akik ráadásul egészen jól is fejelnek. A védekező párharcaik 62%-át megnyerik a csapat játékosai, ennél jobb mutatókkal csak a Ferencváros büszkélkedhet, emiatt is érezhetjük azt, hogy a Tolna vármegyeiek védekezése hatékonyabb, mint korábban.


autoA grafikon a Beam alkalmazással készült


Az edző szerepe


Bognár György a Debrecen elleni 2–0-s siker után a következőket mondta: „a Fradi-meccsen felébredtünk a szünetben, ott egy kicsit többet gondoltunk a támadójátékunkról. Kicsit stabilabbá tettük a csapatjátékot és ez most működik.”


Ahogyan az életben, úgy a futballban is nagy erény, ha az ember képes változni és változtatni. Anélkül, hogy túlmisztifikálnánk Bognár személyét és edzői kvalitásait, ilyen jellegű önfeladásra és megújulásra ritkán van példa a világfutballban is, de a magyarban biztosan.


Persze nem léteznek csak támadó és védekező edzők, ám szakmailag is elismerésre méltó az a tény, hogy a tréner felismerte, hogy az általa legjobbnak gondolt játék nem fekszik a keretnek, ezért inkább a játékosokhoz igazította a taktikát.


A jutalom, hogy csapata a második helyről várja a folytatást.



Kiemelt kép: Paksi FC facebook


Szerző

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

Az első futballemléke az 1998-as világbajnokság. Talán ezért lett később a francia futball és az Arsenal rajongója. A catenaccio-tól a gegenpressing-ig minden elkápráztatja. Mindegy, hogy női U17-es, vagy argentin harmadosztályú férfimeccset néz, az első dolga megfigyelni, kik viselik a 10-es mezt. Néha még a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatával álmodik.