Cseberből Csemberre – a Gólkirályság a csúcson búcsúzik (sorozatkritika)

Ez pedig egy merőben váratlan fordulat, hiszen a sorozat második évada egyértelműen alulmúlta az elsőt, éppen ezért nem sok reményt fűztünk a minőségi folytatáshoz. Az ilyen trendek csak nagyon ritkán fordulnak meg egy televíziós sorozat esetén, ráadásul az RTL előre bejelentette, hogy a harmadik évad lesz a széria utolsó felvonása. A Gólkirályság atyja, Kapitány Iván (kreátor, producer, rendező és vezető író is egyben) úgy gondolta, hogy a Csember FC és Szabó Tóni (Lovas Rozi) históriája így lesz kerek, és nincs miért nyújtani, mint a rétestésztát. Mélyen egyetértettünk vele a második etapot követően, és még most is bölcs döntésnek tartjuk – pedig szívesen néztük volna még.

A történet ott szakadt félbe, hogy bár a Csember megnyerte a Magyar Kupát, az élvonalbeli tagsága kérdéses maradt, hiszen az újonc csapatnak ahhoz még meg kellett nyernie az utolsó három bajnokiját… Spoiler alert: ez nem sikerült, de a klub előtt így is sorjáznak az új és rendkívüli kihívások. A kupagyőzelem révén történetük során először nemzetközi meccsekre készülnek, de a stadionjuk játéktere használhatatlan, mert az elmaradt karbantartás következtében a fűtésrendszer teljesen tönkrement, és áll a víz a pályán. Pénz nincs, és nem csak a javításra: a Csember a csőd szélén táncol, így kénytelen albérletbe költözni; a játékosok menekülnének a süllyedő hajóról, Norbi, a másodedző, Tóni szerelme (Mészáros András) pedig egy rivális pesti csapat mestere lesz… De nem csak a klubon belül áll a feje tetejére a világ. Major Géza polgármester (Hevér Gábor) élete is fenekestül felfordul. A lelepleződött „titkos” afférja miatt rászáll a sajtó, a házassága romokban, pánikrohamok gyötrik, így kénytelen pszichiáterhez fordulni, aki (bár ő mindenáron egy férfi szakorvoshoz ragaszkodna) természetesen nő (Radnay Csilla). Ha ez még nem volna elég szegény polginak, egy hanyagul kivitelezett beruházás miatt az áramellátás egy egész (döntően újgazdagok lakta) településrészen akadozik, ezért az ott lakó Laci (Schmied Zoltán), a helyi kiskirály (és a Csember mecénása) is állandóan a nyakára jár, és egyre közeledik az önkormányzati választás is.

A helyzet csak tovább bonyolódik, amikor Géza gyerekkori barátja, a Csemberen felnőtt, de Franciaországba disszidált és azóta milliárdossá lett üzletember, Bruno (Béres Attila) hazalátogat, és fontolóra veszi, hogy beszálljon a megszűnéstől fenyegetett klubba, amivel egyik gyerekkori álmát válthatná valóra. A mágnás a nőcsábász fiát, Sebastient (Gellén Kristóf) küldi a városi rang után továbbra is csak sóvárgó nagyközségbe, hogy mérje fel a terepet, megéri-e eurómilliókat invesztálni az NB II-es csapatba.

Sebastien alapos munkát végez, de a könyvelés részleteinél sokkal jobban érdeklik a szemrevaló titkárnők, és persze Tóni… Norbit új csapata főszponzorának márkanagykövete próbálja elcsábítani, Géza belezúg Anettbe, a pszichiáternőbe, miközben kiderül, hogy az ellene folytatott lejárató kampány a legfelsőbb körökből ered: az egyik államtitkár bosszúhadjáratot indított ellene, és a miniszterré előléptetett sógora (Rajkai Zoltán) helyi ambíciói letörésére. A polgármester és Csabi, a klubigazgató (Sarkadi Kiss János) epekedve várja Bruno döntését, hogy megmenti-e csapatot, de Sebastien a végletekig húzza a klub átvilágítását, hogy minél közelebb kerülhessen Tónihoz.

Hogy végül mi lesz a csapat sorsa, hogyan alakul a polgármester és a település jövője, azt nem lőjük le, a cselekmény mindenesetre izgalmas és szövevényes, a foci pedig a háttérbe szorult, és éppen ettől kelt új életre a széria. Mert amitől a sorozat eleinte különleges volt, az a második évadra már teljesen varázstalanodott, az újdonság erejéből gyorsan agyonrágott csont lett, a szerethető groteszk reménytelen paródiába hajlott, és a produkció óhatatlanul is túlcsordult önmagán. Az alkotók azonban kiköszörülték a csorbát és sikerült meglelni az arany középutat: a csetlő-botló gárda sorsa úgy maradt az origóban, hogy közben eltávolodtunk tőle.Futballszakmai hibák persze itt is akadtak szép számmal: az Európa-ligában szereplő Csember első, majd második ellenfele is visszalépett a küzdelmektől, így a csapat játék nélkül jutott a harmadik fordulóba (amit helytelenül nem selejtezőnek neveztek a forgatókönyvben). Egy visszalépés még beleférne a „művészi szabadságba”, de a sorozatban kettő már zavaróan hiteltelen. Ahogy az is, hogy az egyik játékost sikerül úgy eladni, hogy az új szerződése szerint visszajöhet a nemzetközi meccsekre, immár egy másik klub labdarúgójaként! Vagy ott volt az a baki, amikor a visszavonult és másodedzővé avanzsált Oletics (Mohácsi Norbert) azt magyarázza Tóninak, hiába játszott ő Portóban meg Leverkusenben is, mégsem ülhetne le akármelyik csapat kispadjára, hiszen például utóbbi egyesületből kirobbanthatatlan Xabi Alonso. A baszk mester már több mint fél éve nem a Bayernél dolgozott, amikor az adott epizód adásba került, persze a malőrre van magyarázat: a záróévadot még 2024 végén forgatták. Inkább bájos, semmint ciki hiba volt, de lehetett volna egy gyors utómunkával orvosolni. 

De fontos hangsúlyozni, hogy a visszatérő színvonal miatt ezek a futballvalóság talajától jócskán elrugaszkodott részletek most egyáltalán nem voltak olyan zavaróak – legfeljebb csak megmosolyogtuk őket.

A történet lendületesen halad, sodorja magával a nézőt, a játékidő repül, a szereplők pedig brillíroznak. 

A színészi játék ugyan az egész szériában kimagasló volt, de a végére sikerült még egy lapáttal rátenniük. Ezen a ponton feltétlenül meg kell említsük a több epizódban is felbukkanó, tavaly decemberben elhunyt Kálloy Molnár Pétert, aki Laci egyik szomszédját játssza. Ez volt az egyik utolsó filmes szerepe.

A két főszereplőt muszáj külön is kiemelnünk, mert szédületesen nagyot alakítanak. Lovas Rozi eleve csodálatos, számtalan filmes és színházi szerepben tündökölt már, de sokak emlékezetébe Szabó Tóniként fog bevésődni, és esetében ez nem egy skatulya, hanem bravúr! Hevér Gáborra is elfogytak a jelzők, egészen pazarul formálja meg a kisvárosi polgármester karakterét. Egyszerre dörzsölt és rafinált politikus, magabiztos, de közben esendő férfi, kétségbeesett páciens és szerető apa, csapodár férj és hősszerelmes kamasz. Minden hangszeren játszik, minden jelenete egy külön élmény, a sajtótájékoztatói és a kampányban tett nyilatkozatai pedig patikamérlegen kimért, fanyar humorral átitatott tűéles társadalomkritikai szemelvények.

A Gólkirályság mindig is ebben volt a legerősebb: elsősorban a meghaladhatatlannak tűnő uram-bátyám világunk bemutatásával, a hazánk közéletét és közérzetét óvatosan karikírozó ábrázolásmódjával, az elénk tartott görbe tükörrel; és persze az emberi kapcsolataink intrikában, ármánykodásban, manipulációkban és cselszövésekben bővelkedő megrajzolásával hódított – és nem a focival. 

Nagyon jó döntés volt erre vinni a fókuszt, és úgy lezárni a szériát, hogy a futball csak keretet ad, de nincsen a középpontban. Az pedig még jobb, hogy nem erőltették a folytatást, mert bár most sokan csalódottan búcsúzunk Csembertől, de sokkal csalódottabbak volnánk, ha nem sikerülne tartania a szintet. Így viszont Magyarország első focis sorozata a csúcson köszönt el a nézőktől, azzal a különös csavarral, hogy éppen a futballt háttérbe szorítva tudott visszakapaszkodni az élvonalba. 

Borítókép: rtlplusz.hu

Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.