Dánia meghódítja Európát – majd 16 góllal elveszíti a vb-döntőt…
A dán férfi kézilabda-válogatott az első nagy generáció után újabb és újabb csillagokat húzott elő a kincsestárából: jött Mikkel Hansen, Niklas Landin, vagy éppen Rasmus Lauge, aki már húszévesen kulcsemberré válhatott a legnagyobb tétnél. És jött Hans Lindberg, aki most, negyvenegy évesen is válogatott szélső. Az edzőgéniusz Ulrik Wilbek csapatának az Eb-ken minden összejött, a vb-döntőkön viszont szélsőséges forgatókönyveket élt meg.
A 2007-es vb-n a magyarok elleni mellbevágó hajrávereség (az utolsó 5 percben négy gól hátrányból fordított Skaliczki László válogatottja) után újabb és újabb fantasztikus meccsek vártak Ulrik Wilbek Dániájára Németországban. Mint később látjuk majd, nem ez volt az utolsó nagy torna, amelyet rosszul kezdett és nagy sikerrel fejezett be az északi gárda; a tizenhat éve megtartott világbajnokságon például úgy kapaszkodott fel a középdöntő második helyére, hogy két forduló után nulla ponttal állt. Ezután a negyeddöntőben és az elődöntőben is hosszabbításos meccs várt rá Izland, illetve Lengyelország ellen, majd a franciák ellen fölényesen megnyert bronzmeccs (34–27) jelezte, a következő világversenyeken új aranyvárományossal kell számolnia a mezőnynek.
Mindjárt az első a legfényesebb sikert hozta. A mezőny sűrűsége miatt a sportág legnehezebb tornájának számító Európa-bajnokság Wilbek tanítványainak specialitása lett, először 2008-ban jött össze az Eb-arany, természetesen egy rossz nyitány után.
Ezekben az években egy Mikkel Hansen szintű (vagy legalább megközelítő) balátlövő ugyan még nagyon elkelt volna a csapatban, de nyilvánvaló lett, hogy a másik szélen is világklasszis játékossal kell számolnia az ellenfeleknek. A balkezes, feröeri nagyszülőktől, izlandi szülőktől származó Hans Lindberg olyan lenyűgöző pályafutás elején járt, amely még most sem ért véget, hiszen negyven fölött is a válogatott keret tagja a Füchse Berlin játékosaként. Ilyen szinten kézilabdázik a világ legerősebb csapatai ellen:
Ha kell, rövidnadrágban és rövid ujjú trikóban is beáll a kapuba, és véd.
De térjünk vissza 2008-ba. Lindberg a dánokkal az akkori vb-címvédő németeket is legyőzte, majd viszonylag magabiztosan másodszor is felülmúlta a horvátokat, ami férfivonalon az ország első Eb-aranyát jelentette.
2011-ben már a világbajnoki címet is nagy erőkkel ostromolta Dánia, immár Niklas Landinnal a kapuban és Mikkel Hansennel a mezőnyben. A világversenyek első francia–dán döntőjében így két korszakos lövő, Hansen és Nikola Karabatic vívott hatalmas gólpárbajt (10, 10 gól). A rendes játékidő utolsó öt másodpercében ezért leginkább Hansentől várhatott lövést mindenki a szabaddobás után – de jött Bo Spellerberg és hosszabbításra mentett.
Az akkor olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címet is védő Franciaország azonban így is a trónon maradt.
2012-ben Szerbiában Dánia a wilbeki hagyományoknál is rosszabb kezdéssel lett ismét Európa-bajnok. Miután a házigazda Szerbia után Lengyelországtól is kikapott, nulla pontot vitt magával a középdöntőbe, hogy aztán meg se álljon a csúcsig. A fináléban visszavágott a délszláv rendezőnek; elsősorban a védelmével győzött a skandináv csapat, a gólszegény csatában végig kontroll alatt tartva Marko Vujint és társait. A torna fontos fejleményeként menet közben ráadásul új északi csillag született, az akkor mindössze húszesztendős irányító-átlövő, Rasmus Lauge.
A nőkkel 1996-ban korszakos olimpiai aranyat nyerő – Dél-Korea uralmát megtörő – Wilbeknek a férfiakkal nem ment a nyári játékokon, 2008 után 2012-ben is elveszítette a negyeddöntőt (így aztán magyar–svéd elődöntőt tartottak Londonban). Dánia a világbajnoki címet viszont újra megcélozhatta, 2013 januárjában, a spanyolországi torna negyeddöntőjében az ismét nagy hajrát kivágó Magyarországot gyűrte le. Mocsai Lajos csapata nyolc gól mínuszból kapaszkodott vissza egyre az utolsó két percre, ám az ellenfél ekkor megmutatta, mit ér, ha egy átlövő a szélről is gólveszélyes.
Senki sem gondolta ekkor, hogy Mikler Rolandék a dánokkal is jobbat tettek volna, ha győznek, a döntőben ugyanis akkora pofonba szaladt bele Wilbek társulata.
A vb-döntők történetében soha nem látott, tizenhat gólos különbség úgy alakult ki, hogy az első negyedóra végére a dánok még csak minimális hátrányba kerültek, ekkor azonban a spanyolok azt tették velük, amit ők szoktak manapság másokkal: átrohantak rajtuk. Negyven perc után is alig jutott tíz gól fölé Mikkel Hansen csapata, és már huszonhatot kapott, így Sterbik Árpád ezen a mérkőzésen világbajnok lett.
Mint a felvételekből is kiderül, valójában éppen úgy tizenhét góllal verték meg ekkor a dánokat, mint ők minket a 2023-as negyeddöntőben, hiszen az utolsó lövésre a már ünneplő spanyolok nem figyelnek.
Kiemelt fotó: News In Germany