Elég volt a győri előny, a csodát mindig a Ferencvárostól sem lehet várni

Sokszínű mezőny jött össze a budapesti négyes döntőre: az Esbjerg és a Győr az elmúlt években állandó résztvevője volt a záróeseménynek, a Metz 2019 és 2022 után érkezik újra a magyar fővárosba, a Bietigheim pedig először jutott el idáig (sőt, korábban még a nyolc között sem járt a Bajnokok Ligájában). Első ránézésre akár azt is mondhatnánk, hogy a Győr esélyei rég voltak ennyire jók a végső győzelemre, ám ez a mezőny sokkal kiegyenlítettebb, mint amilyennek látszik. A Bietigheim leginkább az elődöntőben lehet veszélyes a riválisokra, a Metz és az Esbjerg viszont bizonyította, hogy a Győr ellen is képes felvenni a versenyt.

De lássuk, hogy alakult ki a Final Four végleges mezőnye, mert – a nézők szórakozásának szempontjából szerencsére – közel sem volt olyan egyértelmű a legtöbb párharc, mint azt az odavágó alapján gondolhattuk.

Német és francia öröm

A Bietigheim kvalifikációja azért is örömteli, mert míg a német férfi kézilabda nézettségi rekordokat dönt, a sportág női szakága jóval kisebb bázissal rendelkezik az országban. Ezen változtathat, hogy a Bietigheim most a legnagyobb színpadon is megmutathatja magát, ráadásul úgy, hogy az egyenes kieséses szakaszban két esélyesebb csapatot (az Ikastot és a Odensét) búcsúztattak Jakob Vestergaard tanítványai. Csapatával együtt a dán tréner is bizonyított: bár 2009-ben és 2010-ben BL-t nyert a Viborggal, azóta nem tudott igazán nagy eredményt elérni, a mostani siker viszont saját helyiértékén van akkora bravúr, mint a korábbi végső győzelmek.

Főleg úgy, hogy a negyeddöntő két meccsén egyértelműen a Bietigheim tűnt a jobban felkészült csapatnak. Az Odense hiába nyerte meg a második találkozót 32–30-ra (az odavágón 30–26-ra kikapott), ezen a meccsen is egyértelműen a németek akarata érvényesült. Vestergaard csapata magabiztosan tartotta az előnyét, néhány percet kivéve nem volt reális esély a dán fordításra. A Bietigheim a tudatos építkezés mintaprojektje: jól meghatározható irányvonal mentén olyan játékosokat igazol, akik jók az egy az egy elleni párharcokban, de képesek lassítani is a játékot. Ha ez megfelelő taktikai fegyelemmel párosul, a német gárda a Final Four többi résztvevőjére is veszélyes lehet.

Ahogy a Metz is, amely szintén arra példa, hogy női kézilabdában viszonylag szűkös büdzsével is lehet eredményes csapatot építeni, ha magas minőségű szakmai munka és klubmenedzsment van a mérleg másik serpenyőjében. Emmanuel Mayonnade fiatal kora ellenére az egyik legkiválóbb edző a szakágban, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a franciák annak ellenére vannak mindig ott a BL élmezőnyében, hogy szinte minden szezonban értékesítik legjobb játékosaikat. Most a gyengélkedő CSM Bucurestit múlták felül, a két meccs eredménye (27–24, 29–23) alapján viszonylag simán. A román főváros magasabban jegyzett csapata évről évre rendkívül erős kerettel rendelkezik, valami viszont továbbra sem áll össze náluk. A legtöbben Adrian Vasile vezetőedzőben keresik ennek az okát, nem véletlen, hogy ismét egyre több helyen beszélnek a lehetséges váltásról.

Elég volt az előny, de mit jelent ez a vereség a Győrnek?

A Győri Audi ETO odavágón aratott 30–23-as győzelme remek kiindulópontnak tűnt a visszavágó előtt. Ám épp a hétközi férfi BL-párharcok mutatták meg, hogy nemcsak frázis, amit mindig nyomatékosítunk, hogy a mai kézilabdában sokkal nagyobb különbségek sokkal gyorsabban tüntethetők el, mint korábban. Biztosra tehát a Győr sem mehetett, főleg a második mérkőzés első percei után: 4–0-ra is vezetett a Vipers, az első percekben egyértelműen az történt, amit a norvégok elterveztek, rá tudtak rohanni az ETO-ra, jöttek a gyors gólok, Katrine Lunde pedig ihletett formában védett a kapuban.

Ezen a mérkőzésen nem működött tökéletesen az EHF statisztikai rendszere, de ha csak a hivatalos adatokból indulunk ki (18 védés Lunde oldalán), máris láthatjuk, miben lépett előre leginkább a Vipers az előző mérkőzéshez képest. A norvég sztárkapus a tavaszi BL-találkozókon nem védett igazán jól, most viszont megadta csapatának azt a stabilitást, amire szükség volt ahhoz, hogy egyáltalán beszélni lehessen a fordításról. De támadásban is volt olyan kulcsjátékos, aki sokkal jobban teljesített, mint az odavágón: Anna Vjahirjeva ugyan 12 kísérletből csak hat gólt szerzett, de főleg a második félidőben állandó veszélyt jelentett a kapura, ráadásul több poszton is láthattuk, s ezzel zavart is tudott okozni a győri védelemben.

Az ETO azonban rutinos csapat, a kezdeti sokk után összeszedték magukat Per Johansson tanítványai.

Feljavult a győri védekezés, s támadásban is sikerült megtalálni azt a felállást, ami hatékony tudott lenni. Ebben kulcsszerepe volt annak a Ryu Eun-hee-nek, aki rengeteg kritikát kap a szurkolóktól, ebben a párharcban viszont mindkét mérkőzésen rendkívül hasznosan játszott.

A továbbjutás valójában alig-alig, talán néhány percre forgott veszélyben, de azt azért megmutatta ez a találkozó, hogy Johansson előtt is sok munka áll még. Az ETO tud remekül játszani irányítása alatt, de a stabilitás egyelőre hiányzik, a kapussal szemben pedig muszáj tudatosabb megoldásokat választani.

Nem jöhet minden össze

Az elmúlt évek bravúrjai nyomán joggal reménykedhettek abban a szurkolók, hogy most is valami hasonlót látunk majd a Fraditól. Amint azt múlt héten részletesen tárgyaltuk, az Esbjerg egy góllal, 26–25-re nyert az Érd Arénában a Ferencváros ellen, Jesper Jensen együttese tehát előnyből várhatta a visszavágót.

A két csapat szezonbéli harmadik mérkőzését is a dánok nyerték, tehát akár egyértelműen is kijelenthettük volna, hogy az Esbjerg egy jobb, kompaktabb csapat, ugyanakkor a Fradi remekül játszott az elmúlt években hátrányból. Viszont az is tény, hogy egy-egy nagy fordításhoz minden tényezőnek klappolnia kell, ha kulcsjátékosoktól gyengébb teljesítmény jön, szinte lehetetlen megnyerni a fontos mérkőzéseket. Most pontosan ezt láthattuk: a Ferencváros mindent megtett, vert helyzetből is visszajött, de most nem passzolt minden csillagállás, így a bravúr ezúttal elmaradt.

Főként az első félidőben. Az Esbjerg 17–10-es előnnyel fordulhatott a szünetben, legfőképpen azért, mert a taktikai csatát ebben a játékrészben egyértelműen a dánok nyerték. Ami az első meccsen Henny Reistad, az most Nora Mörk volt. Minden akció a klasszis jobbátlövőnél indult, aki mindössze négy gólt szerzett, de számtalan helyzetet alakított ki társai számára. De nemcsak ő remekelt, hanem több olyan játékos is, akik eddig kevesebb szerepet kapott a szezonban: Live Rushfeldt Deila és Michala Möller góljai nagy pozitívumot jelentettek a korábbi találkozókhoz képest. Jensen az ő szerepeltetésükkel egyértelműen a kulcsjátékosait akarta pihentetni, és a végeredmény alapján ez be is jött.

Ám a visszavágó második részében voltak azért olyan pillanatok, amikor a dánok magabiztossága is meginoghatott.

A Ferencváros szorossá tudta tenni a meccset, ami óriási teljesítmény annak tükrében, hogy Dragana Cvijics és Andrea Lekics is sérüléssel bajlódott. A Fradinak meglepően jól állt, amikor elkezdett rohanni, de talán kódolva is volt ebben a felzárkózási kísérletben, hogy jönnek majd a hibák.

Ezzel együtt a Ferencváros nemzetközi szereplése összességében több mint korrekt: az ősszel sorozatban elszenvedett négy vereség után a csoportból való továbbjutásért is meg kellett küzdenie, végül azonban még a visszavágón is volt esélye a Final Fourba jutásra. 

Kiemelt fotó: EHF