Beugró edzők menthetik meg a Ferencváros és a Győr szezonját

Ha valaki a szezon elején azt mondja, hogy májusra fordulva Allan Heine és Per Johansson fog ülni a Ferencváros és a Győr kispadján, minden bizonnyal mindenki széles mosollyal hahotázott volna. Ulrik Kirkely és Martin Albertsen is nagy reményekkel, évekre előre felvázolt tervvel érkezett, mégis mindketten idő előtt távoztak. Most azonban itt van két újabb skandináv edző, akik megtalálták a közös hangot a csapatukkal, ráadásul a szezon egyik legfontosabb időszakában tették ezt, emiatt pedig az sem kizárt, hogy ismét két magyar együttes jut majd be a budapesti Final Fourba.

Újoncot avatunk a legjobbak között?

A Bietigheim korábban még a legjobb nyolc között sem járt a Bajnokok Ligájában, s sokáig úgy tűnt, hogy a mostani sem az áttörés szezonja lesz. Az ebben az idényben már Jakob Vestergaard által irányított együttes az előző kiíráshoz hasonlóan remekül kezdte a csoportkört, azonban ismét jött a visszaesés, ami ugyan ezúttal a továbbjutást nem veszélyeztette, de azt üzente: most is tavaszra fogy el a csapat. Az előző playoff-körben azonban a németek nagy meglepetésre kiejtették az Ikastot, most pedig az Odense ellen is előnybe kerültek, miután 30–26-ra nyertek a párharc első mérkőzésén.

A Bietigheim ezen a találkozón rendkívül felkészült csapat benyomását keltette. A németek pontosan tudták, mit kell csinálniuk egy dán gárda ellen: lassították játékot és olyan befejezésekre kényszerítették Ole Gustav Gjekstad csapatát, ami kényelmes a Bietigheim egyébként remek formában lévő brazil kapusának, Gabriela Moreschinek (a hálóőr számtalan félfaultos, középtávoli lövést hárított, majd ezekből építkezve már a ziccerekkel szemben is hatékonyabb volt). Elöl pedig meglepően sokszínűen játszott a német csapat, sokkal hangsúlyosabban használta a széleket, mint korábban, nem véletlen, hogy legeredményesebb játékosa nyolc góllal Antje Döll lett (a másik oldalon Faluvégi Dorottya három találattal zárt).

Az Odense ezzel szemben rendkívül rosszul játszott. Ole Gustav Gjekstad kiváló edző (egymás után három BL-győzelem nyilván nem véletlen), csapatán azonban semmiféle tudatosságot nem lehetett érezni vasárnap. Egyéni akciókból próbáltak előnyöket szerezni közepén, ám ehhez nem voltak elég jó formában a játékosok.

A dánok végül csak annak örülhettek, hogy olyan különbséggel kaptak ki, amivel még bőven van esélyük a visszavágón, ám ott ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük.

A legszorosabb párharc

Már a sorsolás pillanatában is lehetett érezni, hogy a Metz és CSM Bucuresti két összecsapása lehet a legszorosabb, az első felvonás alapján pedig ez tulajdonképpen be is igazolódott. Ebben a párharcban két olyan csapat küzd egymással, amelyek a szezon előtt egyaránt a Final Fourba jutást tűzték ki a célul, tehát számukra valóban arról szól ez a párharc, hogy sikeres lehet-e az idény.

Az első mérkőzés nagy részében érezni is lehetett, hogy a felek pontosan tudják, nem nagyon születhet olyan eredmény, ami a párharc egészéről dönthet, azonban a második felében végül még ennek a lehetősége is felsejlett. Ez végül nem jött össze Emmanuel Mayonnade csapatának, a 27–24-es francia győzelem viszont ezzel együtt is azt jelenti, hogy amennyiben a Metz tanult a Ferencváros elleni kisiklásból, ismét ott lehet majd Budapesten. És ahogy azt a gólszám is mutatja, ennek oka elsősorban a metzi védelem, ami még a megszokottnál is jobban funkcionált. A francia csapat jelen állapotában rendkívül kompaktnak tűnik, s akár a végső győzelemre is esélyes lehet.

Győzelemmel felérő vereség?

Kevés csapat tűnt olyan magabiztosnak egy vereség után, mint amilyennek a Ferencváros volt szombaton az Esbjerg elleni (25–26) mérkőzés után. A pozitív attitűd egyáltalán nem ok nélküli: a zöld-fehérek az elmúlt másfél évben bizonyították, hogy képesek felállni kilátástalan helyzetekből. Ez pedig tulajdonképpen nem is az, hiszen a mai kézilabdában egy szűk hazai vereség még egyáltalán nem jelenti a sorozat végét.

Kevés olyan játékos van jelenleg a sportágban, akinek akkora hatása van a saját együttesére, mint Andrea Lekicsnek. A szerb irányító a sérülését leszámítva egészen szenzációs formában játssza végig a szezont, ez a mérkőzés pedig ismét bizonyította, hogy tulajdonképpen nincs jelenleg ferencvárosi támadójáték nélküle. Lekics nemcsak a saját helyzeteit teremtette meg remekül, hanem a csapattársakat is szinte tökéletesen szolgálta ki.

Ugyanakkor a Fradi más kulcsjátékosai nem játszottak jól ezen az odavágón: Emily Bölk és Klujber Katrin együtt 12 lövésből két gólt szerzett, ez pedig azért azt is mutatja, hogy bőven van még potenciál a magyar csapatban.

Ez persze a dánokra is igaz. Az Esbjerg egyértelműen annak tudatában lépett pályára, hogy akár még egy szoros vereség is jó kiindulópont lehet a visszavágóra. Ha taktikai szempontból vizsgáljuk ezt a mérkőzést, Jesper Jensen húzásai közül egyértelműen az működött a legjobban, hogy nem két klasszikus lövővel kezdett, hanem Michala Möllert tette a kezdőcsapatba, aki a labda nélküli mozgásaival teremtett helyzetet Nora Mörknek és Henny Reistadnak. Utóbbi persze egyértelműen a találkozó legjobbja volt, 14 lövésből tíz gólt szerzett, a ferencvárosi védelemnek nem volt válasza az ő mozgásaira.

A visszavágó elsősorban azon fog múlni, hogy a Fradi megint el tudja-e érni azt a mentális fölényt, amit nemrég a Metz és a Brest ellen is kiharcolt a párharcok visszavágóin. Taktikailag a két csapat nem tud már újat mutatni egymásnak (ebben a szezonban ez lesz a negyedik egymás elleni mérkőzésük), a Ferencvárosnak azonban meg kell oldani néhány problémát az üdvösséghez, muszáj lesz védekezésben reagálni az Esbjerg két legjobb játékosára.

Min változtatott Per Johansson?

Valószínűleg ez az a kérdés, amire most minden győri szurkoló választ szeretne találni. Mi történt azzal a csapattal, amit néhány héttel ezelőtt még megállás nélkül kellemetlen meglepetések értek? Taktikai vagy inkább mentálisan téren történt előrelépés? A kérdés fontos, ugyanakkor a válasz nem annyira bonyolult, mint gondolnánk.

Sőt, ha egy szóval kellene meghatároznunk, hogy mit csinált Johansson, azt kellene mondanunk, hogy egyszerűsített. Javított a visszarendeződésén, letisztázta egyes játékosok szerepkörét, másokat pedig nagyobb felelősséggel ruházott fel, mint elődje. És ami még fontosabb, s amit a játékosok külön kiemeltek, visszaadta ennek a keretnek az önbizalmát.

Már a mérkőzés elején is látszott, hogy a Győr remek szellemiségben lépett pályára. Johansson vezetésével a védekezés sokkal kompaktabb volt, mint korábban. Némileg meglepő, hogy a svéd edző a honfitársa, Linn Blohm helyett Kari Brattset és Line Haugsted mellett tette le a voksát hármasvédőben, de a mérkőzés képe abszolút igazolt a választását. Nagyon jó lábmunkával mozgott a győri fal, gyakran sikerült elhozni a beállónak szánt labdákat. Anna Vjahirjeva környékén pedig mintaszerű volt a védekezés, ritkán látni annyira bizonytalannak az orosz klasszist, mint szombat este.

A támadásokkal a nehéz időszakban sem volt nagy gondja a Győrnek, de e tekintetben is módosított némileg az új vezetőedző. 

Ana Gros és Veronica Kristiansen személyében két klasszikus átlövő került Stine Oftedal mellé a kezdőcsapatba, az egy-egy elleni szituációk helyett tehát inkább klasszikus előkészítésekre alapozott a Győr, ezekből pedig főleg Gros rendkívül eredményes volt. Johansson csapata nem középen próbálta megbontani a Vipers védekezését, inkább a kettesek irányába terelték a befejezéseket, s ez működött is.

A Győrnek nincs igazából félnivalója a visszavágó előtt, és ebben nagy szerepe vannak annak is, amilyen állapotban a Vipers Kristiansand jelenleg van. A címvédő kerete egyértelműen gyengült erre az idénye, szezon közben anyagi gondokkal is küzdöttek, Hlavaty Tamás pedig nem találja az ideális felállásokat. A szezon egésze alapján papírforma lesz, ha ezúttal nélkülük rendezik majd meg a sorozat végjátékát. A Final Fourt június első hétvégéjén rendezik a budapesti MVM Dome-ban.