Elkötelezett embermentő volt a magyar válogatott első góljának szerzője

Schlosser Imre, Orth György, Tóth-Potya István. Csupa olyan egykori labdarúgó a magyar futball őskorából, akikről az átlagosnál valamivel többet tudunk, köszönhetően az olyan sporttörténészeknek, mint Szegedi Péter vagy Dénes Tamás, akik a magyar futball korai történetének kiváló ismerői és megéneklői. Csodálatos futballisták, sportemberek voltak, de ki lehetett „az első”, a magyar válogatott első góljának szerzője? Borbás Barna inspiráló monografikus témát talált magának, hiszen a válasz a kérdésre a saját dédapja, Borbás Gáspár, a 41-szeres magyar válogatott, ötszörös magyar bajnok futballista. Mi lehet méltóbb főhajtás egy újságíró számára, mint könyvet írni az egyik felmenőjéről, a nemzeti csapat első góljának tulajdonosáról, az embermentő altiszti ügyészről? A kötet címe: Első gól – Borbás Gáspár élete.

Dacára annak, hogy a történész végzettségű szerző mélyen beleásta magát a fellelhető szakirodalomba, öt levéltárat járt végig, és átnyálazta a korabeli magyar, illetve osztrák lapokat, nem lehet minden igényt kielégítő, színes és velejéig hiteles jellemrajzot készíteni Borbásról, és erre dédunokája is felhívja a figyelmet az előszóban. Borbás Barnát egyetlen önéletrajz, naplórészlet és közeli rokon sem segítette hagyományos életrajz megírásához. Egyes egyedül nagynénje tudott első kézből mesélni neki dédapjáról, minden egyébhez külső, nyílt forrásokból fért hozzá.

Borbás Barna (Fotó: Vörös Szabolcs)

A bölcsész végzettségűeknek közelebbi fogalma van arról, milyen átkozottul nagy kihívás olyan emberről anyagot gyűjteni, aki 100 éve élt, és akinek a kutatásához ennyire kevés másodlagos forrást lehet használni. A szerző megtette, ami az erejéből telt: a kötettől nem szabad regényszerű karakterábrázolást várni, aki viszont szerelmese a szakszerűen lábjegyzetelt, történelmi kontextusba ágyazott, tanulságos történeti kitekintésekkel tarkított portrénak, falni fogja a kötetet.

A gyerekek az üresen tátongó városi tereken, a grundokon kezdték el játszani, miután a tornatanárok megmutatták nekik a bőrlabdát, és megismerkedtek a szabályokkal. Borbással a polihisztor Stobbe Ferenc (későbbi szövetségi kapitány, játékvezető, a BTC kapusa) ismertette meg a labdarúgást, a pesti városháza melletti grundon rúgta a bőrt. A futball csakhamar a polgári középosztály szórakozásává vált, a sportág résztvevői kávéházakban vitatták meg a meccsek alakulását. Borbás 15 éves korában, hol máshol, egy kávéházban alakult meg az FTC, és mivel azt ígérték neki, ott kaphat dresszt, belépett a klubba. Schlosser Imrével karöltve, aki talán az első európai hírű magyar futballklasszis lett.  

A csapatnak nem saját pályája, „saját” grundjai voltak a Rezső tér, a Hadik laktanya és a Műegyetem mellett. Az 1940-es évekig még azt sem szabályozták, hogy egy csapatnak füves hazai pályája legyen, így a csapadékosabb hónapokban a meccsek zöme dagonyázásra emlékeztetett. Idővel az FTC-nek is lett saját pályája, a Soroksári úti „homokos” placc. A szabályozott keretekről annyit, hogy előfordult olyan meccs, amelyet azért kellett lefújni, mert besötétedett. A korabeli magyar csapatoknak nem voltak edzéseik: ahányan épp összegyűltek a pályán, elkezdtek játszani. Az FTC-pálya mellett kecskék legeltek, időnként a játéktérre tévedtek. A játékosok a pályát szegélyező bódéban öltöztek, és a szabad ég alatt zuhanyoztak.

Borbás hamar a bal szélre került, az első meccsét a BTC ellen játszotta a magyar foci bölcsőjében, a pesti Millenárison, 1901. február elsején. A Magyar Labdarúgók Szövetsége a meccs előtt 22 nappal jött létre, az FTC nem jelentette még be a találkozót, így nem számít hivatalos összecsapásnak. Az első feljegyzett hazai klubmérkőzést az FTC játszotta a Magyar Úszó Egylet (MÚE) ellen, ahol Borbás Gáspár szerezte az első gólt – interjúban mesélt erről később. Ott volt Magyarország első hivatalos mérkőzésén, amelyen a reprezentatívok (erre a névre hallgatott akkoriban a nemzeti csapat) 1902. október 12-én 5–0-ra kaptak ki Ausztriától Bécsben, a Wiener Athletiksport Club pályáján. A beszámolót az úszó olimpiai bajnok Hajós Alfréd írta, aki először és utoljára játszott a magyar labdarúgó-válogatottban.

Borbás Gáspár szerzett vezetést, a magyarok 2–1-re győztek. Mivel a lapok szerint a „prágai játékosok selejtjéből” rakták össze az ellenfél csapatát, így szinte kudarcként tálalták az első győzelmet. Borbást „magas termetű, nyúlánk, kreol arcú” játékosként írják le, aki nagyon ügyesen játszott. A korabeli sajtó ekkor még jóval többre tartotta a klubfocit, éveknek kellett eltelnie, mire történelmi győzelemként tekintettek vissza az első válogatott sikerre.

Borbás Gáspár

Az apai szigoron múlt a St. Louis-i olimpia

A balszélső remekül futott, az 1904-es olimpiai válogatón is elindult 100 és 200 méteres síkfutásban, és bár nem tudott rajtgödröt csinálni (a Tűzszekerek című film óta tudjuk, ekkor még kis lapáttal ásták ki a rajtgödröt, s ebből rajtoltak), mindkét számot megnyerte, és utazhatott volna a nyári játékokra. Apja, Borbás Gáspár, a fővárosi tiszti ügyész azonban nem engedte el, mert fia már a budapesti jogi karon tanult. A helyette induló Mező Béla nem ért el kiemelkedő eredményt St. Louis-ban. Borbás még ebben az évben eligazolt az FTC-ből a MAC-ba.

A szerző izgalmas közéleti kitekintést tesz az 1905-ös osztrák–magyar fociháborúra. Ebben az évben 30 év után megbukik a Szabadelvű Párt a választáson, a függetlenségiek győzelme a futballra is kihat. Az osztrák szövetség hónapokig bojkottálja a magyar klubok elleni meccseket. Volt olyan FTC–First Vienna meccs, amely a 42. percben félbeszakadt, mert az osztrákok a pályát és a bírót szidva hazaindultak. A MAC 1906-os bécsi győzelme a Cricketers ellen némi enyhülést hozott a feszült politikai helyzetben.

Igazán szórakoztatóan hat a korabeli újságírók élményein, szóhasználatán keresztül megismerni a korszakot. A kötetből megtudjuk például, hogy a századelőn még „ezerszemű Cézár” volt a közönség, a szurkolótábor szinonimája, illetve azt is, hogy egy-egy meccs után postagalambok vitték az eredmény hírét a szerkesztőségekbe. 

Ő az első doktor labdarúgó, 1908-ra pedig az egyik legtöbbre tartott magyar játékos. Amikor 1910-ben hazatér az FTC-hez, összeáll a Schlosser, Borbás csatársor. Csodás volt az együttműködésük a bal oldalon: „Slózival a szemünk villanásából is megértettük egymást.” Az FTC fejlődése megkérdőjelezhetetlen, óriási meglepetésre 1910-ben 2–1-re legyőzi a klasszis csapatnak tartott angol Barnsley-t. Borbás ekkor már fogalmazóként dolgozik a fővárosi tiszti ügyészségen. Nem is kérdés, hogy a családi elvárásoktól vezérelve értelmiségi pályán helyezkedik el.

A válogatott is beindul, 1911-ben legyőzi a svájciakat, az osztrákokat, és a németeket is idegenben – Borbással a soraiban. A Ferencváros pedig európai turnéra indul, Németországban négyből négy meccset nyer a legjobb hamburgi és berlini csapatok ellen. „Futballdiplomácia” ez a javából, a magyar foci lenyűgöző peregrinációja, egyúttal bemutatkozó körútja. Az eredményeket a hazai szerkesztőségek ablakaiba tették ki a táviratok alapján, így értesülnek róla itthon az emberek. A zöld-fehérek Angliába mennek tovább, az első magyar–angol klubmeccs a Woking–FTC volt, amely az English Wanderers elleni találkozó felhozó mérkőzése volt. 3–2-re győz az FTC, ez az első magyar futballsiker Angliában, Borbás is lő gólt. Budapesten az utcán ünneplik a csapatot az emberek. Annak lehetünk tanúi, ahogy az FTC 110 évvel ezelőtt megalapozza a máig tartó népszerűségét.

Borbás Gáspár és a lánya, Klára

„Mi azt hittük, hogy a jó kondíciót a jó evéssel érhetjük el”

A győzelem ellenére az angol futball és a magyar foci között szakadéknyi különbség tátong. Amikor Borbásék belógnak megnézni az English Wanderers edzését, torna és futógyakorlatokat látnak, és egyszerűen nem értik, mire jó ez az egész. „Egészen új dolog volt ez nekünk, mert mi azt hittük, hogy a jó kondíciót a jó evéssel érhetjük el, és legfeljebb még azzal, ha pénteken és szombaton idejében lefekszünk.” A Chelsea sporttelepén 4–1-re győz a Wanderers, mégis hősként fogadják idehaza a magyar fiúkat. Mintegy 10 ezer ember várja őket a Keleti pályaudvar előtt. Az FTC nemzetközi hírnevet, kis túlzással identitást szerzett a magyar futballnak – a lapok tudósításai szerint valójában Magyarországnak, mely eladdig az Osztrák-Magyar Monarchia ismeretlen vidéke.

A tömegben az emberek a vállukon vitték a játékosokat, a színházak díszelőadást tartottak nekik. Juhász Gyula így élte meg a felemelő napokat: „(a futball) az egyedüli tér, hol nemzeti önállóságunk méltóképpen kifejezésre jut”.

Amikor a Tottenham Budapestre látogat, egy sajnálatos sérülés miatt Borbást az angolok „elkérik” a saját csapatukba. A meccs után profi ajánlatot kap, de nem fogadhatja el, apja ezt is megvétózza. Az 1912-es olimpiára még elutazhat a csapattal, mely az ötödik helyen végez, de már inkább házasságkötésére, ügyvédi szakvizsgájára összpontosít. A vizsga előtti nap még válogatott meccset játszik Bécsben.

1914-től már egyre ritkábban lép pályára, 1916 elején kinevezik fővárosi tiszti alügyésznek. Októberi utolsó válogatott meccse után Bárczy István polgármester így fogalmaz neki szemtől szemben: "Nézze, Gazsikám, vagy gladiátorkodunk, vagy ügyészkedünk.” 1916. október 15-én a MAC ellen játszik utoljára az FTC-ben, 2–0-ra győz a régi-új csapata.

Később nyilatkozott róla, hogy taszította a profizmus és az álamatőrizmus (vagyis a bújtatott pénzbeli, természetbeli fizetség a fociért). A futballt amatőr formában tartotta elfogadhatónak, sokat adott neki, megtanította küzdeni, „életharcossá” nevelte.

Az FTC nem feledkezik meg róla, felkéri főtitkárnak és az MLSZ is a beválasztja a Jubileumi Bizottságába. A köztisztviselők szövetkezetének csapatát szigorúan ingyen, amatőr alapon edzi.

Borbás Gáspár az 1920-as évek végén

Páholyból szemlélődve

Borbás az értelmiségi felelősségtől vezérelve már sportpályafutása idején is élénken érdeklődött a közügyek iránt. 1915. márciusában a Corvin Mátyás pesti szabadkőműves-páholy tagjává választják a Drechsler palotában. Különböző páholyok tagja ekkoriban az FTC-alapító Springer Ferenc és Brüll Alfréd MTK-elnök is. Az MLSZ-alapítók közül is sok szabadkőművest találunk, például Hajós Alfrédot vagy a négyszeres olimpiai bajnok vívót, Fuchs Jenőt. A Corvin-páholyban a háború, a sínylődő középosztály ügyei és a szövetkezeti kérdések kerültek a beszélgetések, viták homlokterébe. Borbás mester magas fokig jut a páholyában, a szabadelvű, reformpárti csoporthoz tartozott. Ateista volt, de gyermekeit keresztény szellemben nevelte. Gáspár fia 1914-ben született, feleségét ugyanebben az évben veszítette el spanyolnáthában.

A szövetkezetek felé fordult ekkor: a köztisztviselők szövetkezetének ügyvezetője, szövetkezeti ügyvéd lett, szövetkezeti boltok készleteit ellenőrizte, sokat publikált, nyilatkozott. Az aránytalan vagyoneloszlás miatt kritizálta írásaiban a kapitalizmust, ám a szocializmust is elutasította, és a szövetkezeti működésben látta a kiutat. Európát alig egy évvel Trianon után egységes gazdasági övezetté alakította volna. A világválság őt is elsodorta, 1931-ben leváltották az ügyvezetői posztról. 

Új családot alapított: megnősült, és két gyermeke született.

Az embermentő politikus

Borbást a 30-as években a politika is beszippantja: megalakul a Nemzeti Radikális Párt (NRP), a Horty-korszak ellenzéki mozgalma, élén Bajcsy-Zsilinszky Endrével. A pesti Philadelphia Kávéházban zajlottak a viták, beszélgetések. A budai választókerület NRP-s vezetője Borbás Gáspár lett, bekerült a párt gazdasági bizottságába is. Tulajdonképpen a Bajcsy körüli értelmiségi tanácsadói kör tagja volt, véleményének azonban nem volt olyan súlya, mint a Magyar Nemzet-alapító Pethő Sándornak. Bajcsy azért a barátjának nevezi egy fennmaradt levélben. Politikai hitvallásuk már az előtt rokon volt, hogy ismerték volna egymást – mindketten elutasították a kapitalizmust és a szocializmust, függetlenségi politikára vágytak. Borbás a párt lapjában, a Szabadságban is publikált, a dunai államok kereskedelmi kapcsolatairól, a világgazdasági válság következményeiről írt.

Az 1935-ös választáson is elindult Budapesten, de nem szerzett mandátumot. Végül pontosan nem tudni, miért, átlépett a Polgári Szabadságpártba. Itt a fajvédelem, a radikalizmus szóba sem került, urbánus polgári indíttatású szervezet volt a PSZ. Rassay Károly, a párt vezetője az állampolgári és lelkiismereti szabadságban hitt, ehhez társult Borbás.

Az 1930-as évek az Európában divatos politikai és gazdasági antiszemitizmustól volt hangos, Borbás Gáspár és családja gondolatban és tettekben is állást foglalt a mérgező irányzattal szemben. A volt futballistának jogászként voltak zsidó ügyfelei, és a gépírónője is zsidó volt – akkor is, amikor ezt már törvény tiltotta, és pénzbírsággal sújtották miatta.

A kettészakadt jogi kamarában a keresztény-nemzeti vonalhoz (KÜNSZ) csatlakozott, amely elutasította az antiszemitizmust és a szélsőséges gondolatokat. A csoport évekig késleltetni tudta az antiszemita intézkedéseket, miközben más kamarák, például az orvosi jóval korábban behódolt. Végül a KÜNSZ-nek is ez lett a sorsa.

Borbást több zsidó származású jogász ismerőse is felkérte, hogy vigye tovább az irodái ügyeit, köztük Teller Ede édesapja, Teller Miksa is. Igent mondott. Teller az 1945-ös igazolóeljárásban (egyes személyek politikai előéletét vizsgálták) szereplő dokumentumban azt írta Borbásról, hogy még azután is látogatta őt és feleségét, hogy egy védett házba kellett menekülniük a nyilas terror elől. Borbás Gáspár pénzt és élelmet is juttatott nekik. A Teller-családot később a kommunista hatalom is vegzálta, kitelepítette, börtönnel sújtotta, végül minden életben maradt családtag az Egyesült Államokba távozott.

A 40-es években Borbás többek között a Halmy családnak is segített megőrizni a birtokát, melyet a negyedik zsidótörvény alapján koboztak volna el. Amikor a kecskeméti csapatkórházat 1944 októberében Budapestre telepítették, az épületben rengeteg zsidó munkaszolgálatos húzta meg magát, akik később megtalált dokumentumban mondanak köszönetet egy sor orvosnak, továbbá Borbás Gáspárnak. Csak találgatni lehet, hogy hivatalos dokumentumot, esetleg menlevelet bocsátott-e ki nekik, amely hozzájárult, hogy megmeneküljön közel 200 ember.

Apósa, Nádasdy Benő szervezte be. Borbás sógora dálnoki Miklós Béla volt, az 1. magyar hadsereg parancsnoka, a 44-es kiugrási kísérlet aktív szereplője, Borbás akár tőle is kaphatott hasznos információkat az embermentéshez. Hogy egész pontosan milyen tevékenységet folytatott a testvéri közösségben, a fennmaradt iratok alapján nem lehet pontosan körvonalazni.

Borbás unokájának visszaemlékezése szerint a háború után a volt futballista a megbízható kommunista kádernek számító Sebes Gusztávon keresztül érte el, hogy a hatalom őt békén hagyja. Lakása a háborúban bombatalálatot kapott, holmijaik sokáig ládákba pakolva álltak. Praxisát tovább működtette a háború után. Nem teljesen tisztázott, hogy a 40-es évek második felében belépett-e a Szociáldemokrata Pártba. Ő sem maradhatott ki az ellenforradalom és szabadságharc utáni tisztogatásból: 1958-ban törölték az ügyvédi névjegyzékből, így 74 évesen abbahagyta az irodai munkát. Ám az ismerőseinek tovább dolgozott kisebb ügyeken, tanácsadóként.

Borbás Barna (Fotó: Vörös Szabolcs)

„Egyszer talán eljön az ideje, hogy Borbás Gáspár magatartását a német megszállás alatt méltóan valaki megírja, éppúgy, mint Tóth Potya mártír kivégzését is”

– meredt a jövőbe még az 1970-es években Zöld Ferenc, a vívószövetség egykori titkára, aki az ötvenes évek vége óta az Egyesült Államokban élt. Nos, 50 évvel később végül Borbás dédunokája rótta le a kegyeletét egy remekbe szabott életrajzzal.

(Borbás Barna: Első gól – Borbás Gáspár élete, Válasz Online Kiadó, Budapest, 2023.)  

A régi képek forrása: Borbás-család archívuma