Ezúttal nem volt átjáró ház a Manchester United védekezése, de így sem tudták elkerülni történetük legrosszabb PL-rajtját

A Manchester United védekezése az elmúlt idényben az egyik leggyengébb volt a Premier League-ben, a Sheffield United után ők engedték a legtöbb lövést az ellenfeleknek, ami abból adódott elsősorban, hogy óriási távolságok voltak a négy letámadó játékos és a hat hátul helyezkedő között. A Liverpool elleni, harmadik fordulóbeli újabb blamázs után változtatott a védekezésen Erik ten Hag. Azon az oldalon, ahol az ellenfél támadást kezdett vezetni, ott a United szélső védője fellépett a szemben álló szélső bekkre és onnantól egy az egyben támadták meg az ellenfelet. Ez jól is működött azok ellen a csapatok ellen, amelyeknél a minőség nem volt meg, azaz a Crystal Palace és részben a Southampton ellen. Ehhez hozzátartozott az is, hogy olyan játékosok támadtak le elsősorban, akik a mögöttük helyezkedő hatosokat és a szélsők esetében a széleken helyezkedő ellenfelet fedezőárnyékban tudták tartani, erre Bruno Fernandes és Marcus Rashford szinte képtelen. A Tottenham és a Porto ellen viszont ezzel az emberező letámadással szinte megsemmisültek (igaz, utóbbi meccsen a három szerzett góllal legalább pontot mentettek).

A Porto elleni hibákból már tanult Ten Hag

Ten Hag ezért az Aston Villa ellen úgy döntött, hogy visszatér a tavalyi – egyébként szintén tragikus – struktúrához és kihagyja a kezdőből a letámadásban leghatékonyabb Joshua Zirkzeét, valamint az egyre jobb Amad Diallót, és Bruno Fernandes előtt a Rashford, Rasmus Höjlund, Alejandro Garnacho hármas kezdett. Ezek a játékosok annyira rosszul „fogják” a passzsávokat, hogy az ellenfelek védői rendre el tudják passzolni mellettük a labdát. Ezt belátva Ten Hagék inkább visszaálltak mélyebbre, 4–4–2-ben védekeztek és az egész mérkőzésen nagyon szűkek voltak, közel volt egymáshoz a három védelmi sor. Hagyták építkezni a Villát a saját térfelén, az utolsó vonalban pedig rendre létszámfölényben voltak hátul, hogy a Porto ellen látott teljesen egyoldalú Samu Omorodion–Mathijs De Ligt párharchoz hasonlót elkerüljék Ollie Watkins esetében. Ennek érdekében egyrészt De Ligtet kihagyta a kezdőből Ten Hag és a Harry Maguire, Jonny Evans duónak szavazott bizalmat, akiknél még kedvezőtlenebb lenne egy esetleges egy az egy elleni párharc, ezért ketten őrizték az angol válogatott csatárt. Ezáltal a széleket hagyták inkább szabadon, mert a szélső védők is maradtak a két belső védő mellett, egyikük sem lépkedett fel, hogy véletlenül se maradjanak egy az egyben a belső védők. Mivel a támadók sem presszingeltek magasan, így legalább nem „szakadt szét” a csapat.

Bár a Villa jobban áll a bajnokságban, mint a United és a BL-ben két győzelemmel kezdett, azt azért nem lehet állítani, hogy a legszűkebb elithez tartoznának a Premier League-ben jelenleg a haladó statisztikai mutatók alapján, több meccsüket is a csereként beállt Jhón Duran döntötte el a hajrában egy-egy távoli bombagóllal, amire hosszú távon nem lehet építeni. Ahogyan az Arsenal elleni mérkőzésen, úgy most is a biztonságra törekedett Unai Emery és az előző szezonbeli rangadók zömén látott magas védelmi vonalat már nem alkalmazza a legerősebb játékoskeretekkel rendelkező riválisok ellen. A letámadásuk igencsak alkalmi volt, egyszer-egyszer támadtak le emberezve a vendégek kirúgásainál. Ekkor Morgan Rogers és Watkins támadta meg a két belső védőt, a középpálya közepén Ross Barkley és Youri Tielemans Christian Eriksent és Kobbie Mainoót, a két szélső támadó, Leon Bailey és Jaden Philogene-Bidace pedig a két szélső védőt igyekezett kizárni a játékból. Ha azonban ezt átrúgta a United, vagy ki tudta hozni a labdát, akkor ment vissza a saját térfélre a Villa is, és 4–4–2-es középmagas blokkba helyezkedve már inkább területet védtek és nem embert követtek. Ezt jól is tették, hiszen a United három elöl lévő játékosa éppen akkor lett volna veszélyes, ha van előttük terület. Azáltal, hogy a vendégek nem tudtak direktek lenni, mert mélyen volt a Villa védelme, így az akcióik igencsak meddőek voltak, járatták a labdát, de helyzetig, sőt lövésig is alig-alig jutottak. Egy-egy Villa-pontrúgás utáni kontrával sikerült veszélyeztetni, Bruno Fernandes pedig szabadrúgásból talált be majdnem, ám a keresztlécet találta el. Zirkzee és Anthony pályára lépésével a kombinatív játékot szerette volna Ten Hag erősíteni, de az elmúlt két idény alapján pontosan tudhatjuk, hogy Antonyval ez sem fog jól működni.

Rendkívül kevés lehetőség, biztonságra törekvő csapatok

Összességében elmondható, hogy a csapatok védekezése megfojtotta az ellenfél támadójátékát. Az idei szezonban lejátszott 70 PL-találkozó közül a mostani 2,05-nél csak a Brentford–Crystal Palace meccsen volt alacsonyabb a várható gólveszély (xT) mutató, tehát még veszélyes pozíciókba is nagyon ritkán jutottak el a csapatok. Ez mindenképpen a manchesteriek részéről könyvelhető el sikerként, hiszen a mérkőzés előtt 90 percre vetítve a Villa közel 0,5-el kevesebb xG-t engedett a riválisaiknak. A Unitednek az előző idényben az volt a problémája, hogy meccsenként 20-nál is több lövést kapott, igaz, azok alacsony minőségűek (0,07 xG/lövés átlagosan) voltak, a mostani szezonban közel fele annyit, viszont a helyzetek átlagos minősége 0,15 xG/lövés, ami a ligában az egyik legrosszabb mutató. Ezt most a Villa ellen 0,05-on tartották, akár csak a birminghamiek, így igazságos döntetlen született – még akkor is, ha a második félidőben veszélyesebb akciókat vezettek a hazaiak.

Emellett pedig a pontrúgásaikban volt még meg az átütőerő a második félidő első felében. Az Aston Villa az Arsenal mellett az egyik legjobb csapat a rögzített szituációkat követően, a United pedig erre az idényre fejlődött ebben a tekintetben, immáron van külön a rögzített szituációkért felelős edzőjük, ami ezen sokat segít természetesen. A Villánál azt találták ki, hogy megpróbálják a szögleteket visszagurítani a 16-os környékére és onnan vállalnak lövést a játékosaik, mert úgy ítélték meg, hogy annyira betömörült az ellenfél. Ebből két jó kísérletük is volt, ám ezt követően már figyeltek erre Garnachóék és időben kiértek a lövőkre.





A United számára az elmúlt hetek alapján ez a döntetlen sikernek számít. Sok pletyka volt arról, hogy a Porto és a Villa elleni két meccsen dől el Ten Hag sorsa. Engem továbbra sem győzött meg arról, hogy jó kezekben van a PL második legnagyobb bérkerettel bíró együttese. A United a Premier League történetében még sohasem állt ilyen kevés ponttal (8) hét fordulót követően. Ha csak ez a hét bajnoki lenne Ten Hag mögött, mondhatnánk, hogy még fejlődhet, de bő két idény óta vele a kispadon nem látszik semmiféle érdemi előrelépés.

Kiemelt kép: Mike Egerton / PA Images / Alamy Stock Photo