Glasner utolsó tánca: a Konferencia-liga mentheti meg a Crystal Palace skizofrén szezonját

A Manchester City felett aratott történelmi FA-kupa-győzelem alaposan megacélozta a Crystal Palace identitását, és korábban elképzelhetetlen elvárásokat támasztott a klubbal szemben a 2025–2026-os szezonra. Noha a dél-londoni együttest az UEFA a többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályok megsértése miatt (John Textor az Olympique Lyon többségi tulajdonosaként a Palace-ban is 45 százalékos érdekeltséggel bírt, ez utóbbit az európai szövetség szankcióját követően tavaly júliusban eladta Woody Johnsonnak, a New York Jets tulajdonosának) kizárta az Európa-ligából és visszasorolta a Konferencia-ligába, a csapat nem esett kétségbe.

Oliver Glasner legénysége már augusztusban, a bajnok Liverpool FC felülmúlásával elhódított Community Shielddel jelezte, hogy készen áll a szintlépésre. A klub körüli eufóriát azonban jócskán lehűtötte, amikor a nyári átigazolási piac hajrájában az Arsenal elhappolta a gárda legjobbját és kreatív motorját, Eberechi Ezét. Az érte kapott 69,3 millió euró persze tekintélyes summa volt, de egy kiscsapat közösségének mindig fájdalmas szembesülni a modern futball farkastörvényeivel. Egy olyan kvalitású játékost, mint Eze egyszerűen nem tud hosszú távon megtartani egy Palace kaliberű csapat. A szélső távozása után a szurkolók és a szakértők jelentős része úgy vélte, hogy a The Eagles támadójátékának kulcsfigurája elvesztésével (összesen 14 gól és 12 gólpassz az előző idényben) a kurrens szezon csakis a túlélésről szólhat.

Eze ment, és beköszöntött a csodaősz

A Crystal Palace az aggodalmakra rácáfolva parádés őszi szezont produkált a PL-ben, ami mögött Glasner taktikai géniusza állt. Mivel többé nem állt a rendelkezésére egy Eze-szintű egyéni klasszis, az osztrák szakember a kollektív futballra és a tökélyre fejlesztett letámadási rendszerre helyezte a hangsúlyt.

Oliver Glasner Frankfurt után Londonban is sikeres volt (Fotó: Imago/Shutterstock)

A Palace a stabil 3–4–2–1-es formációra támaszkodott, amelyben a labda elleni agresszív, fojtogató letámadás lett az elsődleges fegyver. Glasner elvárta a játékosaitól az intenzitás maximalizálását és a sprintmennyiség növelését, ezáltal a csapat nem hagyott területet a riválisoknak. Az Eze után maradt űrt a középpályán a fantasztikus tempót diktáló Adam Wharton szervezőkészségével, valamint a védelem tengelyében rendíthetetlen Marc Guéhi vezérszerepével pótolták. Novemberre a nyáron szerződtetett fiatal francia hátvéd, Jaydee Canvot is beépült a hátsó alakzatba, ami rendkívül stabilan működött. A Palace szándékosan mélyen húzódott meg a saját harmadában a labdakihozatalok során, hogy magára húzza az ellenfelet, majd a megszerzett labdákkal villámgyors átmeneteket vezessen a széleken, ahol a Villarrealtól átigazolt Yéremy Pino és a gólfelős Jean-Philippe Mateta (eddig 11 bajnoki találat) hatékonyan használták ki a megnyíló területeket. Ez a fegyelmezett és hatékony struktúra olyannyira jól működött, hogy a Palace december elején, 15 forduló után még a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyen állt a Premier League-ben.

A téli összeomlás

A decemberi csúcspontot követően drámai fordulat következett: a Palace egy rendkívül súlyos, 12 mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot produkált. Mindeközben januárban – címvédőként – szégyenszemre a hatodosztályú Macclesfield otthonában esett ki az FA-kupából (1–2), már a legjobb 64 között.

A látványos visszaesés a keret mélységének hiánya és Glasner extrém intenzitású játékstílusának törvényszerű következménye volt. Míg az őszi hónapokban a játékosok képesek voltak meccsenként átlagosan 115-120 kilométert lefutni és rengeteget sprintelni, a sűrűsödő téli menetrend – a Premier League feszített karácsonyi időszaka – teljesen felemésztette a keret tartalékait. Mivel a Palace kispadja össze sem vethető a liga elitjével, Glasner kénytelen volt folyamatosan ugyanazt a 13-14 kulcsjátékost használni. Az osztrák tréner a PL egyik legkevesebbet cserélő edzője, a cseréi a csapat játékidejének mindössze 5,9 százalékát töltik a pályán, ennél csak az Everton vonatkozó statisztikája alacsonyabb (5,2).

A fizikai és mentális fáradtság miatt a csapat védjegyének számító presszing teljes csődöt mondott. A játékosok reakcióideje lelassult, a párharcokat egyre nagyobb arányban veszítették el, így a frissebb és a kettős terheléshez is sokkal jobban hozzászokott ellenfelek könnyűszerrel játszották át a Palace középpályás vonalát. Guéhi januári távozása csak tetézte a bajokat, de a 12-es nyeretlenségi szériából még kilenc alkalommal kivette a részét, így nehéz lenne a hiányára fogni az összeomlást. Különösen annak fényében, hogy Maxence Lacroix egészen magabiztosan irányítja a védelmet.

A válság leginkább a támadóharmadban és a kapu előtti hatékonyság radikális visszaesésében mutatkozott meg. Amíg az ősz folyamán a gárda képes volt minimális számú helyzetből is mérkőzéseket nyerni a rendkívül direkt és vertikális kontratámadások révén, addig a télre Eze hiánya már kézzelfogható, strukturális problémává vált. Az ellenfelek kiismerték Glasner taktikáját: mélyen meghúzott védelmi vonallal és a szélek lezárásával reagáltak, megfosztva a Palace-t a megindulásokhoz szükséges területektől. Mivel a gárda fizikai állapota miatt a magas letámadás fenntarthatatlanná vált, Glasner kénytelen volt feladni az addigi agresszív stílust. A csapat visszaállt egy passzívabb, mélyebben meghúzott középső védelmi blokkra, és a labdabirtoklásra épülő játékot erőltette.

A Crystal Palace kupaújoncként nyerhet európai trófeát (Fotó: Imago/Ball Raw Images)

A váltás azonban felszínre hozta a keret strukturális hiányosságait. Kreatív, váratlan megoldásokra képes irányító hiányában (Kamada Daicsi éppen a legnehezebb időszakban volt sérült) a londoniak pozíciós játéka végletesen statikussá, lassúvá és kiszámíthatóvá vált, a csapat bajnoki gólátlaga meccsenként 1,1-re süllyedt. A támadósorban Eddie Nketiah combizomszakadás, míg a télen az Aston Villától kölcsönvett Evann Guessand térdproblémák miatt dőlt ki hosszabb időre, teljesen beszűkítve Glasner variációs lehetőségeit. Ezzel párhuzamosan azért Guéhi hiánya is éreztette hatását: a korábban sziklaszilárd háromvédős hátsó alakzat is sebezhetőbbé vált. A fáradt és lassabban visszazáró védők mögötti területeket az ellenfelek rendre hosszú, mélységi indításokkal használták ki, ráadásul a Palace a pontrúgások kivédekezésénél is látványosan elbizonytalanodott.

A helyzetet a téli átigazolási időszak sem tudta megmenteni, amely a klubvezetés pánikszerű költekezéséről szólt. Steve Parish elnök mélyen a zsebébe nyúlt, és klubrekordot jelentő 50 millió euroért szerződtette Jorgen Strand Larsent a Wolverhampton Wandererstől, valamint 40 milliót fizetett Brennan Johnsonért a Tottenham Hotspurnek. Bár papíron jelentős erősítésnek tűntek, egyikük sem váltotta meg Dél-Londont. A norvég válogatott támadó három bajnoki és egy Konferencia-liga-gólig, a walesi szélső pediglen egy-egy gólpasszig jutott.

A csapat a sorozat egyik legnagyobb esélyeseként mindössze a tizedik helyen futott be Konferencia-liga alapszakaszában, így nem sikerült közvetlenül a legjobb 16 közé jutnia. A katasztrofális sorozat február 8-án, a Brighton & Hove Albion otthonában aratott 1–0-s győzelemmel ért véget. Azóta 4–2–5 a bajnoki mérleg, így a kiesés réme már matematikailag sem fenyegeti a Crystal Palace-t, de a varázslatos ősz után ez a PL-szereplés (36 meccs után 44 pont, 15. hely) komoly csalódásként értékelhető.

Válaszúton: hogyan tovább Glasner nélkül?

A szezon végjátékához közeledve a Crystal Palace egy kétarcú valóságban él: a bajnoki kudarcot ugyanis egy példátlan nemzetközi kupasiker feledtetheti. A Konferencia-liga playoff körében a Zrinjski Mostart 3–1-es összesítéssel búcsúztatta, majd az AEK Larnaca (2–1), a Fiorentina (4–2), és a Sahtar Doneck (5–2) kiejtésével bemasírozott a döntőbe. A május 27-i, lipcsei fináléban a spanyol Rayo Vallecano lesz az ellenfél, ahol a Palace megszerezheti fennállása első európai trófeáját – a legelső szezonban, amikor kvalifikált a nemzetközi porondra (ha az 1998-as Intertotó-kupában játszott egyetlen meccsétől eltekintünk). 

Ez a bravúr eddig csupán két angol csapatnak sikerült. Az 1964–1965-ös szezonban a West Ham United a Kupagyőztesek Európa-kupájában; míg az 1968–1969-es sorozatban a Newcastle United a Vásárvárosok Kupájában (a mai Európa-liga első elnevezése) jutott a döntőbe. Jó ómen lehet a Palace-nak, hogy mindkét csapat meg is nyerte a finálét. A WHU az 1860 München, a Newcastle pedig az Újpesti Dózsa ellenében ért révbe. Ahogy az is, hogy Glasner eddigi egyetlen nemzetközi döntőjét szintén megnyerte: 2022-ben az Eintracht Frankfurtot vezette El-győzelemre a Rangersszel szemben. Az 51 éves osztrák mesternek ez lehet az utolsó dobása a londoniaknál, ugyanis az idény végén távozik. Az első számú utódjelölt a Bournemouth élén kiváló munkát végző Andoni Iraola, ám a baszk tréner szerződtetése egyelőre bizonytalan.

A klub jövőjét és pénzügyi mozgásterét alapjaiban határozza meg a közelgő Konferencia-liga-döntő kimenetele. A Kl-győzelem nemcsak az első nemzetközi trófeát jelentené a klub vitrinjében, hanem automatikus kvalifikációt biztosítana az Európa-ligába is. Ez a diadal kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy a londoniak egy elit szintű vezetőedzőt csábíthassanak a Selhurst Parkba, és megtarthassák a legjobb játékosaikat. Mindez azonban még kevés, a nyári átigazolási piacon minőségi erősítésekkel kellene mélyítsék a keretet, minden poszton.

A Palace a bennmaradás kiharcolásával a legrosszabb forgatókönyvet elkerülte, de bárhogy is alakuljon a lipcsei finálé, új struktúrát kell építsen. Ez persze Glasner távozásával részben magától értetődő, de itt nem csak egy edzőcseréről van szó. A Konferencia-liga-döntő kimenetele önmagában irányt szab, hiszen gazdasági értelemben meghatározza a klub mozgásterét, és hogy lesz-e újra európai kupaszereplés. De ettől függetlenül is el kell dönteni, hogy hova akarja magát pozícionálni az egyesület, amely soha korábban nem volt ennyire sikeres. A Palace a 2026–2027-es kiírásban a 14. Premier League-idényét kezdheti meg megszakítás nélkül, ami a klub 120 éves történetének messze leghosszabb szériája. A PL-éra előtt sorozatban négy év volt a rekordja az élvonalban – 1969 és 1973 között. Az 1993-as kiesés után háromszor jutott fel a másodosztályból, de mindig azonnal visszazuhant a The Championshipbe.

A Crystal Palace összbevétele tavaly a 230 millió eurót is meghaladta, ezzel a 25. helyen áll a futball globális bevételi rangsorában a Deloitte elemzése szerint. Az elmúlt közel másfél évtized egyértelmű stabilitást hozott, ugyanakkor a klub (a tavalyi FA-kupa-siker és az idei Kl-menetelés ellenére) egyértelműen megrekedt, a bajnokságban rendre a 10–15. hely valamelyikén zárt. A jelen lehetőségeihez mérten ez mindenképpen meghaladható lenne, a potenciál és a perspektíva is adott. Persze nem könnyű tartósan a PL legjobb tíz csapata közé kerülni, évről évre egyre többen pályáznak erre joggal, de a Brighton, a Brentford és a Bournemouth mintája alapján a Palace-nak is lehetne keresnivalója a középmezőny elején. Ehhez azonban több ambíció, okosabban épített és sokkal mélyebb játékoskeret, és egy progresszív projektedző is elengedhetetlen. Iraola tökéletes lenne a feladatra, kérdés van-e kedve elölről kezdeni, amit három év után most hagy abba. 

A csapat a lipcsei győzelemmel tehet a legtöbbet a jövőjéért – és talán a baszk mester elcsábításáért is. Alighanem ott dől el, melyik is a Palace igazi arca. Május 27-én este egy angol kiscsapat vonul be a Red Bull Arenába, de egy európai kupagyőztes térhet haza Angliába.

Borítókép: Alamy – Büntető-montázs