Ha a bronzérmet nem is, a szívünket elnyerték a magyar kosaras lányok az Eb-n

Ahogyan azt a csoportkör után már jeleztük, már a kvartettünk első helyének megszerzése sem volt magától értetődő, kellett egy bravúrgyőzelem az önmagát kereső címvédő, Szerbia ellen, de az akkori 81-75-ös sikerre is Európa-szerte felkapták a fejüket. Az első helyezéssel egy extra szabadnap is járt, ráadásul tudtuk, hogy a Csehország–Görögország mérkőzés győztesének még át kell hurcolkodnia fél Európán, ugyanis ők még Tel-Avivban csaptak össze, a végjáték mérkőzéseinek azonban a számunkra ismerős ljubljanai Stozice Arena adott otthont.

Ellenfelünk végül a cseh válogatott lett, amely a B csoport másodikjaként volt jogosult az elődöntőért játszani, és amellyel szemben minden nagyképűség nélkül esélyesnek számítottunk a meccs előtt.

Negyeddöntő: Magyarország–Csehország 62-61 (7-11, 22-11, 19-17, 14-22)

A barátságtalan kezdési időponthoz (12:15 óra) és a körülményekhez már jobban hozzászokott a csapatunk, így ebben is bízhattunk, ám az első negyedben egyik csapat sem találta a játékát, amit a kevés pont (7-11) is bizonyít. A második negyedben sikerült ellenszert találni a csehek zónavédekezésére, és kreatív, helyenként látványos játékkal átvettük a vezetést. Különösen a láthatóan nehezen mozgó, sérüléssel küzdő centerünk, Cyesha Goree volt elemében, aki végül 17 ponttal és hét lepattanóval zárt, és vastagon benne volt abban, hogy a harmadik negyed hajrájában 48-31-et mutatott az eredményjelző a mi javunkra.

Innentől kezdve akár díszlépésben is bevonulhattunk volna az elődöntő mezőnyébe, de valami egészen más történt: a csehek megérezték, hogy ebből hatalmas vereség is lehet, megerősítették a védekezésüket, támadásban pedig sokkal jobban koncentráltak, a mieink pedig érezhetően elveszítették a fonalat. Ellenfelünk szépen fokozatosan jött vissza a meccsbe, a hajrában már meg is közelített minket, mi több, 61-60-ra vezetett az utolsó percben. A sokat látott magyar szurkolók szinte már elkönyvelték, hogy egy újabb drámai magyar összeomlás tanúi lehetnek, amikor nehezen érthető és magyarázható módon 5,2 másodperccel a befejezés előtt a játékvezetők hosszas videózást követően nekünk ítéltek egy minimum véleményes labdát, majd az ezt követő helyzetből a csapatkapitány, Dubei Debóra megfordította és megnyerte a mérkőzést a csapatunk számára. A 62-61-es siker egyben azt is jelentette, hogy Magyarország kvalifikálta magát a 2024-es párizsi olimpiai selejtezőtornájára és 1997 után ismét éremért küzdhetett egy kontinensviadalon.

Dubei Debóra elődöntőbe dobta a mieinket (Forrás: Fiba.basketball)

Elődöntő: Magyarország–Spanyolország 60-69 (14-18, 14-20, 18-12, 14-19)

Mint a tenyerünket – nagyjából úgy ismerjük a spanyol válogatottat, amellyel azonos selejtezőcsoportból kvalifikáltunk már az Európa-bajnokságra is, majd a torna előtti utolsó két felkészülési mérkőzését egymás ellen vívta a két együttes Sopronban. Itt történt, hogy meglepetésre le tudtuk győzni a spanyolokat, de ebből hiba lett volna messzemenő következtetést levonni.

A mérkőzést sajnos nagyon korán irányítása alá vonta az ellenfél, csak rövid időre tudtunk megközelíteni már az első negyedben is. A négy-öt pontos differencia időnként csökkent, de valójában sosem értük utol riválisunkat a mérkőzés folyamán. Olyannyira nem, hogy kissé megrendülten figyeltük, ahogy a második negyedben egyre csak hízik Alba Torrensék előnye, nem véletlenül említjük itt a spanyol klasszist név szerint is: 25 pályán töltött perc alatt 27 pontot dobott egymaga. 36-20-nál kissé kilátástalannak tűnt a helyzetünk, időkérésre, taktikai és személyi változtatásokra is szükség volt, hogy a nagyszünetre még lőtávolságon belül maradjunk (38-28).

A második félidőt ismét az ellenfél kezdte jobban, mi sok hibával, pontatlansággal játszottunk, az eladott labdáink száma pedig több volt, mint ami ezen a szinten megengedhető. Szerencsére még időben magunkra találtunk, és 50-39 után egy 7-0-s szériával ismét reményteli közelségbe kerültünk, valódi téttel várva az utolsó negyedet.

Ott aztán többször is megközelítettük a spanyolokat, olykor egy-egy dobáson múlt, hogy ne legyen meg a lélektanilag is sokat jelentő egyenlítés, de amit mi kihagytunk, sajnos ők hidegvérrel értékesítettek, így az utolsó percekre kialakult egy olyan hátrány, amit már nem tudtunk ledolgozni.

A 69-60-as eredmény nem feltétlenül adja vissza, hogy milyen magasságokat és mélységeket éltünk meg az összecsapás során, ugyanakkor összességében 24 eladott labdánk volt a mérkőzésen, ami ezen a szinten védhetetlenül sok. A csapat erejét azonban mutatja, hogy még ennyi hiba ellenére is volt esélyünk a győzelemre, a spanyolok talán a nálunk hiányzó nagyobb rutinjuk miatt húzták be közepes teljesítménnyel is az elődöntőt.

Studer Ágnes Spanyolország ellen is mindent beleadott (Forrás Fiba.basketball)

A harmadik helyért: Magyarország–Franciaország 68-82 (8-26, 22-23, 19-12, 19-21)

A bronzmérkőzésen egy másik, előzetesen tornaesélyesnek számító válogatott, Franciaország volt az ellenfelünk, amely kisebb meglepetésre Belgium ellen maradt alul a másik elődöntőben.

Sajnos itt már a rajtnál beragadtunk, a 26-8-ra elveszített periódus meglehetősen beszédes. A folytatásban egyenrangú partnerei voltunk a klasszisok egész sorát felvonultató galloknak, de ez csak a tisztes helytállásra volt elég. A második játékrészben már jobban néztünk ki, a védekezésünkben ugyan továbbra is adódtak problémáink, de egyre többször megtaláltuk az utat a másik gyűrűhöz. Némi változást a harmadik negyed hozott a játék képében, akkor úgy tűnt, talpra álltunk a demoralizáló hátrányunkból, bár reális esélyünk talán már ekkor sem volt a győzelemre, végül Jean-Aimé Toupane tanítványai is magabiztosan menedzselték az idő és a tekintélyes előnyük adta lehetőségeket, végül 82-68 arányban győzve, megszerezték a harmadik helyet.

Kiss Virág nagy csatát vívott a franciákkal a gyűrű alatt (Forrás: fiba.basketball)

Összegzés

Magyarország végül három győzelemmel és három vereséggel zárta az Európa-bajnokságot, összességében a negyedik – megismételjük –, olimpiai selejtezőtornát érő helyen. Erre valószínűleg 2024 februárjában kerül majd sor, egyelőre ismeretlen helyszínen és ellenfelekkel. A szlovéniai tapasztalatok azt mutatják, hogy nem volna elvetemült ötlet megpályázni a rendezést, ugyanis a ljubljanai csarnok is olykor kizárólag magyar szótól volt hangos, el lehet képzelni, egy soproni, budapesti vagy miskolci rendezés milyen extra löketet adna a válogatottunknak.

Úgy tűnik, hogy a keretünk mostanra érett össze nagybetűs csapattá, Székely Norbert pedig megtalálta az általa elképzelt stílushoz leginkább passzoló összetételt. Kisebb-nagyobb sérülések persze így is hátráltatták a munkáját, de a csapatunk egyik legnagyobb erénye éppen ez volt, hogy minden helyzetben volt valaki, aki előrébb lépett és ha egy-egy kulcsjátékosnak kevésbé ment a játék, a kispadról megfelelő teljesítmény érkezett.

Ebbe a 12 fős keretbe bekerülni rettenetesen nehéz lesz innentől, kizárólag extra teljesítményekkel nyílhatnak meg kapuk, netán sérülések esetén, mert ez a keret, ez a csapat most nagyon egyben van, kissé hasonlatos a helyzet a férfi labdarúgó-válogatottéval, ahol szintén régen látott egység uralkodik az öltözőben és a pályán is. Nagy kérdés, hogy a Minnesota Lynx csapatával pillanatnyilag az amerikai WNBA-ben szereplő Juhász Dorkát hogyan sikerül majd integrálni ebbe a csapatba, nem kérdés, hogy rá szükség van, szükség lehet, és mivel az európai idényt már az olasz Familia Schio csapatánál kezdi, a februári selejtezőkön elérhető lesz.

A csapat a két utolsó meccs elvesztése ellenére abszolút szimpátiát ébresztett a kosárlabdát nem, vagy nemigen követő érdeklődőkben is, érezhetően megnőtt az érdeklődés a válogatott iránt a sikeres szereplés után. Ez talán fontosabb hozománya a tornának az előkelő helyezésnél is, mert a sportág elemi érdeke, hogy minél több szurkolót tudjon megragadni. Ugyanakkor ez az Európa-bajnokság talán még nem csúcsa, csak egy állomása a fejlődésnek, ugyanis egy ideje a női szakág klubszinten egyre szebb sikereket ér el a nemzetközi porondon. A játékosaink keresettek, keresettebbek a piacon, mint korábban, nem véletlen, hogy Kiss Virág és Studer Ágnes már az Eb előtt olyan nagycsapathoz tudott igazolni, mint a török Mersin, az egyéni fejlődésükön keresztül pedig garantált a válogatotté is.

(Forrás: fiba.basketball)

Nincs más dolgunk, mint megköszönni az elmúlt két hetet a játékosoknak, a stábnak, a kluboknak, a nevelő- és vezetőedzőknek és mindenkinek, akik hozzájárultak ehhez a szerepléshez, valamint szurkolni, hogy 1980 után ismét olimpián lássuk játszani a női kosárlabdázóinkat.

Kiemelt kép: fiba.basketball