Hanyatlik az MLS egykori sztárcsapata
Az MLS egykori rekordbajnoka évről évre egyre kevésbé tud tényező lenni a bajnokságban. A visszaesés már ott tart, hogy jelen állás szerint csak a liga leggyengébb csapatai között tartjuk számon a Los Angeles Galaxy-t. Az egykor Landon Donovan, David Beckham, Zlatan Ibrahimovic vagy Robbie Keane által erősített csapat az utóbbi időben többször a rájátszásról is lemaradt, és a saját városán belül is elvesztette az egyeduralmát.
A Los Angeles Galaxy kezdetekben az 1996-ban induló MLS egyik meghatározó csapata volt az „angyalok városának” vonzereje révén. Eleinte a kaliforniaiak gyakran csábítottak a ligába különböző nagy nevű játékosokat mexikói vagy dél-amerikai sztárok szerződtetésével, így az egész bajnokság népszerűsítésében fontos szerepet játszottak. A csapat 2014 óta nem volt bajnok, azóta a rájátszásról is többször lemaradt, idén pedig még lejjebb csúszott.
Kezdeti évek
Az MLS 1996-ban mindössze tíz csapat részvételével indult útjára, ekkor kezdték el az Egyesült Államokban népszerűsíteni a világszerte tömegeket vonzó labdarúgást. A sokak számára akkoriban kevésbé ismert sport vonzóbbá tétele érdekében minél több nemzetközi klasszist szerződtettek. Fontos szerep hárult a Los Angeles Galaxy-re, amely Jorge Campos személyében a mexikóiak formabontó, góllövő kapusát foglalkoztatta, a csapat első számú gólvágója pedig az ecuadori Eduardo Hurtado volt. A Galaxy bár végig versenyben volt a bajnoki címért, végül a nagydöntőt elvesztette a Bruce Arena által irányított D.C. United ellen.
Az 1999-es és a 2001-es elvesztett finálé után a Galaxy 2002-ben hódította el először a bajnoki címet a német Sigi Schmid irányításával. Ezt követően a csapat a pasadenai Rose Bowl-ból saját stadionba költözhetett Carsonban. Három évvel az első siker után a Galaxy újból bajnoki címet ünnepelhetett a feltörekvő amerikai csillag, Landon Donovan vezérletével. A 2005-ös cím idején 23 éves támadó pályafutása jelentős részét az LA alkalmazásában töltötte és ért el sikereket, 141 bajnoki góljával a csapat történetének legeredményesebb játékosa. Visszavonulása után a nevét viseli az MLS év játékosának járó díj.
Landon Donovan (Fotó: mlssoccer.com)A legnagyobb sikerek
2007-ben David Beckham személyében egy világszerte ismert játékos csatlakozott a Galaxy-hez, aki nem csak kimagasló játékával, de marketingértékével is a csapat és a liga hasznára vált. Az angol klasszis neve garancia volt a különböző reklámbevételekre, a nézők érdeklődésére és természetesen a Galaxy hatékony szereplésére is.
David Beckham2007 novembere és 2008 augusztusa között a hollandok korábbi kiválósága, Ruud Gullit volt a csapat edzője, ami bár nem jött be, szintén azt mutatta, hogy elkötelezettek a nagy nevek foglalkoztatása iránt. Végül a fentebb már említett Arena tudta a csapatot a remélt sikerek felé vezetni.
Donovan és Beckham mellett a csapat harmadik gigásza a Tottenham és a Liverpool korábbi ír csatára, Robbie Keane volt akkoriban. A Premier League-ben is rendre tízgólos szezonokat hozó támadó 2011 és 2016 között minden sorozatot figyelembe véve 165 mérkőzésen 104 gólt szerzett a csapat színeiben, három bajnoki címből is termékenyen vette ki a részét. Egymást követő négy szezonban volt a csapat legeredményesebb játékosa, négyszer választották meg a szezon legjobbjának a csapaton belül. 2014-ben az egész idény és a kupadöntő MVP-je lett.
Arena 2016-ban visszatért az amerikai válogatotthoz, távozása után pedig a csapat eredményessége jelentősen visszaesett.
Robbie Keane (Forrás: sportingnews.com)Azóta is tart a hanyatlás
A rutinos tréner távozása után a következő két szezonban a Galaxy nem jutott be a rájátszásba, de a klub továbbra sem mondott le a sztárjátékosok foglalkoztatásáról. A 2010-es években folyamatosan emelkedett az MLS létszáma, ezzel párhuzamosan egyre több ismert név fordult meg a csapatoknál, egyre több korábbi világklasszis választotta levezetése helyszínéül a folyamatosan fejlődő ligát. Eközben a Galaxy egykori nívója egyre inkább visszaesett és a nagyobb nevek kiegyenlített arányban oszlottak el a csapatok között. Azért egy-egy kiemelkedő képességű labdarúgó így is jutott a rekordbajnoknak.
Zlatan Ibrahimovic a 2018-as és a 2019-es szezonban 56 mérkőzésen 52 alkalommal volt eredményes a Galaxy színeiben. A svéd klasszis jelenléte ellenére a Galaxy csak az utóbbi idényben volt play-off-résztvevő, és akkor is a konferencia-elődöntőben kiesett az újdonsült városi rivális Los Angeles FC ellen.
Az LAFC ugyanis Carlos Vela 2018-as leigazolásával rögtön egy aktív korban lévő, nem levezetés céljából érkező, akkor 30 éves vezéregyéniséget szerződtetett, aki mögé felsorakozhattak többiek. Az új projekt azonnal sikert is hozott, 2022-ben el is hódították a bajnoki címet a Philadelphia Union elleni döntő megnyerésével.
Némileg talán erre is válaszolva a Galaxy 2020-ban szerződtette a Manchester Unitedet is megjárt mexikói Javier Hernándezt. „Chicharito” az első teljes idényében 17, a másodikban 18 gólt szerezve bizonyította klasszisát, azonban újabb két alkalommal lemaradtak a rájátszásról, amikor pedig 2022-ben bejutottak, a későbbi bajnok LAFC ejtette ki őket a második körben.
Javier „Chicharito” Hernández (Forrás: espn.com)A tőke tehát továbbra is megvan, de a Galaxy már korántsem tud olyan mértékben tényező lenni a bajnokságban, mint legszebb napjaiban, hiába foglalkoztat továbbra is időről időre nagyobb nevű játékosokat. Tavaly februárban csatlakozott a kerethez Douglas Costa, múlt nyáron pedig szerződtették a Barcelona egykori tehetségét, Riqui Puigot. A klub az elmúlt szezonban az egész bajnokságban a második legmagasabb összeget, mintegy 27 millió dollárt fordított a játékosok fizetésének finanszírozására.
Az utóbbi években azonban Schmid visszatérése és Guillermo Barros Schelotto nagy reményekkel való kinevezése sem hozta meg a javulást. 2021 óta a Toronto FC korábbi szakvezetője, Greg Vanney irányítja az együttest, aki számára alighanem a mostani, harmadik év lehet a vízválasztó. A Galaxy ugyanis a jelenleg futó szezon első 14 mérkőzése alatt mindössze 12 pontot szerzett, mellyel az egész ligában sereghajtó.
A mostani akár még a klub történetének legrosszabb szezonja is lehet. A csapat az eddigi negatív rekordot 2017-ben jegyezte, amikor a 22 csapatos mezőnyben a liga utolsó helyén végzett, 34 forduló alatt csupán 32 pontot gyűjtve.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: time.com