Harry Kane búcsúja, avagy a Spurs-ikon távozásának margójára

Mint a Big Mac az utánozhatatlan szósz nélkül. Mick Jagger nélküli Rolling Stones. A Ferrari a lovacskájától megfosztva. Elképzelhetetlen, ugye? A Spurs is annak tűnt Harry Kane nélkül – mindezidáig. Immár azonban valamennyi Tottenham-szurkolónak meg kell barátkoznia a ténnyel: az észak-londoni ikon, az első számú kedvenc, a saját nevelés elhagyja az otthonát.

De hát Messi is elhagyta a Barcelonát, Roger Federer a teniszt, ettől még persze iszonyatosan nehéz a Tottenhamet Harry Kane nélkül elképzelni. Elköszönt a legendás center, aki tizenegy éves kora óta – két évvel azután, hogy az Arsenal oly könnyen és azóta ezerszer megbánva a két évtizeddel ezelőtti döntést lemondott róla – szolgálta hűséggel, alázattal, rendkívüli odaadással klubját, és akinek a húsz évvel ezelőtti elutasítás meglehet, az egész személyiségét pozitívan formálta. Mert azóta is valami elképesztően erős versenyszellem dúl az angol válogatott kapitányában, a jobbá válás folyamatos szándéka, a kőkemény, egyetlen percnyi szusszanást sem engedélyező profizmus hajtja, amellyel étrendjét is átalakította, s amellyel a folyvást rakoncátlankodó, őt szezononként hetekre a partvonalon túlra kényszerítő bokasérüléseinek is megálljt tudott parancsolni.

Neki immár nem lehetett. Menni akart. Nagy trófeákért küzdeni, a világ legfényesebb színpadán tündökölni, és győzni. Mindenekelőtt győzni. 

Mert egyfelől a világ legerősebb bajnokságát adja fel a negyedikért, másfelől viszont abba a társulatba szerződik, amelyik nem csak a német pódiumon ragyog ki, hanem egy másik, a legnagyszerűbb színészeket foglalkoztató teátrumban szintén. Úgy hívják azt, Bajnokok Ligája.

(Forrás: 90min.com)

És mi másért, ha nem a BL-győzelemért írt volna alá Münchenbe. Össze is jöhet neki. Egyrészt a világ egyik legkiválóbb trénerével dolgozhat együtt (Thomas Tuchellel), másrészt olyan társakkal, mint Jamal Musiala, Serge Gnabry, Leroy Sané, Kingsley Coman.

Drukkolok is neki, hogy megnyerje. Megérdemelné. És ha az angol válogatottat is legalább döntőbe lőné a jövő nyári Európa-bajnokságon, az Aranylabda sem kerülhetne más helyre. Hogy messzire szaladtam? Utópisztikus gondolat? Meseszerű? Nem feltétlenül. Harry Kane-nel minimum harminc bajnoki gól költözik Münchenbe, alighanem csipőből kirázza azokat a számokat, amelyeket a hasonlóan nagyszerű csatáregyéniség, Robert Lewandowski produkált a bajor fővárosban. A „melyikük a jobb?” vitába nem érdemes belemenni (nálam amúgy Kane), de hogy egy újabb Bayern-centertől retteghetnek a Bundesliga kapusai, az garantált. 

Persze épp a Bundesliga megkopott fénye vet fel kérdéseket Kane átigazolásával kapcsolatban. És a „megkopott fényben” nincs semmi sértő szándék, mert a német liga sok szempontból irigyelhető – hatalmas nézőszámok, a szurkolók (is) tulajdonolta, szupergazdaságosan működő klubok –, ám éppen a milliárdos tulajdonosok hiányában, hogy a világ legszűkebb elitjéhez tartozó labdarúgók elsősorban anyagi megfontolásból nem Németországot választják karrierjük csúcsán (kivétel Bayern), a Bundesliga nem képes versenyezni az angol, spanyol vagy olasz bajnoksággal. A Bayern nyilván igen, ezért is tart immár tizenegy éve a hegemóniája (azóta nyeri sorozatban a bajnoki címeket), de jelenthet-e ez a helyzet kellő kihívást Kane-nek? Vagy épp eleget vívott szélmalomharcot a Spursben – legutóbb úgy rúgott harminc gólt, hogy a Tottenham nem is tudott támadni, de mintha sokan nem értékelnék eléggé az extraklasszis-teljesítményét –, hogy ennyi kijárjon neki? Könnyűszerrel termelt gólok, egy-két német cím, és valós BL-esély.

(Forrás: Kleine Zeitung)

Egyfelől nyilván megérdemli. Más szempontból neki egy ennél kompetitívebb bajnokság dukált volna, igaz, ha az marad mondjuk a Premier League, és jövőre eligazol ingyen a Manchester United, Manchester City, Liverpool, Chelsea négyes egyikébe, sokkal nehezebben emésztették volna meg a Spurs hívei. Neki márpedig ők nagyon is számítanak, ahogyan a klub szintén. Aligha lett volna egyszerű a Tottenham ellen futballoznia, még ha két éve nyáron bele is ment volna a dealbe. Elég keményen forszírozta akkor, hogy engedje el a Citybe a Spurs, Daniel Levy tulajdonos nem akarta azonban angol riválisnak odaadni, ahogyan idén sem. Ki tudja persze, hogy reagál 2021-ben a makacs góré, ha a City 150 millió fontos ajánlattal kínálja meg. És kevésbé lenne jó a Guardiola-csapat Kane-nel Haaland helyett? Ugyan már! Ugyanúgy bajnok és BL-győztes lenne – meglehet, már tavaly az lett volna, amikor a Real Madrid ellen sorban puskázta el a helyzeteit az elődöntőben. Ha akkor lett volna neki egy Kane-je!

No de a Spurs-ikon inkább (vagy jobb híján) országot váltott az idén, lehet, feladva ezzel az esélyt, hogy a Premier League történetének legkiválóbb gólvágója legyen. 213 gólnál jár a PL-ben, 47 találattal elmaradva Alan Shearer rekordjától. Neki az úgy két szezon. 34 éves korán túl inkább három. Visszatér majd vajon, hogy letaszítsa a trónról az egykori blakburni és newcastle-i királyt? Egyelőre megjósolhatatlan.

Úgy sem, hogy a hírek szerint lenyűgözte Ange Postecoglu munkája, a domináns futball, ami a reaktív Mourinho- és Conte-korszak után nem csak a játékosokat, a szurkolókat is felvillanyozhatja. Annyira azonban mégsem, hogy a BL-győzelem esélyét feláldozza érte. No persze, a pénztárcája sem bánja döntését, a hírek szerint évi 25 millió fontot keres majd Münchenben, ami heti 480 ezer font (200 millió forint). 

A körülményekhez képest (egy év maradt a szerződéséből, 30 éves immár) az átigazolási díj is zsíros, 100 plusz 20 millió euró. A Bayern jól tudta azonban, most van esélye Kane-t megkaparintani. Jövőre, szerződése lejártával, amikor kedvére válogathat, a Münchenbe költözés gondolata csak sokadik lett volna a sorban. Az angol klubokon túl a Barcelona és a Real Madrid is megelőzte volna. Ezért is push-olta ennyire az üzletet, egyre magasabb összegekkel bombázva Levyt. Aki pedig kitartott amellett, százmillió font az ár (a 120 millió euró nagyjából megfelel annak). 

(Forrás: Sportschau)

A Bayern szinte a mellényzsebből kifizethette ezt is, megdöntve saját klubrekordját (a Lucas Hernandezért leszurkolt 80 millió euró jelentette eddig a csúcsot). Elvégre az előző szezonban 665 millió eurós bevétellel kalkulálhatott, többek közt azért, mert a németországi népszerűsége mindent elsöprő, angliai párhuzammal élve, nagyjából olyan, mint a Manchester Unitedé és a Liverpoolé együtt… Több, mint 300 ezer embert számláló, díjat fizető tagság, az elmúlt 30 évben folyamatosan profitot termelő pénzügyi gépezet, a három A, vagyis az Allianz, az Audi és az adidas bőkezű támogatása.

A Spursnek viszont – pláne európai futball hiányában – annál jobban jön a 100 millió font, ettől még az űr hatalmas. Azt gondolhatnánk persze, ha egy klub a brazil válogatott első számú centerét alkalmazza, olyan nagy dráma azért nincs, Richarlisonnak azonban bizonyítania kell, a Spursben is képes olyan gólérzékenységgel futballozni, mint a selecaóban. Ott van még a különleges tehetségként számon tartott, 19 éves Dane Scarlett, a nemrégiben a Rosario Centralból szerződtetett szintén 19 éves argentin, Alejo Véliz, és a hírek szerint jöhet akár a Gentben a gólokat 21 évesen is ipari mennyiségben termelő nigériai Gift Orban.

Nincs már ott a megmentő, a szuperhős, aki a legkilátástalanabb pillanatokban előbukkanva kiosztja a kulcsfontosságú gólpasszt, berúgja az életmentő gólt.

Mert Harry Kane nem csak a gólokat szállította, ő egymaga volt a játékmester, a hamis tízes, a kilences, az előkészítő, a kiszolgáló és a befejező. Ezért is kellett annyira Tuchelnek. Mert megkapta a világ talán legkomplettebb csatárát.

És arról kellett lemondania a Tottenhamnek. Még csak felbecsülni sem lehet egyelőre, micsoda veszteség. 

Kiemelt fotó: Sporting Life