Hat dolog, ami ismerős lehet a 2023-as NFL-szezonban

Az AFC idén is erősebb, mint az NFC

Szinte állandó jelenség az NFL-ben, hogy az egyik konferenciában több jó csapat található, mint a másikban. Legtöbbször a különbség szinte elhanyagolhatónak tekinthető, időnként azonban egészen tágra nyílik az olló a két főcsoport között. Már az előző szezon során is gyakran felvetődött, hogy az AFC megnyerése sokkal nehezebb feladat, mint az NFC-é, a holtszezonban pedig még tovább erősödött a konferencia, főként az irányítóposzton.

Aaron Rodgers New Yorkba cserélésével ugyanis nem nagyon maradt olyan csapat, ahol ne lenne legalább egy game manager vagy egy ígéretes újonc a keretben. Ezzel szemben az NFC-ben nehéz háromnál több igazán jó, valódi franchise irányítót találni. Ráadásul nem is csak egy poszton van ekkora eltérés:

Megint a Kansas City Chiefs a legnagyobb favorit

A brutálisan erősnek tűnő AFC-ből is kiemelkedik egy csapat, a Kansas City Chiefs. Ebben sok újdonság nincs, az elmúlt 3-4 évben általános igazság volt, hogy aki Super Bowlba akar jutni a konferenciából, annak Andy Reid csapatát kell legyőznie. Idén sem lesz ez másképp, a címvédő szinte semmit nem gyengült az előző szezonhoz képest. A támadó oldalról egyedül Eric Bieniemy pótlását kell valahogy megoldaniuk, de Reid és Patrick Mahomes párosát nem valószínű, hogy félteni kell. Kicsit nagyobb gondot okoz, hogy a védelmük legjobb játékosa, Chris Jones új szerződésre vágyik, és minden jel arra mutat, hogy amíg nem kapja meg, addig nem hajlandó játszani. Az ő hiányát azért megérezheti a csapat, de jó esély van rá, hogy a szezon során visszatér.

Forrás: USA Today Sports

Jonesra már csak azért is szükségük lenne, mert a Cincinnati Bengals és a Buffalo Bills ugyan lemaradásban van hozzájuk képest, de korántsem akkorában, hogy már most odaadjuk a bajnoki címet a Chiefsnek. Már csak azért sem, mert favorit státusz ide vagy oda, címvédésre közel húsz éve nem volt példa, legutóbb a New England Patriots tudott egymás után két bajnoki címet nyerni 2003-ban és 2004-ben. Persze, ha fogadni kellene, még mindig a Kansas City-re tenném a tétet, de ne gondoljuk azt, hogy sétagalopp lesz.

A futókat még mindig nem értékelik

Az AFC és a Chiefs erőfölényénél talán csak a futóposzt elértéktelenedéséhez szoktunk jobban hozzá, de ha valaki mégis elfelejtette, hogyan gondolkozik az NFL a posztról, az idén ismét megtapasztalhatta a piac kegyetlenségét. Saquon Barkley, Josh Jacobs és Tony Pollard is csak egyéves szerződést kapott, és jelenleg semmi nem utal arra, hogy agyonfizetik őket jövő tavasszal. Ahogy Austin Ekeler sem kapta meg a vágyott szerződését, ahogy Jonathan Taylornak sem sikerült olyan csapatot találnia, aki hajlandó lenne cserélni érte.

A ligának idővel kezdenie kell majd valamit a futóhelyzettel, mert a jelenlegi állapot nehezen fenntartható. Hogy milyen megoldást lehet találni a helyzetre, azt igencsak nehéz megmondani, ugyanis mind a csapatvezetések, mind a running backek érvei teljesen logikusak, és mindkét fél álláspontjában van igazság, méghozzá nem is kevés.

Az Eagles védőfala továbbra is brutális

Az állandóságot képviseli a legutóbbi Super Bowl másik résztvevője, a Philadelphia Eagles is. Egyrészt azért, mert ismét ők tűnnek az NFC legnagyobb esélyesének, másrészt pedig azért, mert a védőfaluk az elmúlt években toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. Hiába szólt 2022-ben minden Jalen Hurts egyébként valóban hatalmas fejlődéséről, és a támadósorba érkező erősítésekről, az Eagles legnagyobb erőssége valójában az elképesztő védőfala volt. Howie Roseman general manager pedig úgy volt vele, hogy a bevált módszeren nem változtat.

Forrás: Getty Images

Bár elvesztették Javon Hargrave-et, az egység magja egyben maradt, melléjük pedig draftoltak két elképesztően tehetséges fiatalt Jalen Carter és Nolan Smith személyében, így összességében talán még erősebb is lett a faluk. Ha elkerülik őket a sérülések, akkor valószínű, hogy idén is rengeteg kellemetlen pillanatot okoznak majd az ellenfeleknek, és ezúttal is az ő teljesítményük lehet majd a csapat sikereinek kulcsa.

San Franciscóban állandó az irányítókrízis

A Kyle Shanahan-éra San Franciscóban egy soha véget nem érő sérüléshullám és irányítókeringő. Amint úgy tűnik, megvan az emberük a pozícióra, szinte azonnal történik valami váratlan esemény, és minden a feje tetejére áll. Amikor a 49ers a 2021-es Drafton egy elég drága felcserélés után megszerezte Trey Lance-t, azt gondolhattuk, megérkezett Jimmy Garoppolo utódja, ehhez képest Garoppolónak több meccse volt azóta a csapatban, mint Lance-nek. Az előző évben aztán mindketten megsérültek, Brock Purdy pedig jött, látott és bejátszotta magát a kezdőbe. Aztán persze ő is megsérült, ezzel esély nyílt Lance-nek arra, hogy visszakerüljön az első csapathoz, de nemhogy ez nem sikerült neki, végül Sam Darnold kiszorította őt a kispadról is, azóta pedig már a Dallas Cowboys játékosa.

Azt gondolhatnánk, hogy Purdy előző szezonban mutatott játéka után nem sok kérdés van a poszton, de egyrészt a tavalyi Mr. Irrelevantből eddig borzasztóan keveset láttunk, másrészt sérülésből tér vissza, harmadrészt pedig rengeteg interceptionjét ejtették el a védők, ami azért jelentősen feljavította a statisztikáit. Persze ettől még nem kétséges, hogy előzi Sam Darnoldot a rangsorban, azonban nagy hiba lenne azt gondolni, hogy teljes a stabilitás a 49ers irányítóposztján. De az elmúlt évek alapján ebben semmi meglepő nincs.

Óriási a hiány minőségi támadófalemberekből

Ha valaki beleolvasott néhány szurkolói fórumba az előszezon meccsei után, láthatta, hogy legalább a rajongók 80%-a érzi úgy, hogy az ő csapatuk támadófala a leggyengébb az egész ligában. Ezek a reakciók nyilvánvalóan túlzóak, de azért némi igazság is van benne, mert egy viszonylag régóta létező probléma áll a háttérben. Méghozzá az, hogy az NFL-ben jelenleg nincs elég minőségi támadófalember, és ez különösen igaz a tackle posztra. A falak belseje ugyanis még úgy ahogy, de rendben van, néhány helyen még a mélységet jelentő emberek is egészen magas szintet képviselnek, de a két szélre már kezdő kaliberű tackle-ből sincs elég, a cserékről nem is beszélve. Ez a jelenség pedig sokkal látványosabban jön elő az előszezonban, ahol nem elég, hogy a gyengébb játékosok vannak fent a pályán a meccsek jelentős részében, de még az összhang sincs meg közöttük. Emiatt túlzott következtetéseket továbbra sem érdemes levonni a támadófalak előszezonban látott játékából, mert legtöbbször a szezon kezdetére sokkal jobban néznek ki.