Így működik egy grassroots futballország

Egy ország futballját és annak fejlődését József Attila szavaival élve nem a felszíni sikerek, hanem a „hallgató mély”, vagyis az utánpótlás és a sport háttérrendszere határozza meg. Utóbbi nemcsak megalapozza az előbbit, hanem a további eredményekhez is stabil alapot teremthet. A kirakatban látható sikerek mögött jó esetben tudatos gondolkodás és hosszú távú elképzelések húzódnak meg.

Mivel tervben van szerkesztőségünkben egy anyag megírása a hazai grassroots, azaz az amatőr vagy szabadidős labdarúgásról, ezért afféle felvezetésként a térképre pillantottunk, és kitekintettünk egy országra, ahol mindez különösen jól működik: Izlandra.

Az északi szigetország sportpolitikájának egyik alapelve, hogy a sport közjó. A cél az, hogy mindenki számára a lehető legkedvezőbb feltételek mellett biztosítsák a sportolás lehetőségét. (Izland egyébként az első ország a világon, amely 2018-ban törvénybe foglalta, hogy a nőknek és a férfiaknak egyenlő fizetés jár.) A kormányzat igyekszik népszerűsíteni az iskolai sportot, hangsúlyozni a mozgás pedagógiai és megelőző szerepét, valamint támogatni a sporttal kapcsolatos kutatásokat is.

Nemrég újabb lépés történt ebben a folyamatban: 1,8 milliárd izlandi korona (közel ötmilliárd forint) értékben kívánják fejleszteni a sportolási lehetőségeket és támogatni az élsportolók képzését. További kiemelt cél, hogy a sportoláshoz való hozzáférés az egész ország területén javuljon, az élsportolók és a fogyatékkal élő sportolók pedig több támogatást kapjanak.

„Arról is gondoskodnunk kell, hogy a gyerekek sportoljanak. A képzésnek és a fejlesztésnek jó arányban kell megoszlaniuk, ugyanakkor azt is biztosítanunk kell, hogy a futball szórakoztató legyen. A szövetség egyik legfontosabb feladata a grassroots futballba való befektetés” – nyilatkozta még 2017-ben Gudni Bergsson az Izlandi Labdarúgó-szövetség elnöke.

A futball esetében ez a befektetés jól láthatóan visszaköszön – gondoljunk csak a válogatott 2016-os Európa-bajnoki és 2018-as világbajnoki szereplésére. Izlandon a pályákat jellemzően az önkormányzatok építik, majd a klubok használják őket közösségi célokra. A játékosok éves tagdíjat fizetnek, amelyet az önkormányzatok jelentős mértékben támogatnak, így a költségek viszonylag alacsony szinten maradnak: egy évnyi edzés és versenyzés gyakran csak néhány száz euróba kerül. A rendszer alapelve az, hogy mindenki ugyanazt a lehetőséget kapja, és mindenkinek legyen esélye a játékra.

Az infrastruktúra fejlesztésében főszerepet kapnak a minifocipályák

A labdarúgáshoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 2000 óta látványos ütemben zajlik: az elmúlt 26 évben Izlandon hét fedett (nagypályás) futballcsarnok, 20 fűtött szabadtéri pálya, több kisebb fedett létesítmény és mintegy 150 kézilabdapálya méretű focipálya épült.

A minifocipályák országos elterjedése nagyon fontos lépés volt (Fotó: Matteo da Mayda)

A hatalmas fedett csarnokok a médiában gyakran az izlandi futballsiker szimbólumaiként jelennek meg, nem véletlenül, ezek a létesítmények teljes méretű műfüves pályákat, kiegészítő sport és közösségi tereket foglalnak magukba, és nap mint nap gyerekek, családok használják őket.

Az Izlandi Labdarúgó-szövetség technikai igazgatója, Arnar Arnason azonban az Urban Soccer Parknak adott interjújában árnyalta a képet. „Szerintem kicsit túlzott a létesítmények szerepe. A mostani válogatott játékosok 13–14 évesek voltak, amikor ezek a csarnokok megépültek. Nem lehet azt mondani, hogy ezekben nőttek fel, és ezért lettek ilyen jók” – fogalmazott. Elmondta, hogy a játékosok többsége ma is a szabadban edz, igaz most már fűtött pályákon.

A szabadidős futballban azonban Arnar szerint egy másik fejlesztés bizonyult igazán meghatározónak: a kézilabdapálya méretű minifocipályák. Ezeket szinte minden iskola mellé megépítették, és nem a klubok használják őket, hanem a helyi gyerekek. Ez visszahozta az utcai futballt, a mindennapos játékot.

Izlandon ugyanis az iskolákban nincs klasszikus értelemben vett szervezett futballcsapat. A minifocipályák célja éppen az, hogy a gyerekek szabadon, kötöttségek nélkül játszhassanak. „Ezek a pályák létfontosságúak, mert szerintem senkiből nem lesz jó futballista csak attól, hogy hetente három edzésre eljár. A futballt gyakorlatilag 0–24-ben kell játszani” – mondja Arnar.

Amikor a minipályák megjelentek, a gyerekek bármikor kimehettek játszani. Ez visszahozta azt a spontán utcai futballkultúrát, amely sok szakember szerint a technikai fejlődés egyik kulcsa. A kis létszámú játékformák – az utcai futball vagy a futsal – jelentőségét világszerte hangsúlyozzák: technikai fejlődés, döntéshozatal és kreativitás szempontjából is kiemelten fontosak.

„Nagyon lényeges, hogy minél többet játsszunk egy az egy ellen egészen öt az öt ellenig. Minél kevesebb a játékos, annál több labdaérintés jut mindenkinek, több helyzet alakul ki, több párharc történik” – világított rá Arnar.

Egy átlagos izlandi edzésen például körülbelül 50 gyereket bontanak kisebb csoportokra. A nagyjából 12 fős egységekben a játékosok különböző kisjátékokat – egy az egy, kettő a kettő, három a három ellen – gyakorolnak, majd szabad játék következik.

„Az egy az egy alap minden futballista számára, támadásban és védekezésben is. A legkisebbeknél ma már gyakran inkább a kettő a kettő és a három a három elleni játék kerül előtérbe” – magyarázta. Hozzátéve, hogy nagy hangsúlyt kapnak azok a feladatok is, ahol a gyerekeknek maguknak kell megtalálniuk a megoldásokat.

„Nálunk szinte lehetetlen, hogy egy tehetség elvesszen”

A rendszer másik fontos pillére az edzők végzettsége. Izlandon szinte minden utánpótlásedző rendelkezik hivatalos képesítéssel: a többség legalább UEFA B licenccel, sokan pedig UEFA A végzettséggel dolgoznak. „Nincsenek önkéntes edzők. Mindenki fizetést kap a munkájáért” – mondta Arnar.

A klubok és a szülők között is szoros együttműködés alakult ki. A szülők pontosan tudják, mi történik az edzéseken, és ha szükséges, visszajelzést adnak a kluboknak. „A szülőket is nevelni kell” – jegyezte meg. Szerinte az izlandi rendszer legnagyobb előnye mégis az, hogy kis országról van szó. „Mindig rájövünk, milyen jó az, hogy kevesen vagyunk. Nagyon könnyű megszervezni mindent. Nálunk szinte lehetetlen, hogy egy tehetség eltűnjön.”

Ilyen gyönyörű természeti környezetben a legkisebb pálya is valóságos ékszerdoboz (Forrás: icelandcarrental.is)

A rendszer természetesen nem tökéletes. Izlandon például nincsenek klasszikus értelemben vett akadémiák, ezért a legnagyobb tehetségek speciális képzése néha nehézségekbe ütközik. „A játékstílusunk sem túl látványos – ismerte el Arnar. – Ha tiki-takát próbálnánk játszani, csak egy rossz másolata lennénk a FC Barcelona játékának.”

Az izlandi futball ezért inkább más erősségekre épít: a szervezettségre, a csapatszellemre, a rögzített helyzetekre és a gyors kontrákra. Emögött pedig az a mentalitás áll, amely az egész rendszert áthatja. „Itt soha egyik gyereket sem kell motiválni arra, hogy keményen dolgozzon, egyszerűen ez bennük van” – mesélte korábban Thorlakur Arnason az utánpótlás-válogatott egyik edzője a Gillette World Sportnak.

Izlandon az emberek azért futballoznak, mert szeretik a játékot. És mert szeretik, a szövetségnél igyekeztek úgy felépíteni a rendszert, hogy a futball mindenki számára elérhető legyen. Egy mindössze 400 000 lakosú ország ugyanis nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen potenciális játékost is elveszítsen.

Borítókép: ksi.is

Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!