Ilyen volt az FTC futballja Sztankovics irányításával

Ahhoz, hogy Dejan Sztankovics rövid időszakát megfelelő kontextusba helyezhessük egészen a KÍ elleni BL-selejtezős párharcig kell visszamennünk az időben, ugyanis az utóbbi évek legdurvább fiaskójával indult az FTC szezonja, ami jókora válságot idézett elő. A csúfos búcsú következményeként, Kubatov Gábor klubelnök még aznap menesztette Sztanyiszlav Csercseszovot, akinek helyét Máté Csaba vette át megbízott edzőként. A közönségkedvenc tréner mintaszerűen kezelte a ferencvárosi válságot. Tükörsimán juttatta be a zöld-fehéreket a Konferencia-liga csoportkörébe, miközben a bajnokságban is hatalmas fölénnyel hozta a kötelező mérkőzéseket. Azonban Máté percei megvoltak számlálva, ugyanis az ő küldetése ezzel véget is ért. A döntéssel a szimpatizánsok zöme egyáltalán nem értett egyet, sokuk számára máig tartó sérelem, ahogy a magyar szakemberrel bánt a klub vezetése.

Sztankovics ebbe a miliőbe érkezett. Egy Nagyecsed elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően már a Csukaricski ellen kellett helytállnia, ami bizony komoly téttel bírt. A szerb trénernek nem volt más választása, mint előre menekülni, és folyamatosan nyerni a meccseket, mert csak így békíthette meg legalább időszakosan a Fradi-tábort.

Sztankovics Ferencvárosának szerkezete

A korábbi BL-győztes játékos eleinte nem módosított túlságosan sokat az FTC szerkezetén. A jól megszokott 4-2-3-1-ben rendezte el azon futballistáit, akikre többségében az elődjei is támaszkodtak. Megállapítható, hogy az edzőváltásnak az igazán fontos játékosok közül senki sem esett áldozatául. Sztankovics a kettős terhelés közben igyekezett a csapatát egyre inkább a saját képére formálni, ami először abban mutatkozott meg, hogy a két védekező középpályást egyre cserélte, de személyi változással ez sem járt.

Mindössze annyi volt az eltérés, hogy támadásépítéseknél Sigér Dávid volt az egyedüli középpályás, aki a védelem előtti hatos pozíciót kapta, ezáltal Mohamed Abu Fani magasabban helyezkedhetett a bal oldali félterületben vagy visszaléphetett a balhátvéd helyére. Nagyrészt ennek a változtatásnak tudható be az is, hogy januárban a kölcsönből visszaérkező Stjepan Loncart is a Népligetben tartották, hiszen Sztankovics a jobb oldali nyolcas szerepkörében elsődlegesen a bosnyák játékossal számolt.

Amiben még Sztankovics szerkezetileg eltért elődjeitől, hogy gyakran aszimmetrikusan rendezte el a szélső védőit. Általában a jobbhátvéd, Cebrail Makreckis húzódott be a labdás fázisokban harmadik belsővédőnek, míg a bal szárnyon Cristian Ramírez nagyon magasan helyezkedett. Ezzel a felemás elrendeződéssel lehetőséget teremtett Sztankovics a jobbszélsőnek, hogy az oldalvonal mellett futballozhasson és egy az egy elleni megoldásokkal próbálja megbontani az ellenfél védelmét, valamint a kontrák elleni védekezésnél is meglehetősen hatékonyan szokott funkcionálni a háromvédős felállás, előtte egy vagy inkább kettő középpályással.

Taktikai megoldások

Már megszokhattuk, hogy az FTC máshogy futballozik az OTP Bank Ligában, mint a nemzetközi kupamérkőzéseken. Ez Sztankovics irányítása alatt sem volt másként. Ami viszont újdonságnak tekinthető és ami ősszel Sztankovics Fradijának egyik legfőbb stílusjegyének volt betudható, az a magas letámadás. Az FTC kezdeményezően lépett fel a Fiorentina és a Genk ellen is. Egyértelmű cél volt az ellenfél térfelén történő labdaszerzés vagy legalább az olyan jellegű nyomásgyakorlás, aminek következtében az ellenfél nem szabadulhat ki a saját térfeléről. Meglehetősen eredményesen űzte ezt a Fradi, aminek továbbjutás lett az eredménye. Ugyanakkor a magyar bajnokságban messze nem ezzel az intenzitással játszott a csapat. A meccsek többségén nem húzta elő a magas letámadást, amitől függetlenül természetesen még ugyanúgy képes volt megnyerni a találkozóit, de kétségtelen, hogy látványosabb, intenzívebb játékot hozó mérkőzéseknek lehettünk volna szemlélői.

A Fradi hiányosságai, amelyek támadásépítésben mutatkoztak, viszont hátráltatták a csapatot. Sztankovics játékosai már a csoportkörben is szenvedtek a letámadások átjátszásával, az Olympiakosz ellen pedig egész egyszerűen sansztalanok voltak a lapos labdakihozatalok végrehajtásában.

De nem kell Pireuszig mennünk, ha a build-up fázisban mutatkozó problémákat szeretnénk körbejárni. Elég a legutóbbi példát előhúzni, a Paks elleni Magyar Kupa-döntőt, ahol bár a Fradi sokkal több helyzetet teremtett ellenfelénél, mégis méltatlan volt hozzá, ahogy Vécsei Bálint kiállításáig szenvedett a labda kihozásával. Sőt, hamar elkezdte hosszú labdákkal, mindenféle koncepciót nélkülözve Varga Barnabás fejét keresni.

A Vargára építő játék pedig nem egy és nem kettő mérkőzésen mutatkozott meg. Jobb megoldás hiányában, folyamatosan mentek a labdák a válogatott centere felé. Rengeteg tizenhatoson belülre eljuttatott labda, ívelések, beadások. Még a magyar bajnokságban is sokszor arra volt a Fradinak szüksége, hogy Varga más csatár számára lehetetlen helyzetből gólt fejeljen. Nem rossz elgondolás, hogy Abu Fani odavarázsolja Varga homlokára a játékszert, mert nemzetközi szinten is egy jelentős gólvágóról és egy kiemelkedő játékmesterről van szó, de talán egy kicsit kimunkáltabb taktikai repertoárral is bírhatna Magyarország legerősebb csapatának vezetőedzője. Csercseszov is többnyire a lovak közé dobta a gyeplőt, szinte kizárólagosan az egyéni kvalitásokon múlt a Fradi támadójátékának eredményessége. (Máté Csabát csak kis mintán láttuk, többségében jelentősen gyengébb csapatok ellen. Emiatt az ő elképzeléseinek kidolgozottságáról, megvalósításáról nehéz lenne helytálló véleményt alkotni.)

Amiben a Ferencváros taktikailag előrelépett leginkább nemzetközi szinten az a letámadás volt, a hazai bajnokságban pedig a kontrák elleni védekezés.

Csercseszov csapata még lényegesen több kontrát engedett, mint Sztankovicsé, és ez a kapott és a várható kapott gólok számában is szignifikánsan megjelenik. Az orosz mester irányítása alatt a játékosok a kontratámadások elhárítása szempontjából rosszul helyezkedtek, nem a megfelelő területeket töltötték fel, a hiányzó komplexitásból fakadóan pedig könnyebben átrohantak rajtuk. Ehhez képest Sztankoviccsal a rest defense rendben volt, e tekintetben megfelelően felépített volt a csapat.

Sikerek és kudarcok

A Ferencváros 2023–2024-es idénye számos keserű pirulát tartogatott, mind a szurkolók, mind a játékosok, mind a vezetőség számára. Feröeri csapat elleni BL-blama, őszi bajnok a Paks, tükörsima búcsú az Olympiakosz ellen, majd végül egy vesztes Magyar-Kupa döntő. Ennek ellenére a szezont nem lehet sikertelennek elkönyvelni. Az Konferencia-liga csoportköréből való továbbjutás és az egymást követő második kupatavasz igenis siker. A tavalyi döntős, és ténylegesen magas játékminőséget képviseli Fiorentina otthonában elért döntetlen egyértelműen siker. Sőt, némi edzői kvalitást is mutat. A Genkkel szembeni teljesítmény szintén nem lebecsülendő eredmény, hiszen a belga csapat még mindig valamennyivel a Fradi előtt jár. A bajnokságban ismét sikerült magabiztosan nyerni, újra 70 pont fölé jutni. Ráadásul Sztankovics érdemeit fokozza, hogy idén tavaszra a Fradi nem zuhant össze.





Ha Kubatov Gábor szavaiból indulok ki, akkor Sztankovics képes volt az öltözőt jobban kézben tartani, a játékosait jobban motiválta és nem hagyta, hogy a nemzetközi kupából történő kiesés hatással legyen a csapatra. Ezt még kiegészíteném azzal is, hogy a Fradi játékosállománya tovább erősödött, leginkább Vargával és Abu Fanival, akik pontosan olyan típusú labdarúgók, hogy bármikor képesek egyet villanni, ahogy a betömörülő ellenfelekkel szemben is olyan eszközt jelentenek, amivel Csercseszov nem rendelkezett. Emlékezhetünk, hogy ő például Tokmac Nguenből próbált hatost faragni, hogy több kreativitást pakolhasson a zöld gyepre.

Ha a Ferencváros egész szezonját nézzük, akkor még nagyobb a különbség a két edző ténykedése között, csak nagyon nehezen lehetne belekötni Sztankovics eredményességébe.





Sztankovics kudarcai közül a legnagyobb visszhangot egyértelműen a Paks ellen elveszített kupadöntő kapta. Azonban a nemzetközi kupabúcsú a mikéntjét tekintve jóval kellemetlenebb. Sztankovics az akkor alig pár napja kinevezett Jose Luis Mendilibarral szemben teljeskörű taktikai vereséget szenvedett, miközben feladta az elveit. Csapata nem támadott le, nem próbált magasan, agresszíven labdát szerezni. Kissé érthetetlen, hogy miért nem volt bátrabb, bevállalósabb. A Fradi gyakorlatilag úgy esett ki, hogy labdába sem rúgott, és ezen mit sem szépít, hogy az Olympiakosz végül a döntőig jutott.

Ezzel szemben a Paks elleni mérkőzésen egyértelműen a Ferencváros dolgozta ki a jobb minőségű helyzeteket, pusztán nem sikerült azokat értékesíteni. Emellett a játék is hagyott kívánnivalót maga után, de ez nem először volt így az idényben. Ugyanis amikor a Fradi nyert, megérdemelten, lényegesen több, minőségibb helyzetet kidolgozva, akkor is gyakran érzékelhető volt egyfajta tanácstalanság, egysíkúság, amikor hosszabb ideig döntetlenre állt egy mérkőzés, akkor pedig a meddő fölény és a szenvedés.

Ebből persze a szurkolók gyakran a lélektelen játékra asszociálnak, holott a konkrét utasítások vagy pontos szerepkörök tisztázásának hiányában nem tudják a játékosok, hogy mihez kezdjenek. Annyi viszont bizonyos, hogy a Ferencváros múltjából és a jelenlegi játékoskeret minőségéből fakadóan reális elvárás a domináns, közönségszórakoztató futball, amelyben megjelenik a harc és a küzdelem is, amiért a ferencvárosi drukkerek igazán lelkesednek.

Összességében Sztankovics időszaka a klub fejlődését nem szolgálta, taktikailag minimálisan sikerült csak fejlődni, miközben a problémák továbbra is adottak: mit kezd a Ferencváros a labdával letámadás ellen és felállt védelemmel szemben? Sztankovics csapatának játéka a Magyar Kupa-ezüstérem ellenére is kiemelkedően eredményes volt a honi sorozatokban, de szépnek vagy közönségszórakoztatónak nehéz lenne titulálni. A Ferencváros vezetősége előtt ott pattog a labda, kérdés mihez kezdenek vele, milyen irányba indulnak el: továbbra is nagynevű vezetőedzőt keresnek, aki taktikailag különösebb hozzáadott értékkel nem bír, vagy esetleg egy stílusteremtő edző jön, aki képes új szintre emelni a Ferencváros játékát.

Kiemelt fotó: fradi.hu