Ismét a másodosztályban rosszalkodnak a „zöld ördögök”, és már a LaLiga felé tekingetnek

Ferrol városa Spanyolország északnyugati részén, Galíciában található, az Atlanti-óceán partján. A kikötőváros nem tudott igazán naggyá nőni gazdasági szempontból, mert La Coruna alig húsz kilométerre található, ráadásul a ferroli kikötő nem túl mély, elég szűk bejárata van, és sziklás dombok védik a tengertől. Cserében V. Fülöp király 1726-ban a haditengerészeti bázis helyszínéül választotta az akkori halászfalut, amely ennek következtében kezdett el felvirágozni. Az évek múltán aztán hajógyárat építettek a városban, amely idővel meghatározóvá vált az országban, köszönhetően az angol tudásnak, amelyet az elcsábított brit szakemberek hoztak be, miután 1772-ben haditengerészeti mérnöki iskolát is alapítottak. Ők hozták be a futballt is a környékre 19. század második felében, az első feljegyzések ezzel kapcsolatban 1892 novemberéből származnak. 1904-ben már több csapat is működött a városban a különböző szakmák képviselői és az önszerveződő közösségek jóvoltából, és végül Racing Club és a Club Ferrol egyesülésének köszönhetően 1919. október 5-én létrejött a Racing Club de Ferrol.

A ferroli játékosok és szurkolók összefogtak, hogy létrehozzanak egy ütőképes csapatot, amely felveheti a versenyt az olyan regionális szinten tekintélyes klubokkal, mint a Vigo Sporting, a Fortuna de Vigo vagy a Deportivo de La Coruna. Az ötlet öt futballrajongó baráttól származott: Constantino Teijo, Francisco Lorenzo, Mateo Pintado, Alfonso Varela és José Freire kezdte el az egyesülésről szóló tárgyalásokat 1919-ben. Ugyan a kezdeti évek nehézségekbe ütköztek, mert nem volt a Galíciai Futballklubok Szövetsége elvárásainak megfelelő futballpályájuk, de a folytatásban végül minden elrendeződött. A klub az első szezonjait a Galíciai Ligában játszotta, ahol 1928-ban bajnoki címet is szerzett. Ekkortájt aggatta rájuk a helyi újság a Diablos Verdes, vagyis a „zöld ördögök” becenevet, a környéken egyedül álló mezük és heves, olykor kissé durva játékstílusuk okán.

Ebben az évben kezdte el szervezni az országos szintű bajnoki rendszert a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség (RFEF), és az újonnan kialakított struktúrában a harmadosztályba kapott besorolást a klub. Az első, 1929-30-as idényben a négycsapatosnak induló, ám végül csak három gárda részvételével zajló 1/A csoportban az élen zárt, ám az 1/B győztese, a Club Gijón elleni csoportdöntő párharcot elveszítette a Ferrol, így nem vehetett részt a feljutásról döntő további küzdelmekben.

A nagy dobása a klubnak a spanyol polgárháború végéhez közeledve jött el, az eseményekből ők épp annyira maradtak ki, hogy arrafelé a futballélet zavartalan lehessen. 1939-ben mindössze 14 csapat nevezett az akkoriban Copa del Generalísimo néven futó sorozatban (ez az 1903-ban elindult Copa del Rey, azaz a Spanyol – Királyi – Kupa), ahol a Ferrol az első körben az asztúriai válogatottal mérkőzhetett volna meg, ám az ellenfél visszalépett. A negyeddöntőben az előző körben kiemelt Donostia FC (ma Real Sociedad) ellen az első mérkőzésen elért hazai 3–1-es siker továbbjutást ért, majd az elődöntőben a Baracaldo Oriamendi ellen is odahaza, a visszavágón aratott 2–1-es győzelemmel vívták ki a fináléban való részvétel jogát. A klub legnagyobb sikere azonban elmaradt, mert a Sevilla FC könnyedén, 6–2 arányban megnyerte a barcelonai döntőt, így a galíciaiak történetének legnagyobb eredménye csak egy ezüstérem lett.

Érdekesség, hogy a Ferrol kapuját (a döntőben egészen biztosan) a debreceni születésű Alberti (Kiszel) Gyula védte, aki néhány évvel korábban még a Real Madrid kapusa volt, ő egyébként a királyi gárda történetének első külföldi hivatásos futballistája.

Ami a bajnoki szerepléseket illeti, a Racing Club de Ferrol öt harmadosztályú szezon után játszott először a második ligában (1934-35), ezek után pedig a két liga között ingázott, ám az élvonalba sosem tudtak feljutni. Az 1977-es átszervezés után megjárták a negyedosztályt, az 1980-as években pedig a teljes széthullás veszélye is fenyegette a klubot, de végül sikerül kimászniuk a gödörből és az Estadio Municipal de A Malata 1992-es megnyitása az anyagiak terén is stabilitást hozott az egyesület mindennapjaiba. Végül a XXI. századra fordulva tudtak visszatérni a másodosztályba, és ekkortájt kétszer is eljutott a csapat a Király-kupában a legjobb 32 közé.

2008-ban kiestek a második ligából, és egészen idén nyárig nem is jutottak vissza, ráadásul a jelenlegi szezont remekül is kezdték, épp ez adott ihletet ennek a cikknek. Ebben a nélkülözésekkel teli időszakban összesen négy idényt töltöttek el ismét a negyedik vonalban, legutóbb a 2018-2019-es szezonban töltöttek, ám a jelenlegi sikereket megalapozó történet ennél valamivel korábban indult.

(Forrás: viejostiempos.com)

2017. november 22-én a La Coruna-i üzletember, Ignacio Rivera – a Hijos de Rivera vezérigazgatója, az Elite Group néven ismert konzorcium első embere – megvásárolta a Ferrol város tanácsa (önkormányzata) által birtokolt 39%-os részesedést, és ezzel így a klub új többségi tulajdonosa lett. Carlos Mouriz lett az új sportigazgató, akit jól ismernek Ferrolban, ugyanis az 1980-as években volt a csapat játékosa, majd a visszavonulása után több mint egy évtizeden át töltött be hasonló pozíciót Lugóban, ahol szép eredményeket ért el. Ő kapta meg a feladatot, hogy a klubot visszavezesse a professzionális ligák mezőnyébe, vagyis legalább a másodosztályba.

Nem is kaphatott volna nehezebb feladatot, mert a csapat abban a szezonban igen gyengén teljesített, és az első edző kinevezése nem is sült el a legjobban, így aztán 2018 nyarán már a negyedosztályban találta magát a ferroli együttes.

Az egész klubot újra kellett szervezni, méghozzá csaknem a nulláról indulva. Azonban mivel az új tulajdonosok elkötelezettek voltak az előrelépés ügyében, és az ehhez szükséges gazdasági hátteret meg akarták és meg is tudták teremteni, a Racing újra versenyképes klubbá vált. Mouriz a rendelkezésére álló forrásokat egy olyan csapat megtervezésére használta fel, amely nem kizárólag a harmadosztályból való feljutásra készült, hanem egy olyan klubmodellt igyekezett felépíteni, amely a jövőben hosszú távon is működtethető. Az új sportigazgató a részletekre is ügyelt, az adott szinthez mérten toborzott minőségi játékosokat, és a helyi, galíciai kötődésű játékosokat helyezte előtérbe, és a lehető legtöbb labdarúgót hozta a ferroli járásból, azaz Ferrolterrából. A futballisták kiválasztásakor nem kizárólag a labdarúgó tudásra, a tehetségre fókuszált, hanem a személyiségüket is figyelembe vette, így tudott kialakulni az öltözőben mindmáig egy remek, családias hangulat.

A kispadot Emilio Larraz López kapta meg, aki alacsonyabb szinten jó edzőnek számított, olyan szakembernek, aki a látványos támadójátékban hisz, és olykor sok gólt is kap, ám sokat is lő cserébe. Ráadásul a rutinos szakember arról is ismert volt, hogy erőssége a fiatal játékosok fejlesztése, így a célnak tökéletesen megfelelt. Noha csúfos vereséggel indították a szezont, végül a Tercera División galíciai csoportját könnyedén nyerték meg, majd a Real Jaén CF ellen ugyan csak idegenben szerzett góllal, de jobbnak bizonyultak, így kivívták a feljutást. Az új, visszatérést jelentő harmadosztályú szezonban könnyedén stabilizálták a helyüket a középmezőnyben, ám amikor a második, 2020-21-es szezon során Mouriz nem látta, hogyan léphetnének előre, akkor minden zokszó nélkül menesztette Larrazt, akinek a helyét Cristóbal Parralo vehette át. A közvéleményt már az is meglepte, hogy a sportigazgató nem volt elégedett a középmezőnybeli helyezéssel, az még inkább megdöbbentő volt, hogy olyan szakembert nevezett ki, aki korábban egyik állomáshelyén sem húzta sokáig. Ettől függetlenül a szükséges tapasztalata megvolt, hiszen jelentős másodosztályú rutin állt a háta mögött, illetve az élvonalban is ült kispadon korábban néhány meccsen.

(Forrás: ferrol360.es)

Az új tréner jól rajtolt, az alapszakasz végén három hazai mérkőzésen három győzelmet arattak, ezeken gólt sem kapott a csapat, így a szurkolók könnyebben fogadták el őt, ráadásul a folytatásban a Deportivo La Corunát is legyőzték. Jöhetett a következő, a 2021-2022-es szezon, és a ferroli célok elérését a körülmények is segítették. A 2021 nyarán átalakult a harmadosztályú bajnokság lebonyolítása, megszűnt a tartományi felosztásban működő többcsoportos szisztéma, csupán két csoport maradt, ahonnan az első négy-négy helyezett kerül be az osztályváltásért vívott küzdelmekbe. Az I. csoportban a Racing Santander és a Deportivo La Coruna mögött harmadik lett a ferroli alakulat, amely aztán a Gimnastic de Tarragona ellen elbukott a rájátszás elődöntőjében.

Az előrelépés adott volt, így senki sem kételkedett abban, hogy Parralo irányításával jó úton haladnak. A 2022-23-as szezonnak már esélyesként vágtak neki, és mivel a vezetőedző elképzeléseibe jobban illő, másodosztályú rutinnal is rendelkező játékosok érkeztek, végül összejött a csoportgyőzelem is az AD Alcorcón orra előtt, ami azt jelentette, hogy másfél évtized után ismét visszatérhetnek a professzionális szintre. (Ugyan az SDAmorebieta ellen a bajnoki döntőt elbukták, de ez már nem osztott, nem szorzott semmit.)

És ha ez még nem lenne elég, a Racing Ferrol „rárúgta” az ajtót a másodosztályra is, hiszen négy kört követően még veretlenek, ráadásul háromszor is idegenben játszottak.

Hat esztendő alatt tehát sikerült felépíteni egy működő, fejlődőképes rendszert, azaz Mouriz sportigazgató munkája önmagáért beszél. Jó játékosokat mindig tud a klubhoz csábítani. Általában a magas szintű munkát végző akadémiával rendelkező kluboktól „kihulló” tehetségekre, illetve a velük azonos vagy magasabb szinten lévő, nehéz anyagi helyzettel küzdő klubok játékosaira igyekszik lecsapni, akiknek biztosítékot tud adni arra, hogy itt stabil a háttér, rendelkezésre állnak a szükséges anyagi források.

Ha a Ferrol így folytatja, akkor Galícia legjobb helyzetben lévő csapata lehet a közeljövőben, hiszen a Depor a harmadik vonalban szenved, az RC Celta Vigo pedig az előző idény alapján idén is bajban lehet a legmagasabb szinten. Így is meseszerű történet a „zöld ördögöké”, hát még milyen lenne akkor, ha egy hatvanezres kisváros maga mögé utasítaná a környék nagyágyúit?

Kiemelt fotó: Diablos Verdes Twitter