„Itt nem attól profi valaki, hogy a futballból él” – interjú a húsz éve Svédországban dolgozó Millinkhoffer Györggyel

– A daniasport.hu-nak meséltél róla még 2021-ben, hogy fiatalon, 21 évesen kerültél ki a svéd másodosztályba, és ahogy a csapatban a többiek, te is dolgozni kezdtél. Mi volt a munkád?

– A mai napig dolgozom a futballban betöltött pozícióm mellett. Ami ez utóbbit illeti, jelenleg a másodosztályú Landskronánál vagyok vezető játékos-megfigyelő (head of scouting). Érdekes projekt, nekem kellett felépítenem a scouting rendszert a klubnál, amely a fiatal futballisták játékjogának értékesítésére fekteti a hangsúlyt, ezért is áll közel hozzám.

Svédországban teljesen természetesnek számít, hogy egy futballista vagy egy edző civil munkát vállal. Ha úgy tetszik, itt nem attól profi valaki, hogy a futballból él. Máshol talán legyintenek rá, de ki kell próbálni, hogy az ember elhiggye, működik a dolog.

Én egy félprofi klubnál kezdtem, délutánonként voltak az edzések, ezért délelőttönként dolgoztam. Mivel az edzők, mint tudjuk, néha jönnek-mennek egy klubnál, arra rendezkedtem be, hogy mindig legyen B-opcióm, meg tudjon élni a családom, ha el kellene hagynom az egyesületet. Ezért évek óta egy légtechnikával, víz- és gázszereléssel, napelemekkel foglalkozó hatalmas svéd cégnél, a Bravidánál vagyok projektvezető, ahol pénzügyi projektelemzésekkel foglalkozom. A BK Häcken stadionjának is ez a cég a névadója. Szerencsére van lehetőségem, hogy én határozzam meg, időszakonként mekkora mennyiségű munkát vállalok el. Így belefér az életembe az edzői munka is.

– Magyarországon is hasonló munkát végeztél a futball mellett, ezért választottad ezt a céget?

– Nekem soha nem volt civil munkám otthon. Némi éllel mondom, én profi labdarúgó voltam Magyarországon. Persze vállalkozóként a bruttó 80 ezer forintból sok mindent azért nem tudtam kezdeni. Az NB II-ig jutottam, és többször szerepeltem az utánpótlás-válogatottakban.

– Dolgoztál a Trelleborg U17-es, U19-es és U21-es csapata mellett vezetőedzőként, igaz?

– Igen, tavalyig. Amikor a Trelleborgnál voltam, mellette egy helyi akadémiához tartozó gimnáziumban is dolgoztam labdarúgóedzőként. Reggel 8-kor ott kezdtem, 9 óra 20-ig a gyerekekkel foglalkoztam, aztán indultam Malmőbe a munkahelyemre. A projektekkel napi 3-5 órát foglalkoztam, aztán délután mentem vissza Trelleborgba a klubhoz akadémiai edzést tartani. Este 6-tól a családommal lehettem otthon, vacsoráztunk, beszélgettünk, aztán a fektetés után nekiláttam az edzések tervezésének, az elemzésnek. Sokan nem biztos, hogy megértik, de ha az ember profi szellemben gondolkodik a szakmájáról, akkor ennyi munkát is bele tud tenni.

– Mit tapasztaltál, miben tér el a svéd nevelőmunka az itthonitól?

– Nézd, amikor hallom, hogy mesélik, milyen különbségek vannak a hazai és a külföldi játékosok között hozzáállásban, illetve az edzések minőségében, én ezen nem találok fogást. A DVSC-ben nevelkedtem, és a fizikai igénybevételt, az edzések intenzitását nézve ott igen magas szintű munka folyt. Hogy jelenleg milyen munka zajlik az otthoni akadémiákon, nem tudom, soha nem dolgoztam otthon.

Azt tudom, hogy egyszer kijött hozzám Trelleborgba egy magyar edző barátom, megnézte az egyik edzésünket az U19-es csapattal, és azt mondta, hogy Magyarországon nincs ilyen intenzitású edzés. Illetve, hogy a svéd játékosok a fokozott tempó közepette is nagyon magas szintű technikai megoldásokat alkalmaztak nyomás alatt.

– Hogyan mérik az utánpótlásban dolgozók eredményességét a svéd rendszerben?

– A Trelleborgnál százalékokban határozták meg a kereteket. Az volt a cél, hogy a felnőtt csapat 40 százaléka a dél-svédországi Skane megye valamelyik klubjától érkezzen, 40 százalék jöjjön a saját akadémiánkról, 20 százalék pedig bárhonnan Skandináviából. Azért, ha úgy alakult, hogy a játékosoknak csak a 35 százaléka jött Skane megyéből vagy az akadémiáról, nem rúgtak ki senkit, egyszerűen meg kellett próbálnunk teljesíteni ezt a célt. Az akadémiavezető rajta tartotta a szemét a célok teljesülésén, nem volt ritka, hogy ott állt mögöttem az edzésen, és hallgatta, hogyan kommunikálok. Nekem külföldiként soha nem volt egyszerű dolgom, most sincs, folyamatosan kellett fejlődnöm, hogy megálljam a helyem.

képaláírás

Azért a svéd akadémiai rendszer szerintem jól működik. Azok a svéd játékosok, akik jelenleg Európa-szerte ismertek, például Gyökeres Viktor a Sportingból, Alexander Isak a Newcastle-ből vagy Emil Forsberg a Leipzigből, mind ennek a rendszernek a növendékei voltak. A Manchester Unitedben játszó Victor Lindelöf 17 évesen ment a Västeras akadémiájáról a Benfica utánpótlásába, Dejan Kulusevski pedig 16 éves volt, amikor a Brommapojkarnaból az Atalantához került, de az alapokat ők is az otthoni centrumokban tanulták. A malmői Sebastian Nanasi ellen is sokat játszottunk a csapataimmal a kiemelt akadémiai bajnokságban.

– A nyáron az Eintracht Frankfurthoz igazoló Hugo Larsson ellen is?

– Érdekes, hogy említed őt. Larsson 13-14 éves koráig egy teljesen amatőr, grassroots-csapatban játszott, az Ystad IF-ben, ahol én is elkezdtem az edzői munkát. Ez egy igazi kézilabdás fellegvár, Kim Andersson, Lukas Nilsson, Jim Gottfridsson, és még sokan mások kerültek ki innen. Hugót kis túlzással 19 éves koráig alig vették észre, a fejlődésben sok csapattárs elszaladt mellette. Tavaly februárban még játszott a Trelleborg U19-es csapata ellen, másfél hónappal ezután került be a Malmö felnőtt csapatába. Stabil kezdő lett, majd szerepelt az Európa-ligában is, s ma már Bundesliga-játékos.

– A Trelleborgnál dolgoztál tranzíciós trénerként is, ami, ha jól értem az utógondozásért felelős edzői poszt, vagyis a fiatalok felnőttek közé illesztését segíti. Mi volt a napi szintű feladatod? Svédországban bevett dolog az, hogy a csapatoknál tranzíciós tréner dolgozik?

– Igen, ez egy nagy felelősséggel járó szerepkör, egyúttal a kapocs a fiatal labdarúgók első csapatba illesztésénél. Ilyenkor pályaedzői szerepkörben teljes mértékben részt veszek az edzésvezetésben, de külön figyelmet fordítok a fiatalok fejlődésére, mind emberi, mind szakmai értelemben. Ehhez megfelelő klubkultúra szükséges, illetve egy olyan edzői stáb, aki ebben segít engem és a játékosok előrelépését. Az első csapat vezetőedzőjével a napi szintű kommunikáció szinte csak a fiatalok teljesítményéről és fejlődéséről szólt.

– A svédeknél is létezik a dánoknál ismert, az elismerésre, elfogadásra építő úgynevezett anerkendende pedagógiai irányzat a gyermekek, így a fiatal játékosok nevelésében?

– Picit sarkítok, de én is úgy nőttem fel otthon a pályán, hogy amikor az edző azt mondta, fussunk 20 kört, akkor, ha megkérdeztük, miért, az volt a válasz: csak! Jobb esetben esetleg az, hogy azért, mert akkor jobb lesz a kondíciónk. Svédországban inkább az irányított felfedező tanulásban hisznek. Ennek a lényege, hogy nem utasítom a gyereket arra, hogy olvasson, hanem kérdésekkel rávezetem arra, miért lesz jó neki, ha olvas. Ha ezt lefordítjuk a labdarúgásra, akkor egy szögletvariációnál nem azt mondom neki, hogy ide állj, hanem megkérdezem tőle: mi történik, ha ide helyezkedsz? A válaszok alapján ő maga jön majd rá, hogy miért jár jobban, ha odaáll.

– Irányított parancsok helyett tehát a gyerek kreativitása fejlődik, ha maga jön rá a helyes megoldásra a hibajavításkor, ráadásul még az autoritását is megőrizte.

– Igen. Rávezetjük őt, segítünk neki a megoldás megtalálásában. De ez itt, ebben a kultúrában bevett, és ezért működik. Tartottam otthon előadást, és ott is arról beszélgettünk, hogy ha egy nevelési módszertan Svédországban működik, nem biztos, hogy más országban is sikeres. Az is érdekes, hogy én, aki nem ebben az országban nőttem fel, legtöbbször őszintén szembesítettem a hibákkal a játékosaimat, akik ehhez kevésbé voltak hozzászokva, és néhány év múlva azt mondták nekem: »hálás vagyok, te voltál az egyetlen, aki ezt ilyen őszintén elmondta.«

– Ez is a kulturális különbözőségből fakad.

– Igen. Azt hiszem, 14-15 korig az irányított felfedező tanulás működhet, később, profi szinten, a legjobb csapatoknál természetesen már oda kell csapni időnként az asztalra. Meg kell találni a középutat. Beszélgettem Magyarországon dolgozó kollégákkal, akik arról meséltek, hogy a magyar srácok sokszor félnek hibázni, és időnként kérdezni is edzésen. Ez nevelési, kulturális kérdés, van, ahol ez a módszer működik, máshol a másik. Úgy érzem, hogy a skandináv játékosoknak szabadabb döntéshozatali lehetőségeik vannak, itt ez működik.

képaláírás

– Nemrégiben elvégeztél egy tanfolyamot a svéd szövetségben, és dolgozhattál az U17-es válogatott mellett. Milyen típusú képzés volt, illetve miből állt a csapat melletti munka?

– A szövetség meghirdette a videó- és mérkőzéselemző képzést, erre jelentkeztem. 2021-ben indult az első kurzus, engem a 2022-es tanfolyamra vettek fel, mindössze tízen jutottunk be az egész országból. Milyen mélyen érdemes belemenni az elemzésbe, hogyan érdemes elemezni az adatokat, ezekről tanultunk, és persze használtuk a modern adatelemző szoftvereket az InStatot, a Wyscoutot, a Playmakert és a többit. A gyakorlati foglalkozásunkon részt vehettünk az U15-ös válogatott korosztály kiválasztóján. Ez hagyományosan úgy néz ki, hogy elhívják a 120 legtehetségesebb svéd U15-ös játékost, és edzenek velük. A játékosok csapatokra oszlanak, mindegyik csapatnak van egy stábja, de nem az U15-ös válogatott stábjából. Az egyik csapatot az U19-es szövetségi kapitány edzi a munkatársaival, a másikat az U17-esé, a harmadikat a felnőttválogatott edzője, stábja és így tovább.

– Téged az U17-es stábba osztottak be?

– Így van. Levizsgáztam, és idén visszahívott a szövetség ugyanerre a toborzóra. Először az U17-es női kapitány stábjába, aztán a fiúkéba 1-1 hétre. Ez nagy elismerés. A stábokban igazából most minden poszt be van töltve, úgyhogy egyfajta várólistán vagyok.

– Magyarul a svéd szövetség szívesen látna téged az U17-es válogatott stábjában videó- és meccselemzőként, de jelenleg nem szabad a pozíció.

– Valahogy így. Ismerik a karrieremet, a teljesítményemet, jó a kapcsolatom a szövetséggel, tudják, kivel dolgoznának együtt. Megvan az UEFA A-licencem, az UEFA Elite Youth A licencem, nincs adminisztrációs akadálya sem a közös munkának. Tudni kell, a videóelemzőnek ma már nem csak az a munkája, hogy ül a gép előtt, elemez és vág. Ugyanúgy kell már pályaedzői tapasztalat is, lassan összetett feladattá válik a videóelemzőé. Nekem az a szerencsém, hogy fordított utat jártam be. A csapataimnál előbb voltam vezetőedző, s közben sokat elemeztem, videóztam, és ezek után csináltam meg a videóelemzői képzést. Sokan elemzőként kezdik és onnan lépnek tovább.

– Visszakanyarodok a beszélgetés kezdetén érintett interjúhoz. Abban úgy fogalmaztál, hogy itthon sok kényszeredzőt vagy megélhetési edzőt látsz. Mit értettél kényszeredző alatt?

– Otthonról egyedül arról kaptam visszajelzést, hogy emlegettem a megélhetési edzőket. Sokan félreérthették, amit mondtam, nem abban az értelemben beszéltem megélhetési edzőkről, ahogyan talán Magyarországon ezt definiálják. Induljunk ki abból, ahogyan én élek. Beszéltünk róla, több munkahelyem van, ami lehetővé teszi, hogy csak olyan projekteket kell elvállalnom, vagy olyan csapatoknál leszek edző, amely projekttel vagy klubfilozófiával egyet tudok érteni. És ugyanezért olyan akadémiára sem kell elmennem dolgozni, ahol nem értek egyet a nevelési elvekkel vagy az adott képzési koncepcióval. Egy otthoni megélhetési edző viszont, bár nem ért egyet az adott klub képzési rendszerével, kényszerből elvállalja a munkát, mert nincs más lehetőség, biztosítania kell azt, hogy fenntartsa magát. Ennyi erővel persze bármelyik munkára mondhatnánk, hogy megélhetési, legyen az illető autószerelő, bankár vagy pedagógus. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az edzői munka igenis egy szakma, amibe az ember pénzt, tanulást és energiát fektetett, dolgozzon bármelyik sportágban.

– A te példádból kiindulva általánosíthatunk? Mondtad, hogy rengeteg edző vállal civil munkát Svédországban, ezek szerint ott nem igazán látni kényszeredzőket, megélhetési edzőket?

– Dehogynem. Erik Edman, a svéd válogatott korábbi balhátvédje jelenlegi csapatomnál, a Landskronánál volt sportigazgató. Mesélte, hogy a mai napig rendszeresen találkozik olyan svéd edzőkkel, akik egy rosszul sikerült munka után nem tudják, merre induljanak tovább. Ezt ki lehet küszöbölni egy B-tervvel, ahogyan én is teszem. Nem tudom, hogy otthon mi a helyzet, fogalmam sincs, hogy például van-e átjárás egyik akadémiáról a másikra egy edző számára? Hogyan zajlik egy állásinterjú, egyáltalán meghirdetnek-e edzői állásokat a kluboknál?

Svédországban a klubokat felkészülten éri az, ha egy-egy edző távozik. A szükséges előkészítő munka révén ott van az adatbázisukban, hogy ki az a 8-10 edző, aki azonosulni tud a klub képzési módszereivel, és szóba jöhet egyáltalán, hogy betöltse a megüresedett helyet.

– Ez tudatos, hosszú távú, alapos tervezést igényel, egy folyamat eredménye.

– Így van, ám ha ez megvan, akkor sokkal könnyebb dolga van a klubnak, ha új edző után kell néznie. Az is fontos, hogy nem kerülhet be mindenki edzőként a Serie A-ba vagy a Premier League-be. Lehet fantasztikus munkát végezni az NB III-ban is, vagy épp egy akadémián.

– És ki is lehet nevelni edzőt, aki a klub utánpótlásában kezd, és kellő tapasztalat birtokában csatlakozhat az első csapat stábjához.

– Igen, ez is járható út, sokan így tesznek. Viszont nem szabad összekeverni a tapasztalatot és a tudást. Adott egy játékos, aki 10-12 évig a legmagasabb szinten futballozott, és befejezi. Óriási tapasztalata van a játékról, a játékosok működéséről, de ettől még nem lesz belőle rögtön jó edző. Ha megkérdezik tőle, hogy keddenként miért mindig ugyanazzal az intenzitással edzett, nem biztos, hogy fogja tudni a választ. Ahhoz képeznie kell magát, élettant, edzéselméletet és sok mást kell tanulnia.

– Itthon négy szintű a labdarúgás utánpótlásrendszere, legfelül az akadémiákkal, alul a grassroots klubokkal. Svédországban hogyan néz ki a piramis?

– Itt csak akadémiák vannak, másféle központ nincs. Az első és másodosztályú csapatok működtetnek akadémiákat, összesen 32 van belőle az országban.

– Ezek bentlakásos centrumok?

– Nem. Mondom a Malmö, a Helsingborg vagy a Trelleborg példáját. A városban és a környék településein rengeteg általános iskola van, ahol például a Malmö akadémiai képzést folytat.

– Bent az iskolákban?

– Igen.

– Ez óriási, házhoz jön a klub. Nem a szülőnek kell rohannia vele suli után a pályára.

– Igen. Svédországban az általános iskola utolsó három osztályában megjelenik a tanrendben a labdarúgás, mint képzés. A Malmö FF a saját futballfilozófiája alapján kiképez edzőket, akik elmennek a környékbeli iskolákba, és edzik a 7., 8. és 9. osztályos gyerekeket, azaz a 13-15 éveseket. Ez általában egyéni képzést jelent, mert erre van idő és erre is van szükség.

– Hány ilyen „iskolája” van a Malmőnek? Tíz? Tizenöt?

– Közel húsz.

– Ez nagyon komoly merítés. Ezek az edzők ideális esetben több ezer gyereket látnak nap mint nap, így a klub akadémiája számára szinte megoldott a scouting.

– Pontosan. És kezd tágulni némileg a horizont, két évvel ezelőttig csak Skane megyében figyelte a tehetségeket a Malmö, most már időnként messzebbről, esetleg külföldről is jönnek srácok, de ritkán.

– Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a suliknak például legyen normális pályája, infrastruktúrája, ahol lehet edzéseket tartani.

– Ez megvan. A rendszernek az a lényege, hogy a gyerekek minél tovább maradjanak abban a szocializációs környezetben, ahol a legnagyobb biztonságban érzik magukat. Az iskola ezt megadja.

– Minden svéd klub ebben a rendszerben gyűjti magához a tehetségeit?

– Mindegyiknek megvannak a maga sulijai, a kisebb kluboknak, mint például a Trelleborgnak mondjuk kevesebb, mint a Malmőnek vagy a Göteborgnak. A göteborgi Prioritet Serneke Arénába például általános és középiskolások is rendszeresen járnak, és az IFK Göteborg akadémistái is használják, így mindenkit látnak az edzők.

Sokkal egyszerűbb három perc alatt odaérnie a gyerekeknek a suli által használt pályára, mintha másfél órát kellene autóznia vele a szülőnek klub centrumáig. Hatalmas dolog, hogy már itt, a suliban tartott edzéseken látszik, hogy valakiből profi játékos lehet-e.

Akiket kiemelnek, azoknak a 15-16 éves kortól kezdve már heti három-négy alkalommal kell tréningezniük, kell edzeniük egyénileg is, azaz sokkal nagyobb fókuszt kell helyezniük a futballra, mint a többieknek.

– A klubok kapnak bármilyen állami támogatást az utánpótlásneveléshez?

– Nem. Az akadémiákon végzett munkát a Double Pass cég ellenőrzi. A legjobban teljesítő kluboknak jár egy bizonyos összeg, de ez egyetlen edző fél éves fizetését sem teszi ki. Azt kimondhatjuk, hogy az állami támogatás híján egy átlagos svéd futballistának messze nincsenek olyan lehetőségei, mint egy átlagos magyar futballistának.

– Más téma: a svéd felnőtt válogatott nem most éli a fénykorát, 1996 óta először nem lesz ott az Európa-bajnokságon, a selejtezősorozatban Azerbajdzsántól is simán kikapott 3–0-ra. Ám az év elején rendezett két felkészülési meccsen a kapitány bátran betett négy-négy 22 éven aluli játékost a kezdőbe. Nagyobb a bizalom a fiatalok felé?

– Nem feltétlenül jellemző a kapkodás ezen a téren, legfeljebb lassan, lépésről lépésre teszik be a fiatalokat. Húsz éve élek itt, most tapasztalom először, hogy országos vita van arról, hogy a svéd foci krízisbe került-e vagy sem. Én azért szoktam jelezni a kollégáimnak, hogy nézzük már meg, hány svéd játékos játszik a topligákban, milyen erősségű a svéd liga, milyenek a nézőszámok, és csak ezek után beszéljünk krízisről. A nemzeti csapat a 2018-as vb után megpróbált a 4–4–2-es alakzatról egy támadóbb felfogású 4–3–3-as felállásra váltani, ne tagadjuk, ez besült. Bizonyos időszakokban nagyon sok válogatott játékos volt sérült vagy nem játszott a klubjában, és ez most csúcsosodott ki, az azeriektől is kikapott a csapat. Sokáig a bátor fiatalítás sem volt jellemző a válogatottnál, miközben a kluboknál ezt látjuk. Mindenesetre most nagy változások vannak a szövetségben. A volt miniszterelnök, Fredrik Reinfeldt lett az új elnök, új főtitkár van, távozhat az edzőképzésért felelős vezető és új szövetségi kapitányt neveznek ki.

képaláírás

– Akkor egyfajta reform is várható?

– Változik a svéd foci, az elmúlt években nőtt a nézőszám is. Ma négy-öt olyan csapat is van, amely hazai pályán mindig telt ház előtt játszik, ilyen a Malmö, a Göteborg, a Hammarby is. Lássuk be, bármilyen mérkőzést látunk, ha kevés a néző, nehezen fogjuk azt mondani, hogy jó meccs volt. Ha Malmőben 22 ezer ember, azaz teltház előtt játszik a csapat, az már alapból jó meccsnek ígérkezik, de ha pár száz néző előtt futballoznának, nem lenne élvezetes.

Ha visszajönnek a magyar szurkolók a klubmeccsekre, akkor teljesen más lesz a hazai bajnokság. Most el is kezdett növekedni a nézőszám. Rengeteget számítana a szurkolóknak, ha tehetséges hazai játékosokat nézhetnének élőben, akiknek a játékjogát aztán értékesíteni tudná a klub.

– Épp erről akartalak kérdezni, mert a svéd klubok ebben nagyon jók. A Transfermarkt adatai szerint idén nyáron a Djurgardens 6 millió euróért értékesítette egy-egy svéd labdarúgó játékjogát az angol és az olasz első osztályba, a Malmö pedig 8,6 millió eurót kapott szintén két futballistáért, egyik az angol, a másik a francia élvonalba szerződött. Mindegyikük 23-24 éves. És a többi klub is voltak bevételei játékos-eladásból, illetve adtak kölcsön svéd fiatalokat a holland, a belga ligába. Az NB I-ből idén nyáron 735 ezer euróért cserébe értékesítettek külföldre magyar játékost a klubok. A titok nyitja pusztán a jobb minőségű nevelőmunkában rejlik vagy azért ügynöki tevékenység, a bajnokságok beágyazottsága, népszerűsége is közrejátszik ebben?

– Is-is. De egyéb dolgok is szükségesek ezekhez a sikerekhez. Például, hogy a svéd gyerekek milyen nevelést kapnak, milyen közegben élnek. A rávezető nevelésről már beszéltünk, de nagyon fontos az is, hogy egy átlagos 17-18 éves svéd fiatal szinte folyékonyan beszél angolul. Ez nagy magabiztosságot ad számára, ha külföldre kerül, nem kérdés, hogy bárhol tud kommunikálni és jobban be tud illeszkedni. Ennek óriási jelentősége van. Annak is, hogy az országnak volt egy vb-bronzérmes csapata 1994-ben, majd jött Henrik Larsson, aztán Olof Mellberg, Freddie Ljungberg, majd Zlatan. Ebből nagyon sokat profitált a svéd foci, sokkal többen figyelték a svéd játékosokat. Biztos vagyok benne, hogy a magyar foci is rengeteget fog majd profitálni, hogy Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Premier League-ben, Szalai Attila, Schäfer András és Sallai Roland a Bundesligában játszik. A kérdés, hogy ki tudjuk-e várni az eredményt.

– És a szakmai munka?

– Sokat segítene, ha a magyar akadémiák sok-sok nemzetközi mérkőzést tudnának játszani. Én a csapataimmal évente több edzőmeccset játszottam a Midtjylland, a Lyngby, a Bröndby és más közeli dán csapatok ellen, és így jobban fel tudtuk mérni, hol tartunk. A többi svéd utánpótláscsapat szintén dán, norvég ellenfelek ellen méri fel az erejét. Otthon is van hasonló, de ezt még inkább el kellene terjeszteni. Az szerintem szintén példamutató, hogy milyen önzetlenül, egységes csapatként tudnak együtt dolgozni a svéd stábok. Itt valaki nem attól vezetőedző, mert ő látja jól a dolgokat, hanem azért, mert ő látja át legnagyobb spektrumban a csapat ügyeit. Mint egy menedzser. Én mindig úgy válogattam össze a stábom tagjait, hogy a szakterületükön a legjobbak, de nálam biztosan jobbak legyenek. Ebből nem szabad hiúsági kérdést csinálni.