Két csoport sima, a harmadikban az utolsó mérkőzés 96. perce döntött

Két csoport sima, a harmadikban az utolsó mérkőzés 96. perce döntött

2023. jún. 15.

A hazai harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban a BVSC, az Iváncsa és a Veszprém nyerte meg a csoportját, és szerzett indulási jogot a feljutásért vívott osztályozó párharcokra, végül közülük csak a zuglóiak tudtak sikerrel zárni a Szentlőrinccel szemben. Hosszú és sűrű volt a szezon, a magunk mögött hagyott kiírásban voltak visszalépések, pontlevonások, összeomló és feltámadó csapatok, illetve volt fordulókkal korábban kivívott bajnoki cím és utolsó fordulós dráma egyaránt.

Keleti csoport


auto_altJelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – Gólkülönbség, P – pont. (Forrás: MLSZ Adatbank)



A bajnokság rajtja előtt a BVSC és a DEAC volt az a két csapat, amelyet a leginkább esélyesnek vártunk arra, hogy a bajnoki címért küzdjön. A vasutas együttes már az előző két kiírásban is közel volt a feljutáshoz, az egyetemisták pedig nem is olyan régen még a másodosztályban futballoztak. A zuglóiak nem is aprózták el a kezdést, hiszen rögtön a tabella élére álltak egy Békéscsabán aratott 4–0-s diadallal, ezt a lendületet pedig a szezon végéig megtartották. Legnagyobb riválisuknak a Putnok bizonyult, amely szintén egészen jó eredményeket produkált szinte végig az idény során, miközben hol a DEAC, hol a Pénzügyőr, a félév végére pedig a kis Loki zárkózott fel az élbolyra. A bajnokság őszi szakaszának negatív szenzációja a Tiszaújváros visszaesése volt. Az előző szezonban ötödik gárda a 19. helyről várta a tavaszi folytatást.


2023-ban az igazi kérdés már nem a bajnoki cím, hanem a dobogós helyezések, valamint a bennmaradás kiharcolása volt. A szárnyaló BVSC mögött a Putnok stabil maradt, és végül magabiztosan tartotta meg a második helyét, a harmadik hely kérdése azonban hosszú ideig nyitott volt, és több csapat is igényt tartott a bronzéremre. A két debreceni együttes közül végül a DEAC örülhetett, a Körösladánynak a tavaszi félszezonja nem volt elég jó, míg a Sényő és a Kisvárda II. a gyenge első féléve miatt maradt le a bronzról. Az alsóházban elég hamar eldőlt, hogy a Békéscsaba II és a Jászberény búcsúzik. A csabaiaknak így két csapatuk is egy osztállyal lejjebb került (mint ismeretes, a Békéscsaba NB II-ben szereplő első gárdája is kiesett), míg a jászságiak az összes tavaszi bajnokijukat elbukták, nem egy mérkőzésen ezek közül súlyos verést kaptak. A pozitív meglepetést a Tiszaújváros szolgáltatta. Az őszt az utolsó előtti helyen záró együttes a 2023-as eredmények alapján hatodikként zárt, összességében pedig 48 pontjával kivívta a harmadosztályú tagság meghosszabbítását.



BVSC-Zugló


A fővárosi vasutasok 2021-ben a Tiszakécske, 2022-ben a Mosonmagyaróvár mögé szorultak a táblázaton, az ambíció azonban nem csökkent, a klub szakmai igazgatója, Kisteleki István pedig ezúttal is a feljutást tűzte ki célul. Ennek érdekében a kispadon Buzsáky Ákost Urbán Flórián váltotta, akinek a kinevezése fényesen bevált. Az idény során végig remekeltek, kétséget sem hagytak afelől, hogy ők érdemlik meg legjobban a feljutás lehetőségét. A BVSC végig dominált, ezen a szinten extrán kiváló védekezéssel és hatékony támadójátékkal múlták felül aktuális ellenfeleiket, és veretlenül végeztek a tabella tetején. Urbán egységes csapatot formált a rendelkezésére álló játékosokból, ahol még a gólszerzés is egyenletesen oszlott meg – az egyaránt 19 találatig jutó Szalánszki Gergő és Tóth Levente Milán, valamint a 18 gólos Kelemen Patrik között.



Jászberényi FC


Ha van csapat, amely leginkább ellentéte a zuglóiaknak, az a Jászberény. Két idénnyel korábban még ez a két együttes küzdött meg a Tiszakécske mögötti második helyért, azóta viszont a Jászság fővárosában jelentősen változtak a körülmények. Az előző szezonban csak azért úszta meg a klub a kiesést, mert azt megelőző ősszel még élcsapatnak számított, ezúttal viszont már nem volt kibúvó. A 2022-es naptári évben először szeptember 4-én sikerült győzni, de ez sem egy feltámadás, hanem egy harmatos ősz része volt. A téli szünetben aztán távozott a bajnokság közben kinevezett, az eredményeket némileg ráncba szedő Lakatos Béla és néhány játékos is, a helyüket pedig a megyei első osztályban két szerzett ponttal sereghajtó tartalékcsapat vezetőedzője és labdarúgói vették át. Az eredmények további alakulása ettől kezdve borítékolható volt. A gárda szerzett pont nélkül zárta 2023-at, 18 mérkőzésen hat gól szereztek, miközben 83-at(!) kaptak. Csak összehasonlításképpen, a bajnokság első húsz fordulójában mindössze 40-szer vették be a hálójukat. Innen már csak felfelé vezethet az útjuk a folytatásban.



Közép csoport


auto_altJelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – Gólkülönbség, P – pont. (Forrás: MLSZ Adatbank)



Míg Keleten viszonylag hamar eldőlt, hogy a BVSC-vel senki sem lesz képes felvenni a versenyt, addig a Közép csoportban a Magyar Kupában a Ferencvárost kiejtő Iváncsa erős riválisokat kapott. A téli szünetben még a harmadik Dunaújváros és a negyedik ESMTK is csak négy, illetve öt pont hátrányban volt a listavezetővel szemben, de a legnagyobb vetélytársnak a másodikként forduló Hódmezővásárhely bizonyult. Eközben a tabella alján is kialakult egy csoport a Monor, a Bánk és a másodosztályból kiesett Szolnok részvételével, mely csapatok a gyenge rajtjukat követően a bennmaradást tűzhették ki már csak célul. Ebben a hadjáratukban segítette őket, hogy a bajnokság során a Makó és a Balassagyarmat is visszalépett a küzdelmektől.


A 2023-as folytatásban szűkült az élboly, mivel a Dunaújváros a pénzügyi nehézségei miatt jelentősen meggyengült, az ESMTK pedig rögtön a rajton kikapott az Iváncsától, így két csapatosra apadt a versenyfutás. Az Iváncsa és a Hódmezővásárhely is folytatta jó szereplését, ám a fejér vármegyeiek valamivel stabilabbak voltak, és végül a négy pontjuk levonása ellenére megnyerték a csoportot. A tavasz így nem is feltétlenül a bajnoki címről, sokkal inkább a megtáltosodó együttesekről szólt. A Fradi második csapata például több mint kétszer annyi pontot gyűjtött, az idei évi tabellán így a második helyre ért oda, de az MTK II, a PTE-PEAC és a Szolnok is kifejezetten sikeres fél idényen van túl. Utóbbi együttes így végül simán kiharcolta a bennmaradást, elkerülve azt a csúfságot, hogy két év alatt két osztályt zuhanjon.



Iváncsa KSE


A fejér vármegyeiek az előző bajnokság hetedik helye után újra megcélozták a csúcsot az NB III.-ban. A mostani kiírást nagy lendülettel kezdték meg, az első vereségüket csak a tizedik mérkőzésükön szenvedték el az MTK II ellen – addig hibátlanok voltak –, a vereséget követően viszont rögtön botlottak az FTC II ellen is egy döntetlen formájában, majd két fordulóval később a Honvéd tartalékcsapata győzte le őket négy góllal. A hullámvölgyet két siker követte, de a Hódmezővásárhelyen vívott csoportrangadón újra kikaptak. A fél év alatti három vereség ellenére azonban az év végét mégis a tabella tetején töltötték. Az idei találkozókon sem lassított a gárda, szinte ugyanolyan mérleggel zárt. 16 összecsapásukból 13-at megnyertek, az első félévhez hasonlóan csak egy döntetlent játszottak, és mindössze csak kétszer szenvedtek vereséget, az egyiket ezúttal is a Honvéd tartaléktól. A keleti bajnok BVSC-hez hasonlóan itt is eloszlottak a találatok a támadók között, a csapaton belül Bányai Péter és Kercsó Bence István végzett az élen 13 góllal.



Dunaújváros


A szezon elején az Iváncsa egyik legfőbb kihívójának a Dunaújváros tűnt. A Horváth Ferenc vezette együttes Hegedüs Lajossal a kapuban, Csiki Norberttel és Gosztonyi Andrással a mezőnyben igazi kihívónak tűnt, a téli szünetig úgy is szerepelt, ám a pénz elfogyott, a meggyengült csapat pedig nem bírta tartani még a középmezőnnyel sem a lépést. Voltak jobb – például a Szekszárd elleni 3–0 – és rosszabb – a Bánk elleni hazai 3–4 – mérkőzéseik, de a tartásukat nem veszítették el, nem szaladtak bele nagyobb pofonokba, miközben azért a fiataljaikat építeni tudták. Székely Benedek számára például kifejezetten előnyös volt, hogy a meggyengült csapatban állandó kezdővé vált, ezt pedig nyolc – az egész idényben összességében 11 – találattal hálálta meg a klubnak.



Nyugati csoport


auto_altJelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – Gólkülönbség, P – pont. (Forrás: MLSZ Adatbank)



A legkiélezettebb harc a bajnoki címért és az ezzel együtt járó osztályozóért az előző szezonhoz hasonlóan a Nyugati csoportban zajlott. Akkor a Mosonmagyaróvár, a BVSC és a Veszprém fordulóról-fordulóra változtatta helyét a tabella tetején, míg most a veszprémiek mellett a Tatabánya, a Nagykanizsa és az ősz nagy részében a Puskás Akadémia II vetélkedett az első helyért. A rajt a bakonyiaknak sikerült a legjobban, első hat összecsapásukat megnyerték, ám ekkor a felcsútiak elleni 1–6, majd a Kelen elleni remi elvette a magabiztosságukat. Az élmezőny összerázódott, a 13. fordulóban az első PAFC II és az ötödik Nagykanizsa között mindössze két pont volt a differencia. A téli szünetig aztán tisztult a kép, egyre inkább a Tatabánya és a Veszprém külön vetélkedésévé vált a bajnokság, miközben a Nagykanizsa azért még tapadt a duóra.


2023-ban a verseny nem enyhült. A Tatabánya és a Veszprém szinte végig hibátlan maradt, de a zalaiak is tartották velük a lépést. Ahogy közeledett a bajnokság vége, mindenki egyre jobban várta az utolsó fordulókat, hiszen a bányászok Nagykanizsára, majd Pápára (a Veszprém itt játszotta a hazai meccseit) utaztak a két utolsó fordulóban.


És ahogy azt várni is lehetett, a lényegi dolgok itt dőltek el. Az utolsó előtti körben a Veszprém 1–0-ra legyőzte a Komáromot, miközben a Nagykanizsa 6–1-gyel lépett át a Tatabányán. A bakonyiak ezzel megelőzték riválisukat, és kedvezőbb helyzetből várhatták a rangadót. A veszprémiek meg is szerezték a vezetést, ám a vendégek gólzsákja, Árvai Dániel két találatával már a bányászváros csapatáé volt az első hely. Hirtelen már a Veszprémnek lett sürgős a góllövés, de egészen a találkozó hajrájáig képtelenek voltak kiegyenlíteni. A megváltás a 96. percben jött el, amikor Bartusz Dániel talált a kapuba, ennél már nem is lehetett volna tovább feszíteni a húrt.



Practical VLS Veszprém


A friss bajnokcsapat két bronzérem után kaparintotta meg a bajnoki címet és az ezzel járó osztályozós lehetőséget. Ha az előző szezonokat vizsgáljuk, akkor egyértelmű, hogy megérdemelten jutottak el idáig – igaz, a Tatabánya és a Nagykanizsa is rendre az élmezőnyben zárt az elmúlt évadokban. Pető Tamás együttese támadásban elsősorban Major Norbert gólérzékenységére épített, ebben tehát nem hasonlít a másik két bajnokcsapathoz. A 32 éves támadó 23 gólt szerzett, mögötte pedig mindössze 8 góllal következik Bakos Zsombor Gábor a házi góllövőlistán. Majoron kívül olyan élvonalat is megjárt, rutinos futballisták járultak hozzá az első helyhez, mint Iszlai Bence vagy Balázs Zsolt, de meg kell emlékeznünk a 20 esztendős kapusról, Héninger Bendegúzról is, aki 33 összecsapáson 17-alkalommal nem kapott gólt.



III. Kerületi TVE


Óbudán a Kozármislennyel bajnoki címet ünneplő Aczél Zoltán kinevezésével egyértelműen a feljutást tűzték ki célul, ám a rajt nem sikerült, sőt az egész projekt meg is rekedt, miután a klubnál sportigazgatóként dolgozó Juhász Roland, Szabó Bence páros Székesfehérvárra távozott. Az ősszel azért volt egy jó időszakuk, és tavasszal is értek el jó eredményeket, hiszen a Tatabányát 3–0-ra, a Nagykanizsát idegenben 2–1-re múlták felül, csakhogy közben a kisebb együttesek ellen elszórták a pontokat. A Mór, a Bicske vagy a Kaposvár elleni vereség vagy a Komárom és a Balatonfüred elleni döntetlen nem fért bele a felzárkózásba.


Ahogy azt a bevezetőben említettük, a három bajnokcsapat osztályozót játszhatott, közülük egyedül a BVSC jutott fel a második vonalba, az Iváncsa a Kozármisleny, a Veszprém a Nyíregyháza ellen bukta el a párharcot. (Érdekesség, hogy a Kozármisleny, miután kiharcolta a bennmaradást, ismét Aczél Zoltánt nevezte ki vezetőedzőjévé.)



Osztályozó az NB II-be jutásért


HR-Rent Kozármisleny–Iváncsa KSE 0–1

Iváncsa–Kozármisleny 0–3


BVSC-Zugló–Szentlőrinc 0–0

Szentlőrinc–BVSC-Zugló 1–2


Practical VLS Veszprém–Nyíregyháza Spartacus 0–0

Nyíregyháza–Veszprém 1–0


A párharcok – félkövérrel szedett – győztesei a csökkentett létszámú, 18 csapatos NB II-ben szerepelhetnek a 2023-2024-es szezonban, míg a vesztesek az NB III-ban folytatják.

Szerző

Mrena Tamás

Mrena Tamás

Mrena Tamás

A magyar válogatott és a hazai labdarúgás híveként 2021-ben kezdtem el cikkírással foglalkozni. Írásaimban igyekszem pozitívan, de őszintén leírni a véleményemet, adott esetben adatokkal is alátámasztani azt.