Kupagyőzelem után ért véget Allegri második torinói korszaka
Annak ellenére, hogy a Juventus teljesítette a minimális célkitűzést és Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végzett az olasz bajnokságban, valamint megnyerte az Olasz Kupát, a klub vezetősége szerződést bontott Massimiliano Allegrivel. Ráadásul a trénert éppen a kupadöntő után váltották le, miután az elöljárók szerint az edző a győzelem után vállalhatatlanul viselkedett. Minden bizonnyal ez csak ürügy volt az edző egyébként is küszöbön álló menesztésére, miután a felek között az utóbbi időben látványosan megromlott a viszony.
Hiába nyerte meg a Juventus az Atalanta ellen az Olasz Kupa döntőjét, a torinóiak vezetősége két nappal a finálé után menesztette posztjáról a csapat vezetőedzőjét, Massimiliano Allegrit. Az 56 éves szakember a meccs hajrájában több véleményes bírói ítéletet kritizált, majd a játékvezető kiállította őt. Ezt követően heves mozdulatokkal ledobta magáról a zakóját és a nyakkendőjét, majd szóváltásba keveredett a negyedik játékvezetővel, és az öltözőfolyosón is csapkodott. Később a Tuttosport nevű lap főszerkesztőjével, Guido Vaciagóval veszett össze, akit meg is fenyegetett. A Juventus Allegri viselkedésével indokolta a tréner elbocsátását, mindez azonban alighanem csak a jéghegy csúcsa.
Eredményes első, szerényebb második időszak
Allegri első alkalommal 2014 és 2019 között volt a Juventus edzője. Irányításával a csapat minden évben, összesen ötször nyerte meg a bajnokságot, emellett négyszer hódította el az Olasz Kupát. A livornói mester 2015-ben és 2017-ben egyaránt BL-döntőig vezette a torinói gárdát, azonban előbb az FC Barcelona, majd a Real Madrid győzte le őket, így a Juventus 1996 óta továbbra sem tudta elhódítani a legnemesebb nemzetközi trófeát.
Az első szerepvállalása alatt Allegri 271 mérkőzésen irányította az együttest, ez idő alatt – 70 százalék feletti győzelmi hatékonysággal – 191 találkozót nyert meg. Emellett 43 alkalommal játszott döntetlent és 37 esetben szenvedett vereséget.
A Juventus vezetősége 2019 nyarán a csapat kevésbé látványos támadójátéka és a nemzetközi sikerek elmaradása miatt vált meg edzőjétől, azonban őt követően Maurizio Sarri és Andrea Pirlo regnálása alatt sem történt jelentős előrelépés. Épp ellenkezőleg, ugyan egy bajnoki címet még nyertek Sarrival, egy hazai kupát pedig Pirlóval, a BL-ben mindkétszer a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az akkor még érvényben lévő idegenben lőtt góloknak köszönhetően. Mindeközben hosszabb távon a játék minősége sem javult, így az akkori klubelnök, Andrea Agnelli 2021-ben úgy döntött, visszahívja Allegrit.
A visszatérő tréner korlátai ismét megmutatkoztak a csapatnál, ráadásul a Juventus kerete ekkor az első időszakénál már jóval gyengébb volt.
Az átalakulóban lévő csapat a korábbi eredmények közelébe sem került és a torinói egylet tíz év után először trófea nélküli idényt zárt.
A Bianconeri a 2021-2022-es szezonban negyedik lett a bajnokságban, a BL-ben ismét a 16 között búcsúzott, a kupában pedig tizenegyesekkel veszítette el az Inter elleni döntőt.
Agnelli távozásával romlott az edző helyzete
Allegri maximálisan élvezte az őt támogató elnök bizalmát, egészen addig, amíg a Juventus ellen folyó bírósági eljárások miatt Agnellinek 2022 novemberében le kellett mondani a posztjáról, hogy a klub a megtisztulás jegyében új vezetőséget állítson fel.
Mint ismert, a torinói csapattól a 2022-2023-as idényben pontokat vontak le, majd adtak vissza, végül egy tízpontos büntetéssel papíron a Serie A hetedik helyén végzett, és a vádalku részeként a csapat lemondott a következő idénybeli nemzetközi kupaszereplésről. Cserébe minden vádat ejtettek a klub ellen, és létrehoztak egy új, jórészt gazdasági szakemberekből álló elnökséget. A Juventus új elnöke Gianluca Ferrero lett, míg a sportigazgatói posztra az SSC Napoli olasz bajnok csapatát megalapozó Cristiano Giuntolit nevezték ki.
Ezt követően az olasz sajtóban időről időre egyre többször szivárgott ki, hogy Allegri az őt a klubhoz visszahívó Agnelli távozása után kevésbé élvezi a vezetőség bizalmát, és többször voltak nézeteltérések a felek között.
A várakozáson felüli ősz után látványos visszaesés tavasszal
Bár a csapat a 2023-2024-es kiírás első felében versenyképes volt és egy darabig még a bajnokságot végül simán megnyerő Intert is reális eséllyel üldözte, az Öreg Hölgy tavasszal látványosan összeomlott.
A Juventus az idény első 19 fordulójában 14 mérkőzést nyert meg négy döntetlen és egyetlen vereség mellett, a bajnokság második felében viszont mindössze négy győzelmet aratott Allegri irányításával.
Az olasz rekordbajnok a január 27. és május 12. között lejátszott 15 olasz bajnokijából csupán kettőt nyert meg, kilenc alkalommal játszott döntetlent és négy vereséget szenvedett. Talán az ősz sikerült a vártnál jobban, tavasszal pedig több sérülés is sújtotta a csapatot, de Allegri sem tudta látványosan felrázni őket, ami abból is eredhetett, hogy a vezetőség mellett a játékoskeret nagy részével is egyre rosszabb lett a viszonya.
A fenti időszakban a torinóiak csak a Frosinonét és a Fiorentinát tudták legyőzni, miközben a bajnokságot toronymagasan besöprő Inter mellett kikaptak a gyengélkedő címvédőtől, a Napolitól és a morális válságból kilábaló Laziótól is. A méretes visszaesés ellenére a Juventus hetekkel a bajnokság vége előtt biztosította, hogy a Bajnokok Ligája-szereplést érő első öt hely egyikén végezzen. Emellett pedig az Olasz Kupát is megnyerte, ahol rendkívül érett, taktikus játékkal múlta felül az egy héttel később az Európa-ligát megnyerő Atalantát.
Massimiliano Allegri egy igazi allegris diadallal búcsúzott a torinóiaktól, ugyanis két nappal később kiderült, a kupadöntő volt az utolsó mérkőzése a Juventus edzőjeként.
Az edző felelőssége vitathatatlan a visszaesésben, ám a Juventus mostani vezetősége meglehetősen könnyen mondott le róla, sőt fordult egyenesen a klub egykori sikeredzője ellen, aki még a nehezített körülmények ellenére is teljesítette csapatával az előzetes célkitűzéseket. A hosszú hullámvölgy és a megromlott viszony miatt a váltás legkésőbb a szezon végén elkerülhetetlen lett volna. Bár Allegri kupadöntő alatti és utáni produkciója kétségkívül nem volt elegáns, bizonyára nem csak az ominózus meccs feszültsége, hanem az elmúlt hónapok sorozatos konfliktusai is dolgoztak benne.
Allegri irányítása alatt az utóbbi szűk három évben a Juventus „csak” 53 százalékos győzelmi hatékonyságot produkált – 149 meccsből 80-at nyertek meg 34 pontosztozkodás és 35 vereség mellett, ami jócskán elmaradt az első időszak hatékonyságától.
Allegri azonnali távozását követően az idény utolsó két bajnokijára az U19-es csapatot irányító egykori kőkemény hátvédet, Paolo Monterót bízták meg a csapat vezetésével. A 36-szoros olasz bajnok Juventus jelentős átalakulás előtt állhat, hiszen a vezetőedző mellett több korábbi meghatározó játékos is távozhat. Az olasz sajtó már kész tényként kezeli, hogy a Bolognát irányító Thiago Motta lesz a csapat új vezetőedzője, akivel 2+1 éves szerződést készülnek kötni, a fiatal edzőnek azonban nagy mértékben új csapatot kell építenie, és valószínűleg időre lesz szüksége, míg a Juventus újból sikeres lehet.
Allegrivel ellentétben azonban az utód immár az új vezérkar által kinevezett vezetőedző lesz, akinek bizonyára a dicstelenül távozó egykori sikeredzőnél nagyobb bizalmat szavaznak majd meg a mindennapokban.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/azzurri.hu
Kiemelt kép: Juventus FC