Lépett előre női kézilabda-válogatottunk, de bizonyos posztokon továbbra is megvannak a kérdőjelek

Az Európa-kupa új keletű kezdeményezése az Európai Kézilabda-szövetségnek (EHF). Némileg itt is hasonló a koncepció, mint a futball Nemzetek Ligája esetében, bár ott az eredménynek van jelentősége a későbbi kalapbeosztás és a sorsolások szempontjából. Kézilabdában ez nincs így, de a cél ezzel a sorozattal is az volt, hogy az aktuális kontinenstornákra már kvalifikációval rendelkező csapatok (jelen esetben a három társházigazda, azaz Magyarország, Ausztria, Svájc, illetve a címvédő Norvégia) valamilyen szervezett formában találkozzanak egymással a kontinentális selejtezők idején. A magyar együttesnek pedig jól is jönnek ezek a találkozók, hiszen négy kora tavaszi mérkőzéssel lehet készülni az év (egyelőre) legfontosabb eseményére, az olimpiai selejtezőre.

A kapusok szerepe

A magyar női kézilabda-válogatott legfontosabb posztjává az elmúlt időszakban egyértelműen a kapus vált. A világbajnokságon Böde-Bíró Blanka remek teljesítménye nélkül szinte biztosan nem verte volna meg a gárda Horvátországot, érdekes módon most viszont neki jött ki legkevésbé a lépés, ugyanakkor a két másik kapus, Szemerey Zsófi és a keretbe a sérülése után visszakerülő Janurik Kinga is hozott egy-egy remek félidőt a két találkozón. Tatai Péter, a válogatott kapusedzője korábban elmondta, hogy szeretne egy stabil első számú kapust, így minden bizonnyal a hierarchia nem bomlik meg, ám a második számú kapuvédő posztjára nyílt lehet a verseny. A selejtezőre minden bizonnyal három opcióval számol majd a szövetségi kapitány, az olimpián viszont a szűkösebb lehetőségek miatt már szinte biztosan csak két név lesz a keretben – persze erre minden bizonnyal úgy gondolnak az érintettek, hogy csak tartsunk ott, hogy ezen kelljen gondolkodni.

Előrelépő egyéniségek

Voltak olyan játékosok, akik ezen a két mérkőzésen remekül teljesítettek, amit annak ellenére is érdemes kiemelni, hogy természetesen az ellenfél az európai középmezőny szintjét sem ütötte meg. Ugyanis ami itt igazán fontos, az a felelősségvállalás: Vámos Petra és Kuczora Csenge most e tekintetben kifejezetten pozitív képet mutatott.

Főként utóbbi esetében láthattunk nagyon pozitív változásokat. Úgy tűnik, nála valódi attitűdbeli váltásról van szó: okosabban játszik, jobb helyzeteket vállal el, épp ezért a hatékonysága is összehasonlíthatatlanul jobb, mint korábban.

Erre pedig azért is van óriási szükség, mert a második számú balátlövő megtalálásával továbbra is gondjai vannak Golovin Vlagyimirnek. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az áprilisi olimpiai selejtezőig jelentős változások már nem történnek majd a keretben, így szükség lesz a kiemelkedő egyéni teljesítményekre. Ilyen szempontból pedig feltétlenül örömteli, hogy a Vámos, Kuczora páros egyéni teljesítménye és játékkapcsolata is jobb, mint a világbajnokságon.

Taktikai újítások, anomáliák

A játék képét tekintve is voltak jól körülírható törekvések a magyar válogatottnál. Természetesen megint csak ki kell emelni, hogy óriási innovációkra a selejtezőhöz időben ennyire közel már nem szabad számítani, ugyanakkor látszik, hogy Golovin Vlagyimir próbál bizonyos területeken színesíteni a magyar válogatott játékán. Egyrészt a csapat igyekszik többet megjátszani a beállót, ami azért is fontos, mert az elmúlt években ez volt az egyik legszembetűnőbb hiátus a taktikai repertoárban. A jelentőségét pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a kinti területeket is növelheti (a védőknek muszáj koncentráltan fogni a beállót), ami pedig az átlövések szempontjából fontos. Pásztor Noémi a Mosonmagyaróvárban is remek teljesítményt nyújt, Bordás Réka pedig összehasonlíthatatlanul jobb állapotban van, mint ősszel, hiszen a Vácban stabil játéklehetőséghez jut.

A másik – bizonyos szinten már a világbajnokságon is látható – taktikai elem, amit próbált erőltetni a válogatott ezen a két találkozón, az az átmeneti játék és a gyors támadásbefejezés, ehhez kapcsolódóan pedig a csere nélküli támadó- és védőfelállás (ez azért fontos, mert így az irányító hozhatja fel a labdát). Megint csak oda kell visszatérnünk, hogy mivel a csapat felállt fal elleni játéka hajlamos döcögni fontos mérkőzéseken, egyáltalán nem gond, ha több az indulásgól. Persze az is kétségtelen, hogy ebben van egy elég egyértelmű kockázat is, a technikai hibákat vissza kell szorítani, ha ezen a téren eredményes szeretni lenni a gárda.

A tudatosság hiánya

Bőven voltak tehát ezen a két találkozón olyan momentumok, amelyekből lehet építkezni, de néhány aggasztó mintázatot is láthattunk. Ezek közül a legszembetűnőbb a védekezésbeli tudatosság hiánya: vannak olyan 5-10 perces periódusok, amikor összeáll a csapat hátsó alakzata, de olyan hibák is megismétlődnek, amelyek évek óta jellemzik női válogatottunkat.

A legnagyobb gond a beálló körüli védekezés teljes hiánya. Erről sok korábbi cikkünkben tettünk már említést, és az is elég egyértelműnek tűnik, hogy a helyzet összefüggésben van a támadó beállók teljesítményének visszafogottságával (hiszen így edzésen is nehéz modellezni az ellenfél beállóinak mozgását).

Ez tényleg riválistól függetlenül probléma, pedig Golovin Vlagyimir nagyjából minden időkérésben elmondja, hogy a beálló előtt kell maradni, meg kell akadályozni a bejátszásokat. Ez azonban valamiért nem sikerül, pedig úgy tűnik, a szándék és a taktikai utasítás megvan.

Az összkép ezzel együtt is jóval inkább pozitív az elmúlt két meccs alapján, ugyanakkor tény, hogy az Ausztria és főleg a Norvégia elleni tavaszi találkozó jóval inkább mérvadó lesz majd az ötkarikás esélyek szempontjából.

Kiemelt fotó: MTI/Bodnár Boglárka