Libertadores-kupa: brazil házi döntő lesz, de nem a két legnagyobb esélyes között
Túl vagyunk az elődöntőkön a legrangosabb dél-amerikai nemzetközi kupában. A Libertadores-kupa 2022-es fináléját az Athletico Paranaense és a Flamengo játssza egymással. Sorozatban harmadszor fordul elő, hogy brazil házi döntőt rendeznek a sorozatban. Óriási meglepetésre azonban a világbajnok szövetségi kapitány és a Manchester City ikonjának csapata kiejtette az előző két kiírást megnyerő Palmeirast, így elmarad a tavalyi döntő visszavágója.
A Libertadores-kupa 1960 óta íródó történetében először fordul elő, hogy az egymást követő harmadik alkalommal is egyazon nemzet csapatai játsszák egymással a döntőt, miután az elmúlt két kiíráshoz hasonlóan 2022-ben is két brazil csapat kvalifikálta magát a fináléba.
Ezúttal nem bírta el az emberhátrányt a címvédő
A Libertadores-kupa negyeddöntőjében úgy harcolta ki a továbbjutást tizenegyesekkel a címvédő Palmeiras, hogy a visszavágón a 29. perctől egy, a 82. minutumtól két emberrel kevesebbel játszott a tavalyi országos bajnok Atlético Mineiro ellen. Az elődöntőben az Athletico Paranaense elleni második mérkőzésen hasonló helyzetbe kerültek, ám ezúttal képtelenek voltak sikerrel venni az akadályt.
A 2002-es világbajnok brazil válogatott szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari által irányított curitibaiak az első, hazai mérkőzést 1–0-ra megnyerték Alex Santana fordulásból szerzett közeli találatával – az utolsó húsz percet emberhátrányban játszották le. Ezzel a vereséggel megszakadt a zöldek 18 mérkőzésen át tartó veretlen szériája, így csak beállítani tudták az Atlético Mineiro korábbi Libertadores-rekordját. A visszavágón a Sao Pauló-iak három perc után kiegyenlítették az összetett állást, azonban az első játékrész hajrájában tíz emberre fogyatkoztak Murilo Cerquiera durva szabálytalansága miatt. Ennek ellenére a második félidő elején a csapatkapitány, Gustavo Gómez egy bedobás után a hálóba fejelt, amellyel a Palmeiras emberhátrányban megfordította a párharcot és továbbjutásra állt. A hátralévő játékidőben azonban a létszámfölényben játszó Athletico be tudta vinni a továbbjutásához szükséges találatokat – a mindent eldöntő gólt a csereként beállt David Terans szerezte egy nagyszerű átlövésből a 85. percben. A Palmeiras hiába küzdött hősiesen, Abel Ferreira csapata nem tudta véghez vinni az újabb emberhátrányos bravúrt, és a kétszeres címvédő kiesett az elődöntőben.
A Manchester City-től a nyáron hazatérő Fernandinho közvetlenül az európai távozása előtt, 2005-ben éppúgy döntőhöz segítette csapatát, mint most, a visszatérését követően. Az elmúlt években Copa Sudamericanát kétszer is elhódító Furacao története során kizárólag ezen két alkalommal jutott be a Libertadores-kupa fináléjába. Tizenhét évvel ezelőtt 5–1-es összesítéssel kényszerültek főhajtásra a Sao Paulo FC elleni döntőben.
A Palmeiras hiába vágyott a triplázásra és arra, hogy az első négyszeres győztes brazil csapat lehessen, mindez 2022-ben nem valósulhat meg. Hiába volt rutinmunka a csoport besöprése, az egyenes kieséses szakaszban elkövetett sorozatos fegyelmezetlenségek szertefoszlatták a címvédésről szövögetett álmokkat.
Kettős győzelemmel ment tovább a riói gigász
A trónkövetelőből immár végérvényesen favorittá avanzsáló Flamengo már az első, idegenbeli mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás kérdését a Vélez Sarsfield ellen. A 2019-es végső győztes az első összecsapáson 4–0-ra diadalmaskodott a fejjel a falnak rohanó argentin ellenlábas otthonában, köszönhetően elsősorban Pedro három góljának.
Ezt követően a visszavágó már csak formalitás lehetett, a Flamengo nyugodt szívvel pihentethette például Gabriel Barbosát. Ugyan a Vélez vezetést szerzett, a brazilok 2–1-re fordítani tudtak, így az egyenes kieséses szakaszban minden egyes mérkőzésüket megnyerve masíroztak a döntőig. Pedro a visszavágón ugyancsak eredményes tudott lenni, majd pazar előkészítése után Marinho védhetetlen lövéssel talált a hálóba. A továbbjutó kiléte egy pillanatig nem forgott kockán, a rióiak egyre inkább megállíthatatlannak tűnnek.
A csoportkörben még takaréklángon égő Flamengo fantasztikus menetelésében fontos szerepet játszott, hogy Paulo Sousát júniusban Dorival Júnior váltotta a kispadon. A rutinos brazil szakemberrel a csapat sokkal magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb játékra volt képes, menet közben pedig Arturo Vidal és Erick Pulgar igazolásával újabb tapasztalt játékosokkal erősítették a keretet. Bár a tavalyi, hosszabbításban elvesztett fináléért személyesen a Palmeirasnak nem tudnak visszavágni, minden esélyük megvan a trón visszafoglalására.
Az idei kiírás leendő gólkirálya, Pedro a korábbi mesternégyese után az elődöntő két meccsén újabb négy gólt szerzett. A brazil válogatott ajtaján két ököllel kopogtató támadó 12 találatnál jár a döntő előtt. Utoljára a dél-amerikai nemzetközi kupában egy tucatnyi találatot 1995-ben Mário Jardel lőtt, ennél több gólt pedig a Libertadores-kupa történetében csak négyen szereztek egy kiírás alatt.
A Libertadores-kupa fináléját október 29-én rendezik az ecuadori Guayaquilben található Estadio Monumental Isidro Romero Carbóban a Flamengo és az Athletico Paranaense részvételével.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Conmebol Libertadores Twitter