Limitált költések vezettek a Spurs limitált képességeihez

A klubot sújtó már-már hihetetlen sérüléshullám dacára is szégyenletes szezont fut a Tottenham Hotspur, amelyik egy pontra a kiesést jelentő 18. helytől igyekszik valamiképp megkapaszkodni az angol élvonalban. Egy ilyen tragikus szereplés sosem egyetlen ember bűne, és bár értekeztünk korábban arról, miért nem odavaló tréner Thomas Frank, nem lehet egyedül a dánra ráhúzni a vizes lepedőt, ahogyan a klubot 44 napig szolgáló, de totális tévedésnek bizonyuló Igor Tudorra sem.

Nagy hangsúlyt kapott a bevételek maximalizálása, sokkal kisebbet a csapat

A probléma ennél összetettebb, amelynek valahol az az alapja – amit egyébként egy alapos revízió nyomán a jelenlegi vezérigazgató, az arsenalos múltja miatt is sokat kritizált Vinai Venkatesham ugyancsak megállapított –, hogy az új stadion megépítése óta túlságosan is nagy hangsúlyt kapott a bevételek maximalizálása, és a kívánatosnál sokkal kisebbet a csapat. A futball. Hogy itt évekig az volt a szempont, hogy az 1,2 milliárd fontból megépült csilivili aréna minél több pénzt hozzon a konyhára, ezért is rendeztek benne számos koncertet – fellépett már ott Beyoncé, Pink, Lady Gaga, a Guns N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers –, lehet a nagyérdeműnek kibérelni a csúcsszuper gokartpályáját, adott otthont NFL-mérkőzéseknek és egész napos bokszeseményeknek Tyson Furyvel, Anthony Joshuával, Olekszandr Uszikkal. Hogy dőljön a lé, aminek egy része persze elmegy az aréna megépítésére felvett kölcsön és kamat törlesztésére, ám mert az ősszel elküldött elnök és kisebbségi tulajdonos Daniel Levy pénzügyi zsenialitásának hála rendkívül kedvező kamattal, hosszú távon fizeti vissza tartozását a klub, az éves büdzsét kevésbé terheli meg. Azaz nem lehet mindent az adósságra fogni.

Kis túlzással a stadion fontosabb lett a csapatnál (Forrás: tottenhamstadium.com)

Azt például biztos nem, hogy miért olyan elfuserált a játékoskiválasztás. Hogy a nagy pénzért szerződtetett játékosok többsége miért nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. A Spurs történetében a legdrágább költések listája: 1. Dominic Solanke 65 millió font, 2. Tanguy Ndombele 63 millió, 3. Richarlison 60 millió, 4. Mohammed Kudus 55 millió, 5. Xavi Simons 52 millió, 6. Brennan Johnson 47,5 millió, 7. Cristian Romero 47 millió, 8. Micky van de Ven 43 millió, 9. Davinson Sánchez 42 millió, 10. James Maddison 40 millió.

Mármost ebből is kiderül, hogy szemben a legnagyobbakkal a Tottenham egyszer sem ment 70 millió fölé, pláne nem ostromolta a 100 milliós csúcsokat, ahogyan a Liverpool, az Arsenal, a Chelsea, a Manchester United igen.

A csúcskategóriás játékosok így tehát nem öltenek hófehér mezt, amelynek az is az oka, hogy a Levy-érában a béreket is limitálták, és a 200 000 fontos (90 millió forint) heti fizetés számított a plafonnak (és azt is csak Harry Kane kapta meg, a most legjobban keresők, Simons és Romero kevéssel alatta vannak), jóllehet a Manchester Citynél vagy bármelyik másik élklubnál simán megadták a legjobbaknak a heti 300-350 000 fontot (Kevin de Bruynétől Mohamed Szalahon át Bukayo Sakáig).

A vezérigazgató szerint ezen is változtat a klub, persze csak abban az esetben, ha nem esik ki…

Tudor totális tévedésnek bizonyult

Szalahok helyett tehát a fentiek jöttek, de azok többségével is befürdött a Spurs. A már távozó Ndombele teljes csőd volt (pedig a képességei alapján bármi lehetett volna belőle), Davinson Sánchez dettó, Brennan Johnson legalább rugdosta a gólokat, amúgy közepes képességű labdarúgó. Ami a jelenlegieket illeti, Maddison és Richarlison észak-londoni karrierjében legalább annyit volt sérült, mint egészséges, előbbi keresztszalag-szakadása miatt a szezonban még nem léphetett pályára, Richarlison idén először legalább folyamatosan bevethető.

A brazil eddig is lehetett volna az a center, kétcsatáros játék esetén az ék, aki lendületes futballjával, agresszivitásával miképpen a letámadásban, a támadások felépítésében és az akciók befejezésében is hasznos, továbbá legalább annyira gólérzékeny, mint hazája válogatottjában, ahol 54 meccsén van 20 gólja, egyelőre azonban képtelen megfelelni ezeknek a kívánalmaknak. Kilenc bajnoki találatával így is házi gólkirály, és villanásai azért vannak, de a kiegyensúlyozott jó teljesítmény várat magára. Persze a mostani Spursben, amelyik rendesen küzd a támadásfelépítéssel és a helyzetek kialakításával – 41 nagy helyzetet teremtett, ez csak a 15. legjobb a mezőnyben –, elég nehéz a csatárok dolga, Richarlisonon is azt látni sokszor, hogy küzd, mint malac a jégen.

Igor Tudor talán meglepődött a feladat nehézségén (Forrás: football365.com)

Nagyjából így tesz Xavi Simons is, aki eddig szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár olykor megcsillogtatott valamit a valós tudásából, például az Atlético Madrid elleni BL-visszavágón, amikor a két gólja mellett az egész pályát bejátszotta, jól vitte fel a labdát mélységből, agilisan futballozott. Mit tett erre az „okos” Tudor? Leültette a kispadra az azt követő, Nottingham Forest elleni létfontosságú bajnokin. Az egy szem futballistáját, aki képes helyzeteket teremteni, még akár gólra is váltani azokat, levenni egy-két embert a középpályán, aki valahára formába lendült. Bravó. Sokáig nem is húzta a horvát a Spursnél, négy bajnoki vereség és egy döntetlen után mennie kellett, persze már a kinevezése is sántított. Odatenni egy küszködő csapat élére egy olyan trénert, akinek semmilyen tapasztalata nincs a Premier League-ről, aki ráadásul a játékosait „ütve ösztönző” típus – miközben ehhez a totálisan maga alatt lévő, önbizalmát tekintve legatyásodott társasághoz a lelkükre hatni tudó, pozitív személyiség illett volna – nagy hiba volt.

A kiváló, már többször bizonyított Romero–Van de Ven kettős megrogyni látszik

De vissza a legdrágább érkezők listájához: az első tízben három olyan labdarúgót találni mindössze, aki megérte a pénzét, Romerót, Van de Vent és Kudust. Utóbbi a nyáron érkezett, és jól is kezdett, 19 bajnokin 23 lehetőséget teremtett, két gólja mellett öt gólpasszal jelentkezett, aztán januárban megsérült. A támadójáték egyik legfontosabb alkotóeleme esett ki, szóval amikor a Spurs kínlódásának okait keressük, tényleg nem lehet szó nélkül elmenni a páratlan sérüléshullám mellett. Hogy mást ne mondjunk, a Frank-érát követő első bajnokin, az Arsenal ellen a kezdő tizenegyen túl három felnőttjátékos volt bevethető.

Romero például eltiltása miatt nem játszhatott, amiért a Manchester United ellen durván odatartott Casemirónak – csak hát egy felelősségteljes futballista, aki nem mellékesen klubja csapatkapitánya, nem tehet ilyet. Azóta is kérdés, vajon hányszor sodorja még bajba az övéit az argentin? Inkább árt, vagy használ? A nagyszerű passzkészsége és a rögzített játékhelyzeteknél az ellenfél kapuja előtti gólveszélyes játéka elegendő-e ahhoz, hogy feltétlenül megtartsa a Spurs? Mert ha ő úgy érzi, a Tottenhamnél is nagyobb csapatba való, és világbajnokként szívességet tesz a klubnak azzal, hogy még mindig itt játszik, jobb elengedni. Meglehet, amúgy is jobban járna a Tottenham, ha pénzzé tenné kapitányát. Pedig az elmúlt szezonban a Van de Vennel alkotott párosa betonkeménynek bizonyult – igaz, ez csak az Európa-ligában derült ki, minthogy tartva a sérülésektől Ange Postecoglou csak az egyik sorozatban szerepeltette legjobbjait. A Romero–Van de Ven belső védőpáros csak az Európa-liga mérkőzésekre állt össze – azokat be is húzta a Spurs, úgy, hogy a nyolcaddöntőtől kezdve, vagyis az utolsó hét fellépésén csak négy gólt kapott. El-diadal lett a jutalma. Az akkori egyik hős, a gólvonalról akrobatikus mozdulattal mentő Van de Ven is megrogyni látszik idén a teher súlya alatt, legalábbis nem azt a magabiztos, elegánsan takarító futballt nyújtja, mint eddig, sokkal több olyan mentéssel él, ami nagyon necces, és a piros lap határán mozog. A középpályások viszont szürkék.

Richarlison és Romero – a hátralévő mérkőzéseken nagyon sok múlik majd a dél-amerikai sztárokon (Forrás: teamtalk.com)

2026-ban még nem nyert bajnokit a Spurs

A télen az Atlétcio Madridból szerződtetett Conor Gallagher egyelőre képtelen beilleszkedni (nem is könnyű ebbe a csapatba…), Pape Matar Sar nem az elit, a kreatív emberek vagy egész szezonban hiányoznak (Maddison és Dejan Kulusevski), vagy csak úgy a felében (Lucas Bergvall), a 20 esztendős Archie Gray mutat olyan jeleket, amiből azt remélhetik a Spurs hívei, egy nap klasszissá válik, csak el kéne már dönteni, mi a posztja (alighanem a hatos-nyolcas).

Hogy a legdrágább igazolás Dominic Solanke mit játszik, afelől nincs vita, csak hát szinte a teljes őszt kihagyta bokaműtétje miatt, január közepén tért vissza, azóta keresi formáját; tíz bajnokin háromszor talált be, győzelemnek nem örülhetett.

Szóval elsősorban a fejeket kell rendbe tenni az érkező trénernek, a lelkekre hatni, önbizalmat csepegtetni a hitehagyott társaságba, és akkor lehet némi esélye a durva mélységekbe ereszkedő klubnak, amelyik amúgy a világ kilencedik leggazdagabb egylete…

Számokkal érzékeltetve a zuhanást: az elősző szezon kezdete óta 46 mérkőzést veszített el a Spurs, miközben a szomszéd Arsenal csak 13-at. A naptári évben még nem nyert bajnokit, az utóbbi 13 PL-meccséből egyen sem tudott győzni. Hét mérkőzése maradt megőrizni élvonalbeli tagságát.

Az elmúlt 76 évnek egyetlen olyan szezonja akadt, amikor nem az élvonalhoz tartozott, az 1977–1978-as idény. Azt megelőzően az 1949–1950-es évadban szerepelt utoljára a másodosztályban. Akkor elsőként jutott fel az élvonalba, ahol újoncként bajnok lett. Ez a „veszély” most aligha fenyegeti…

Borítókép: Getty Images