Max Verstappen üldözésének hiábavalósága

A Formula–1 új állócsillaga szeptember végén még csak a 26. életévét tölti majd be, de a karrierje időarányosan messze előrébb tart, mint korábban bárkinek, már ami a futamgyőzelmei (46), a pole pozíciói (28) és a dobogós helyezései (90) számát illeti. Bár a legtöbb korrekord az övé, az F1 legifjabb világbajnoka továbbra is Sebastian Vettel, aki egyhuzamban nyerte meg a négy bajnoki címét, így a német e tekintetben is (egyelőre?) Verstappen előtt áll.

Az kérdés, hogy meddig, hiszen a holland harmadik összetett elsősége csak a matematikai bebiztosításra vár, jövőre pedig utol is érheti a tavaly visszavonult Vettelt. A múlt hétvégén Zandvoortban egy újabb csúcsát állította be a négyszeres világbajnoknak: sorozatban a kilencedik nagydíjon nem talált legyőzőre, vasárnap Monzában így esélye nyílik a történelmi tíz futamos győzelmi rekord elérésére is.

Már 25 évesen a legnagyobbak között

De a címvédő esetében dőreség a világbajnoki titulusok számából kiindulni, a tehetségét és a tudását pedig akkor sem lehet majd kizárólag aszerint megítélni, hogy végül mennyit címet gyűjtött be, ha a pályafutása után tekintünk rá vissza.

Az F1-et értő szemmel nézők számára a bemutatkozása pillanatától számítva egyértelmű volt, hogy egy korszakos versenyző lehet, legkésőbb pedig rögtön az első Red Bull-os futama (2016, Spanyol Nagydíj) megnyerésével minden kétséget kizáróan demonstrálta, hogy csak idő kérdése, hogy átvegye a hatalmat. A modern érában talán konszenzusos alapvetés a szakértők között is, hogy a világbajnokságot a legjobb autó nyeri, és szinte mindig így is van. Az 1990-es évek óta, Verstappen feltűnéséig csak Michael Schumacher tudta felvenni a versenyt a nyilvánvaló technikai fölénnyel rendelkező istállókkal szemben. Ő a Williams-dominancia kellős közepén nyerte meg az első két bajnokságát (1994, 1995) a Benetton-Ford színeiben, majd 1996-ban átigazolt a mélyponton lévő Ferrariba, és már a második évétől kezdve az utolsó futamig versenyben volt (1999-ben a silverstone-i lábtörése miatt nem ő, hanem csapattársa, Eddie Irvine) a világbajnoki címért Jacques Villeneuve Williams-e majd Mika Häkkinen McLarenje ellen, hogy aztán 2000 és 2004 között átírja az F1 történelmét. Utána 2007-ben fordult elő legközelebb, hogy a McLaren színeiben egymással viaskodó Fernando Alonso, Lewis Hamilton duót egyetlen ponttal megelőzve Kimi Räikkönen nevető harmadikként ért révbe az egyértelműen gyorsabb ezüst nyilak előtt. S bár a finn kétségkívül egy ikonikus és megismételhetetlen alakja a királykategóriának, az elit elitjének azért nem tagja. A képességei alapján akár az is lehetett volna, de saját maga vallott arról, hogy a világbajnokság megnyerése után elveszítette a motivációját, olyannyira, hogy az ezt követő évben már nem ő, hanem Felipe Massa küzdött a végső elsőségért a Ferrari színeiben, amit a szezonzáró Brazil GP-en drámai körülmények között veszített csak el Hamilton ellenében Interlagosban. Räikkönen érdemeit szemernyit sem kisebbítve, esetében a „gyengébb” autó azért nyerhetett végül, mert a McLareneknek egymással is meg kellett harcolniuk.

Fotó: Getty Images

Ezt a Mercedes vb-címe mellett Valtteri Bottas összetett harmadik helye is igazolta, persze kétségtelen, hogy egyre zárult az olló a két rivális istálló között. Aztán 2022-re nemcsak, hogy megfordult a kocka, de Toto Wolfék jelentősen le is szakadtak a Red Bulltól, még a Ferrari is eléjük került.

Idén eddig veretlen Christian Horner csapata, egyelőre mégsem beszélnék Red Bull-korszakról, mert noha nyilvánvalóan mindenki más előtt járnak, Sergio Pérez teljesítményén keresztül is érződik, nem az autó van fényévekre a többiektől, hanem Verstappen. Teljesen mindegy, hányadik helyről indul, (szinte) mindig ő nyer, nem számítanak a körülmények, a pályakarakterisztika (ha az az autónak kevésbé is fekszik, a holland számára nem jelent valódi akadályt), vagy az időjárás; technikai sportban ritkán látunk ennyire kizökkenthetetlen, fókuszált és utolérhetetlen produktivitást. Nehéz és mindig rizikós vállalkozás a különböző korszakok összevetése, a folyamatos technikai fejlődés és megannyi egyéb változás feltétlenül óvatosságra kell, hogy intse az embert, de Verstappenhez fogható autóversenyzőt nagyon keveset láthattunk korábban. Az F1 történetének legnagyobbja egyértelműen Ayrton Senna, az ösztönös zseni, aki a száguldásra született. Utána Schumacher következik, és eddigi tudásunk szerint a holland közvetlenül mellettük említendő. A Hamilton-fanatikusok most biztosan a fejükhöz kapnak, de ha igazán objektíven elemzünk, nem lehet más következtetésre jutni. Hiába döntötte meg a hétszeres világbajnok angol Schumacher összes rekordját (a hét vb-címe „csak” csúcsbeállítás), nyolc évig ült egyhuzamban a legjobb autóban, kétszer így sem nyert (2016-ban Nico Rosberg házon belül győzte le, 2021-ben pedig Verstappen), míg a németnek öt ilyen szezonja volt (1995, 2001-2004), és valamennyiszer meg is nyerte a bajnokságot, ráadásul a Ferrari csúcsra járatásában iszonyatos munkája volt, hovatovább Hamilton Mercedesét is három évig fejlesztette állhatatosan (2010-2012), ami részben ennek is köszönhetően vált 2014-től nyerőautomatává.

Rosberg pályafutásában benne volt a vb-cím és nagyon meg is érdemelte (óriási pechje a németnek, hogy Hamilton volt a csapattársa), és arról is illik említést tennünk, hogy 2021-ben az FIA, Liberty tandem show business felé való visszafordíthatatlan eltolódásának első igazán vitatható következménye volt, ahogy a szezonzárón „kiénekelték a sajtot a szájából”. De ettől még igaz, hogy a királykategória történetének leghosszabb és legzavartalanabb dominanciáját, és extra feltétként egy megismételhetetlennek tűnő Schumacher, Lauda hátszelet is kapott a történelemírásához segítségül.

Fotó: Getty Images

Önerőből Verstappen eddig többet mutatott nála, és Adrian Newey (a Red Bull vezető mérnöke, az F1 történetének legnagyszerűbb kasztnitervezője) zsenialitása, a komplett Red Bull Racing-csapat profizmusa és a saját szédítő tehetsége ellenére sem valószínű, hogy valaha hasonlóan tartós előnybe kerülhet, már ami az autója potenciálját illeti. Ettől még Hamilton is extraklasszis, minden idők egyik legjobbja – és ezt 38 felett is bizonyítja nagydíjról-nagydíjra.

Verseny a versenyben – a második helyért

Jelen állás szerint tehát az F1-történelem egyik legnagyobb alakja vezeti a leggyorsabb autót, így elég kilátástalan a többiek helyzete. A szerződése 2028-ig szól, az ilyen dominanciákat csak rendre az FIA beavatkozásával lehet megtörni, persze a többi gyártó felzárkózása is opcionális, de a hollandra nézve ebben sem rejlik igazi veszély. Az autója elméleti potenciálját körönként legalább fél másodperccel meghaladni képes versenytempója van, ami csak jelentős erőfölény esetén (lenne) kompenzálható a többiek számára. Az időmérőkön tavaly Charles Leclerc vitte a prímet, aztán láttuk, mire ment vele a vasárnapi versenyeken. Egy körön idén is többször kikapott már a holland, a futamokon pedig láthatjuk, hogy Pérez Red Bulljához egészen közel, sőt gyakorta előrébb is tud járni Fernando Alonso Aston Martinja, az utóbbi versenyeken Lando Norris McLarenje, a két Mercedes vagy nagyritkán valamelyik Ferrari, de Verstappen ellen esélyük sincs.

Minden év egy új esély, gondolja az optimista és az élre menő-csatákat óhajtó rajongó, de egyelőre semmi nem mutat a számukra kívánatos változás irányába.

Verstappen ráadásul szinte nem is hibázik, és a csapatdöntések terén is egyértelműen éllovasok Hornerék. A Red Bullok megbízhatósága is példás, a Honda-motor korábban sosem látott szintre emelkedett e tekintetben – hol vagyunk már a második McLaren-Honda házasság éjsötét bugyraitól!

A Liberty Media kapzsisága a határokat feszegeti

Persze ahogyan a Schumacher és Hamilton uralta évek okozta „unalmat” is átvészelte a Formula–1, úgy a Verstappen-korszakot is túl fogja élni, ráadásul a kereskedelmi jogokat birtokló amerikai Liberty Media vállalat nagyon sokat tesz érte, hogy – elsősorban gazdasági értelemben – stabilizálják és minél jobban kiszélesítsék a sportág bázisát. A tőkeorientált terjeszkedés a Közel-Keleten már korábban megkezdődött és zajlik az Egyesült Államokban való térfoglalás – három amerikai nagydíj is szerepel az idei agyonzsúfolt versenynaptárban. Ráadásul a Netflixen futó Drive to survive (Hajsza a túlélésért) című dokumentumfilm-sorozat is jelentősen növeli a népszerűséget, elképesztő többletbevételt generál, és a versenyhétvégék helyszíni látogatottsági adatai, valamint az egyre látványosabb közvetítések nézőszámai is sorra döntögetik a rekordokat, így az F1 brand köszöni szépen, remekül van.

Ugyanakkor ez a fagyi még vissza is nyalhat, hiszen az egyre növekvő versenyszám (már idénre is 24 futam volt betervezve, május idusán az olaszországi Emilia-Romagna régiót sújtó esőzések és áradások miatt maradt el az imolai megméretés, 2024-ben a tervezett menetrend szerint szintén 24 nagydíj lenne) ellen éppen a legnagyobb sztár, Verstappen ágál a leghangosabban. Minden plusz versenyhétvége egy teljes, feszített tempójú, sűrű és munkás hetet jelent, arról nem is beszélve, hogy egyre többször van egymást követő két hétvégén is nagydíj, sőt ősszel – egy évben egy alkalommal – három is, ez pedig az utazással, a kötelező médiaszereplésekkel és marketinges megjelenésekkel igen nagy extra terhelést jelent a főszereplők számára. A holland szerint csak ez utóbbi évi egy hónapjába kerül.

„Az emberek azt gondolhatják, hogy »ez a fickó rengeteget keres, minek panaszkodik?« De minden a jólétről szól, hogy miként éled meg a dolgokat, és nem arról, hogy mennyit keresel. Úgy érzem, túl sok mindent kell csinálnom, és kihagynom olyan dolgokat, amiket szintén élvezek. Ezért néha elgondolkozom azon, hogy »továbbra is megéri mindez nekem?”

– fogalmazta meg az aggályait a címvédő.

Persze nem eszik olyan forrón a kását, amíg szalad a szekere, biztosan ő sem hagyja abba a versenyzést. Rajta kívül természetesen mások is sokat panaszkodnak pl. az időmérők és a sprintfutamok kapcsán, és az egyre sűrűsödő kötelezettségeik miatt, többek között; Kimi Räikkönen volt az első ilyen fecske, és hát tova is repült, igaz, ebben a kiöregedése és a versenyképtelen Alfa Romeója is vastagon benne volt.

Russell és Norris egyelőre hiába rugdalja a karám falát, a kitörésre várniuk kell

A versenyzőknek azonban, bármennyit is keseregnek a fenti nehézségeik miatt, a legnagyobb problémája nem az F1 világának számukra előnytelen változásaiból eredeztethető, hanem Max Verstappen reménytelen üldözéséből. Döntő többségüknek persze teljes fantazmagória volna azon rugózni, hogy miatta nem lehetnek világbajnokok, vagy legalább futamgyőztesek, de néhányan közülük súlyosan érintettek, és bizonyára lesz köztük olyan is, akinek később sem lesz esélye már beteljesíteni azt, amire egyébként hivatott volna.

Charles Leclerc egyidős Verstappennel, így ideje még bőven van, benne viszont nincs meg az az extra sebesség és többlet teljesítmény, amitől a legjobbak legjobbja lehetne. Hibát is túl sokat vét, ráadásul a Ferrari elmúlt években mutatott, folytatólagosan elkövetett tragikomikus és amatőrizmusba hajló ballépései, stratégiai baklövései is egyértelműen lefelé húzzák a produktivitását, az egyéni képességei erodálódnak, a lelki felőrlődése a pályán manifesztálódik; ez egy (a monacói számára) előnytelen kapcsolat, kérdés, tud-e Maranellóból előre menekülni; mert ahhoz, hogy triumfáljon, neki a legjobb autóra is szüksége van, olyat pedig az olaszok utoljára 2004-ben, vagyis lassan 20 éve toltak ki a garázsból.

Van itt viszont két olyan talentum, akik a potenciáljukat tekintve csakis Verstappenhez hasonlíthatók.

Fotó: Alamy

George Russell az ötödik évét tölti az elitben, 25 éves, és már a teljesen versenyképtelen Williamsben is világos jelét adta annak, hogy bődületes tehetség. 2020-ban pedig a Szahír Nagydíjon, a pozitív Covid-tesztet produkáló Hamilton helyetteseként nagyon közel állt ahhoz, hogy első igazi esélyét rögvest győzelemre váltsa, ettől a mercedeses szerelők kapitális hibája (véletlenül Bottas első kerekeit tették fel az autójára, ezért vissza kellett mennie a boxba), majd később egy lassú defekt fosztotta csak meg. Tavaly ült át a Mercedesbe a finn helyére, és a szezon egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét mutatta a jelentősen „legyengült” autóban, az első pole-ja és az első győzelme is megszületett, negyedik lett összetettben, és Hamilton előtt zárt – aki pályafutása során először futamot sem tudott nyerni 2022-ben. Idén egyelőre a veterán angol tart előrébb, de ettől még a jövő Russellé.

És Lando Norrisé, aki szintén ötödik esztendeje tapossa a gázpedált a legnagyobbak között, még mindig csak 23 éves, és Russell mellett a másik olyan fiatal, aki képes átgázolni az autója köré épített kordonokon, és olyan tempót kipréselni belőle, amire csak nagyon ritkán láthatunk példát.

2021-ben Szocsiban a szeszélyes időjárási körülményeket kihasználva az élről indulhatott a brit, és majdnem nyert is. Az utolsó körökben azonban a rákezdő eső ellenére nem váltott átmeneti esőgumikra, ki akarta húzni a slickeken, az égi áldás azonban egyre fokozódott, Norris nem tudta a pályán tartani a narancs-kék autót, így az időben reagáló Hamilton nyert, ő pedig az elkerülhetetlenné váló kerékcseréje után csak a hetedik lett.

Tavaly pedig úgy végzett a világbajnokság hetedik helyén, közvetlenül a három nagy konstruktőr egységei mögött, maga mögé utasítva a teljes középmezőnyt, hogy a McLaren nem negyedik, hanem ötödik erő volt – az Alpine temérdek műszaki hibája mellett az ő stabilitása is elengedhetetlen volt ebben a bravúros szereplésben. Az idei szezonban pedig az év közepén a semmiből megtáltosodó McLarennel immár rendszeresen az élmezőnyben küzdhet, és Zak Brown csapatfőnök még a versenyképessé váló autó és az esetleges jövőbeni eredmények ürügyén sem ülhet a babérjain, ugyanis Norris az egyetlen csúcsversenyző, aki nem topcsapatnál van, és bár egyre értékesebb, messze a legolcsóbban szerződtethető sztár; és mindhárom gigásznál lehet üresedés előbb-utóbb. Hamilton lassan visszavonul, vagy lefelé vált, vagyis várhatóan már középtávon tér nyílhat Russell mellett a Mercedesnél, a Ferrarinál pedig az autó festésén kívül semmi sem biztos. Leclerc-hez képest Carlos Sainz még többet hibázik, és kettejük mérlege egyértelműen nem a spanyol felé billen, még akkor sem, ha az elmúlt évben több ízben is ő volt a jobb; Pérez pedig aligha kap még egy évet a Red Bulltól.

És akkor még ott van az Aston Martin is, a 2023-ra hatalmasat előre lépő csapat a jutalomkűrjeit futó Fernando Alonso révén (az ötfutamos hullámvölgyet talán a múlt hétvége után maguk mögött hagyva) szintén élcsapattá vált, de az erősen kérdéses, hogy ez a kétszeres világbajnok spanyol produkciója nélkül is így volna-e – szinte biztosan nem.

Fotó: Imago

A másik versenyzőjük, Lance Stroll a fasorban sincs Alonsóhoz képest, ugyanakkor mivel a tulajdonos, Lawrence Stroll fia, aligha lesz kiebrudalva – de ha Norris aspektusából vizsgálódunk, az Aston számára vélhetően csak egy negyedik számú opció lehetne, tekintve, hogy a McLaren esélyeihez és lehetőségeihez mérten ez tűnne a legkevésbé perspektivikus és előremutató váltásnak.

Akárhogy is lesz, a két ifjú titán, Russell és Norris egyszer vélhetően a csúcsra tör majd, ám hogy ez mikor következhet el, egyelőre megjósolhatatlan. Ők a jövő nagy kihívói és potenciális bajnokai – a jelen egyeduralkodója és csúcsragadózója azonban minden kétséget kizáróan Max Verstappen.

Kiemelt fotó: PA