Bölények, indiánok és egy nigériai mesterlövész
A KAA Gent által január utolsó napján szerződtetett Gift Orban úgy rúgta be az ajtót a belga élvonalban és a nemzetközi porondon is, mintha évek óta az egyik legnagyobb tehetségként lenne számon tartva, pedig másfél éve még Nigériában játszott. Az ifjú csatár útját bölények és indiánok is szegélyezik, és innen még nagyon magasra is juthat.
Gift Emmanuel Orban, a 20 esztendős nigériai csatár egy évvel ezelőtt még a hazájában kergette a labdát, és legfeljebb álmodozhatott arról, hogy mostanra már az európai kupaporondon is gólszerzőként fogják jegyezni. Karrierjét a 2008-ban alapított Bison FC akadémiáján kezdte meg, majd 2020-ban már a felnőttek között is bemutatkozhatott a nigériai élvonalban. A klub évenként kétszer meghívást kap az Uyo Scouting Program által szervezett többnapos tornára, ahol európai megfigyelők is részt vesznek, hogy a helyi fiatalok közt szemezgethessenek.
Itt szúrta ki magának a Norvégiában élő és az ottani afrikai játékosok közül többek karrierjét is segítő Atta Aneke. 2021 novemberében jutott el addig az ügynök, hogy több, európai másodosztályokban szereplő együtteshez is elküldte a fiúról készült videókat, hátha valahol szerencsével jár. Ekkor az élvonalból búcsúzni kényszerülő Stabaek Fotball felderítője, Thomas Finstad és a sportigazgató, Torgeir Bjarmann elutaztak az afrikai országba, hogy személyesen is megnézzék az ifjú támadót. A „bölények” színeiben remekelt Gift a tornán, és a klubnál úgy döntöttek, hogy mivel nincs veszíteni valójuk, próbajátékra hívták a fiatal csatárt.
Télen kapott néhány edzőmeccset, majd részt vett egy spanyolországi edzőtáborban is, aztán hazautazott, mert lejárt a tartózkodási engedélye. A klubnál meg voltak róla győződve, hogy ha nem is azonnal, de a segítségükre lehet, így kölcsönvették egy évre.
„Attól kezdve, hogy 2021 novemberében először láttam játszani Nigériában, fantasztikus időszakot éltünk meg együtt. Kevesebb, mint egy éve írtuk alá a papírokat, és megkezdtük a hosszú távú vízumkérelem igénylését. Megkapta a tartózkodási és a munkavállalási engedélyt, így hosszabb ideig itt maradhatott. Izgalmas volt követni a fejlődését, mert eleinte nem ment neki könnyen a beilleszkedés, de aztán gólokat szerzett a kupában, majd a bajnokságban is folytatta a szenzációs teljesítményét”
– mondta Bjarmann.
Forrás: eurosport.noA 2022-es szezon első öt bajnokiján még nem állt rendelkezésre, aztán a következő öt meccsből két alkalommal a padon maradt, háromszor pedig csak percekre kapott esélyt. Azonban miután június végén a félprofi csapatok elleni két kupatalálkozón remekelt (három gólt szerzett), a bajnokságban három gól nélküli döntetlen után Eirik Kjönö vezetőedző úgy döntött, hogy ideje mély vízbe dobni a fiatal nigériait. Amikor először volt kezdő, Gift rögtön kiosztott két asszisztot, és ezzel ki is vívta a helyét az alap tizenegyben.
„Milyen csodálatos meglepetés érte az OBOS-ligát! Gift egy óriási potenciállal bíró játékos, aki technikailag és fizikailag is erős, ráadásul a kapu előtt sem jön zavarba. Amikor bekerült a kezdőbe, még furcsán nézhették az emberek, hogy ki ez a srác, de gyorsan megtanulta mindenki a nevét”
– mondta róla Amund Isaksen Lutnaes, a Discovery futballszakértője.
Amikor a Stabaek júliusban eladta Oliver Valaker Edvardsent a holland Go Ahead Eaglesnek, akkor a klub közölte a honlapján a szurkolókkal, hogy Gift kivásárlási opciójára költik a pénz egy részét. Augusztus 3-án jelentették be a szerződtetését, 2026 végéig kötötték magukhoz, és a kontraktusa nem tartalmazott kivásárlási árat. Ebben az időszakban kicsit megtorpant az addig remeklő támadó, de aztán a véghajrára ismét magára talált, az utolsó nyolc bajnokiján összesen hét alkalommal volt eredményes, két találatot pedig előkészített. Mindent egybevetve 16 gólig jutott a másodosztályban, és Bard Finnével holtversenyben gólkirály lett. A nigériai csatár mindössze 22 bajnokit játszott, ez idő alatt 23 találatban működött közre, ami egy új kontinensre, egy országba igazolva igencsak jelentős teljesítmény.
A legemlékezetesebb találatát a későbbi bajnok SK Brann ellen szerezte, amely kapcsán Kjönö osztott meg a találkozó után pár kulisszatitkot. Ez csak tovább emelte a gól és a támadó értékét.
„Valójában az első félidőben elégedetlen voltam vele, és fontolgattam, hogy lecserélem a szünetben. De aztán egyszer csak jött ez a villanás tőle és máris azt láttam, hogy vezet a csapat. Pontosan erre van most szükségünk, mert nem találtuk az utat a kapuig”
– mondta a Stabaek edzője.
Ez a teljesítmény nem maradt észrevétlen a nagyobb klubok megfigyelői hálózatai részéről sem, és a belga élvonalban nem túl acélosan szereplő KAA Gent szemelte ki magának a futballistát. Január 31-én jelentették be, hogy a klub 3,3 millió euróért megvette a norvég másodosztály társ-gólkirályának játékjogát. A flamand együttesnek nagyon nagy szüksége volt egy épkézláb, gólerős csatárra, mert a szörnyű forma és a sérülések ellehetetlenítették Hein Vanhaezebrouck vezetőedző dolgát.
„Megállapodtunk a Genttel az átigazolásban, de vegyes érzelmek vannak bennem. Feljutottunk, amiben nagy része volt Giftnek, s úgy gondoltuk, hogy az élvonalban is számítunk rá. Nagyon nehéz volt elengedni, mert a csapatnál is kedveli mindenki, a szurkolók pedig egyenesen imádták őt, ám ez az ajánlat egy nagyon kedvező pénzügyi lehetőség volt a klub számára, amire nem lehetett nemet mondani”
– taglalta Bjarmann közvetlenül az ifjú nigériai távozása után.
Miután megérkezett Gentbe, az első meccset még kihagyta, de a KVC Westerlo ellenében már a kezdőcsapatban találta magát, és amellett, hogy aktív résztvevője volt annak, hogy csapata tizenegyeshez jutott, rögtön két góllal segítette pontszerzéshez az „indiánokat”.
Aztán két gyengébben sikerült meccset követően győztes gólt szerzett a Konferencia-ligában a Qarabag FK elleni visszavágón, ahol ráadásul a tizenegyes-párbaj során sem hibázott, így óriási szerepet vállalt a továbbjutásból. Majd a múlt hétvégén az RSC Anderlecht ellen ismét ő szállította a három pontot jelentő gólt. Ezzel máris az ötödik helyen vannak a gentiek, egyetlen pontra a bajnoki címvédő mögött. Csütörtökön pedig ugyan jókora szerencsével, de ismét övé volt a belgák egyetlen gólja a Basaksehir elleni EKL-meccsen.
Gift, amilyen hihetetlen gyorsasággal alkalmazkodott a norvég másodosztályhoz, most ugyanezt megcsinálja, csak immár a belga élvonalban, ami, ha nem is topliga, de jóval erősebb szintet képvisel. Ha így folytatja, akkor alighanem rövidesen már valamelyik topligában látjuk, és felveheti a kesztyűt a válogatottbeli kerettagságért Victor Osimhennel (Napoli), Ademola Lookmannel (Atalanta), Paul Onuachuval (Southampton), Terem Moffival (Nice) vagy épp Cyriel Dessersszel (Cremonese).