Griezmann már az Atléticónál is mellőzötté vált

Griezmann már az Atléticónál is mellőzötté vált

2022. aug. 27.

A 2021-es spanyol bajnok Atlético Madrid tavaly nyáron nagy reményekkel szerezte vissza egykori játékosát az FC Barcelonától. Antoine Griezmann azonban a második madridi időszakában meg sem tudja közelíteni korábbi formáját, klubja pedig parkolópályára tette őt. A francia játékos mellőzése pedig anyagi megfontolásból valószínűleg folytatódik is.


A német és portugál felmenőkkel is rendelkező francia világbajnok labdarúgó Spanyolországban kezdte profi pályafutását a Real Sociedadban. Griezmann 2009-től 2014-ig futballozott a San Sebastián-i egylet soraiban, innen szerződtette őt az Atlético Madrid.


Világbajnok lett, de spanyol bajnok nem

A „matracosok” színeiben öt éven át szerepelt, és ezen időszak alatt kétségkívül a világ legjobbjai közé emelkedett. 2016-ban és 2018-ban is jelölték őt a France Football Aranylabdájára, és bár az elismerést nem kapta meg, utóbbi évben világbajnok lett a francia válogatott tagjaként. Griezmann alapembere volt a története második vb-címét nyerő Les Bleusnek, négy gólt szerzett a világbajnokságon. Hiába játszott klubjában is kiváló formában, a madridi szerepvállalása alatt nem ünnepelhetett spanyol bajnoki címet, hiszen éppen a közelmúltbeli két elsőség közti időszakban szerepelt a csapatban – az Atlético 2014-ben és 2021-ben nyerte meg a bajnokságot.


A fővárosiaknál eltöltött öt év alatt minden sorozatot figyelembe véve 257 találkozón 133 találatot szerzett.


Minden egyes idényében átlépte a 20 gólos határt, első két idényében 22-22 alkalommal volt eredményes a bajnokságban, míg a 2015–2016-os idényben 32 találatig jutott, amely egész karrierje eddigi legjobb szezonjának bizonyult. Ugyan a hőn áhított bajnoki cím nem jött össze, 2014-ben spanyol Szuperkupát, 2018-ban pedig Európa-ligát és Európai Szuperkupát nyert a csapattal.


Hosszas huzavona végén 2019 nyarán az FC Barcelonához írt alá, miután a katalánok kifizették érte a szerződésében rögzített, 120 millió eurós kivásárlási árát. Később hosszú pereskedés zajlott a két klub között, mert az Atlético szerint valójában 200 milliót kellett volna fizetni.


Nem találta meg a számításait

Amíg az Atléticónál ő volt a csapat húzóembere, addig a Barcánál kénytelen volt beállni a sorba. Bizonyára azt remélte, hogy egy nagyobb klubnál több esélye lesz címeket nyernie, azonban Lionel Messi és Luis Suárez árnyékában nem sok babér termett számára. Ráadásul a gránátvörös-kékeknél is ínséges idők köszöntöttek be, az előző elnökség elhibázott döntései sikertelen éveket eredményeztek. A francia játékos az első idényében 15, a másodikban pedig 20 gólig jutott, ennek ellenére sosem tudott maradéktalanul beilleszkedni a csapatba. A katalánoknál töltött két év alatt sem nyert bajnoki címet, mivel előbbi idényében a Real Madrid, utóbbiban pedig éppen az elhagyott Atlético bizonyult a legjobbnak a spanyol élvonalban.


Valóságos megváltásként ért fel klubja és talán saját maga számára is, amikor 2021 nyarán előző klubja, az Atlético kölcsönvette őt. Az Estadio Wanda Metropolitano népe azonban hiába remélte, hogy Griezmann visszanyeri régi formáját, az egykori francia kedvenc adós maradt a jó teljesítménnyel. Az előző kiírásban 26 bajnokin mindössze három, mindent beleszámítva 36 találkozón nyolc gólra volt képes.


Talán Diego Simeone csapatának még inkább fizikai jellegű játéka sem ízlett neki annyira, de teljesítménye kétségtelenül jócskán elmaradt a várttól, egykori klasszisát legfeljebb pillanatokra tudta megidézni.


Ezek után a LaLiga újonnan elrajtolt idényében az első két fordulóban csupán epizódszerep jutott számára a kispadról, Joao Félix és Álvaro Morata hatékony produkciója révén nem is várható, hogy egyhamar újra helyet követeljen magának a kezdőcsapatban.


auto_altNem jött be a klubváltás a világbajnok francia támadónak (Forrás: https://www.fcbarcelonanoticias.com)



Végleg a kispadon rekedhet


A spanyol sajtó az elmúlt napokban felhívta a figyelmet az FC Barcelona és az Atlético közti megállapodás azon részletére, hogy a madridiaknak 40 millió euró ellenében végleg meg kell vásárolniuk Griezmannt, amennyiben a két év alatt a rendelkezésére álló játékidő az 50 százalékában pályára lép. Mindez pedig választ adhat arra, hogy miért kap lényegesen kevesebb lehetőséget a francia támadó.


A pénzügyi gondokkal küzdő Barcelona bizonyára számolna a fenti összeggel, azonban amíg Griezmann tavaly a lehetséges játékidő több mint 80 százalékában a pályán volt, addig az idei első két bajnokiján csupán 29-29 percet játszott a kispadról beállva.


Amennyiben ez így folytatódik és mérkőzésenként 30 percnél kevesebbet játszik, akkor a szezon végére a játékideje nem fogja elérni a szerződésben megállapított 50 százalékot, vagyis nem lesz kötelező az Atlético számára a végleges megvásárlása.


Ugyanakkor csak azok a mérkőzések vehetők figyelembe a megállapodásban, amikor a játékos bevethető, tehát nem sérült vagy nincs eltiltva. Tehát az esetleges sérülések miatti kihagyásával nem tudnak „spórolni”, muszáj lesz továbbra is nevezni a mérkőzésekre.


Griezmann teljesítménye az elmúlt években látványosan romlott. Talán azok láthatják mindezt a legjobban, akik csak a világeseményeket szokták követni: a 2018-as világbajnokságon még kiváló formában játszott, a tavalyi Európa-bajnokságon már jóval halványabban muzsikált, az idei világbajnokságon pedig lehet, hogy ott sem lesz. Nyilván az lenne a célja, hogy bekerüljön a címvédő vb-keretébe, erre azonban az Atlético kispadjáról szigorúan 30 perceket játszva csekély esélye lehet.


Amennyiben nem történik változás és a madridiak az egész idényben mellőzni fogják, akkor jövő nyáron visszakerülhet Barcelonába, hiszen 2024-ig köti szerződés a Camp Nouba. Magas fizetéséből adódóan viszont biztosan nem fogják szívesen látni őt, és ismét menekülési útvonalat keresnének majd számára.


Talán a legjobb tényleg az lenne Griezmann számára, ha mielőbb kiszakadna a Barca és az Atléti kötelékéből és egy teljesen más, akár eddig ismeretlen terepen próbálná meg visszanyerni a régi formáját. Ellenkező esetben, könnyen lehet, hogy sosem látjuk már többé azt a Griezmannt, aki annak idején az első madridi korszakában nem csak a semleges, de talán még az ellenfelek szimpatizánsait is lenyűgözte.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

Futballtangó



Kiemelt kép: Football Espana


Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.