Időutazás a futball hőskorába – A foci mindenkié (sorozatajánló)
Másfél éve az életünk megannyi területét megkeserítő koronavírus-járvány miatt a futballélet is leállt, sok millió szurkolónak fájdalmat okozva szerte a világon. A Netflix tökéletes időzítéssel próbált gyógyírt adni a sebekre: 2020. március 20-án jelentette meg A foci mindenkié (The English Game) című sorozatot. Kedvenc bajnokságaink, kupasorozataink akkortájt kerültek felfüggesztésre, viszont némi vigaszt jelentett az, hogy a karanténkötelezettségek miatt a négy fal közé szorulva beülhettünk egy időgépbe: a sorozat általi utazásunk célja a futball őshazája volt, ahol sok-sok évtizeddel korábban lejátszott mérkőzéseket láttunk, és mindazt, ami mögöttük volt.
A hat epizód 1878 és 1883 között játszódik. Az illúziót, hogy mi is abban a világban, vagyis a 140 évvel ezelőtti Angliában járunk, hamar megteremti a film: a korrajz minden elemében hiteles. A frizurák, a ruhák, az épületek, de még az akcentusok miatt is úgy érezhetjük, hogy időutazáson veszünk részt. A színészek kiváló játéka, a remek operatőri munka, a szép képek is megerősítik ennek az érzését.
Az akkori foci ábrázolása is korhű: napjaink és a közelmúlt futballján szocializálódott nézők szája mosolyra görbülhet, amikor meglátja a játékosokat a stoplis cipő helyett valamilyen bakancsszerű lábbeliben kergetni a labdát, ami felett inkább utcai viseletre, mint sportolásra való nadrágot viselnek, a felsőtestüket pedig vékony pulóver fedi. De ami különösen bájos, az a hózentróger, ami az óvodás éveinkre emlékeztethet minket. A játékvezető öltözete is szokatlan a mai futballrajongóknak: makkos cipő, frakk és a cilinder. A játékosok nem egy öltözőben veszik fel a már említett, mai szemnek idegenül ható „futballruhát”, hanem a játéktér melletti kastély egyik impozáns termében.
A „kastélyöltöző” látványa csak megerősíti abban a nézőt, hogy volt valami arisztokratikus az akkori idők focijában. Nem véletlenül, hiszen a sportág akkoriban főleg a tehetős emberek úri passziója volt, akik amatőrstátusúak voltak:
Nem kaptak juttatást az edzésekért és a mérkőzésekért, igaz, nem is bánkódtak emiatt, mert a civil életükben –nem kimerítő, megfeszített munka eredményeképp, hanem inkább a társadalmi rangjuk okán – meg tudták teremteni anyagi jólétüket.
Első profik
1878-ban azonban egy igazi melóscsapat tűnik fel a futballtérképen: a szerény körülmények között élő, megalázóan alacsony fizetésért dolgozó darweni textilmunkások heti hat nap kőkemény munka mellett fociznak. Ilyen körülmények között nagy felháborodást kelt, amikor Glasgow-ból két új játékos érkezik a Darwen FC-be, akik nemcsak munkalehetőséget és ingyen szállást, hanem titokban még fizetést is kapnak (csak rövid ideig kellett dolgozniuk, utána már csak a futballból éltek). Nem véletlenül vállalták fel ezt a kínosnak és igazságtalannak is megítélhető helyzetet a darweniek:
Az első FA-kupa-győztes munkáscsapatként akarnak bekerülni a futball történelemkönyvébe.
Így a cél szentesíti az eszközt elvet szem előtt tartva igazolják le, és látták el tulajdonképpeni profinak nevezhető státusszal Fergus Sutert és barátját, Jimmy Love-ot.
Kick and run
Ami a korabeli futballt illeti, nemcsak a már említett külsőségek miatt más, mint napjainkban. A játék a mainál sokkal durvább, egyáltalán nem foglalkoznak egymás testi épségével a játékosok. A taktika és a játékrendszer vonatkozásában sem széles a paletta: a klasszikus kick and run felfogás uralkodik, vagyis különösebb elgondolás nélkül rohan előre mindenki, hogy gólt szerezzen. A felállás sincs túlbonyolítva: a kapus előtt két védőjátékos helyezkedik, a középpályát szintén ketten alkotják, a többiek pedig minden idegszálukkal a gólszerzésre törekedve rohannak az ellenfél kapuja felé.
A fentiekből is világossá válhat, hogy az akkori fociban a fizikális tényezőknek kulcsfontosságú a szerepük.
A jómódú játékosok előnye ebben a tekintetben a darweniekhez képest mind erőállapotban, mind állóképességben számottevő: sokkal kevesebbet dolgoznak, mint ők, ezért pihentebbek, frissebbek a mérkőzések előtt, továbbá az anyagi helyzetük miatt élelmezésük mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt jobb.
Suter ezt figyelembe véve taktikai átalakításokat talál ki: úgy gondolja, hogy amikor csak lehet, kerülni kell a fizikai kontaktusokat, inkább a megfelelő passzjáték az, amivel kapu elé kerülhetnek. Új hadrend alkalmazását is szorgalmazza, méghozzá az úgynevezett piramis vagy gúlarendszert: ebben a kapus előtt két védő helyezkedik, de a középpályát már három játékos alkotja, a támadószekciót pedig öt.
Különbözőségek a valódi eseményekhez képest
A filmsorozat nagyrészt hűen követi a valóságban megtörtént eseményeket. Kisebb, a megfilmesítés szándéka és szempontjai alapján indokolt különbségek azonban fellelhetők. Például a Darwen FC egyik igazolása, Suter kőfaragó volt, nem pamutgyári munkás. Az egyik futballcsapatot, a Blackburnt érintő egyszerűsítés is okkal történt: akkoriban két Blackburn, az Olympic és a Rovers is színesítette a szigetországi futballt, de az alkotók a két csapatot egybegyúrták – ez a változtatás is érthető.
A futball több, mint sport
A Netflix sorozata sokkal többről szól a futball hőskorára jellemző sportszakmai alapok, és a meccsek körítésének vérprofi bemutatásánál. Maga a foci csak a felszínt jelenti, azon túlmenően a kor társadalmi problémái, egyenlőtlenségei is megjelennek az alkotásban. A munkások és a gyártulajdonos úri fiúk körülményei, életszínvonala között hatalmas szakadék tátong, ráadásul a profitmaximalizálás szándéka miatt a dolgozók túlterheltek, kizsigereltek, és a rengeteg munkát nemhogy fizetésemeléssel honorálnák, hanem – szintén a profit növelése céljából – sokszor még csökkentik is a béreket. A tehetős emberek ugyan munkát (és így valamilyen megélhetést, egzisztenciát) adnak a melósoknak, de erkölcstelen módon, visszaélve a kiszolgáltatottságukkal ki is használják őket: megjelenik a kapitalizmus embertelen oldala.
Nem csoda, hogy mindez egy munkáslázadásba torkollik, amit szintén bemutat a sorozat csakúgy, mint a szintén sok kérdést felvető családon belüli erőszakot. Lélektani vonal is végigkíséri az epizódokat: a szigetországi futball akkori legmeghatározóbb csapata, az Old Etonians kapitánya, Arthur Kinnaird jellemfejlődését is követhetjük.
Ezerszer elhangzott már, hogy a futball több, mint sport:
Össztársadalmi, sőt esetenként ideológiai, politikai problémákra nyitja fel az emberek szemét, tanít, a tanulságok pedig formálják a személyiséget (ahogy Kinnaird esetében is látjuk).
Lehet szeretni, vagy nem szeretni, jelentőségével vitába szállni nem lehet. Ez megcáfolhatatlan tény volt a Darwin FC 1878-as színre lépésekor, és bő 140 évvel később, napjainkban is az.
Korábbi filmismertetőink:
Roberto Baggio, az isteni copfocska
Szerző
