Korábbi csapata nevezte ki Gilardinót
A 2006-os világbajnok olasz válogatott emblematikus tagjai edzőként eddig keveset mutattak. A csapat akkori támadója, Alberto Gilardino több harmadosztályú csapatnál betöltött edzői feladat után most lehetőséget kapott arra, hogy egykori klubja, a Genoa utánpótlás-csapatánál adja át tapasztalatait a fiataloknak és építse fel edzői karrierjét.
Az olasz első osztályból másfél évtized után kieső Genoa CFC gárdája a Primavera-csapat új vezetőedzőjének a csapat korábbi játékosát, a világbajnok Alberto Gilardinót nevezte ki. A még mindig csak 39 esztendős egykori vándormadár csatár eddig edzőként nem sokat tudott bizonyítani – a korábbi világbajnokságot nyert csapat többi tagjához hasonlóan, a korábbi hősök edzői útját eddig mérsékelt sikerek kísérik.
Tizenegy csapatban fordult meg aktív játékosként
Gilardino csaknem húsz éven át tartó játékos-pályafutását szinte végig Olaszországban töltötte. Tizenegy csapatnál megfordult, klubjait elég gyakran váltogatta, a leghosszabb időt a Fiorentinában töltötte, melyet 2008 és 2012 között négy éven át erősített. A profik közt 1999-ben mutatkozott be a Piacenza színeiben, majd később a Hellas Verona és a Parma játékosa volt karrierje felfelé ívelő szakaszában. A „sonkásoknál” töltötte egyénileg legeredményesebb éveit, hiszen a 2003–2004-es és a 2004–2005-ös szezonban egyaránt 23-23 gólig jutott a Serie A-ban.
Menet közben kölcsönben a Bolognánál is megfordult, majd egyetlen külföldi állomásaként 2014-ben feltűnt a kínai Guangzhou Evergrande soraiban, de hamar visszavágyott Olaszországba. A 2015–2016-os idényben a Palermóban játszott, majd utolsó próbálkozásai alkalmával az Empoli, a Pescara és a Spezia csapatainál is megfordult, mielőtt 2018-ban bejelentette visszavonulását. A Milan játékosaként 2007-ben Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert, míg 2005-ben az év játékosának választották őt az olasz bajnokságban a Parma labdarúgójaként.
A Parma játékosaként az olasz bajnokság legjobbjaként is elismerték. (Fotó: Getty Images)Alacsonyabb osztályokban edzősködött
Ahogy befejezte, elvégezte az edzői tanfolyamot és 2018-ban a negyedosztályú Rezzatónál Luca Prina segédedzője lett. Nem sokkal később a tréner menesztése után átvette a csapat irányítását. 2019 nyarán az egykori hétszeres bajnok Pro Vercelli vezetőedzői feladataival bízták meg, azonban a harmadosztályú csoportjuk 14. helyénél feljebb képtelen volt vezetni a szebb napokat is megélt csapatot, így az első szezon végeztével megköszönték a munkáját. 2020 szeptemberében a szintén Serie C-s Siena kispadjára ülhetett le, azonban az első kilenc meccsből hiába nyertek meg ötöt, a klubvezetésével támadt nézeteltérései miatt lapátra került. Egy hónappal később ugyan visszatérhetett, de tavaly októberben a vállalható szezonrajt ellenére ismét megváltak tőle, immár véglegesen.
A világbajnok olasz válogatott tagjai edzőként
Gilardino az olasz válogatott színeiben 60 mérkőzés alatt 19 gólt szerzett, miközben tagja volt a 2006-os világbajnok csapatnak. Az akkor a Milan alkalmazásában álló támadó a csoportkörben az Egyesült Államok ellen volt eredményes, míg a házigazda németek elleni emlékezetes elődöntő hosszabbításában pazar gólpasszt adott Alessandro Del Piero mindent eldöntő góljához.
A világbajnoki címet ünneplő olasz válogatott. (Forrás: goal.com)Nem ő az egyetlen azonban, aki a világbajnoki címet nyerő hősök közül eddig nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket szakvezetőként:
Gennaro Gattuso számít még úgy is a legsikeresebbnek, hogy igazán nagy átütő eredményeket ő sem tudott elérni, „csupán” annyit, hogy évek óta első osztályú csapatoknál dolgozhat. A súlyos betegséggel is küzdő egykori harcos középpályás több kisebb csapatnál való megbízatást követően az AC Milan (2017-2019) és a Napoli (2019-2021) irányítása után az új idényben a Valencia kispadján próbálkozhat.
Andrea Pirlo első megbízatása alkalmával a 2020–2021-es szezonban rögtön egykori csapatát, a Juventust trenírozhatta, a negyedik helyezés után azonban felbontották a szerződését. A tavalyi szezont teljes egészében kihagyta, a közelmúltban a török első osztályú Fatih Karagümrük nevezte ki.
Fabio Cannavaro az egykori szövetségi kapitány, Marcelo Lippi segítőjeként Kínában tevékenykedett edzőként, rövid ideig még a válogatottat is irányította. A Guangzhou Evergrande csapatától való tavalyi távozása óta munkanélküli. A 2006-os válogatott aranylabdás csapatkapitánya saját bevallása szerint a továbbiakban Európában szeretné kipróbálni magát.
Filippo Inzaghi a 2014–2015-ös kiírásban mindössze a tizedik helyig tudta kormányozni a gyenge időszakban lévő AC Milant. Alacsonyabb osztályokban több feljutást is ünnepelhetett (a Veneziát a C-ből a B-be, a Beneventót a második vonalból az első osztályba vezette), azonban az élvonalban rendre könnyűnek találtatott. Pippo idő előtt távozott a Bologna kispadjáról, a Beneventóval pedig kiesett. Tavaly nyáron a másodosztályú Brescia irányítását vállalta el, de márciusban menesztették posztjáról, azóta pedig nem talált újabb feladatot magának.
Fabio Grosso eddig jobbára az olasz másodosztályban tevékenykedett. A Barival elért vállalható hetedik helyezés után a Hellas Verona padjáról az idény hajrájában menesztették, és nélküle harcolták ki a feljutást. 2019 őszén három meccs erejéig ültették le a Brescia kispadjára az élvonalban, mindhármat elvesztették. Ezt követően a svájci Sionnál sem töltött el egy évet. A világbajnok csapat egyik főszereplője tavaly március óta eddigi leghosszabb edzői megbízatását tölti a Frosinone élén, melyet eddig egy tizedik és egy kilencedik helyezéshez segített.
Alessandro Nesta két éven át az USL-ben szereplő Miami FC vezetőedzőjeként szerzett tapasztalatokat. Az egykori tanári hátvéd a 2018–2019-es idényben a másodosztályú Perugiánál, majd – Grosso előtt – két éven át a Frosinonénél tevékenykedett. A három idényből kétszer bejuttatta csapatát a rájátszásba, azonban az elmúlt szezont érdeklődő hiányában kihagyta.
Massimo Oddo álomszerűen indította edzői karrierjét, amikor 2016-ban feljuttatta a Serie A-ba szülővárosa csapatát, a Pescarát a Serie B play-off megnyerésével. A következő idényben a kiesés közeledtével került lapátra, azóta pedig néhány hónapnál tovább sehol nem húzta. Először még az élvonalban kapott újabb esélyt az Udinesében, majd a Crotone, a Perugia és újból a Pescara próbálkozott vele hiába. Legutóbb tavasszal a harmadosztályú feljutásért küzdő Padovát vette át, de a remek szezonhajrá ellenére elvesztették a rájátszás döntőjét a Palermóval szemben, így nem őrizte meg az állását.
Mauro Camoranesi szülőhazájában, az argentin Tigre és kisebb mexikói csapatoknál vállalt munkát, majd Szlovéniában a Tabor Sezana és a jónevű Maribor gárdáját irányította, egyaránt kevés sikerrel és már csaknem másfél éve munkanélküli.
Marco Amelia eddig harmad-, és negyedosztályú csapatoknál tevékenykedett. A squadra azzurra egykori harmadik számú kapusa 2021 tavaszán sikertelenül próbált segíteni egykori nevelőegyesületén, a Livornón, utoljára a Serie D-s Pratónál dolgozott.
Daniele De Rossi tavaly csatlakozott Roberto Mancini stábjához az olasz válogatottnál. Azóta bár egyre gyakrabban felvetődik, hogy vezetőedzőként vállal munkát egy-egy alacsonyabb osztályú csapatnál, erre eddig még nem került sor.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője, amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
Kiemelt Kép: Real Sociedad Fútbal