Vezetői türelmetlenség keseríti meg az edzők életét a másodosztályban

A vezetői döntések a labdarúgás világában nagyon gyakran nem az észszerűség szerint történnek. Még a sportban járatosak is gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a tervezéskor csak a folyamatos előrelépéssel számolnak. Erre lehet példa a Magyar Labdarúgó-szövetség, amikor a tíz évvel ezelőtti tervei során folyamatosan emelkedő nézőszámokat és egyre több csoportkörös csapatot vizionált, vagy a Ferencváros elöljárói, amikor a korábbi, Celtic elleni – egymeccses párharcban való – továbbjutás után tavaly már a skótok újabb legyőzésével számoltak. A futball viszont nem ilyen. A legnagyobb csapatoknak is vannak hullámvölgyeik, gyengébb időszakaik, amik esetében a legnagyobb hibát akkor követjük el, ha megpróbálunk gyorsan közbeavatkozni. Sajnos azonban a kevésbé tapasztalt vezetők – gyakran a szurkolói elvárásoknak megfelelve – azonnal cselekedni próbálnak, miközben épp ezzel okoznak súlyos károkat.

Budafoki MTE

A nemrég még az élvonalban szereplő csapatnál a tavaly ősszel hat hónap után visszatérő Csizmadia Csabának köszönték meg a munkáját. Csizmadia Budafokon hagyott fel az aktív profi futballal, és nem sokkal ezt követően edzői karrierjét is a piros-feketéknél kezdte meg. Vezetésével a BMTE először kiharcolta a bennmaradást, majd a következő idényben az MTK mögött feljutott az első osztályba. Történelmi tett volt ez, először szerepelt a Budafok az élvonalban.

Az újoncnak előzetesen nem adtak sok esélyt a megkapaszkodásra, mégis kellemes meglepetéssel szolgált az ősszel. A tavasz azonban már nem a sikerektől volt hangos, egy Paks elleni 2–9 után pedig a fiatal vezetőedző a távozás mellett döntött. A Budafok visszatért tehát a másodosztályba, ahol az előző bajnokságban Boér Gáborral hullámzóan teljesített.

Szeptember 15. és október 17. közötti öt mérkőzésből négy alkalommal vesztesen hagyta el a pályát, ugyanakkor az ellenfelek a tabella élén álló Kecskeméti TE és Haladás, az ekkor még jól szereplő Szolnoki MÁV, valamint az abban az időszakban magára találó PMFC volt, miközben azért legyőzték az addig veretlen Szentlőrincet. A Budafok 12 forduló után 14 ponttal a 15. helyen állt (négy győzelemmel és hat vereséggel), mindössze három pont hátrányban a nyolcadik ETO FC Győr és hatpontnyi különbséggel a negyedik Szeged mögött, míg hét egységgel álltak a már kieső zónában lévő III. Kerület előtt.

A következő 11 bajnokijukat nyeretlenül, mindössze öt góllal és hat ponttal zárták. Ez ebben az időszakban a mezőny leggyengébb statisztikája volt. A Dorog elleni február 20-ai siker lezárta ezt a rossz sorozatot, majd a március közepén indított négy találkozóból álló győzelmi széria a bennmaradást is elhozta a Budafoknak. A mostani szezont két döntetlennel és három vereséggel kezdték meg, ez pedig cselekvésre ösztönözte a vezetőket. Megköszönték a korábbi sikeredző munkáját, és Mátyus János nevezték ki a folytatásra.

De vajon szükség volt-e a váltásra? Korábbi cikkemben már kifejtettem azt, hogy az élvonalbeli szereplés nem volt jó hatással a döntéshozók realitásérzékére. Abból a feljutásból azt szűrték le, hogy a klub versenyképes, az NB I elérhető, csak a megfelelő szakmai munka hiányzik a kívánt sikerekhez. Ez az elképzelésük azonban tévesnek bizonyul. A Budafok a másodosztályban sem számít élcsapatnak. Ha megnézzük az elmúlt évek eredményeit, akkor azt láthatjuk, hogy a feljutás évét megelőző két idényben, illetve az előző szezonban is a mezőny második feléhez tartoztak. Az elért 14. és 16. helyezések nem predesztinálják a klubot a feljutásért vívott harcra, így amikor tavaly ősszel Boér Gábort elküldték az eredménytelenségre hivatkozva, akkor hibát követtek el, és most is elhamarkodottan döntöttek. Bár az öt forduló alatt gyűjtött két pont rossz rajtnak számít, érdemes azonban egy kicsit jobban megvizsgálni az eredményeket, és átgondolni azt, hogy a BMTE esetében ez igényel-e azonnali beavatkozást.

Öt fordulót követően ugyanis úgy állt utolsó helyen a Budafok, hogy a tabella első öt helyezettjével játszott, magyarul kifejezetten erős és/vagy jól rajtoló együttesekkel szemben kellett játszaniuk. A Gyirmót vagy a Pécs elleni döntetlen igazából jó eredmény számukra, mintahogyan az egykori válogatottakkal felálló MTK elleni vereség sem tragédia. De még az Ajka elleni 0–3 is bőven vállalható. Sokan figyelmen kívül hagyják ugyanis a tényt a Veszprém megyeiekkel kapcsolatban, hogy a feljutásukat követő három évet mindannyiszor a felső házban zárták – tehát bőven a BMTE átlagos szintje felett –, így ez sem nevezhető meglepetésnek.

Ha pedig elfáradt a kapcsolat Csizmadia és a klub között, amiről lehet hallani, akkor az valószínűleg már a nyáron is érezhető volt, miért nem akkor lépték meg a cserét? Vagy ha őt hagyták a kispadon, miért nem adtak neki több időt?

Forrás: M4Sport

Diósgyőri VTK

A DVTK a magyar labdarúgás állatorvosi lova, a klub vezetői minden lehetséges hibát elkövetnek, amit csak lehet, miközben próbálják bizonyítani rátermettségüket és hozzáértésüket. Sikertelenül. A példákért elég csak az elmúlt egy évet végignéznünk. 2021. augusztus 23-án a DVTK Szolnokon szenvedett vereséget, az elsőt a bajnokságban. Önmagában nem lenne említésre méltó a dolog, de a klub többségi tulajdonosa, dr. Magyar Mátyás nem hagyta annyiban a dolgot. Nemcsak az eredményt, de a mutatott játékot is kritizálta. Mindezt úgy, hogy a téli légiós bevásárlás miatt a nyáron teljesen új csapatot kellett építeni, szinte az egész keretet le kellett cserélni, ráadásul Kondás Elemér személyében új vezetőedzőt neveztek ki a gárda élére. A játékosok szinte nem is ismerték egymást, sokan néhány edzéssel a lábukban léptek pályára Diósgyőrben, s mindezt tetézte, hogy betegség és sérülés miatt többen is hiányoztak. Ilyen körülmények között az is csoda, hogy csak az ötödik körben kaptak ki először, reálisan aligha lehetett elvárni tőlük az eredményes és látványos játékot. Utóbbi esetében az is feltűnő, hogy a tulajdonos mennyire nincs képben, kire bízza a szakmai munkát. Kondás Elemér együttesei ugyanis aligha vádolhatók sziporkázó támadójátékkal és látványos megoldásokkal.

Tavasszal azonban a döntéshozók újra megunták a tétlenséget. A Diósgyőr márciusban hullámvölgybe került – két győzelem és három vereség formájában –, Kondást pedig az előzőleg Szegeden dolgozó Dragan Vukmirra cserélték. A DVTK ekkor a második helyen állt, két pont előnnyel a Szeged, és öttel a később feljutó Kecskemét előtt. A váltással sikerült felpezsdíteniük a másodosztály életét, és elveszíteni minden semleges szurkoló szimpátiáját.

A klub honlapján a tulajdonos a menesztésről ezt nyilatkozta:

„Sosem örömteli, ha szezon közben edzőt kell váltani, mert az azt jelenti, hogy valami nem jól működik, de a DVTK érdeke azt kívánta, hogy lépjünk, mert veszélyben éreztük a feljutást és ebben a döntésben én is részt vettem. Megértem azokat a szurkolókat, akikben rossz érzést váltott ki az edzőcsere, de nem egy mérkőzés alapján született meg a döntés, hanem az egész tavaszi teljesítményt figyelembe véve. Amíg ősszel egy újjáalakuló csapat mindössze kétszer szenvedett vereséget, és az első helyen telelt, a folytatásban a tovább erősített gárda négyszer kapott ki, és visszacsúszott a második helyre. Ezt a folyamatot szerettük volna idejében megállítani, és minél hamarabb bebiztosítani az első két hely egyikét.”

Az eredmények azonban az új trénerrel sem javultak. Vukmirral a Diósgyőr az első négy találkozóból kettőt is elveszített és csak egyet nyert meg, ez pedig megnyitotta az utat az üldözőknek. Nem tudhatjuk, hogy Kondással sikeresebb lett volna-e a csapat, az viszont biztos, hogy a váltás jelentős károkat okozott a DVTK megítélésében.

Azt gondolhattuk ezután, hogy Dragan Vukmir akkor végre a maga képére formálhatja csapatát. A felkészülés nem is sikerült rosszul, több első osztályú gárdát is legyőztek, ennek ellenére a rajt nem igazán sikerült. A Siófok majd a Soroksár ellen két vereséggel indították az új idényt, így gyorsan ponthátrányba kerültek a jól induló Gyirmót és MTK mögött. A harmadik fordulóban a Tiszakécske ellen aztán megjött az első győzelem is, majd az Ajka ellen az újabb három pont, elkezdett tehát zárkózni a Vukmir alakulat. Az ötödik körben Pécsre látogattak, ahol egy gólzáporos találkozón az emberhátrány ellenére is pariban voltak ellenfelükkel, sőt talán jobban is játszottak nála, ám a PMFC végül nagy csatában győzedelmeskedni tudott.

Az új szakvezető ifjabb Kuznyecov Szergej lett, akinek bemutatásán az is kiderült, hogy már a pécsi vereség előtt személyesen egyeztettek vele az átvételről. Ízlelgessük csak. Tehát a Diósgyőr a rossz rajtot követően egyre inkább magára talál, végre elkezd nyerni, erre a sportszakmai vezető és valószínűleg a tulajdonosok úgy döntenek, ideje váltani. Mi lett volna, ha legyőzik a PMFC-t? Akkor is menesztik Vukmirt? Pont akkor, amikor végre kezd összeállni az együttes? Ilyen szintű döntések mellett ne csodálkozzunk, ha idén sem fog feljutni a DVTK.

A harmadik, időben a legelső edzőcserét Nyíregyházán lépték meg, az első három körben elszenvedett három vereség után felmentették Feczkó Tamást, és Huszák Géza ült le a kispadra.

Összegzés

Az elmúlt hetek edzőváltásai rámutatnak arra, hogy az említett klubok döntéshozói mennyire átgondolatlan és türelmetlen döntéseket tudnak hozni. Ahelyett, hogy megalapozott döntéseket hoznának, és a csapat hosszú távú fejlődéséért dolgoznának, sok esetben inkább a rövid távú népszerűséget jelentő utat választják. Nem tanulnak mások, de még a saját korábbi hibáikból sem, és nem veszik észre, hogy önmaguk is nagy károkat okoznak. Ha hátrébb húzódnának, és hagynák a folyamatokat a maguk útján működni, akkor lehet, hogy sikeresebb vezetőkké válnának, mint így, hogy beavatkozási kényszerüket az aktuális csapatukon gyakorolják.

Kiemelt fotó: NSO