Megállítja-e valami a „kis Fradi” zuhanását?
A két NB II-es újonc, a Karcag és a Tiszakécske a feljutás után váratlanul stabil középcsapattá vált. Előbbi másfél évig volt veretlen hazai pályán, a bajnokesélyes Vasast is legyőzte. A „kis Fradiként” számontartott Soroksár megsínyli, hogy legtehetségesebb fiataljait magához rendeli Robbie Keane, ráadásul Lipcsei Péter is elhagyta a klubot. Egyelőre nem látszik, hogyan menekülhet meg a kiesés elől. Összegyűjtöttük az NB II-es idény eddigi meglepetéseit.
Karcagi SC
Az újonc az egyik legfiatalabb kerettel vágott neki a bajnokságnak, alig haladja meg a 24 évet az átlagéletkor. A karcagiaké a legalacsonyabb értékű játékosállomány, összege alig haladja meg az 1,3 millió eurót a Transfermarkt becslése szerint.
Az NB III-as csoportbajnok a Nagykanizsa ellen büntetőkkel nyert az osztályozón, így 18 év szünet után feljutott a profik közé az Újpesttel játékosként magyar bajnok Varga Attila csapata. Vargával decemberben interjúztunk, akkor így fogalmazott a 2025–2026-os szezon téli hatodik helyéről: „Jókora csoda. Nem hiszem, hogy bárki is számított volna rá.”
Vargának van rutinja abban, hogyan kell a harmadosztályból a másodikba jutni: a Soroksárral, a Cegléddel és a Kazincbarcikával is feljebb lépett az NB II-be, majd tavaly jött a Karcag. Összesen ötször nyerte meg csapataival az NB III-at.

A Karcag némi versenyhátrányból indult tavaly nyáron, hiszen az osztályozó elhúzódása miatt a riválisokhoz képest később tudott elkezdeni játékosokat igazolni – nem lehetett tudni, hogy a harmad- vagy a másodosztályba kell futballistát keresniük. Illetve később tudták elkezdeni a felkészülést a Nagykanizsa elleni párharc miatt.
Varga szerint elsősorban nem is a kiemelkedő alapképességű játékosokat kerestek, hanem azokat, akik hisznek a csapategységben és a győztes mentalitásban. Négy labdarúgót is tudtak igazolni az NB I-ből (Debrecen, Kisvárda), hárman kölcsönjátékosok, öten pedig a másodosztályból érkeztek, vagyis ügyesen erősített a Karcag. Vida Máté és Hidi Patrik komolyabb élvonalbeli rutinnal érkezett. Miközben a többség biztos kiesőként tekintett a csapatra, rögtön a negyedik fordulóban megverték hazai pályán a Vasast.
A bajnoki mérkőzéseken közel másfél évig veretlen volt hazai pályán a Karcag, idén februárban kapott ki először odahaza az NB II-ben.
A klub legnagyobb gondja a gólszerzés, 18 mérkőzésen mindössze 21 gólt szerzett a csapat – jelentős mennyiséget pontrúgások után –, a házi gólkirályok három találattal állnak (Kovalovszki Máté, Dávid László, Papp Zsolt). A középpályán a kolozsvári születésű Girsik Áron a legkreatívabb játékos, messze övé a legtöbb sikeres csel az NB II-ben (90), és a két 16-os közötti teljes területet bejátssza. Ő és mögötte futballozó Papp engedik el a legtöbb lövést a csapatból – ebből is kitűnik, hogy a Karcag a bal oldalon a legaktívabb támadásban. A 45 százalékos labdabirtoklás az újonctól szép teljesítmény, Varga csapata szívesen vállalja a direkt játékot.
Védekezésben nem teljesít rosszul az újonc, Engedi Márk a mérkőzések harmadát, hat meccset hozott le kapott gól nélkül, bravúrjai is bőven akadtak a 19 éves debreceni nevelésű kapuvédőnek.
Üdítő látni, hogy egy harmadosztályból feljutó csapat ilyen megbízható játékkal az élboly közvetlen közelében marad az NB II-ben.
Soroksár SC
Az elmúlt nyolc évet nézve a „kis Fradinak” becézett Soroksár sokáig stabilan a középmezőnyben végzett az NB II-ben, ám az utóbbi három szezonban látványosan visszaesett a teljesítménye. A 2022–2023-as idényben még az ötödik helyen végzett a Soroksár, két éve a hetedik volt, tavaly pedig a 11., mindössze négy ponttal megelőzve a jobbik kiesőt. Az idei szezont féltávnál az utolsó helyen kezdte 14 ponttal.
Lipcsei Péter nyolc és fél év után távozott a vezetőedzői posztról tavaly decemberben – az FTC titokzatos közlése szerint az utánpótlás fejlesztéséért dolgozik a jövőben a klubnál. A volt újpesti játékos, Korolovszky Gábor érkezett a helyére. Amióta Lipcsei volt a vezetőedző, mindig a felsőházban végzett a csapat, a tavalyi év volt az első, amikor kicsúszott onnan.

Alapvető gond, hogy kulcsemberek távoztak a csapatból. A korábbi házi gólkirály, Halmai Ádámot az FTC ingyen elengedte Szegedre, ezt megelőzte, hogy a labdakihozatalokban és a támadóharmadban is kulcsszerepet játszó Tóth Alex Robbie Keane döntése alapján tavaly januártól már nem a Soroksárban játszott, hanem a Ferencváros első csapatában. A 19 éves támadót, Szabó Szilárdot, aki a 2024–2025-ös idényben az „örökös házi gólkirály” Lovrencsics Balázs mögött a második legtöbb gólt szerezte (kilencet), az idei szezonban Kisvárdára adta kölcsön az FTC a Soroksár helyett.
Lovrencsicsen kívül tehát a legjobb támadó játékosai, és a középpálya motorja, Tóth Alex is elhagyta a klubot, és nincsenek meg a helyetteseik.
A 19 éves középpályás, Madarász Ádám hasonló utat jár be, mint Tóth, egyre több lehetőséget kap Robbie Keane-től az FTC első csapatában, emiatt az őszi szezon közel felén már nem állt Lipcsei rendelkezésére.
És még így sem a gólszerzéssel van elsősorban a gondja a csapatnak, kilenc ellenfélnél is többet szerzett. Noha Lovrencsics csupán három gólnál tart, ami az ő esetében igen gyenge termés a bajnokság felén túl, Gálfi Zoltán az NB II legjobban cselező játékosai között van, és a lövései száma is az élmezőnyben tartja, a támadó középpályás Köböl Krisztián pedig a második legtöbb gólpasszt (ötöt) adta a ligában.
A Soroksárnak súlyos problémája van a védekezéssel: háromszor kapott három gólt, a Mezőkövesd ellen ötöt, és egyedül a Szeged elleni 3–0-s győzelem alkalmával tudta megóvni a kapuját. A ketteshez közelít a kapott gólok átlaga (18 mérkőzésen 32 gól). Sok esetben szerencséje sincs a Soroksárnak, a Tiszakécske ellen úgy veszített 3–2-re, hogy mindhárom gólnál megpattant valamelyik játékosa lábán a labda – az ilyen esetek gyorsabb reakcióidővel persze orvosolhatók.
Rossz hír, hogy a csapat rutinos kulcsembere, Lovrencsics Balázs súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a Tiszakécske ellen, hosszabb időre is kieshet a legtöbb játékperccel rendelkező csapatkapitány.
Ahogyan az NB II-es fiókcsapatok, mint a Csákvár (itt a Puskás Akadémia dönt) vagy a Soroksár esetében mindig lutri, hogy az „anyaegyesület” mennyi tehetséges fiatalt hív magához szezon közben. Úgy tűnik, a Soroksár a sérülések mellett ezt a rizikófaktort idén már nagyon nehezen küzdi le. Vagy sehogy.
Tiszakécskei LC
Egy évvel azután, hogy kiesett az NB III-ba a Tiszakécske, a 2025–2026-os idényt újra a másodosztályban kezdte. A jelenlegi magból Zámbó Márton – rá érdemes figyelni, a tíz legsikeresebben cselező játékos között találjuk a bajnokságban – Pataki Bence, Horváth Emil már a tavalyi szezonban is a csapat tagja volt, tavaly nyáron pedig megérkezett a kazincbarcikai veteránlégió. Egy héten belül négy volt NB I-es játékos igazolt az első osztályba jutó csapatból Tiszakécskére.
A volt debreceni szűrő, Lucas (36), egy másik brazil, Myke Bouard Ramos (33), és a debreceni ikonok, Bódi Ádám (35) és Varga József (37). Jórészt nekik, és a volt NB I-es játékosok sorát gyarapító jobbhátvédnek, Balázs Benjáminnak (35) köszönhető, hogy 27,4 évvel a kék-sárgáké a legidősebb átlagéletkorú keret a másodosztályban.

Az idősebb játékosok jelentik a Tiszakécske gerincét. Lucas szinte végig pályán volt – zömmel védekező középpályásként –, amikor be lehetett vetni. A másik brazilnak, Myke Ramosnak (közel 80 élvonalbeli meccset játszott korábban) 16 összecsapáson kilenc kanadai pontja van, évek óta nem volt ilyen jó formában. A volt DVSC-futballisták, Bódi és Varga is fickándoznak új csapatukban. Bódi összesen hét gólpassznál jár és négy gólnál, a 34-szeres válogatott Varga stabil pont a védők előtt. Bódi évekkel ezelőtt az NB I-ben is kiemelkedett a rúgótechnikájával, most is ő végzi el a pontrúgásokat, és támadásban ő szabja az ütemet. Szögletei, szabadrúgásai hordozzák talán a legtöbb veszélyt, számtalan gólt szerez belőlük a Tiszakécske. A 19 éves középcsatár, Zámbó mellett eddig Ramosnak, Bódinak, Vargának, Lucasnak és Balázsnak van a legtöbb játékperce.
A Tiszakécske kulcsembereinek átlagéletkora 35 év, ez pedig magában hordozza, hogy nem a lüktető, intenzívebb nyílt játékból, inkább a pontrúgásokból veszélyes a csapat.
A Tiszakécske a negyedik legtöbb kapott gólja ellenére stabil középcsapatnak számít, ami friss feljutóként váratlan, dicséretes eredmény. Azt is figyelembe véve, hogy a feljutást kiharcolt edző, Balogh Pál korábbi jobbkeze, Pintér Csaba vette át a csapatot nyáron. A jelenlegi kilencedik hellyel maximálisan elégedett lenne a klub vezetése a szezon végén is.
Borítókép: Soroksár SC Facebook
Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!
Kapcsolódó cikkek

Élesedik harc a feljutásért és a bennmaradásért is az NB II-ben
Már csak öt forduló van hátra a Merkantil Bank Liga tavaszi szezonjából, és még mindig csak azt tudjuk, hogy mennyi mindent nem tudunk. Az egyik feljutó és az egyik kieső már majdnem ismert, de az biztos, hogy a következő hetekben elképesztő feszültség uralkodik majd a pályákon és az öltözőkben, mert minden gól és pont sorsokat határozhat majd meg.

„Van, aki úgy van már túl két-három élvonalbeli klubon, hogy soha nem ért el semmit” – interjú a karcagi edző Varga Attilával
Aligha várta bárki is az NB II hatodik helyére a Karcagot, Varga Attila legénysége azonban mindenkit meglepve az élmezőnyben foglal helyet. De mi a kulcs? Mit tud a Karcag, amit más nem? És mit gondol saját jövőjéről edzője, aki négy csapatot vitt már fel a másodosztályba, magasabb szintről mégsem keresik? Bántja, hogy ennyire nem értékelik sikereit? Varga Attilával beszélgettünk.