Élesedik harc a feljutásért és a bennmaradásért is az NB II-ben
Már csak öt forduló van hátra a Merkantil Bank Liga tavaszi szezonjából, és még mindig csak azt tudjuk, hogy mennyi mindent nem tudunk. Az egyik feljutó és az egyik kieső már majdnem ismert, de az biztos, hogy a következő hetekben elképesztő feszültség uralkodik majd a pályákon és az öltözőkben, mert minden gól és pont sorsokat határozhat majd meg.
A táblázat elején a Nyíregyházát találjuk, amelynek sikereit nemrég terjedelmes cikkben boncolgattuk, és miután szombaton magabiztosan nyerték az első számú üldözőjükként számon tartott Vasas elleni rangadót, nagyon-nagyon közel kerültek a feljutáshoz. Jelenleg 13 pont előnyük van a harmadik helyezettel szemben, és a folytatásban utaznak még az Ajkához, a BVSC-hez és Kozármislenyre, valamint fogadják a Gyirmótot és Csákvárt. Nehéz elképzelni olyan forgatókönyvet, amelynek a vége nem az, hogy a Szpari ünnepel, ráadásul minden jel szerint ezt kétszer is megteheti majd, mert a feljutás mellett a bajnoki címnek is a várományosai Nagy Dominikék.
A másik feljutó helyért azonban hatalmas harc várható: itt az 57 pontos Vasas, valamint az 54 egységet gyűjtő Győr és Szeged futhat még be. Utóbbi két csapat hétfő este nézett szembe egymással, és bár nyomasztó fölényben játszott az ETO, a szervezett Tisza-partiak egy okos góllal elhozták a három pontot, bejelentkezve ezzel a második helyért. Szergej Kuznyecov irányításával már a harmadik bajnoki vereségét szenvedte el a légiósokkal teletűzdelt győri együttes, mostantól azonban nincs hibalehetősége. Az utolsó előtti körben egyébként a Vasas látogat hozzájuk, ott még előzhetnek, mert pontazonosság esetén a több győzelem rangsorolna, és abban jobban állnak a zöld-fehérek. A Szeged mindhárom előtte álló csapattal letudta már a meccseit, és a hat találkozójából egyszer sem veszített: a Nyíregyházával két döntetlent játszottak (1–1, 0–0), a Vasassal egyszer ikszeltek (0–0) és egyszer legyőzték (4–3), miként a Győrrel is egy döntetlen (1–1) és egy győzelem (1–0) a mérlegük.

A felsőházban akad három csapat, amelyiknek már vérmes céljai nemigen lehetnek, mert sem a feljutásért, sem a bennmaradásért folytatott harcban nem érdekeltek. A Kozársmisleny (46 pont) és a Gyirmót (44) egymással csatázik a hétvégén, vélhetően az ötödik helyért, ami nagy szó, mert a nemrég még az OTP Bank Ligában látott kisalföldi együttes pocsékul kezdte az idényt Csizmadia Csabával. Nyolc forduló után még nyeretlenül az utolsó előtti helyen álltak, majd Tamási Zsolt szakmai igazgató ült le a kispadra, és vele megtáltosodtak: a legutóbbi három meccsen szerzett kilenc pontjukkal pedig nyugodtan készülhetnek az utolsó fordulókra. A Kozármisleny pedig folytatja az ősszel látott bátor támadófocit, ami a dobogó környékére repítette az egy évvel ezelőtt majdnem búcsúzó alakulatot. A csapat céljai között szerepelhet az előkelő helyezésük megtartása, valamint az, hogy a nemrég nekünk is nyilatkozó Kirchner Krisztiánt gólkirályi címhez segítsék. A támadó 17 góllal a legeredményesebb játékos a teljes mezőnyben, mögötte 14 találattal áll a vasasos Tóth Milán, aki nyilván szeretne a hajrában előzni. A 41 pontos Soroksárnál is hátradőlhetnek lassan, mert szinte kizárt, hogy ne folytathassák jövőre is az NB II-ben, a rutinos mag mellett pedig olyan tehetséges fiatalok erősödnek és gyűjtik a tapasztalatot, mint a 17 éves Varga Zétény, a 18 esztendős Tóth Alex vagy éppen a 19 éves Kaján Norbert, aki a legtöbb játékpercet töltötte a pályán eddig Lipcsei Péter csapatában, ezzel pedig alighanem teljesíti is a küldetését.
Nyolcadik helyen pillanatnyilag a Budapest Honvéd található, amely a történelméhez és hírnevéhez képes történelmi mélypontot él meg. Már a tavalyi élvonalbeli búcsúja is méltóságán aluli volt, az meg főleg, hogy ennek az idénynek a visszajutás reális esélye nélkül vágott neki. A sötét viharfelhők talán oszladoznak most már, hírlik, hogy hamarosan új befektető érkezhet a csapathoz és az átigazolásokból sincsenek már kizárva, így nemrég szerződtették a korábbi horvát gólkirályt, Futács Márkót, de egyelőre még nem vetették be.
Öt meccse maradt meggyőzni a szakvezetést, hogy a nyártól is szükség lehet rá, de a többieknek is iparkodniuk kell, mert matematikai esélye még annak is maradt, hogy megint kiesik az együttes.
Kilencpontos távolságra vannak a tizenötödik BVSC-től, és nem tűnik reálisnak, hogy innen elbukhatnak. Ezzel együtt a szurkolók megbecsüléséért még érdemes hajtani.

Az izgalmak különösen a tabella második felében sokasodnak. Négy csapat is 37 ponttal áll pillanatnyilag, hét pontra a már említett – vízválasztó – tizenötödik pozíciótól, emiatt egyik csapat sem érezheti magát teljes biztonságban.
Az Ajka parádésan, hat győzelemmel és összesen tíz egymást követő veretlen mérkőzéssel indította az évet, ezzel a kieső zónából a középmezőnyig emelkedett, és ha csak a 2024-es mérkőzéseket vesszük alapul, a legjobb csapat az NB II-ben. Az őszi tizenegy pontjuk mellé hozzáraktak idén huszonhatot (!), emiatt nehéz elképzelni, hogy ez a rendkívüli erőfeszítés ne érjen bennmaradást. Schindler Szabolcs ráadásul még be is segíthet szeretett Vasasának, mert az utolsó fordulóban az ETO FC Győrt vendégelik meg, és egy meglepetés pontszerzés nagy segítséget nyújthatna az angyalföldieknek.
Az Aquital FC Csákvár továbbra is a fiatalok foglalkoztatását tartja szem előtt, mindamellett a Soroksárhoz hasonlóan szeretne a másodosztályban maradni. Ennek az idénynek a nagy felfedezettje egyértelműen az a Pécsi Ármin, aki ma már az NB I-ben teljesít kiválóan a Puskás Akadémia színeiben, de az őszt még a Csákvár kapusaként töltötte. Tóth Balázs tanítványai egyébként az egész idényt az alsóházban töltötték, a teljesítményük váltakozó, nincsenek nagy sorozatok, és bár az őszi, Nyíregyháza elleni 1–7 csúnya volt, ezt leszámítva szoros meccseket játszik mindenkivel. A folytatásban még játszik három mögötte lévő együttessel, a BVSC-vel, a Siófokkal és a Tiszakécskével, ezeken a találkozókon kötelező begyűjtenie a jövő évi folytatáshoz szükséges pontokat.
Szombathelyen annak is örülhetnek a szurkolók, hogy van még csapat egyáltalán, mert a télen úgy tűnt, hogy az sem lesz. Távozott néhány alapember, akiket minőségben és mennyiségben is alig tudtak pótolni, ennek ellenére február végén volt egy hárommeccses győzelmi szériájuk, ami viszonylag biztonságos helyre kormányozta őket. Tavasszal csak az élcsapatok ellen veszítettek, a Győr 3–1-re, a Nyíregyháza és a Szeged 2–1-re győzte le Alekszandar Jovics csapatát. Könnyebb lenne a helyzetük, ha vasárnap nem kaptak volna ki meglepetésre a sereghajtó Mosonmagyaróvártól, de játszanak még közvetlen riválisokkal, mint például a Kazincbarcikával. Nekik is kulcsmeccs lesz a jövő heti összecsapás, ugyanis ők a harminchét pontos kvartett negyedik tagjai. A borsodiak meglehetősen hektikusan teljesítenek, 2024-ben eddig négy győzelemre öt vereség és két döntetlen jutott. Óriási erősítés lehetne Varga József, ám a korábbi válogatott középpályás súlyos arcsérülést szenvedett a Nyíregyháza elleni hazai bajnokin, így egyelőre kérdéses, hogy segítheti-e még csapatát a hajrában. A tapasztalat mindenképp őket segítheti, hiszen egy évvel ezelőtt is folyamatosan ott voltak a tűz közelében, de nem égtek meg, viszont nagy segítség lenne, ha találnának egy gólvágót, mert a 7 találattal házi gólkirály Pinte Patrikot csak négyszer eredményes társak (Pekár László, Pethő Bence) követik.

Az igazi káosz csak ez után következik a tabellán, hiszen három ponton belül helyezkedik el a Budafok (33), a Pécs (31) és a BVSC is (30), de a zuglóiak már a vonal alatt vannak. Talán nem meglepő, hogy mindhárom csapatnál volt már edzőváltás, és vélhetően az utolsó játéknapig dolgozniuk kell, ha el akarják kerülni a szégyenletes búcsút. A Budafok nagyon érdekes csapat, hiszen otthon ezen a tavaszon legyőzte a Nyíregyházát (3–2) és a Győrt (2–1) is, de idegenben szörnyen szerepelnek, és augusztus 19. óta (Csákvár, 1–0) nem nyertek. Az idegenbeli tabellán sereghajtó Dajka László csapata, de mellettük szól, hogy a hátralévő öt mérkőzésükből hármat a Promontor utcában vívnak még.
Többek között vendégük lesz a korábbi sikeredzőjük, Mátyus János csapata, a Pécs, amely közvetlenül mögöttük áll a táblázaton.
A csapat formája különösképpen riasztó lehet a hajrá előtt, ugyanis 2024 tavaszán mindössze egy mérkőzést tudott megnyerni, a Tiszakécske ellen múlt héten 1–0-ra.
Ha a Kazincbarcikánál kiemeltük, hogy elkélne egy gólvágó, akkor a Pécsre ez hatványozottan igaz. 29 mérkőzésen mindössze 16 gólt értek el a piros-feketék, ami egészen lehangoló mutató. Öt góljával Harsányi István a házi gólkirály, de mögötte csak két- és egygólos társak sorakoznak, a hajrában azonban lesznek olyan összecsapásai az együttesnek, amelyeken elegendő pontot szerezhet másodosztályú tagsága meghosszabbításához.
A BVSC tavaly veretlenül abszolválta az NB III Keleti csoportját, de az látszott, hogy a Merkantil Bank Liga más kávéház. Szekeres Tamás csapata március közepén még három góllal küldte haza a Kazincbarcikát, azóta azonban négy vereséget számlál sorozatban, amit a korábbi válogatott védő lemondása követett. Akárki is veszi át a zuglói együttest, nehéz dolga lesz, de mellettük szólhat, hogy sok tapasztalt játékosuk van (Vinícius Paulo, Nikola Mitrovics, Hidi Patrik, Bacsa Patrik). Viszont az meg egyértelműen ellenük, hogy vizitálnak még Kozármislenyben, és otthon fogadják a Nyíregyházát. Igaz, utóbbi ellen bőven lehet esélyük, ha már bajnokként érkezik a Szőnyi útra, de az is lehet, hogy a sorsuk az utolsó fordulóban, a Honvéd elleni nosztalgiarangadón dől el.
A bennmaradásban még halványan bízhat az a Siófok, amely az őszi borzasztó szereplése után tavaszra rendeződni látszott, ám ismét belefutott egy hatmeccses nyeretlenségbe, ami Dragan Vukmir állásába került. A záró mérkőzésekre az Ajkáról ismert Jeney Gyula vette át a karmesteri pálcát, és vele kulcsfontosságú győzelmet arattak a Balaton-partiak a közvetlen rivális BVSC-vel szemben (1–0). A hétvégén fontos meccsük lesz a Budafok vendégeként, egy bravúrgyőzelem versenyben tarthatná az együttest, de egy vereséggel könnyen elszállhatnának, miután még összecsapnak a Szegeddel és a Kozármislennyel is.

A Tiszakécske (25p) a 20. forduló óta utolsó előtti helyen áll a táblázaton és ebben nem is várható jelentős változás, hiába tűnik úgy, hogy valami megmozdult mostanában arrafelé. Kis Károly távozása óta két meccset nyert a csapat, ebből az egyiket meglepetésre a Szeged vendégeként (2-0), de a hétvégi Kazincbarcikai elleni (2-0) győzelmük is sokat érhetne, ha nem szúrták volna el annyira az idény eddigi szakaszát. A pesszimizmus főleg annak szól, hogy utaznak még a Vasashoz és Gyirmótra, valamint fogadják az Ajkát, a túléléshez pedig kilenc pontra lenne szükségük már ezen a három meccsen is. Valószínűleg aláhullanak, miként a Mosonmagyaróvár (17p) is amely nemrég épp a Kécskét győzte le, de ez csak amolyan szépségtapasz, mert november eleje óta sereghajtók. Vasárnap a Győr elleni megyei derbin hivatalossá is válhat a kiesésük, de abba még lehet beleszólásuk, hogy kit rántanak magukkal, ugyanis összecsapnak még a Budafokkal és a Siófokkal is.
Kiemelt fotó: nyiregyhazaspartacus.hu