Mindhárom magyar csapat továbbjutott a női kézilabda BL-ben, az összkép mégis vegyes

A jelenlegi Bajnokok Ligája-szezon mezőnyének kijelölése összességében jól sikerült az európai szövetségnek, az EHF-nek. Bár a Sävehof, a Buducsnoszt és a Lubin alig-alig tudott pontokat szerezni, ez az izgalmakat nem befolyásolta, az utolsó fordulóban sem nagyon rendeztek tét nélküli találkozókat. Ráadásul a szabadkártyás csapatok közül a DVSC és az Ikast is remekül teljesített, mindkét csapat továbbjutott a csoportjából, a dánok ráadásul meglehetősen kiegyenlített ágra kerültek (az Odense és a Bietigheim mellé), így a Final Fourba jutásuk sem lenne óriási meglepetés, a frissítés tehát feltétlenül jót tett a mezőnynek.

Evés közben jön meg az étvágy: DVSC Schaeffler

Ahogy a csoportkör felénél is kiemeltük, a Debrecen Bajnokok Ligája-szereplésével kapcsolatban sokan fogalmaztak meg kérdéseket, Szilágyi Zoltán csapata azonban rövid úton rácáfolt minden kétkedőre. A sorsolás pillanatában már látszott, hogy az A-csoportban a Sävehof és a Buducsnoszt fogható, így nem a továbbjutás az óriási meglepetés, sokkal inkább az a megsüvegelendő, hogy a kötelezőnek tekinthető nyolc pont helyett tizenöt egységet szereztek a cívisváros lányai, ráadásul nem is a hatodik, hanem az ötödik helyen jutottak tovább.

A szereplést épp a fentiek miatt érdemes két részre osztani. A Debrecen az előző évekhez képest nagyot lépett előre a kötelező mérkőzéseken nyújtott játékban, főleg az idegenbeli találkozókat tekintve. Míg az ezt megelőző szezonban az Európa-ligában azért nem jutott tovább a Loki a tizenhat csapatos csoportkörből a negyeddöntőbe, mert idegenben csak a csoportban utolsó helyen végző Podravka Vegeta ellen tudott pontokat szerezni, most három mérkőzést is megnyert a saját csarnokától távol (a Buducsnoszt, a Sävehof és a Bietigheim ellen), és nagy vereségbe csak a Győr és a Brest otthonában szaladt bele.

A sikeres BL-szerepléshez épp arra volt szükség, hogy Szilágyi Zoltánék szűkre tudják venni azon találkozók számát, amikor a kettős terhelésből adódóan elfogynak a második félidőben és nagy vereségbe szaladnak bele.

Ezt el is érte a stáb, a Debrecen fokozatosan erősödött bele a BL-mezőnybe. Ezt tökéletesen megmutatta az utolsó előtti fordulóban a Győr ellen megnyert mérkőzés, ahol az ETO egyáltalán nem játszott rosszul, egyszerűen azt lehetett érezni, hogy a Debrcen most már képes azt a tempót tartani, amit az ötszörös BL-győztes diktál.

A DVSC stábja a szezon egészét nézve remekül ismerte fel, hogy mik ennek a keretnek az erősségei, illetve másik oldalon a korlátjai. A Loki egy-egyekre épülő játéka jól működött a mérkőzések nagy részén, volt terv a rotációra, a formációváltásokra, az adódó hullámvölgyek, krízisek kezelésére, egyénileg pedig legalább három játékos hatalmasat profitálhat ebből az őszi szereplésből. Ez Vámos Petránál a leginkább egyértelmű, ő egyébként a nyártól előre is lép és egy európai topcsapatnál, a Metznél folytatja. Örömteli, hogy mellette Kácsor Gréta és a nemrég sajnálatos módon megsérült Hámori Konszuéla is olyan teljesítményt nyújtott az ősszel, amely talán nem volt várható tőlük, nem következett az eddigi karrierjükből.

Ha egy kicsit a jövőbe tekintünk, egy statisztikai adat nagyon szembetűnő a Debrecennel kapcsolatban: a Catherine Gabriel és Gabrijela Bartulovics által hozott 22,62% az egész mezőny leggyengébb kapusteljesítménye, a Loki középtávú előrelépéséhez ezen mindenképpen javítani kell majd, mert összességében azt láthatjuk, hogy a csapat minden más téren lassan, de biztosan zárkózik fel az európai középmezőnyhöz.

Ha viszont csak a közeljövőt nézzük, a magyar bajnoki bronzérmes ellenfele a play-off-körben a háromszoros címvédő Vipers Kristiansand lesz. Nem kérdés, melyik csapat a párharc esélyese, még akkor sem, ha a Vipers nem volt igazán meggyőző a csoportkörben. Ugyanakkor ez már tényleg az a szakasza lesz a nemzetközi szezonnak, amikor teher nélkül játszhat a magyar együttes.

Minden kezdet nehéz: FTC-Rail Cargo Hungaria

 Talán valamikor az egyik játékos memoárjából fogjuk majd megtudni, pontosan mi is történt az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatánál a szezon első hónapjaiban. A Kubatov Gábor által beígért modernizáció és irányváltás hamar lezárult, Martin Albertsen postafordultával távozott, a korábbi másodedző, Allan Heine pedig nagyjából olyan célokkal kaphatta meg a csapatot, hogy valahogy fejezze be ezt a szezont a lehető legkisebb presztízsveszteséggel.

És bár nem villámtempóban, de elkezdtek jönni a pontok a Ferencvárosnál. Először egy Ikast elleni meglepetésgyőzelem (37–36) született meg még a világbajnokság előtt, majd a Lubin ellen hozta a kötelezőt a zöld-fehér csapat és az előbb említett dán együttes otthonából is pontot lopott, ez pedig a Rapid Bucuresti idegenbeli legyőzésével együtt, ha szűken is, de elég volt a továbbjutáshoz. Árnyalja viszont a képet, hogy a B jelű csoport ezúttal sokkal erősebb volt, mint a másik, illetve az előző idényben is úgy jutott BL-döntőbe a Ferencváros, hogy a két fordulóval a csoportkör vége előtt még nem volt biztos a továbbjutása. Tragédia tehát egyáltalán nem történt, a legutóbbi jónéhány BL-szezon mutatja, hogy a csoportban elfoglalt pozíció nincs jelentős hatással a későbbiekre.

Heine munkáját viszont egyelőre nehéz értékelni. Az kétségtelen, hogy a játékosok menedzselésében, a csapatkohézióban hozott pozitív változásokat elődjéhez képest, de az is tény, hogy ebben a szezonban a legkidolgozottabb kézilabdát finoman szóval sem a Ferencváros játssza a nemzetközi mezőnyben. Támadásban nagyon sok problémát elfeledtet Andrea Lekics sokadik virágzása és zseniális idei formája, a szerb irányító kézsérülése után viszont egyértelműen kiütközött, hogy nincsenek meg a szükséges csapatszintű mozgások, nem megfelelő a Ferencváros előkészítő játéka, ezért is kell az átlövőknek nagyon sok rossz helyzetet elvállalniuk. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy ez egy többszörösen megörökölt, kompromisszumokkal teli keret, így Heinével kapcsolatban akkor tudunk igazából ítéletet mondani, ha marad a következő szezonra, és a bejelentett érkezőkkel felfrissített kerettel végig tud csinálni egy teljes nyári alapozást.

Ezzel együtt nagy hibát követ el, aki ebben a szezonban már nem számol a zöld-fehérekkel.

Lekics hamarosan visszatér, a Fradi keretében pedig egyébként is van legalább egy kezdőcsapatnyi olyan játékos, aki képes kihasználni az ellenfél megingásait. A következő ellenfél, a Brest Bretagne pedig képes ilyenekre, igaz ugyan, hogy ők – hasonlóan a Vipershez – épp a csoportkör második felére találták meg igazából a játékukat.

Minden rossz, ha a vége rossz? – Győri Audi ETO

 A Győr az egyetlen olyan magyar csapat, amelynek nem kell részt vennie a play-offban, Ulrik Kirkely együttese az A-csoport megnyerésével rögtön a negyeddöntőbe került. Ezzel együtt egyáltalán nem mondhatnánk, hogy a Rába partján hurráhangulat uralkodna manapság. A Győr ugyanis nem tudta megnyerni a legutóbbi három BL-mérkőzését, ilyenre pedig emberemlékezet óta nem volt példa az ötszörös BL-győztesnél.

Ezzel együtt nyilván azt is ki kell emelni, hogy az utolsó három találkozónak konkrét tétje már nem volt a győriek számára, biztos volt a csoportelsőség, ami nyilván azt is mutatja, hogy korábban nagyon domináns volt Kirkely együttese. Ősszel valóban magabiztosan nyerte a mérkőzéseit az ETO, épült a csapat, kezdett visszatérni az a védekezés, amelyet Ambros Martín idején még az egész európai mezőny irigyelt. A világbajnokság után viszont mintha valami megtört volna. Ez pedig azért aggasztó, mert nem csupán egyéni formaingadozásról van szó, hanem csapatszintű folyamatok megakadásáról.

Ennek egyik oka könnyen lehet, hogy még mindig nem tiszták a kereten belüli hierarchiák. A Kirkely-vel szemben leggyakrabban megfogalmazott kritika, hogy a dán edző még mindig keresi a csapatát, és ez valóban így van, rengeteg felállással próbálkozik, páros és hármas kapcsolatokat igyekszik kialakítani, de egyik opció sem működik több mérkőzésen keresztül. Voltak olyan találkozók, amelyeket a háromirányítós játékkal nyert meg a Győr, de hamar jöttek azok a mérkőzések is, amikor épp ez okozott problémát – és ez szinte minden megoldásról elmondható.

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az ETO nagyon messze van jelenleg a plafonjától. Ez a csapat tud sokkal jobban játszani, viszont kérdés, hogy fog-e.

Vajon azok a játékosok, akikbe a szurkolók és a szakma még belelátja a stabil teljesítményt, képesek-e erre? Stine Oftedal fog-e még olyan szinten játszani, mint az előző években? Ana Gros fel tudja-e építeni magát a sérülések után? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok határozzák majd meg, hogy az ETO-nak milyen céljai lehetnek a szezon hátralévő részében, mert a mostani állapot kétségtelenül aggasztó. Ráadásul ezúttal már a Final Fourba jutás sem tekinthető biztosítottnak, hiszen a negyeddöntőben a DVSC–Vipers párharc győztese vár majd Ulrik Kirkely csapatára.

Kiemelt fotó: Audi ETO KC Facebook