Mindkét középcsatára betalált, mégsem nyert a DVTK a tartalékos Paks ellen

Valamivel több, mint 6000 néző látogatott ki a piros-fehérek és a tavalyi ezüstérmes összecsapására Miskolcon az idénynyitóra. A megszokott lelkesedés és bizalom most is megvolt a csapat felé, annak ellenére, hogy több változás is történt a klubnál, így például nem volt már a tavalyi cselgép, Pernambuco és az igen közkedvelt nigériai balhátvéd, Stephen Bitok sem az együttesnél. Ugyanakkor sikerült lecserélni a kezdő támadótriót, ugyanis Vladimir Radenkovics vasárnapi kezdőcsapatában Mohammed Rarszalla, Marko Rakonjac és Varga Zétény is újonc volt. Előbbi marokkói válogatott, korábban a Slovan Bratislavában – Radenkovics asszisztenciája mellett – félelmetesen jó számokat produkált (108 mérkőzésen 36 gól, 34 gólpassz), de az első diósgyőri mérkőzésén inkább csak azt mutatta meg, hogy az ottani formájára vágyik, attól most még meglehetősen távol van.

A Paksnál hat helyen is változtatott Bognár György a ciprusi AEK Larnacát háromgólos győzelemmel kimondottan nehéz helyzetbe hozó alapcsapatán, így elsősorban frissességben próbáltak versenyképesek lenni az atomvárosiak, ami látszólag be is jött, mert az első félórában enyhe mezőnyfölényben játszottak. A kapuk nem forogtak veszélyben, sőt sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, de főként a középpályán megvívott párharcok miatt kemény küzdelem tanúi lehettünk.

Furcsa volt, hogy bár a Paks birtokolta többet a labdát, valamiért már a meccs elejétől igyekezett azt minél előbb eljuttatni Tóth Barnának, akit alaposan meggyötört Marco Lund és Szatmári Csaba kettőse, nem is tudott sok gondot okozni, de emiatt értelmezhető támadójátéka sem alakult ki a vendégcsapatnak. A hazaiaknál az ezen a mérkőzésen debütáló Rakonjac is egy magas, erős felépítésű center, de sokkal mozgékonyabb és technikásabb, mint amit csatároktól ilyen alkattal megszokhattunk, és ez magyarázattal szolgált arra, hogy miért ő kezdett Bright Edomwonyi helyett.

Az első kaput eltaláló lövésre 23 percet kellett várni, akkor Tóth addig húzogatta talppal a labdát – kissé futsalosan –, amíg lövőhelyzetet nem talált, de Artem Odincovnak nem kellett megizzadnia a hárításhoz, majd az első félóra elteltével több veszélyes, de kaput nem találó lövése is volt a Paksnak. A Magyar Kupa címvédője különösen a jobb oldalon volt aktív, ahol Kovács Krisztián felfutásai olykor zavarba hozták a szintén újonc bosnyák védőt, Sinisa Sanicanint, mégis a párharcuk inkább arról marad emlékezetes, hogy a paksi szárnyvédő egyszer egy műesést próbált eladni mellette, másodszor pedig kézzel tette tovább a labdát – kicsalogatva ezzel Berke Balázs játékvezető kezéből a sárga lapot.

Kis túlzással kapura sem nézett az első félidőben a Diósgyőr, így a Szappanos Pétert helyettesítő Simon Barnabásnak néhány hazaadáson kívül csak kirúgásokat kellett elvégeznie, így meglepetés volt, hogy a 40. percben már a hálóból kellett kiszednie a labdát. Történt, hogy az ezúttal a középpályán játszó szlovén játékmester, Rudi Pozeg Vancas a kezdőkörből ugratta ki az elmozgó Rakonjacot, a csatár pedig addig cipelte a labdát befelé, míg lövőhelyzetet nem talált és kissé maga mögül, maga alól, az ideálisnál valamivel rosszabb pozícióból pazarul tekert a kapu hosszú felső sarokba körülbelül 20 méterről. A korábbi egyszeres montenegrói válogatott ék az előző bajnokságot a Lokomotiv Moszkva kölcsönjátékosaként Topolyán töltötte, de a 18 meccsen szerzett két góljától aligha lehetett bárki elragadtatva. Most ennek a fele 40 perc alatt összejött.

Marko Rakonjac nagy góllal és jó játékkal érkezett meg a magyar élvonalba (Forrás: dvtk.hu)

Az első félidőben látottakkal Bognár György sem lehetett elégedett, a második 45 percre pályára küldte Windecker Józsefet és Böde Dánielt is, utóbbi pedig nagyon gyorsan igazolta is a döntés helyességét. A hamarosan 38 éves csatár remekül lépett ki az elmélázó diósgyőri védők között, majd elegánsan átemelte a kifutó kapust és egyenlített. A hazaiak mintha bennragadtak volna az öltözőben, meglehetősen egyszerű figurából kapták a gólt, amit könnyen el lehetett volna kerülni. Az egyenlítő találat kimondottan jót tett a mérkőzésnek, az iram és a feszültség is rögtön nagyobb lett és bár a helyzetek még ezután sem jöttek futószalagon, sejthető volt, hogy a két góllal nem lőtték el a puskaporukat a csapatok.

A 64. percben Pozeg Vancas került helyzetbe, de Bödével ellentétben az ő átemelési kísérletét szépen hárította a fiatal Simon, de a szlovén irányító egyébként is szürkébbnek tűnt a visszavontabb szerepkörében. Az ő játékának az erényei főként akkor domborodtak ki az előző idényben amikor a támadósor bal széléről indulhatott, mögötte egy szakadatlanul rohangáló balhátvéddel (Stephen), most a csapat támadóbbá tétele miatt a középpályán maradt, ott viszont sem megszerezni, sem jól megjátszani nem tudta a labdákat. Az ő szerepét mindenképpen át kell gondolnia a diósgyőri stábnak a folytatásra, mert lehet, hogy többet vesz el ez a változás az ő játékából, mint amennyit hozzáad a csapatéhoz.

A mérkőzés előtt a 100. diósgyőri bajnoki mérkőzése miatt köszöntött Szatmári érthetetlenül és feleslegesen kézzel ütött le egy labdát Böde fejéről, amiért jogos tizenegyes járt, Windecker így megszerezte a vezetést a Paksnak, majd a hajrában egy szöglet után a csereként beállt Edomwonyi fejelt a rövid felső sarokba úgy, hogy Simon már csak a gólvonal mögül piszkálta azt ki. A 2–2-es végeredmény megfelel a játék képének, a győzelem talán mindkét csapat esetében érdemtelen lett volna, annyival ugyanis egyik sem volt jobb a másiknál. Ugyanakkor érződött az idény eleji forma, ami a miskolciaknál érthető, a paksiaknál viszont a felforgatott kezdőcsapat nem tudta azt a kiegyensúlyozott játékot hozni, amit megszoktunk, de esetükben érthető, ha nem ez volt a legfontosabb mérkőzés ebben az időszakban.

Érdekességek a mérkőzésről

Rakonjac gól nélkül is jól mutatkozott volna be, így meg főleg. A fizikai paraméterei önmagában tekintélyt parancsolnak, de közben a labdával is nagyon jó kapcsolatot ápol, néhány csele és testcsele még a sokat látott paksiak között is zavart tudott okozni. Nem csak megtartani tudja a rá fellőtt labdákat, de képes azt úgy megjátszani, hogy abból valóban profitáljon a csapata, két-három nagyon ígéretes kiugratása is volt a szélsők felé, amelyek később még gólokat érhetnek. Ha pedig már gól: az övé mestermunka volt, alaposan feladta a leckét edzőjének is és a posztrivális Edomwonyinak is, aki a padról beszállva szintén betalált.

A hazai csapat nem volt elég domináns és Rakonjac gólját leszámítva az első félidőben semmilyen veszélyt nem jelentett az ellenfél kapujára. Igaz, hogy a támadósort újoncok alkották, akik később majd összeszoknak, de ami működött, az sokkal inkább csak az egyéni kvalitások miatt volt hatékony. Az utolsó percektől eltekintve nem volt olyan szakasza a mérkőzésnek amikor a DVTK markánsan az ellenfele fölé nőtt, pedig a tartalékos Paks ellen nagyobb bátorságot várt volna a publikum.

A paksi szurkolók elégedettek voltak a kedvencek vasárnapi teljesítményével (Forrás: Paksi FC Facebook)

A paksiak okosan osztották fel a játékidőt a kerettagok között, de érezhető volt, hogy nem esnek pánikba akkor sem, ha netán elveszítik a vasárnapi találkozót, a fő cél a továbbjutás az AEK Larnaca ellen. Ezzel együtt meddő fölényben játszottak az első félidőben, és ha a támadóharmadban jobb döntéseket hoznak, könnyen lehet, hogy ők vonulnak előnnyel a szünetre. A DVTK-nak a gólon kívül helyzete sem volt, pedig a megszokott paksi hátsó alakzatból hiányzott ezúttal Szabó János, Lenzsér Bence és Szappanos is.

Mindkét edző jól cserélt: nem csak azért érdemes erre kitérni, mert Böde gólt lőtt és tizenegyest harcolt ki, amit aztán a másik csere Windecker bevágott, hanem azért is, mert ez a két változtatás – illetve a Szabó–Zimonyi Dávid csere is, egyértelműen jobbá tette a Paks játékát. Igaz, erre a másik oldalon sem lehet panasz, a miskolciaktól a kispadról beszálló Francisco Feuillassier („Franchu”), Vladiszlav Klimovics, Edomwonyi is sokat tett a játék színvonalának emelkedéséért.

Kiemelt kép: dvtk.hu