Na de ki esik ki? Elképesztő a küzdelem a spanyol élvonalban

Na de ki esik ki? Elképesztő a küzdelem a spanyol élvonalban

2026. máj. 16.

Fantasztikus izgalmakat ígér a két utolsó spanyol forduló. A 19. helyezett Levantét és a 11. pozíciót elfoglaló Valenciát mindössze négy pont választja el egymástól. Két játéknappal a vége előtt teljességgel lehetetlen tehát megjósolni, melyik klub búcsúzik, de hogy nagyon fog a két delikvensnek fájni, abban biztosak lehetünk. Mi azért megpróbálunk esélyt latolgatni, vagy legalábbis megmutatni, melyik csapat miben bízhat.

19. Levante UD 39 pont

 

Nagy hajrába fogott a már eltemetett valenciai „kiscsapat”, az utolsó hat bajnokijából négyet megnyert egy döntetlen és egy vereség mellett. Nem egy feladós fajta a Levante, két fordulóval ezelőtt úgy nyert például 3–2-re az Osasuna ellen, hogy a vendégcsapat már bő tíz perc után két góllal vezetett, a győztes találatot pedig a 90. percben vitte be.


Erre jött rá a hétközi, ugyancsak 3–2-es győzelem Vigóban az európai kupaindulásért küzdő Celta ellen, amikor két távoli bomba segítette a Levantét. A másodikat a középső védő Adrián de la Fuente „Dela” eresztette el úgy 30-ról – mikor süljön el a lába, ha nem a legfontosabb pillanatban! (Addig egy tizenegyes- és egy fejesgólja volt a szezonban.) Aztán egy szöglet után Roger Brugué „Brugui” megszerezte a győztes gólt – rögzített játékhelyzetekből az egész mezőnyben a Levante a legjobb a 15 szerzett góljával –, így továbbra is életben tartja esélyeit. Az utolsó két fordulóban előbb a rivális Mallorcát fogadja, majd utazik a Real Betishez. A Mallorcát egész egyszerűen muszáj legyőznie, ha meg akarja őrizni élvonalbeli tagságát.

 

18. RCD Mallorca 39 pont

 

Ehhez azonban a szigetlakóknak is lesz egy-két szavuk, akiknek leginkább az fájhat, hogy néhány körrel ezelőtt a Deportivo Alavést nem sikerült elkapniuk, noha 1–0-ra vezettek az egyik nagy konkurens ellen. Legutóbb a Getafe otthonában 0–1-nél fejelt a lécre Vedat Muriqi, ki tudja, mi a vége, ha egyenlít a Mallorca. Muriqire persze nem lehet panasz, 22 góllal segítette már ebben a szezonban a csapatát – ha ő nincs, vagy csak átlagos formában futballozik a kimagasló helyett, a Mallorca meglehet, már rég kiesett.


Feltehetően akkor is nagyobb lenne a baj, ha március elején nem dönt úgy a vezetőség, hogy a korábban elküldött Jagoba Arrasate helyett Martín Demichelist ülteti a kispadra. Az argentin tréner tíz bajnokin irányította a Mallorcát, abból négyet megnyert csapata három döntetlen mellett, ez a 15 pont nagyon kellett ahhoz, hogy megmaradjon a sansz a megkapaszkodásra. A korábbi 51-szeres argentin válogatott védő élete első vezetőedzői szezonjában megnyerte az argentin bajnokságot a River Plate-tel – mi tagadás, hasonló bravúr lenne benntartania a Mallorcát. A már említett, Levante elleni találkozón sok múlik, ahogy persze az utolsó fordulóban, a Real Oviedo elleni hazai összecsapáson is. Az első osztálytól már búcsúzó együttessel szemben kötelező lesz begyűjteni a három pontot, ami meglehet, első osztályt ér majd.

 

17. Elche CF 39 pont

 

Nem így kezdte pedig a szezont az Elche, amely a nyolcadik fordulóban szenvedett először vereséget, és az ötödik forduló után az ötödik, a tizedik játéknapot követően a nyolcadik helyen állt. Azt is büszkén vallhatta magáról, hogy mennyire szép, az ellenfelet magasan presszingelő, labdát birtokló (ebben a szegmensben harmadik az FC Barcelona és a Real Madrid mögött) támadófutballt játszik.


A felfogásáról később sem mondott le, a jelentős visszaesés idején is ezt a futballt játszatta csapatával Eder Sarabia, kérdés, visszaüt-e. A legtöbb kontragólt, kereken tízet, az Elche kapta a mezőnyben. A naptári évet kezdte borzasztóan az Elche, január 3. és március 14. közt, azaz 11 bajnokin maradt nyeretlen, ami alapjaiban határozta meg a sorsát. Persze még javíthat, de nem lesz könnyű dolga: vasárnap a roppant kellemetlen Getafét fogadja, aztán ki-ki meccsre utazik a Gironához. Ahogy a Levante–Mallorca, a Girona–Elche is elképesztően izgalmas meccsnek ígérkezik, és nyilván nem lenne Elche-szempontból baj, ha a tízgólos André Silva, vagy a nyolcgólos Rafa Mir, esetleg a hatnál járó Álvaro Rodríguez újra csak megvillanna.

 

16. Deportivo Alavés 40 pont

 

Egy jó csatár akkor villantja meg oroszlánkörmeit, amikor igazán nagy a baj, Toni Martínez ez alapján igazán jó csatár. A 28 éves center az utolsó nyolc bajnokin hét gólt vágott – duplája nélkül nem nyert volna az Alavés Vigóban, a Mallorcát pedig konkrétan ő verte meg (2–1 lett a vége, Martínez kétszer csengetett). 12 találata van a szezonban, ezt azért lehet feljebb tornázni, nyilván a spanyol élvonalban szeretne minél jobb gólszámot produkálni.


Toni Martínez Deportivo Alavés.jpg 16:9
Toni Martínezre nem lehet panaszuk a vitóriai szurkolóknak (Forrás: Deportivo Alavés)


A bentmaradást szem előtt tartva váltott szezon közben edzőt a baszk klub, március elején Quique Sánchez Flores érkezett Eduardo Coudet helyett, az új trénerrel tíz meccsen 13 pontot szerzett a Deportivo. Ez azért némi előrelépést jelez, ahhoz azonban kevés, hogy megnyugodjon a csapat. Ahhoz nyernie kéne a hétvégén Oviedóban, majd nem kikapni az utolsó fordulóban a Rayo Vallecanótól. Amúgy meg mind a két meccs nyerhető, hat pontot szerezve pedig nem eshet ki az Alavés. A sorsa tehát a saját kezében van, ez már önmagában nem egy rossz helyzet.

 

15. Girona CF 40 pont

 

A Gironáé a kilencedik legmagasabb labdabirtoklás a ligában, és az Elchéhez hasonlóan igencsak támadó szellemben szokott focizni – a kapuralövések számában ugyancsak kilencedik –, ehhez képest egy pontra van csak a kiesőzónától.


Jobb befejezések kellenének, illetve ígéretesebb helyzetekből próbálkozni, mert a szerzett gólok számában eléggé hátul kullog a csapat. Az sem lenne persze baj, ha az ellenfelek akcióit határozottabban fékezné meg a City Football Grouphoz tartozó alakulat: az egész mezőnyben a harmadik legtöbb lövést engedi az ellenfeleinek, és az 53 kapott gól sem valami dicséretes. Ráadásul épp a hajrára látszik kifulladni, az utolsó hat bajnokiján nyeretlen a katalán csapat, három döntetlen mellett három vereséget szenvedett, azok közül is a Mallorca elleni hazai fiaskó fájhat a legjobban. Az Atlético Madrid (idegenben) és az Elche (otthon) a két utolsó bajnoki, mondani sem kell, melyiket kell azok közül megnyernie ahhoz, hogy ne essen ki.

 

14. RCD Espanyol 42 pont

 

Itt azért van már egy kétpontos ugrás, az eleddig 42 pontot gyűjtő együttesek sorát gyarapítja az Espanyol, amelyik tehát némi előnyben van, de korántsem érezheti magát biztonságban. Azért nem, mert valami félelmetesen gyatra 2026-os esztendőt produkál. A naptári évben megvívott 19 bajnokijából csak az utolsót, a szerdai, Athletic Bilbao elleni mérkőzését tudta megnyerni, azaz 16 meccsen maradt győzelem nélkül. Botrány, pláne ahhoz képest, amilyen jól szerepelt addig: 17 forduló elteltével az ötödik helyen állt, ami ugye Bajnokok Ligája-szereplést ér Spanyolországban.


Innen zuhant hatalmasat Manolo González együttese, és az addig dicsőített edző is elég kellemetlen hónapokat él azóta át. És ha addig erőn felül teljesített is az Espanyol, ez a negatív sorozat abszolút váratlan, s ha nem nyer legutóbb, most hatalmas gondban lenne. Néhány önbizalommorzsát talán felcsipegetett az Athletic legyőzésével, ami bizonyosan elkél az Osasuna és a Real Sociedad elleni találkozók előtt. Legalább egy pontot nem is ártana azokon összekaparnia.

 

13. CA Osasuna 42 pont

 

Az Osasuna lesz a házigazda az Espanyol ellen, ez azért előnyt jelenthet a pamplonai együttesnek, amelyik győzelmével bebiztosítaná az első osztályú tagságát. A szezon nagy részében nem úgy nézett ki, hogy ez bármennyire is veszélyben lehet, aztán az utóbbi öt bajnokijából négyszer kikapott Alessio Lisci csapata, és kezdhet számolgatni.


Budimir osasuna.es.jpg 16:9
Ante Budimir már 17 gólnál tart, de még legalább egyet (pontot érőt) várnak tőle a szurkolók (Forrás: osasuna.es)


Ha az Espanyolt legyőzi, nem kell már neki, és erre azért meg is van minden esélye. Főként, ha Ante Budimir újra felhúzza a góllövőcipőjét. Muriqi és a Mallorca esetében elmondhattuk, hogy „jó az öreg a háznál”, hatványozottan igaz ez az Osasunára és Budimirre. 17 gólos a 34 éves horvát center, az utolsó öt fellépésén azonban csak egyszer talált be – nem ártana újra megráznia magát.

 

12. Sevilla FC 43 pont

 

Két nagycsapat maradt még, bár a négypontos fór mindkettejük esetében nyújt azért némi biztonságot. Sevillában sokáig égett a ház, és csak a két héttel ezelőtti feltámadásnak köszönheti a klub, hogy nem kell szégyenszemre a másodosztályra készülnie.


A hétszeres (!) Európa-liga-győztes az utolsó három bajnokiját megnyerve lépett el a kieső helyekről, ráadásul nem akárhogy győzött az utóbbi két meccsén. Odahaza az Espanyol ellen a 82. percben még vesztésre állt, akkor a középső védő Andrés Castrín a félpálya környékéről megindult, bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, ellőtte, Marko Dmitrovics meg bevédte. De nem volt még vége: Akor Adams a 91. percben egy lepattanót begyűjtve lőtt 16-ról a bal sarokba. Jött aztán a Villarreal elleni idegenbeli mérkőzés, amelyiken hamar 2–0-s előnyre tettek szert a hazaiak, a Sevilla azonban nem adta fel. Oso és Kike Salas még a szünet előtt egyenlített, aztán megint érkezett Adams, és a 72. percben megszerezte a Sevilla győztes gólját. Ha bentmarad a Sevilla, és most már nagyon úgy fest, a nigériai támadó egy emlékplakettet igazán megérdemel. Vagy inkább egy szobrot.


imago1077247354 AgenciaLOF.jpg 16:9
Akor Adams valóban szoborszerű (Fotó: Imago/AgenciaLOF)


11. Valencia CF 43 pont

 

Tart már egy ideje a Valencia vesszőfutása, az lenne csak a mélypont, ha kiesne a hatszoros spanyol bajnok klub. Ettől azért most már nem különösebben kell tartani, de megnyugodnia sem szabad teljesen a Carlos Corberán irányította alakulatnak.


A négypontos előnye persze bizakodásra adhat okot, a csapat játéka kevésbé. Azért az, hogy az Atlético úgy verte meg két hete, hogy szinte a második csapata játszott, elég kellemetlen, nehezen is viselték a szurkolói. Azóta azért javított a Valencia: előbb Bilbaóban nyert 1–0-ra, majd 1–1-es döntetlent játszott a Rayo Vallecanóval. Az utolsó két fordulóban a Real Sociedad (idegenben), valamint az FC Barcelona (otthon) elleni meccs vár a Valenciára, és az a nagy szerencséje, hogy a már megszerzett 43 pont önmagában is elég lehet a bentmaradáshoz. A drukkerei aligha bánnák viszont, ha jövőre már nem játszana a tűzzel…


Borítókép: theanalyst.com

Szerző

Galambos  Dániel

Galambos Dániel

Galambos Dániel

Az angol futball megszállottja, a Büntető.com angol fociért és interjúkért felelős szerzője, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV korábbi szakértője.