Nagyon okosan igazolnak Ipswichben
Aligha meglepő, hogy egy Premier League újoncnál korábban nem látott pénzköltés van, azonban az Ipswich Town csak olyan üzleteket köt, melyről könnyedén mondhatjuk, hogy legalább annyira szól a jövőnek, mint a jelennek. A megfontoltságot láthattuk az előző nyáron a lutoniak esetében is, csakhogy az élvonalba több mint két évtized után visszatérő suffolkiaknál ez némileg átgondoltabban történik.
Agresszív, gyors, előrelátó. Így jellemezhetjük az Ipswich Town átigazolási piacon történt eddigi mozgásait, hiszen a feljutással járó pénzügyi lehetőségeket azonnal elkezdte kihasználni a klub. Az első és legfontosabb lépés persze Kieran McKenna megtartása és szerződéshosszabbítása volt. Ugyanis az északír szakember esetleges távozása alapjaiban változtatott volna meg mindent a suffolkiak háza táján. A feljutó együttes legnagyobb értékét ő képviseli, de ezt tökéletesen megmutatja az is, hogy milyen csapatokkal boronálták össze. A maradása a játékosok szerződtetése szempontjából sem utolsó tényező, ugyanis sokan szeretnének az irányítása alatt futballozni az élvonalban.
McKenna kérésére – és a Chelsea pénzügyi helyzetének megoldásában való segédkezés értelmében – sikerült a kölcsönidőszak után véglegesíteni Omari Hutchinson szerződését. A 20 éves jamaicai válogatott 50 mérkőzésen lépett pályára az előző idényben a csapat színeiben, és 11 góllal, valamint hat assziszttal járult hozzá a sikerekhez. A 23,5 millió eurós átigazolási összeg kissé sok, de ez a már említett londoniak miatt is fontos volt, főleg annak fényében, hogy így a könyvelésben az első részletet a 2023–24-es idényhez tudták berni. Ez azt is jelenti, hogy a feljutással és az élvonalbeli szerepléssel járó összeg kisebb arányban csökkent. Sőt, a jövőben egy esetleges kiesés után az „ejtőernyős kifizetések” jelentette összegek kifutására az utolsó amortizációs részlet is eltűnik.
„Nagyon örülünk, hogy véglegesen visszahozhatjuk Omarit” – mondta a klub honlapjának Kieran McKenna. – „Omari olyasvalaki, akivel mindannyian szívesen dolgoztunk együtt az elmúlt idényben. A stáb, a csapattársak és a szurkolók mind látták, hogyan nőtt és fejlődött az év során, ami a kemény munkájáról tanúskodik. Különösen az idény második felében bizonyította ezt a csapatra gyakorolt hatása, és ő is, mint oly sok csapattársa, jelentős szerepet játszott a klub sikerében. Úgy gondoljuk, hogy Omari fantasztikus játékos és személyiség, akit hosszú távon a klubnál tarthatunk. Éhes arra, hogy fejlődjön, és megmutassa, hogy képes versenyezni és boldogulni a Premier League-ben.”
Jöjjön egy újabb olyan érkező, akivel kapcsolatban van ok arról beszélni, hogy alapembere lehet az ipswichieknek a Premier League-ben is. Hiszen Jacob Greaves az előző idényben bekerült a Championship álomcsapatába, és ő lett a Hull Citynél év játékosa is. Remekbe szabott teljesítménye több élvonalbeli klub figyelmét is felkeltette, de a suffolkiak gyorsan lecsaptak rá.
„Jacob nagyon tehetséges, technikás és atletikus ballábas védő, aki kiválóan teljesített a Championshipben. Karrierjének ebben a szakaszában készen áll arra, hogy a Premier League-be lépjen. Remek jellem, aki megfelelő tulajdonságokat fog hozni a csapatba és abba a kultúrába, amelyet felépítettünk”
– fejtette ki McKenna.
A 23 éves bekknek korához képest figyelemre méltó másodosztályú rutinja van, de vele kapcsolatban is elmondható, hogy ha nem is jön be a csapatnak ez az idény az élvonalban, akkor Greaves abban is hasznos lehet, hogy a Championshipben meghatározó szereplővé váljon a gárda. A 21,5 millió eurós átigazolási díja a leginkább árulkodó, mert erre a legkönnyebb rásütni, hogy volt érte verseny, és ezt a pénzt alighanem más klub is kifizette volna.
A támadósor megerősítésére érkezett Liam Delap, aki az előző két idényben kölcsönben megjárta a Stoke City, a Preston North End és a Hull City csapatát. A 2020–21-es Premier League 2-es idény során gólkirályi címet szerző csatár a másodosztályban 68 összecsapáson mindössze 12 alkalommal volt eredményes az említett együtteseknél. Ez a mutató talán nem teszi megalapozottnak a 18,75 millió eurós vételi díjat, de még csak 21 esztendős az utánpótlás-válogatott támadó, így elképzelhető, hogy később hatékonyabb lesz.
„Úgy gondoljuk, hogy olyan játékos, akinek megvannak azok a tulajdonságai, amelyekkel segítheti a csapatot ebben az idényben, de hosszú éveken át fontos játékosa lehet a klubnak. Olyan játékos, akinek kiemelkedő fizikai és technikai tulajdonságai vannak, aki éhes arra, hogy idejöjjön, és tovább tanuljon és fejlődjön. Fiatal korától kezdve jó tapasztalatokat szerzett az első csapatoknál, és úgy érezzük, hogy megvan benne a fejlődési potenciál itt”
– jegyezte meg a vezetőedző.
McKenna szavaiból azt érdemes leszűrni, hogy „hosszú éveken át fontos játékosa lehet a klubnak”. Ugyanis ez az igazolás sokkal inkább szólhat egy esetleges kiesés után a Championshipben való harcnak, mint az élvonalbeli szereplésnek. Már csak azért is, mert öt évre írt alá, így nála is azzal lehet számolni, hogy az amortizáció 80%-a kifut még akkor is, ha azonnali kiesés következik visszajutás nélkül. Persze Delap remek kiegészítő ember lehet ebben az idényben is, de azért a középszerű másodosztályú idény alapján inkább akkor vehetik neki nagy hasznát, ha visszasüllyed oda az együttes.
A legnagyobb kérdést a kapusposzt jelentette, mert Václav Hladky a szerződése lejárta után távozott a klubtól. A rutinos cseh kapusnak csupán az előző volt az egyetlen szezonja a Championshipben, így vele azért erős lett volna elképzelni a PL-szezont. Ezek után kicsit meglepő választással érkezett Arijanet Muric az élvonalból kieső Burnley-ből. A koszovói válogatottnak ugyan jutott tíz mérkőzés a legmagasabb szinten, de őt is a másodosztályú és a török élvonalban eltöltött idénye miatt lehetett említeni. A 25 éves hálóőr beleillik a képbe, legalábbis abból a szempontból, hogy akár abban is nagy segítségére tud lenni a csapatnak, ha a jövőben visszacsúsznak egy osztállyal.
Valamirevaló PL-rutinnal rendelkező érkezője a csapatnak az a Ben Johnson, aki 69 alkalommal lépett pályára a West Ham United színeiben élvonalbeli bajnokin. Csakhogy ezeknek majdnem a felén csereként szállt be a padról, ami jól leírja, hogy abszolút kiegészítő ember volt a londoni együttesben. Most sem biztos, hogy arról kell majd beszélni, hogy ő fogja megkapni a legtöbb percet a posztján, de a keret mélysége szempontjából remek igazolásnak mondható. Már csak azért is, hogy szerződése lejárta után, átigazolási díj nélkül szerezték meg őt a suffolkiak. A múltban többször is volt szó róla, hogy esetleg a Championshipben folytathatja, így ez az igazolás is egyfajta készenléti állapot az alacsonyabb osztályú folytatásra.
Persze lehetne másként is tálalni az ipswichi mozgásokat a piacon, de egyelőre nagyon szépen megmutatkozik, hogy a két év alatt két osztály ugró klubnál a földön járnak.
Pontosan tudják, hogy a keretük egy része már a harmadosztályban is velük volt, és sosem járt még a Premier League közelében sem. Ebből is adódóan ők a kiesés elsőszámú esélyesei, viszont a reális gondolkodásmód meg is követeli, hogy számoljanak ezzel lehetőséggel, és bizony az igazolások ezt erősítik meg. Így is elmondható, hogy olyan fiatal játékosok érkeztek, akik ha szükséges, maradnak a csapatnál a kiesés után is. Ráadásul úgy hírlik, hogy a fizetések is a földön járnak, mert a most érkezettek sem kaptak kiemelkedő bérezést a többiekhez képest, hanem olyat, amely a második vonalban is csak az élmezőnybe lehet elég.
Kiemelt kép: Ipswich Town