Nehéz, de nem megoldhatatlan csoportba került a magyar válogatott az olimpiai selejtezőben

Az IHF olimpiai selejtezős rendszerének anomáliáit tökéletesen lehet lekövetni a két magyar nemzeti csapat példáján keresztül. A női válogatott az utolsó két világversenyen elért 10. és 11. hellyel a legkönnyebb selejtezőcsoportba került (Svédország, Japán és Kamerun lesz a mieink ellenfele a lányoknál), a férfi válogatott viszont egy nyolcadik és egy ötödik hellyel nagyon kiegyenlített négyesbe kapott besorolást. Ráadásul azt már tudjuk, hogy Golovin Vlagyimir együttese hazai pályán, Debrecenben vívhatja ki a kijutást, a férfi torna helyszíne viszont még kérdéses, a Nemzeti Sport értesülései szerint a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) mellett a norvégok is jelezték rendezési szándékukat. A pályázatokról várhatóan február elején dönt a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF).

Ugyanakkor persze a két mezőny is teljesen más: férfi oldalon jóval több az ütőképes csapat, szinte lehetetlen úgy kijutni az ötkarikás játékokra, hogy az adott gárda nem ver meg egy hasonló kaliberű együttest. Férfi válogatottunk a kontinenstornán bizonyította, hogy képes erre, ám érdemes azt is áttekinteni, hogy mire számíthatunk az ellenfelektől.

Tunézia

A csoport papíron leggyengébb csapata az Afrika-bajnokság bronzérmese, Tunézia, amely valójában inkább a földrész második legerősebb együttese, ám a végső győztes Egyiptommal idén már a kontinenstorna elődöntőjében összekerültek, és nem is volt esélyük (a végeredmény az ő szempontjukból 25-30 lett) az immáron Juan Carlos Pastor irányította gárda ellen. Ezt leszámítva egyébként minden meccsüket megnyerték a viadalon, néhányat jelentős különbséggel. Tunézia a 2019-es világbajnokságon élte fénykorát, akkor a tizenkettedik helyen végeztek, és többek között a mieinkkel is szoros meccset játszottak, az előző vb-n viszont csak a huszonötödik helyen végeztek. A keret legtöbb tagja erősebb afrikai csapatokban játszik, az európai légiósok közül Mohamed Darmul a német másodosztályban szereplő Minden játékosa, Mohamed Szuszi pedig a Bajnokok Ligájában szereplő Eurofarm Pelister kézilabdázója. Ahogy a női világbajnokság kapcsán is elmondtuk, rég túl vagyunk azon az időszakon, amikor legyinteni lehetett az afrikai csapatokra kézilabdában, ennek ellenére tény, hogy aki ebben a csoportban komolyan számol a továbbjutással, az nem veszíthet pontot Tunézia ellen.

Norvégia

A norvég válogatott a csalódást keltő kilencedik helyen fejezte be az Európa-bajnokságot, a számszerű végeredménynél is kiábrándítóbb volt azonban a mutatott játék: Jonas Wille együttese sem a taktikai szervezetettséget, sem a sebességet figyelve nem keltette egy topcsapat benyomását. Egyre többen teszik fel a kérdést, hogy a kapitány alkalmas-e a feladata ellátására, illetve, hogy a norvég aranygeneráció bizonyos tagjai milyen motivációval vesznek részt jelenleg a nemzeti csapat munkájában. Minden bizonnyal az sem javított az északi morálon, hogy a frissen élre törő skandináv szupercsapat, a Kolstad folyamatos anyagi gondokkal küzd, a játékosok tehát napról napra bizonytalanságban élnek.

Ugyanakkor nagyon nagy hibát követünk el, ha ezek alapján leírjuk a norvégokat. Egyrészt márciusig még nagyon sok tényező változhat (bár a skandináv szövetségekre nem jellemző a kapkodás, Wille negatív megítélést látva nem lenne óriási meglepetés a menesztése), másrészt a keretben továbbra is óriási a potenciál. A korábbi norvég sikerek letéteményesi közül Sander Sagosen, Göran Johannessen és Magnus Röd is mélyen tudása alatt teljesített Németországban, de semmilyen garancia nincs arra, hogy ez hosszabb távon is így lesz. Akár velük, akár az olyan fiatal tehetségekkel, mint a torna vége felé ébredező Simen Lyse, lehet ez a norvég csapat rövid távon sokkal eredményesebb, ám tény, hogy most rég nem látott mélyponton vannak, és ez esélyt ad a magyar csapatnak.

Amire szükség is lesz, hiszen a mieink legutóbb 2012-ben verték Norvégiát, azóta egy döntetlen mellett hétszer is vereséget szenvedtek a skandináv csapattal szemben, ráadásul a legutóbbi három alkalommal a különbség is minimum hét gól volt. A jobb passzban lévő norvég nemzeti együttes rendkívül eredményesen vezeti a gyors indulásokat, az pedig a torna végjátékában is látszott, hogy ha valamivel, ezzel zavarba lehet hozni a magyar együttest.

Portugália

A portugáloknál viszont épp ellentétes folyamatok figyelhetők meg. Azok után, hogy a dél-európaiak látványos előretörése az elmúlt években megtorpanni látszott, most ismét erőre kaptak. Ezen a tornán tulajdonképpen csak annak köszönhetően nem ők játszhatták az ötödik helyért Szlovénia helyett, hogy Uros Zorman csapata az utolsó fordulóban találkozott Dániával, amikor a skandinávok számára már tét nélküli volt a találkozó, így el tudták hozni a két pontot (a portugáloknak így a hetedik hely jutott).

Minden bizonnyal annak köszönhető a portugálok másodvirágzása, hogy ha lassan is, de elkezdődött náluk a generációváltás. Luís Frade ősszel is bizonyította, hogy szintet lépett erre a szezonra, a Costa fivérek, Martim és Francisco pedig egészen elképesztő egyéni potenciállal rendelkeznek. Egy gyors, kombinatív, nagyon sokat egy-egyező, a hét a hat elleni játékban rendkívül eredményes gárdáról van szó, Diogo Rema Marques személyében pedig a kapuban is van egy európai szinten jegyzett tehetsége a portugáloknak.

A két gárda egymás elleni közelmúltja itt sem a mieinknek kedvez: bár Máthé Dominikék a hazai Európa-bajnokságon verték a portugálokat, a tavalyi vb-n és a 2020-as kontinenstornán is súlyos vereséget szenvedtek tőlük.

Összegzés

A magyar csapat számára elsősorban az jelenti a nehézséget ebben a selejtezőcsoportban, hogy olyan ellenfelek ellen kell kivívni az olimpiai részvételt, amelyeknek a stílusa az elmúlt években sok gondot okozott a mieinknek. Ugyanakkor az Eb-n látott stabilitással, a hullámvölgyek kiküszöbölésével a feladat egyáltalán nem teljesíthetetlen. Az olimpiai selejtezőtornát március 14–17. között rendezik.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI