„Nem futball volt, gyógyulás” – 30 for 30: The Best That Never Was

Ma már egyre kevésbé kelt megrökönyödést, ha egy sportoló a mentális problémáiról mesél nagy nyilvánosság előtt. Itthon és külföldön is számtalan olyan nyilatkozat hangzott el az elmúlt években, amely által jobban megérthetjük, hogy milyen nyomásnak vannak kitéve a legmagasabb szinten teljesítő ikonok. Sőt talán mind emlékszünk Szalai Ádám idén 10 éves interjújára, amikor arról beszélt, hogy – a fizikai edzéshez hasonlóan – felépített módon kell dolgozni azon is, hogy egy játékos el tudja viselni a pfújoló tízezreket a stadionokban.

Mindebből most annyi a lényeges, hogy az élsporthoz kell egyfajta lelki állóképesség, sőt talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy lelki alkat. Ez azok számára is elengedhetetlen, akik egyébként olyan tehetséggel rendelkeznek, mint ami Marcus Dupree-nek adatott meg, akinek a neve idővel még a Mississippi állambeli Philadelphia településjelző táblája alá is felkerült.

A helyiek tehát finoman szólva sem voltak hozzászokva ahhoz, hogy az országos hírekben szerepelnek, legalábbis pozitív értelemben. Hiszen annak megértéséhez, hogy az itt élők számára miért jelentett ekkora szenzációt egy sportcsillag, ismét csak vissza kell mennünk a történelemben. Az 1960-as években erőre kapó polgárjogi mozgalmak Philadelphiába is elértek: három fiatal aktivistát gyilkoltak meg a település határain belül, a helyi hatóságok (többek között a Ku-Klux-Klan-tag seriffel, akinek a fia később Dupree csapattársa lett) viszont nem tudták megoldani az ügyet, épp ezért az országos szervek is bevonódtak, ezáltal pedig bizony a legkülönfélébb médiumok is beszámoltak az itteni történésekről.

A kisvárosra a sajtón keresztül vetülő fény tehát korántsem volt kedvező, de egy nap feltűnt egy sportcsillag, akit egyértelmű tisztelet övezett: Marcus Dupree az összes létező rekordot megdöntötte középiskolás korában, az újságírók többsége pedig csak annyit tudott mondani, hogy ilyen sportolót még sosem látott. „Volt olyan pillanat, amikor ő volt a legjobb az országban” – fogalmaz az egyik szakértő, miközben mi épp az említett meccsekből láttunk ezt alátámasztó jeleneteket.

A sikerek jelentős szerepet játszottak a városka fejlődésében és a lakosság integrációjában. Erről már Willie Morris író számolt be igen plasztikusan: „Talán soha életemben nem láttam ennyire vegyes közönséget. Fehérek, feketék és őslakosok szinte azonos számban ültek a lelátón, teljes békében.” Azt pedig talán a történelmi bevezető után ki sem kell külön emelni, hogy ez miért volt fontos ezen a környéken.

„Ha megtudtad, hogy valaki minden eszközt bevet, te sem tétlenkedtél” – mondja az egyik iskola alkalmazottja, és bizony láthatjuk is, hogy abszurdnál abszurdabb ígéretek kerültek terítékre.

Dupree végül a University of Oklahoma franchise-jának a sztárja lett, és az első évben még nyomai sem voltak a későbbi hanyatlásnak. A csapatnál ekkor dolgozó edző, Barry Switzer is elismerően nyilatkozott róla. „Kétségtelen, hogy ő volt a legjobb játékos a pályán. Csak Earl Campbellhez tudnám hasonlítani. Talán akkor sem túlzok, ha azt mondom, akkor teljesen készen állt az NFL-ben való szereplésre is.” Idővel azonban a trénerrel is megromlott a Dupree viszonya, aminek részben az is az oka volt, hogy a játékos jelentős súlyfelesleggel érkezett vissza a második évére.

Az tehát egyértelmű, hogy valami félresikerült, de a film nagyon ügyesen nem próbál meg konkrét választ adni a miértekre, az alkotók inkább lehetőségeket villantanak fel. Ilyen a már korábban említett viszály, vagy épp az is, hogy a játékos már három nappal az iskolaválasztása után is úgy érezte, hibázott. Dupree ezt követően még próbálta felépíteni a karrierjét, a USFL-be és az NFL-be is eljutott, de azt ezért kijelenthetjük, hogy sosem jutott olyan magasságokba, ahová a képességei predesztinálták őt.

A 30 for 30 29. epizódja tehát azt mutatja be, hogy bár hajlamosak vagyunk elfelejteni, a siker apró momentumokon múlik, a tehetség csak az egyike a rengeteg összetevőnek. Azt ugyanakkor mindenképpen jó látni, ha valaki képes elfogadni a hibáit, sőt reflektál is azokra. Dupree pedig maradéktalanul teljesíti mindezt.

A 30 for 30 dokumentumfilm-sorozat e részeiről írtunk eddig ajánlót:

2. rész (The Band That Wouldn’t Die):„Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”

5. rész (Without Bias):„Az ártatlanságunkat vették el”

9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült

10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?

16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”

17. rész (The Birth of Big Air):Mindig magasabbra vágyott

21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom

23. rész (Into the Wind): Széllel szemben

24. rész (Four Days in October):Aki látta, nem feledi

25. rész (Once Brothers): „Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok”

26. rész (Tim Richmond: To the Limit): Autóversenyző Hollywoodból

Kiemelt kép: ESPN