Oblak, Pogacar, Doncic, Kopitar: a régió igazi mintaországa a kétmilliós Szlovénia

Hol tartunk mi a valóságban?

A sikereink árnyoldalát kollégánk nemrég – a MOB által megfogalmazott kritikákat is idézve – részletesen megvilágította az oldalunkon, kiemelve, hogy itthon a legjobbaknak a mainál sokkal jobb dolguk nem is igazán lehetne. Ebből kiindulva olimpiai eredményességünknek (is) feltétlenül javuló tendenciát kellene mutatnia, és „valamennyit mutat is, de közel sem annyit, ami az eszelős tőkeráfordításból következne.”

Dénes Ferenc sportközgazdásznak a nyár végén Hollós Ilona örökzöld slágere jutott az eszébe a hazai állapotokról, eszerint: „Megáll az idő”. További adatokkal, magyar és külföldi hivatkozásokkal teli tanulmányában megállapítja: szűkül az a köre sportoknak, amelyek igazán eredményesek, a csapatsportokban szépen lassan süllyedünk, a 2008-as pekingi mélypont után olyan egyéni sportágak menedzselésével sikerült stabilizálni a helyzetünket, „amelyek magyar országos bajnokságán üresek a lelátók, legfeljebb, ha néhány száz néző érdeklődik a hazai eseményeik iránt.” Valószínűleg az 5000 milliárd forintot is meghaladta már az állami sporttámogatás, ezt véleménye szerint is „eredményesebben, gazdaságosabban és hatékonyabban el lehetett volna költeni”. Ráadásul az Eurobarometer sportstatisztikái alapján az elmúlt másfél évtizedben a sportolási szokásokban nem nagyon léptünk előre, sőt a fizikai aktivitás, vagyis az egészséges életmód terén lendületesen haladunk a rossz irányba.

A szerb minta

Mindezeket azért is írjuk le, hogy viszonyítsunk. E sorok írójának egyik kedvenc példája a régióban a hazánknál jóval kisebb, hat és fél milliós Szerbia, elsősorban a csapatsportágakban, labdajátékokban aratott sikereivel, még akkor is, ha összesítésben az érmek száma alapján nem nyeri agyon magát a játékokon. Férfi kosárlabdázói nagyon közel álltak Párizsban a legújabb amerikai álomcsapat legyőzéséhez, végül bronzérmet nyertek. Férfi vízilabdázói sorozatban harmadszor térhettek haza olimpiai bajnokként – mondhatni, ők az új magyarok, továbbá a szerbeké Novak Djokovics, minden idők legsikeresebb teniszezője, aki idén az ötkarikás aranyat is begyűjtötte. Mindezek mellett női kosárlabdában, férfi 3x3-as kosárlabdában, férfi és női röplabdában is eljutottak az olimpiáig, a hagyományaikhoz méltóan. A pólót leszámítva a világ legnépszerűbb labdajátékairól beszélünk, amelyekben Rióban és Tokióban is érmek sorát nyerték. Ezen a téren érdemes lesz déli szomszédainkra is sokkal több figyelmet szentelnünk – világklasszisokat kitermelő labdarúgásukat, illetve tehetségekben gazdag, csapatszinten alulteljesítő kézilabdázásukat sem lesajnálva –, ám vegyük előre délnyugati szomszédunkat, Jugoszlávia felbomlásának legnagyobb nyertesét, Szlovéniát. Kétmilliós ország, amely télen-nyáron (a sportban is) a legszebb arcát mutatja. Bámulatos, amit évek óta elérnek a csapatsportágakban és egyes egyéni sikersportágakban is – egészséges sportfinanszírozási rendszer mellett.

Az áttörés éve

Amiben nem versenyezhetünk Szlovéniával, az a földrajzi adottsága, a közel háromezres hegyeivel és piciny, de annál inkább szeretnivaló tengerpartjával. Egyesíti magában az alpesi és a mediterrán tájak szépségét, és minden jel szerint a lakói is ötvözik magukban a nyugati és a keleti, az északi és a déli népek jó tulajdonságait. De nekik is meg kell küzdeniük a maguk nehézségeivel, a sport világán belül is.

2017-ben kezdtünk el először nagyon figyelni rájuk, amikor férfi kosárlabdában a tizennyolc éves Luka Doncic bevetésével Európa-bajnokok, férfi kézilabdázóik világbajnoki bronzérmesek lettek, férfi röplabdázóik pedig már elkezdték gyűjteni az Eb-érmeiket. A világviszonylatban topcsapattá váló Atlético Madrid kapuját Jan Oblak védte.

Nem egy esetben a szlovén sportolók szerb származása és az ebből adódó mentalitás is kulcsszerepet játszott a fényes győzelmekben, mindehhez pedig szlovén források szerint elenyésző állami pénzt használtak fel, különösen a magyarországi viszonyokhoz képest.

Megosztottság és közgondolkodás

Néhány évvel később a koronavírus-járvány a szlovén sportfinanszírozást is jelentős kihívások elé állította, amelyet itthon a Privát Bankár mutatott be alaposabban, beavatva az olvasót az ország múltjába, társadalmi problémáiba és mélyebben megmagyarázva közben a valóban világraszóló sportsikereket. Innen ismerhetjük a szlovének sajátos történelmi megosztottságát, régi időkre visszanyúló konzervatív–liberális ellentétét, a lélekszámhoz viszonyítva hihetetlen mennyiségű nyelvjárását, lakóinak tehetősségét és – ezt mi mondjuk így – ténylegesen polgári öntudatát, gondolkodását, felelősségérzetét, életmódját. Egy valóban sportoló nemzet tagjaiként – több mint hatvan százalékuk edz rendszeresen – jó helyre költik a pénzüket, a közvetlen állami szerepvállalás viszont szerény. Mint a portál fogalmaz:

„a közpénzek összesen a sportfinanszírozás 15 százalékát adják, a sport és rekreációs tevékenységre fordított források 85 százalékát a magánszféra teremti elő.”

A helyi sportsajtó alapján hozzáteszik:

„A szülők, a magánegyesületek és a magáncégek költései sokkal jelentősebbek a fiatal sportolók nevelésében, mint más nemzeteknél – a kulcs elsősorban tehát az egyéni és családi kiemelkedés vágya, ami a kisebb országokban sokszor erősebb motivációs erő, mint a nagyokban”.

A szlovén sportmarketing-piac viszont rendkívül kicsi, az élsport egy-egy szegmensét ezért ott is támogatja az állam. A helyi csillagok ugyanis a multicégek számára sokkal kisebb reklámhordozók, mint a szomszéd országokban – Magyarországon ötször annyi, Horvátországban kétszer annyi ember él. Az alpesi sízés királynői közül a szlovén Tina Maze a hazájában így sokkal kisebb reklámlehetőséget jelentett, mint a horvát Janica Kostelic.

„Kostelic körülbelül 400-500 ezer eurót kapott szezononként egy német távközlési cégtől, míg Maze ennek a 20 százalékát egy francia élelmiszeripari vállalattól szponzorációként”

– írja a pénzügyi oldal.

Szlovénia télen-nyáron

A koronavírus-járványból kifelé tartva Szlovénia küldöttsége három arannyal, összesen öt éremmel tért haza 2021-ben a tokiói játékokról, ám a sportágak és a nevek fontosabbak a mérlegnél. A kajakszlalomban győztes Benjamin Savsek mellett övék Primoz Roglic, az országúti kerékpározás egyik legnagyobb alakja, aki akkor az időfutamban győzött, a 2020-as években pedig a Vuelta királya lett, az idei őszig három összesített diadalt aratva. Övék Janja Garnbret, a falmászás első számú versenyzője, aki Párizsban megvédte a címét, és persze övék Tadej Pogacar is, az országúti kerékpározás legjobbja, akit a két évvel ezelőtti szlovén válogatásunkban már bemutattunk. A tokiói mezőnyversenyben a bronzig tekert, Párizsban nem indult, addig viszont e nyáron harmadszorra is megnyerte a Tour de France-ot – huszonöt évesen.

Szlovénia a hegyekben télen is király, a 2022-es pekingi játékok hét érmet hoztak a számára, az alpesi sí és a hódeszka mellett mindenki szerelme, a síugrás is erősségük, a férfiaknál és a nőknél is. A Prevc-testvérek főszereplők lettek, közülük Peter olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes, sőt világrekord is fűződik a nevéhez.

Párizsban és az NBA-ben

Ami a sorrendben harmadik olimpiát, az idei nyárit illeti, három érmükön akár jót nevetgélhet is, aki akar, hiszen nekünk 19 jött össze – hat arany, hét ezüst és hat bronz –, ami a számok alapján persze még mindig előkelő helyezést jelent a lakosságarányos világranglistán. Nézzük azért a legújabb felhozatalt: a sportmászó Garnbret mellett a cselgáncsozó Andreja Leski állt még a dobogó tetején, a kiteszörfös Toni Vodisek pedig a második fokán; az aranyérmek számát tekintve Szlovénia így – Új-Zéland mögött és Írország előtt – máris a második legjobb a földön. Minden egymillió lakójára jut egy a legfényesebb medálból, akárcsak a pekingi téli játékokon, a tokiói nyári produkciót még alul is múlva.

De menjünk azért lejjebb, hiszen a magyarországi légióra is épülő férfi kézilabda-válogatott a torna talán legbravúrosabb sorozatát mutatta be. A negyedik helyig jutva többek között a svédeket és a norvégokat is magabiztosan győzte le, az elődöntőben egy gólra megközelítette a dán szupercsapatot, minden idők egyik legkomplexebb alakulatát. A játékosok képzésében a legnagyobbak közé tartoznak, jobbnál jobb csapatok tartanak igényt rájuk a kontinensen. Míg BL-csapatainkba az elmúlt években kulcsemberek sorát adták, Blaz Janc például – akit jobbszélsőként beválasztottak a párizsi olimpia álomcsapatába – az elmúlt négy szezonban három BL-győzelmet ünnepelt a Barcával. Az idei döntőben honfitársával, Aleks Vlahhal nézhetett farkasszemet nézve, aki az Aalborgot irányította.

Mérföldkövet jelent az is, hogy idén a szlovén női kézilabda-válogatott is eljutott az olimpiáig, egyelőre a csoportkörig, a Győrrel BL-győztes Ana Grosszal a főszerepben.

Nagyválogatottjaik közül a férfi röplabdázóik az 5. helyig mentek, a legutóbbi vb elődöntőseiként; a kosárlabdához hasonlóan világszerte űzött és nézett csapatsport kontinensbajnokságain pedig 2015 óta három ezüstöt és egy bronzot nyertek. Férfi kosárlabdázóik a párizsi játékokról ugyan lemaradtak, de Tokióban egyetlen dobás választotta el őket a finálétól, a következő vb-n és Eb-n is a nyolc között zártak, és a válogatottjukban minden egymillió lakosukra jut egy aktuális NBA-játékos is: Luka Doncic Dallasban, Vlatko Cancar Denverben keresi a kenyerét. Velük együtt tizenhárman játszottak már e nemzetből az amerikai profiligában, Goran Dragic közel ezer meccset (946).

Oblak és „a következő Haaland”

A fentieknél nagyobb presztízsű sportágat csak egyet tudunk mondani, a labdarúgást, amelyben az idei Európa-bajnokságon Szlovénia lett a legsikeresebb délszláv ország, a nyolcaddöntőbe kerülve. Futballistái az egyik legkiegyensúlyozottabb csoportban pontot mentettek a dánok ellen, aztán az utolsó pillanatban veszítettek kettőt a szerbekkel szemben, de a záró körben – szerencséjükre és a mi balszerencsénkre – az angolok ellenük se rohamozták a kaput, így veretlenül és nyeretlenül mentek tovább. A nyolcaddöntőben folytatták a furcsa sorozatot, Oblak megfogta Cristiano Ronaldo büntetőjét, így a meccset tizenegyes-párbajra mentette, onnan viszont nem volt tovább. Négy meccs alatt, a hosszabbítással együtt közel 400 perc alatt mindössze két gólt kaptak, a mai európai labdarúgás fő áramlatának élbolyában haladva, miközben elöl is az övék a jelen és a jövő egyik klasszisa. Mint júniusi portrénkból kiderül: az ifjú Benjamin Sesko, a villámgyors óriás végleg megérkezett a világfutball elitjébe, sokan benne látják „a következő Erling Haalandot”, bár utálja ezt az összehasonlítást.

És ha már azt mondtuk, a szlovének a téli és a nyári sportokban is a topon vannak, a csapatsportok jelentőségét pedig duplán aláhúzva Anze Kopitarról se feledkezzünk meg. A Los Angeles Kings ikonja és csapatkapitánya október elején a tizennyolcadik NHL-szezonjának vág neki, kétszeres Stanley Kupa-győztesként. A szocsi téli olimpián a negyeddöntőig jutott a jégkorong-válogatottal, amely tavasszal, a bolzanói divízió I/A-világbajnokságról – Magyarországgal együtt, de Kopitar nélkül – visszajutott a vb elitmezőnyébe.

Kiemelt kép: Alamy Stock Photo