Óriási gól zárta le végleg női kézilabda-válogatottunk legsötétebb korszakát

Sötét korszakot zárt le végleg egy hatalmas gól az 1992-es litvániai B csoportos világbajnokságon, amikor a Svédország ellen, az utolsó magyar támadásnál Varga Márta tíz méterről egyenlített. Így visszajutott Magyarország a szűk világelitbe, a „rendes” világbajnokság mezőnyébe. Ami a személyes élményt illeti, a tévén át élőben szurkolt azért a gólért a hatalmas budaörsi kollégium diáksága, mindenki tudta, mekkora a jelentősége az akció sikerességének – talán csak Varga Márta nem. Amikor egy évtizeddel később felkerestem, hogy a Sportfogadás címlapjára meséljen az élményről, bevallotta, nem volt tisztában vele, ezen a gólon áll vagy bukik mindent.

Nagy tétnél, lelki teher nélkül

„Felugrottam, rálőttem és kész!”

– emlékezett vissza a korszak egyik legjobb átlövője, aki súlyos sérülése miatt nem válhatott olyan korszakos egyéniséggé a magyar válogatottban, mint korábban Sterbinszky Amália, Gódorné Nagy Marianna vagy később Farkas Ágnes és Radulovics Bojana.

Néhányan a pályán azt hitték, az utolsó magyar támadásnak már semmi jelentősége.

Pedig nyolc évvel az 1984-es olimpiai bojkottal kezdődő mélyrepülés után ezen a litvániai világbajnokságon kapott szárnyakat végre a női válogatott, már az akkori döntőben is megmutatta, kiemelkedik a mezőnyből, a világ legjobbjai közé tartozik.

Egy nagy generáció traumája

Ahogyan tíz évvel korábban is oda tartozott: 1982-ben Gódorné és Sterbinszky főszereplésével ezüstérmet nyert a hazai világbajnokságon a Budapest Sportcsarnokban. A Los Angeles-i játékokra minimum éremvárományosként készült, de a keleti blokk országai sorra lemondták a szereplést, és Magyarország sem ment szembe a Szovjetunióval. Az oldalunkon is bemutatott 1984 – A kettétört olimpia című könyvben Rácz Mariann, a korszak meghatározó kapusa így idézi fel a traumát:

„Egy nagy keserűség jut az eszembe, ha erre gondolok. Az egész sportolói pályafutásom azért indult, hogy egy olimpián részt vehessek, de ezt elvették tőlem és azoktól, akikkel az 1982-es vb-n szerzett ezüsttel kiharcoltuk, hogy ott lehessünk.”

Gódorné Nagy Marianna elmondása szerint:

„Az utolsó pillanatig hülyítve voltunk, amiben számomra volt egy pluszteher, ugyanis az atléta Szalma Lacival mi mondtuk volna az eskü szövegét. A formaruhát már megkaptuk, a hivatalos fotókat is elkészítették. Hatalmas megtiszteltetés ez egy sportolónak! (…) A mi csapatunkban szerepelt egy csomó olyan játékos, aki korábban nem tudott bekerülni, a következő olimpiára pedig már kiöregedett, és elvették tőle ezt az egyetlen lehetőséget. (…) Én 1976-ban megéltem, milyen az olimpiai dobogón állni, de ekkor még jobb csapattal utazhattunk volna.”

Lejjebb és lejjebb: csatákat és vezéreket veszítünk

A bojkott miatt Magyarországot 1985-re visszasorolták a B-világbajnokság mezőnyébe, ami erősen hasonlított az 1982-es „nagyvilágbajnokság” hatos döntőjére, benne a Szovjetunióval, az NDK-val, Csehszlovákiával és hazánkkal. Valamennyien vissza is kerültek a legjobbak közé közé, így 1986-ban összetételében még mindig őrületesen erős magyar csapat próbálta meg kivívni a szöuli olimpiai szereplést. Nyolcadik hely lett belőle.

A hazai szövetség által 2022-ben kiadott Kézi Könyv ezt a korszakot is részletesen bemutatja: Rácz Mariann és Gódorné mellett Barna Ildikó, Csapó Erika, Elekes Csilla, György Anna, Kiss Éva, Erdős Éva és Szilágyi Katalin fémjelezte többek között a válogatottat. A B csoportos világbajnoki harmadik hellyel végleg el kellett köszönni az 1988-as olimpiától is, a válogatott pedig sorra veszítette el emblematikus egyéniségeit. Rácz és Gódorné útja a Vasasból a Hypón, illetve a Leverkusenen és a Hypón át az osztrák válogatottba vezetett, míg Elekes és Kiss az NSZK-t választotta a szocializmus végnapjaiban.

Feljebb és feljebb: egy újabb nagycsapat születése

Az 1990-es évek elején ilyen helyzetben vette át az együttest Laurencz, de feltűntek már az új csillagok, Kökény Beatrix, Németh Helga, Pádár Ildikó vagy éppen Varga Márta. A karizmatikus kapitány sajátos módszereivel – úgymint döntetlenért szobafogság az északi-olaszországi világbajnokságon, miközben hajókirándulás várt volna a társaságra a festői Lago Maggiorén – valahogy mindig feljebb és feljebb rugdosta az alapból is nagyon sokra hivatott társaságot. A C- és a B-vb után 1995-re odáig emelkedett a női válogatott, hogy a legjobbak között is majdnem megnyerte a világbajnokságot, 1996-ban pedig – 16 év után – visszatérhetett az olimpia mezőnyébe, ahol dobogós helyen végzett.

És ez mind-mind elmarad, ha a bevezetőben említett svédek elleni meccsen Varga Márta nem talál be, vagy el sem meri lőni a labdát tíz méterről. Attól a pillanattól kezdve a női válogatottunknak olyan kultusza alakult ki, amelyet máig sem sikerült teljesen lerombolni, bár a legutóbbi érem óta immár 12 év telt el. Olyan élmények táplálják tovább, mint a legutóbbi világbajnokságon a horvátok elleni felfoghatatlan fordítás, amely az olimpia kapujába juttatta legjobbjainkat.

Kiemelt fotó: MTI/Földi Imre