Óriási lehetőséget is jelent, hogy ki-ki meccs vár a válogatottunkra a franciák ellen
A címvédő-házigazda még nem találta meg magát a párizsi olimpián, ha nem jut a nyolc közé, azzal ugrásszerűen megnő az esély a történelmi első érmünk megszületésére férfi kézilabdában. A másik csoportban még nagyobb a káosz a csoportkör vasárnapi zárása előtt: a horvát–spanyolon is csak a győztes marad életben.
Bár a tabella alapján ez (még) nem látszik, valószínűleg a januári Európa-bajnokság óta is szintet ugrott férfiválogatottunk, és felzárkózott a három legerősebb északi ellenfélhez. A történelmi 5. helyet hozó Eb-n nyilvánvaló lett, mennyivel masszívabb az együttes az előző évi világbajnoksághoz képest, de akkor még Dániát, Norvégiát és Svédországot is elkerülte. A márciusi olimpiai selejtezőn Norvégiával szemben – közel egy évtized után először – ismét versenyképesnek bizonyult viszont: egy olyan meccsen kapott ki, amelyen már a sokkal fontosabb másnapi csatára is készülnie kellett. Az olimpiai csoportkör 3. fordulójára kisorsolt magyar–norvégon, előzetes reményeink szerint, már egy előkelőbb továbbjutási hely lett volna a tét, ám az egyiptomiak elleni vesztes nyitány és a franciák mélyrepülése mindent átírt.
A Norvégia elleni meccs az utolsó 15 másodpercének fordulatai földhöz vágták az országot – de nem a válogatottat. A legutóbbi három vb-t megnyerő Dánia ellen, Mikler Roland beszállásának is köszönhetően, úgy tudott szoros mérkőzést játszani (25–28), hogy – nagyon hasonlóan a norvégok elleni tavaszi olimpiai selejtezőhöz – erőt kellett tartalékolnia a lényegesen nagyobb tétre menő záró fordulóra, a franciák elleni ki-ki meccsre (vasárnap 16 órától).
Dánia ellen véres küzdelemben nyert pontokkal sem került volna közelebb a továbbjutáshoz a Chema-csapat, de tegyük hozzá, a legutóbbi fordulók alapján az sem lett volna elképzelhetetlen, ha a két skandináv csapat ellen legalább három pontot gyűjt – amivel már biztosította volna a helyét a negyeddöntőben. (Már önmagában óriási előrelépésnek számít, hogy egygólos meccs lett a norvégok elleni; Imre Bence ziccerjelenetét a továbbjutás szempontjából viszont nem tartottuk meghatározónak, legalábbis nem lehetett elvárni az említett három pontot a két skandináv ellen. A felkészültség alapján azonban akár ilyen szintű bravúr is benne van a játékosokban.)
Az – argentinok ellen – először nyerő franciák három, a magyarok két ponttal vágnak neki a vasárnapnak, vagyis győzelemmel összejön a negyeddöntő. Amekkora nehézséget, akkora lehetőséget is jelent ez a párosítás, hiszen az egyik, önmagát kereső csúcsfavoritot lehetne eltávolítani a mezőnyből, amely a folytatásban jelentősen megnövelné az esélyét a történelmi érem megszületésének.
Az egyiptomiak Norvégia 26–25-ös legyőzésével már – az argentinok elleni záró meccsük előtt – továbbjutottak, a 2. hely is valós lehet a számukra, ugyanakkor a másik hatosban kaotikus helyzet alakult ki. Közel sem biztos tehát, hogy a jobb pozíciók jelentenek majd könnyebb ellenfelet a folytatásra.
A B-csoportban ugyanis Németország és Szlovénia felülteljesített az elmúlt éveihez képest, az ismét döntőre pályázó svédeknek viszont nehéz helyzetben kellett nagyon összeszedniük magukat. Ez annyira sikerült, hogy kiütötték a horvátokat (38–27), akikre hozzánk hasonlóan ki-ki meccsre vár egy topcsapat, Spanyolország ellen (vasárnap 21 órától). A svédeknek ezzel szemben akár egy pont is elég a nyeretlen, de egygólos meccsekre képes Japán ellen.
Kiemelt kép: Ulrik Pedersen / Cal Sport Media / Alamy Stock Photo