Rossi és Vialli után Schillacit, a semmiből született csillagot is elveszítettük

Rossi és Vialli után Schillacit, a semmiből született csillagot is elveszítettük

2024. szept. 19.

Egyetlen pillanat alatt lángra gyújtotta a fél világot, hat góljával az 1990-es olaszországi világbajnokságon lemásolta Paolo Rossi 1982-es teljesítményét. Egy olyan korban, amikor a gólkirályok még a catenaccio hazájából származtak.

Itália földjén termettek a jobbnál jobb csatárok, a szövetségi kapitányok egy egész sort ültethettek belőlük a kispadra, és ha a kezdősornak éppen nem ment, nem volt annyira nehéz megtalálni, kitől várhatják a gólt. De általában a kezdősor sem maradt adós vele.


Hat évvel azután, hogy Paolo Rossi hat góljával világbajnok lett Olaszország, Azeglio Vicini új csapatot épített az 1988-as Európa-bajnokságra, mindenekelőtt az AC Milan nem holland futballistáiból – Paolo Maldini, Franco Baresi, Roberto Donadoni, Carlo Ancelotti – eléjük téve a Sampdoria duóját, Gianluca Viallit és Roberto Mancinit. Ők ketten hozták a pontokat érő találatokat, a válogatott a bronzéremig jutott, majd minden idők talán legerősebb keretével vb-győzelemre készült, házigazdaként.


Vialli ékpárja a kezdőben Andrea Carnevale lett, de a gólok csak nem jöttek. De már Magyarországon is híre ment, a kispadon várakoznak néhányan, akiket látni még soha nem láttunk, de bámulatosak a képességeik. Így aztán a csoportmeccsre a Vialli–Carnevale párosból Schillaci–Baggio duó lett: egyiknek a góljai, a másiknak a játéka jelentette az örömforrást.


Salvatore „Toto” Schillaciról nagyjából annyit tudtunk, hogy egy évvel korábban a másodosztályból szerződött a Juventushoz, csak 24 évesen került az élvonalba. UEFA-kupát nyert a Roberto Baggiót felvonultató Fiorentina ellen – és amikor nagyon kell, ő a titkos fegyver.


Az 1990-es világbajnokságon Ausztria ellen a 76. percben szállt be a római Stadio Olimpicóban, és két percen belül döntött a két pontról. Egy házibuliban egymáson hemperegtünk a boldogságtól, mert akkoriban olasz drukkernek születtek a gyerekek, de lehet, hogy csak Kelenföldön. (Legfeljebb menet közben beelőzött egy-két csapat, nálam például Argentína, mindjárt az olaszországi vb folytatásában, Sergio Goycochea beállásával.) A harmadik csoportmérkőzésen, Csehszlovákia ellen Schillaci is, Baggio is betalált, és innentől kezdve nem volt meccs Schillaci-gól nélkül. Uruguay, Írország, Argentína és Anglia következett a vb-bronzhoz vezető úton; a kakukktojás Argentína, amely a tizenegyesölő Goycocheával felülmúlta a vendéglátókat.

 


 

Még abban az évben, októberben élőben is megnéztük az új csillagot a Népstadionban, az Eb-selejtezőn az egyik oldalon Schillaci és Baggio, a másikon Kiprich József és Kovács Kálmán támadta a kaput, Magyarország pedig kiválóan futballozott, vezetett is. A túloldalon Baggio helyett Schillaci mutatott egy nagy szólót, az egyenlítő gól viszont az előbbié, bár a társa is érdemeket szerzett benne.

 


 

Aztán míg Baggio csillaga az 1994-es vb-ezüstig egyre fényesebben ragyogott, Schillacié fokozatosan elhalványult, és néhány év alatt eltűnt a szemünk elől.


2024. szeptember 18-án az egész földi pályafutása véget ért, másfél évvel azután, hogy elveszítettük Viallit, és kevesebb, mint négy évvel azután, hogy elveszítettük Rossit. Paolo Rossi 64, Gianluca Vialli 58, Toto Schillaci 59 évet élt. Egyre inkább érezzük, mennyire kevés, és nemcsak egy háromgyermekes édesapának, mint Salvatore Schillaci.


Kiemelt kép: Getty Images

Szerző

Arday Attila

Arday Attila

Arday Attila

Geológusból lett újságíró és edző. Nagy szerelmese a téli és a nyári olimpiának, a labdajátékoknak, az atlétikának, a vívásnak, de a például a sífutásnak és a síugrásnak is. A legtöbbet a kisgyermekeitől tanul, hogy jobban bánjon a tanítványaival. Nagypapa korában szaxofonozni szeretne, addig is minél többet járni a Kárpátokat, a brit szigetvilágot, az Atlanti-óceán térségét, Amerikát.