Sergio Goycochea: Argentína megmentője, akinek Maradona kezet csókolt

Sergio Goycochea korábban éveken át a River Plate-ben is cserekapusnak számított Pumpido mögött, majd a világbajnokság előtt kolumbiai klubcsapatában, a bogotái Millonarios FC-ben sem védett, mivel polgárháborús helyzet miatt szünetelt a bajnokság. Harmadik számú kapusként beválogatta Carlos Bilardo, Luis Islas azonban eltűnt a keretből – nagyon tiltakozott, hogy nem kerül a kezdőbe –, Goycochea pedig egy hellyel előrelépett. Majd még eggyel, a csoportkör már említett második fordulójában. A szintén az életéért küzdő szovjet válogatott ellen először Diego Maradona védett kézzel helyette – semmi. Végül is négy évvel korábban Anglia ellen gólt is szerzett így, a futballtörténet leghíresebb kezezésével.

Goycochea innentől kezdve tényleg felvette a kesztyűt, csodálatos módon eggyé vált azzal a küldetéssel, amely megadatott neki. A hátán cipelte Argentínát a döntőig, négy mérkőzésen át egyetlen játékos tudta bevenni a kapuját: Gavril Balint, a legendás Jenei Imre tanítványa a román válogatottban.

Igaz, a brazilok elleni nyolcaddöntőben bizonytalanul mozgott az argentin hálóőr, de a kapufa mindig megmentette, hogy aztán a negyeddöntő tizenegyespárbajában, Jugoszlávia ellen helyre hozza Maradona és Pedro Troglio hibáját. Mégpedig a lehető legélesebb helyzetben, a párbaj utolsó két körében, azok után, hogy menet közben megmondta a bánatosan ballagó isteni Diegónak: nyugodjon meg, kettőt véd a végén.

Az interjúk közben, a kamerák előtt Maradona kézcsókkal jutalmazta a megmentőjét. Mi magyarok az Ember tragédiája, a homousion–homoiusion vita óta tudjuk, milyen különbséget jelent egyetlen „i” betű, 1990 óta pedig azt is tudjuk, egyetlen „e” hang is mekkora differencia lehet. Hét évvel korábban ugyanis Andoni Goikoetxea, a hírhedt bilbaói hentes törte el Diego lábát, és minthogy az olaszországi világbajnokságig csak őt ismerte a futballtársadalom, Goycochea nevének kiejtésébe is belecsempészte mindenki ezt a bizonyos „e”-t; mi több, egyik beceneve azóta is az El Vasco (baszk).

Néhány nappal később tovább repítette Argentínát a kék ég felé azzal, hogy az elődöntőben, a házigazda ellen is megfogta az utolsó két tizenegyest: 

Roberto Donadoniét és Aldo Serenáét. Közben Maradona – otthonában, Nápolyban – immár angyali nyugalommal értékesítette a sajátját. Goycochea fényesen rászolgált egy további becenévre, a Tapapenalesre, a tizenegyesölőre, éppúgy, mint három évtizeddel később a nagy utód, Emiliano Martínez is.

Mindehhez tegyük hozzá, hogy mint alább is látható, Goycochea ötből négyszer eltalálta az irányt, már Roberto Baggio középszerű próbálkozásánál is csak a szerencse mentette meg az olaszokat. (Akik egyébként ekkor indultak meg a lejtőn a szétlövéseknél: négy évvel később a brazilok elleni döntőben olyan világnagyságaikon ment el a győzelem – Baggio és Franco Baresi –, akik az argentinok ellen hiába találtak be.)

Goycochea az 1990-es döntőben is nagyon rajta volt Andy Brehme büntetőjén a 85. percben, de a német precizitás diadalmaskodott. 13 évvel később, az ismétléskor Brehme bácsisodott már, a közben médiajelenséggé váló „El Goyko” viszont – csakhogy harmadik becenevét is előhúzzuk – nagyon tartotta magát.

Goycochea a vb-második helyről a Fifa.com szerint azt mondta:

„Nekem olyan volt, mintha újra megnyertük volna a világbajnokságot”.

A következő években viszont aranyesőt zúdított a válogatottal az ezüst országára, éppen akkor, amikor átmenetileg Maradona nélkül maradt a csapat. Sorra tűntek fel ugyanis egy új, hatalmas generáció hősei: Claudio Caniggia ékpárja Gabriel Omar Batistuta lett, mögöttük például Fernando Redondo és Diego Simeone alkotta a középpályát. Három éven át uralták Dél-Amerikát és a világot, megnyerve kétszer a Copa Américát – másodjára az egész torna legjobb játékosának választották a kapust –, és közben haza szállítva a Konföderációs-kupát. Sergio Goycochea mindemellett Libertadores- és világkupa-győztes a River Plate-tel (1986-ból), továbbá az Év labdarúgója cím birtokosa is a hazájában. 1990-es teljesítményét ugyanis a két másik szuperprodukcióénál – Maradona és Caniggia – többre értékelték.

Kiemelt fotó: Wikimedia Commons