Szalai Ádám megismételhetetlennek tűnő öröksége

Ez annak fényében különösen elismerésre méltó, hogy a középcsatár megítélése elég sokáig finoman szólva is ellentmondásos volt. Hírnevét messzebbre repítették a hangzatos nyilatkozatai, mint a góljai vagy a gólpasszai, pedig az a bizonyos sajtótájékoztató 2013-ban sokkal többet ért, mint akárhány mesterhármas vagy gólkirályi cím:

A sikerhez vezető úton elengedhetetlen a bátorság és a szembenézés képessége, az egészséges önbizalom mellett az önismeret és az önkritika megléte is; a tisztán látás, és természetesen a kijelölt cél folyamatos szem előtt tartása. Ezekből márpedig senki batyujában nem volt több, mint Szalai Ádámnak.

Ami a labdarúgói kvalitásait illeti, sok méltatlan és rövidlátó szurkolói bírálat érte őt, javarészt a karrierje első felében, mert nem lőtt „elég” gólt; de közben a futballt értő, szakmai szemmel figyelők között is akadtak bőven kritikusai, és sokan sokáig megkérdőjelezték, miért ő a válogatott kilencese, miért ő játszik mindig. A bölcsebbek persze tudták, hogy azért, mert nála nincsen jobb, arról nem is beszélve, ha lett is volna, nehéz elképzelni, hogyan tudta volna kiszorítani Szalait a csapatból. Történelmi távlatban tekintve is maradandónak gondolom az ő játékfelfogását, alázatos alkalmazkodását válogatottunk mindenkori játékához. Hiszen akár kapura lövés nélkül is képes volt a csapat legjobbja lenni, ugyanis, ha a góljai nem is, az mindig garantált volt, hogy egyszerre legalább két védő figyelmét köti le, extrém mélyre is visszazár védekezni, ha kell, hogy minden labdáért elindul – és a legutolsó energiáit is elégetve küzd a végsőkig. Az, hogy ez a mentalitás mára többé-kevésbé meghonosodott a magyar labdarúgó-válogatottnál, Marco Rossi mellett Szalainak köszönhető a leginkább. Kettejük kapcsolata, a köztük lévő bizalom bizonyára az egyik legfontosabb tartópillér volt a nemzeti csapat felépítésében.

Pedig Szalai Ádám labdarúgóként is bizonyított már korábban, 16 évesen került ki Németországba, majd három évvel később a Real Madrid szerződtette, a királyiak második csapatának számító Castillában 79 mérkőzésen 29 gólt szerzett. Később összesen 275 alkalommal lépett pályára a Bundesligában négy csapat képviseletében (Mainz, Schalke 04, Hoffenheim, Hannover), ezeken 54 gólig és 26 gólpasszig jutott. Játszott és eredményes volt a Bajnokok Ligájában is. A válogatottban 64 tétmeccsen 24-szer talált be (0.375-ös gólátlag), ennél magasabb értéket az Aranycsapat utáni időszakban csak Bene Ferenc, Nyilasi Tibor, Albert Flórián és Kiprich József produkált – rajta kívül. Két kapus mellett hét mezőnyjátékos vehetett részt a 2016-os és a 2021-es kontinenstornán is, közülük egyedül Szalai Ádám tudott mindkettőn eredményes lenni. Az elmúlt évtizedek messze legjobb magyar csatára volt, és az egyetlen olyan támadó, aki a legmagasabb nemzetközi szinten volt képes a modern futball új kihívásainak megfelelni.

Fotó: dpa picture alliance archive / Alamy Stock Photo

A válogatott kapuja tehát a tehetségének köszönhetően nyílt előtte meg, és az évek során egyre csak érdemesebb lett a bizalomra, amely egészen addig teljes mértékben meg volt iránta, amíg úgy nem döntött tavaly ősszel, hogy kiszáll. Ez alól kivételt képez azon periódus, amikor az ominózus telki megnyilvánulását követő első összetartáskor kimaradt a keretből 2014 tavaszán, Pintér Attila rövid és viharos kapitánysága idején; ezután be is jelentette, hogy amíg Pintér irányít, ő nem lesz válogatott; aztán Dárdai Pál már ismét alapemberként számított rá, és még az év őszén visszatért a nemzeti csapatba a Románia elleni Eb-selejtezőn. Méltóságteljesen, a csapat közép- és hosszú távú érdekeit szem előtt tartva időzítette ezen elhatározását, már közel a 35-höz – és a csodaszámba menő, németországi győztes gólja a Nemzetek Ligájában a lehető legüdvözítőbb lezárása volt a Szalai által fémjelzett korszaknak, hogy aztán a tényleges búcsúmérkőzésen Olaszország ellen a hazai publikum is megünnepelhesse a Puskás Arénában – még egyszer, utoljára.

Fotó: PA Images / Alamy Stock Photo

Személyében a válogatott nem pusztán az egyik alapemberét veszítette el, hanem a vezérét is. Csapatkapitányságának kvintesszenciája, a 2020 novemberi Izland elleni Eb-pótselejtező mérkőzés előtt tartott hidegrázós öltözői beszéde az utókornak is fennmarad; e kettős minőségében való pótlása pedig a nemzeti csapat talán legnagyobb kihívása. Némi (félig azért megalapozott) optimizmust is megengedve magunknak, azt mondhatjuk, hogy csatár majd úgyis lesz, aki játszik a helyén; és az eddigi Eb-selejtezőinken elért öt gól öt különböző szerzője arra is bizonyságot szolgáltat, hogy az élet megy tovább nélküle is. Az azonban biztos, hogy – a frissen Liverpoolba igazolt – Szoboszlai Dominiknek kapitányként még nagyon sokat kell tennie a válogatottért, hogy megközelíthesse elődje elfogadottságát. A szokatlanul fiatalon, 22 évesen megválasztott 10-esünk kezd felnőni a feladathoz, a játékát és a küzdőszellemét nemigen érheti kritika, de fejben még fejlődnie kell, hogy például a montenegrói hajrában látottak ne ismétlődhessenek meg.

A léc pedig nagyon magasan van, mert Szalai nagyon magasra tette azt.

Litvánia ellen immár a B-középben tűnt fel a Puskás Arénában, a legelhivatottabb fanatikusok gyűrűjében szurkolt a magyaroknak, ezzel is azt igazolva: egy közülünk. A szurkolók magától értetődő és feltétel nélküli szereteténél pedig semmi sem bizonyíthatná jobban, miért is vált azzá, amivé. Közönségkedvenccé és példaképpé. Végtelen mennyiségű munkával, kitartással, sokszor önfeláldozó robotolással, mindent a közös célnak alárendelve – s mindezt számos gyönyörű pillanattal megspékelve.

Forrás: Szalai Ádám instagram (www.instagram.com/adaam_s_)

Ez Szalai Ádám megismételhetetlennek tűnő öröksége.

Kiemelt fotó: Sipa USA / Alamy Stock Photo