Szardínia ismeretlen csapatai a Cagliari mögött

Szardínia ismeretlen csapatai a Cagliari mögött

2024. jan. 16.

Nem a tudatlanság az oka, ha a Cagliarin kívül kapásból esetleg nem tudunk másik csapatot mondani Szardínia szigetéről. A jelenleg is a Serie A-ban szereplő piros-kékeken kívül ugyanis egyetlen másik csapat sem szerepelt még csak az olasz másodosztályban sem a régióból. Ráadásul a Cagliari egyszeres olasz bajnoknak mondhatja magát az 1969-1970-es idény megnyerésével. Azért természetesen az első számú csapat mellett is létezik labdarúgóélet az Olaszország szárazföldi részétől mindig kívülállónak tartott szigeten.

Szardínia 24 ezer négyzetkilométeres alapterületen fekszik a Földközi-tengerben, nagyjából 200 km-re Olaszország szárazföldi részétől, a Franciaországhoz tartozó Korzikától délre. A sziget középső részét hegyek és dombok alkotják, melyek megközelítőleg az egész területének 80 százalékát teszik ki. Ezen a részen számos természetvédelmi területet alakítottak ki, egyedi a növény- és állatvilága. Mivel a napsütéses órák száma meghaladja az évi 2000 órát, a dombos vidéken népszerű a szőlőtermesztés, rengeteg minőségi bor kerül ki a régióból. Egy helyi mondás szerint Szardínián több juh él, mint ember, így a kiváló sajtkészítéséről ugyancsak világhírű. Festői tájakban és csodálatos helyekben gazdag vidék. Az 1 millió 600 ezer főből álló lakosság többsége a partvidékeken elterülő nagyobb városokban él. A legtöbben a régió fővárosában, Cagliariban (szárdul Casteddu) élnek, a legutóbbi népszámlálás szerint mintegy 155 ezer lakosa van.



A sziget első számú csapata


A Cagliari Calcio rendszeres szereplője az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) mezőnyének. A régió első számú csapata tavaly Claudio Ranieri vezetésével tért vissza az első osztályba, miután páratlan izgalmak közepette győzte le az SSC Barit a másodosztályú rájátszás döntőjében. A Casteddu legnagyobb sikere az 1969–1970-es bajnoki cím volt, amikor az olasz válogatott gólrekordere, Luigi Riva repítette máig megismételhetetlen magasságba a csapatot. A bajnokság megnyerése egész Szardínia számára hatalmas társadalmi jelentőségű volt:


„A Cagliari bajnoki címe Szardínia valódi belépését jelentette Olaszországba. Ez volt az az esemény, amely az emberek szemében jóváhagyta, hogy Szardínia is Olaszország része, nem csak egy szomszédos sziget. A Cagliari legyőzte Milánó és Torinó tradicionális csapatait, és a labdarúgás térképére helyezte a déli országrészt. A scudetto lehetővé tette a szárdok számára, hogy megszabaduljanak az ősi kisebbségi komplexusoktól, amit mindig át kellett élniük az ország szárazföldi részén élők miatt” – foglalta össze a Cagliari sikerének horderejét Gianni Brera újságíró.


Az azóta eltelt több mint fél évszázadban a Cagliari képtelen volt a bajnoki cím közelébe kerülni, ráadásul időközben többször kiesett az első osztályból. Jelenleg a 43. idényében versenyez a Serie A-ban, emellett 30 alkalommal állt rajthoz a másodosztályban.


Szardíniáról a teljesség idénye nélkül az utóbbi időben olyan nagyszerű labdarúgók kerültek ki, mint Gianfranco Zola, Nicolo Barella, Salvatore Sirigu, Nicola Murru vagy Marco Sau.


A csapatok eredményessége szempontjából a Cagliari mindig is kimagaslott a szárd csapatok közül. A kisebb klubok kiemelkedő játékosait rendre szerződtette a régió nagy egyesülete, ha nem rögtön egy másik olasz csapat csapott le a tehetségekre. Így aztán Szardínián sosem alakult ki akkora versengés, mint a másik nagy olasz sziget, Szicília csapatai között – hajdanán előfordult, hogy a Palermo, a Catania és a Messina egyszerre szerepelt a Serie A-ban.


auto(Forrás: artshop77.com)



Két csapat versenyez a harmadosztályban


A sziget északkeleti részén fekvő Olbia 2016 óta folyamatosan az olasz harmadosztályban játszik. Ez idő alatt jobbára a bennmaradásért küzdött, és csak egyszer jutott be a rájátszásba – mondhatni, közelebb volt a kieséshez, mint a feljutáshoz. Az 1906-ban alapított egyesület összességében a 19. idényét tölti a harmadik vonalban. Eddigi legnagyobb sikereit a regionális osztályokban érte el, valamint három alkalommal megnyerte a negyedosztályú csoportját, 2002-ben pedig elhódította az egész Serie D bajnoki címét. A jelenlegi keretet alkotja két korábbi Cagliari-játékos: Daniele Ragatzu és Daniele Dessena egyaránt a Casteddunál nevelkedett, 30 éves kora felett azonban a sziget kisebb csapatánál talált otthonra.


autoForrás: cagliaripad.it


Az északnyugati részen Sassari városában találjuk a Torres csapatát, amely napjainkban a Cagliari mögötti második legerősebb szardíniai együttesként aposztrofálható. A klub jogelődjét 1903-ban alapították, ezzel a sziget egyik legrégebbi sportegyesülete. (A másik 1903 óta működő klub az Ilvamaddalena a Szardíniát Korzikától elválasztó Bonifaciói-szoros egyik aprócska szigetén, La Maddalenában található. A csapat jobbára regionális ligákban szerepelt, a negyedik vonalnál feljebb sosem járt.)


A piros-kék színű Torres 33 szezont húzott le eddig az országos harmadosztályban, egyel lejjebb, a Serie C2-ben kétszer, a Serie D-ben három alkalommal nyerte meg a csoportját. A 2015-ös kiesés után hét évvel tért vissza a Serie C-be, ahová nem egyenes ágon harcolta ki a részvételt, csak más csapatok kizárása révén indulhatott el. Annak ellenére, hogy a visszatérést követő első szezonban csak 14. lett a csoportban, a Torres a 2023-2024-es idény derekánál óriási meglepetésre a második helyen áll, kétpontos hátrányban követi a jóval nagyobb nevű Cesenát.


Egyelőre az sem elképzelhetetlen, hogy a Torres tavasszal akár története első másodosztályú feljutásáért is harcban lehet.


Ehhez továbbra is megbízható teljesítményre lenne szükség a csapat legismertebb játékosaitól, a harmadosztály szintjén megbízható csatár Manuel Fischnallertől és a helyi származású középpályás Giuseppe Mastinutól.


autoForrás: seftorrescalcio.it



Tiszavirág életű feljutás


Ugyanebben a városban 1973 óta működik a hangulatos nevű Sassari Calcio Latte Dolce. Az együttes 2013-ban jutott fel először a Serie D-be, amelyek jelenleg is a tagja, azonban a sárga-kékek inkább az utánpótlásnevelésre helyezik a hangsúlyt.


Az Olbiától délre fekvő Budoni 50 éves működése alatt többnyire regionális bajnokságokban szerepelt. A csapat először 2008-ban jutott fel az országos negyedosztályba, bár azóta többször is kiesett, vissza-visszatért oda. Az előző szezon hozta meg a klub eddigi legnagyobb sikerét, ugyanis a D-be való feljutás mellett megnyerték a szardíniai amatőrcsapatok kupáját. Jelenleg újoncként a bennmaradásért küzd a Sassari Calcio Latte Dolcével azonos csoportban.


Az ugyancsak az északi részen működő Arzachena a közelmúltban két kósza idényt töltött a Serie C-ben, miután 2017 tavaszán megnyerte a negyedosztályú csoportját. A rövid kiruccanást azonban nem tudta finanszírozni, így bár a bennmaradást a pályán mindkét alkalommal kiharcolta, a második idény után csak a Serie D-ben vállalta az indulást. A pénzügyi viszonyok sajnos ezután sem rendeződtek, múlt ősszel a zöld-fehérek már csak a hetedosztályba nevezhettek.

autoForrás: sardegna.diariosportivo.it


A közkedvelt üdülőhely, Alghero városával azonos nevű csapata ugyan 1945 óta működik valamilyen formában, a negyedosztálynál feljebb viszont sosem járt. A klub 2022-ben alakult újjá egy megszűnés után, ezért több mint egy évtizeden át nem indított felnőtt csapatot, de jelenleg is csak az amatőrök között versenyez.


Nem várható, hogy egyhamar bármelyik helyi rivális veszélyeztetheti a Cagliari szardíniai hegemóniáját. Érdemes azonban tavasszal figyelni a Torres szereplésére, hiszen a csapat soha nem látott tettet hajthatna végre a másodosztályú feljutással. Ebben az esetben akár egy szardíniai derbi sem lenne kizárt következő idényben, ha a pillanatnyilag az utolsó bennmaradó helyet birtokló Casteddu közben kiesne a Serie A-ból.


A szerző a Serie C magyar oldal nevű blog szerkesztője. Amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

www.facebook.com/seriecmagyar/


Kielemt fotó: stadiumdb.com

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.