Szenátor lett a népszerű brazil gólvágóból

A szegénysorból származó Romário a riói Olaria korosztályos együttesében játszott, amikor 1981-ben felfedezte őt a patinás Vasco da Gama, amely hamarosan szerződtette a fiatal tehetséget. A felnőttek közt 19 évesen debütált, az 1985-ös regionális bajnokságban 11 találattal hívta fel magára a figyelmet. Később is hatékonyan teljesített, fiatal kora ellenére csapata gólfelelőse lett. Romário 1987-ben és 1988-ban egyaránt 16 góllal segítette állami bajnoki címhez a Vascót, a legjobb idényében pedig meg sem állt 20 találatig. Nagy nemzetközi népszerűségre tett szert az 1988-as szöuli olimpián ezüstérmes válogatott játékosaként, miután hét góljával a torna legeredményesebb játékosa volt.

Az ötkarikás játékok után szerződtette a PSV Eindhoven, melynél Romário elképesztő gólérzékenységről tett tanúbizonyságot. A tizenhatoson belül bárhonnan veszélyes tudott lenni az ellenfél kapujára, szinte elválaszthatatlan volt a labdától, és sokszor lehetett az ember érzése, hogy azt csinál a kapu előtt, amit csak akar. Erőteljes átlövésekre éppúgy képes volt, mint leheletfinom emelésekre. A brazil kiválóság a holland csapatnál is megállíthatatlannak bizonyult. Öt eindhoveni idénye alatt háromszor bajnoki címet, kétszer KNVB-kupát nyert. Eközben egymást követő három szezonban volt a bajnokság gólkirálya, két alkalommal a BEK/BL-ben sem volt nála eredményesebb, 1989-ben pedig az év játékosának választották meg Hollandiában.

„Valahányszor a szokásosnál idegesebbnek látott egy-egy mérkőzés előtt, odajött hozzám és megnyugtatott, hogy gólt fog szerezni. Általában tízből nyolcszor így is tett” – emlékezett vissza akkori edzője, Guus Hiddink.

Rövid, de annál emlékezetesebb barcelonai kaland

1993 nyarán Romário hatalmas várakozásokkal szerződött az FC Barcelonához, amely az 1991–1992-es BEK-győzelem után újabb nagy címekre vágyott. Johan Cruyff akkori sztárcsapatában a brazil zseni olyan kiválóságok között találta magát, mint az Aranylabdás Hriszto Sztoicskov, a dánokkal Eb-győztes Michael Laudrup vagy éppen Ronald Koeman. A katalánoknál játszott egyik legemlékezetesebb mérkőzésén mesterhármassal vette ki a részét a Real Madrid elleni El Clásico 5–0-s megnyeréséből. A bajnokságot végül jobb egymás elleni eredménnyel nyerték meg a Deportivo La Coruna előtt, a hőn áhított BL-címet azonban nem tudták megszerezni, mivel a döntőben az AC Milan 4–0-s csapást mért a katalánokra.

A brazil csillag az első spanyolországi idényét 47 mérkőzésen 32 góllal zárta, 30 találattal volt a bajnokság gólkirálya. Miután az 1994-es vb-t megnyerte Brazíliával, Romário árnyéka volt korábbi önmagának a klubcsapatában. A rossznyelvek szerint a brazil egyre több időt töltött a bulizással, ami a játéka rovására ment. A második idényében 18 találkozón mindössze hétszer talált be, végül Cruyff is belátta, hogy elkerülhetetlen a távozása, így Romário visszatért hazájába.

Ennek ellenére a Barcelona holland ikonja az általa valaha edzett legjobb játékosként emlékezett rá és Romário szintén mindig nagy tisztelettel nyilatkozott Cruyffról.

(Forrás: Marca)

Pályafutása nagy részében otthon játszott

A Barcelonától való távozását követően hazatért, a Flamengo játékosa lett. Az egykor őt felfedező Vasco városi vetélytársához is vitte magával a góllövő cipőjét, Romário a tőle megszokott módon, őrületes mennyiségben termelte a találatokat.

Menet közben tett egy újabb, utolsó kísérletet az európai karrierrel, de az 1996–1997-es és az 1997–1998-as szezonban mindössze 12 pályára lépésig jutott a Valencia CF alkalmazásában. A Rubro-Negrónál viszont két újabb állami bajnoki címen kívül a Copa Mercosurt tudta megnyerni, a Libertadores-kupát velük sem sikerült elhódítania.

2000-ben újabb két és fél évre visszatért a Vascóhoz, mellyel országos bajnoki címet szerzett, miközben a 2000-es naptári esztendőben karriercsúcsot jelentő 66 (!) gólig jutott 71 pályára lépés alatt. Az év elején megrendezett klubvilágbajnokságon második lett a csapatával, miután a Corinthians ellen tizenegyesekkel maradt alul a Vasco, de a csoportkörben Romário két és Edmundo egy góljával 3–1-re legyőzte a BL-címvédő Manchester Unitedet. Ezek után nem volt meglepő, hogy abban az évben a legjobb brazil és dél-amerikai játékosának járó elismeréssel egyaránt megjutalmazták.

A döbbenetes mértékű gólszerzésnek köszönhetően Romário a Vasco történetének valaha volt második legeredményesebb játékosa 266 találattal, egyedül az év elején elhunyt Roberto Dinamite előzi meg a rangsorban.

2002 és 2004 között 75 mérkőzésen még a Fluminensét is erősítette, majd egy jövedelmező ajánlatot kihasználva kölcsönben a katari al-Szadd játékosa is volt, de három gól nélküli mérkőzés után visszaküldték őt Rióba.

2005-ben újabb 30 gólt szállított a Vasco mezében, majd egyfajta levezetésként feltűnt még az USL-ben szereplő Miami FC és az ausztrál Adelaide United soraiban. Visszatért még a Vascóhoz, beugró edzőként is irányította a csapatot, majd 2008-ban többször is bejelentette a visszavonulását, ám az utolsó mérkőzését néhai édesapja kívánságát teljesítve 2009. november 25-én a riói állami másodosztályban érdekelt América-RJ színeiben játszotta a bajnoki címet jelentő találkozón.

„Mindig is a legjobb befejező csatárnak tartottam magam. Logikus volt: ha én vagyok a legjobb, akkor jobb, ha én fejezem be a támadást, nem? Ez olyan, mint a kosárlabdában, amikor az utolsó másodpercekben hárompontos kell dobni, kinek adják oda a labdát? Hát, Michael Jordannek. Sohasem akartam 90 percen át éles lenni. Néha olyan észrevétlen maradtam, amennyire csak tudtam. A védők talán meg is feledkeztek rólam, és én akkor csaptam le. Akkor voltam a leghalálosabb, amikor úgy tűnt, meghaltam”

– idézte a rangado.hu egy korábbi önjellemzését.

Megannyi rivális elismerése közül érdemes kiemelni Diego Maradona szavait, aki nagyra tartotta a brazil vetélytársat:

„Nagyszerű befejező volt, nem sok hozzá hasonló csatárt láttam. Gondolkodás nélkül beválasztanám őt az álomcsapatomba.”

Egy világbajnokságon vett részt igazán, de azon a legjobb volt

Romário az 1985-ös U20-as Dél-Amerika-bajnokság legeredményesebb játékosa volt a végső győztes brazil korosztályos válogatottban. A már említett 1988-as olimpián ugyancsak a legjobbnak tartották, de a brazilok végül csak az ezüstérmet kaparintották meg, miután hosszabbításban alulmaradtak a Szovjetunióval szemben. Hazájában akkor lett igazi nemzeti hős, amikor az 1989-es Copa América döntőjében az ő fejesgóljával győzték le Uruguayt a Maracanában, ezzel Brazília hosszú trófea nélküli időszaknak vetett véget.

Az 1990-es olaszországi világbajnokságon sérülés miatt nem volt megfelelő fizikai állapotban, így mindössze egyetlen meccsen jutott szóhoz. 1992-ben nyíltan kritizálta Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitányt, miután egy mérkőzésre hazajött Európából, de nem vetették be. Kijelentése után a kapitány egy ideig nem hívta meg őt a nemzeti csapathoz, ám miután a brazilok gyengélkedtek az 1994-es vb-selejtezőkön, a szurkolók és a média akaratára Romário újra lehetőséget kapott és kivezette hazáját a tornára, ott pedig nagyszerű formában futballozott.

Az 1994-es vb-n Bebetóval alkotott eredményes csatárduót, majd az 1997-es Copa América és Konföderációs Kupa megnyerése alkalmával azonban már Ronaldóval együtt villogtak. Ezzel a duóval Brazília bizonyára az 1998-as világbajnokság legnagyobb esélyese lett volna, azonban Romário nem sokkal a torna előtt egy kellemetlen izomsérülést szenvedett, és minden erőfeszítése ellenére képtelen volt időben felgyógyulni. Egy sajtótájékoztatón könnyek közt jelentette be, hogy kihagyja a franciaországi viadalt. A brazilok végül másodikok lettek, miután 3–0-ra elvesztették a házigazda elleni döntőt.

Romário hiába játszott 36 évesen is remek formában, a 2002-es világbajnokságra Luiz Felipe Scolari nem hívta be őt a brazil keretbe. Egy évvel korábban a csatár szemműtétjére hivatkozva mondta le a szereplést a kolumbiai Copa Américán, de ez idő alatt a klubcsapatában edzőmérkőzéseken játszott és nyaralni ment, mindez annyira felbosszantotta a kapitányt, hogy a vb-keretben sem számolt vele. A brazil sajtó szerint az akkori csapat több rutinos tagja is egyetértett a játékos kimaradását illetően. Miután Brazília megnyerte a 2002-es vb-t, nem kérték számon Scolarit, de érthető, hogy sokak számára szívfájdalmat jelentett, hogy az 1994-es torna legjobbja soha nem játszott több vb-mérkőzést.

Többéves mellőzés után 2005-ben egy búcsúmeccsen újra magára öltötte a selecao szerelését, s a Guatemala elleni találkozón góllal köszönt el a válogatottól.

(Forrás: The Independent)

Politikusként is megállja a helyét

Az egykori bohém támadó felelősségteljes pályát választott, ugyanis 2011-től a riói képviselőház tagja volt, 2015 óta pedig a város szenátoraként dolgozik a helyi liberális pártot képviselve.

„A futball és a politika egyaránt piszkos terület, de a politika azért sokkal rosszabb. Egyelőre kevesebb időt töltöttem itt, mint a futballban, ám már most látom, hogy sokkal piszkosabb” – nyilatkozta Romário a FourFourTwo-nak.

Több olyan esetről lehetett hallani, hogy egy-egy sportoló a népszerűségét kihasználva politikusnak áll, majd néhány év után eltűnik a nyilvánosság elől, mivel az új pályán kevésbé találja meg a számításait. Romário azonban már több mint egy évtizede aktívan politizál és minden erejével a köz javát szolgálja, az emberek pedig továbbra is töretlenül kedvelik őt.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt fotó: pythagorasinboots.com